Q7 féláron? Teszten az “alap” Kia Sorento

Olcsóbb, de nem rosszabb a hibridnél: Kia Sorento 200 CRDI Kryptonite teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új Kia Sorento palettáján a 200 lóerős dízel a belépő verzió. Persze ez is kérhető fényűző ellátmánnyal, s így már abszolút prémiumautós érzetet ad, sőt, akár a közel kétszer ennyibe kerülő Audi Q7-et is eszünkbe juttatja.

A meglepetés erejével - szól a Kia szlogenje, s ez végre olyan, amivel nem is érzem magamat átverve. Tudom, alighanem mondtam, pontosabban írtam már, hogy erősen él bennem, mekkora forradalmat hozott a 2006-os Párizsi Autószalonon bemutatkozott Ceed (akkor még cee'd), de nem mellesleg az első Sorento is kellően komoly volt már, a második is állta a sarat, de az igazi áttörést, az európai konkurencia orra alá borsot törő újítást az előző, a 2014-es Párizsi szalonon debütált harmadik generáció hozta meg. Tavaly ráadásul befutott a negyedik Sorento is - Genfben mutatkozott volna be, ha nem húzta volna át azt is a COVID. A Sorento viszont itt van, hibridként már teszteltük is, most pedig az "alapverzió" került terítékre. Mosolyogtató, egyben a Sorento pozícióváltásáról is sokat elmondó, hogy az előző generációban csúcsmodell 200 lóerős dízel most a bázisverzió, ez a kínálat legalja, 440 Nm nyomatékkal és 8 fokozatú (duplakuplungos) automataváltóval. Nem tévedés, ahogyan az a luxusautóknál megszokott, Sorentóból sincs már kézi váltós, elfelejthetjük a kuplungolást. Nem a mi dolgunk, az autó megoldja. Az utastér hangulata is erősen sugallja az osztályváltást, amit egyébként a katalógus is ír, ez bizony már luxus színvonalú, legalábbis a legmagasabb felszereltségi szintnek számító Kryptonite esetén is 500 ezer forintos felárért mért steppelt és lyuggatott Nappa bőr kárpitozásával és elöl, valamint a második sor szélső helyein hűthető-fűthető, elöl természetesen elektromos állítású, a sofőrnél memóriás üléseivel.

A tesztautó átvétele után néhány kilométerrel már az az érzés fogott el, hogy ez már-már egy Audi Q7, amivel olyan nagyon nem is járok messzire.

Persze tudom, a Q7 25 centivel hosszabb és szélessége is jelentősebb - kívülről. Azonban a belső szélesség itt a nagyobb, az anyaghasználat a csúcsfelszereltségnél nem rosszabb, a vezethetőség pedig egyértelműen jobb, hiszen a kisebb Sorento könnyebb is, a 3,0 literes dízel Q7-hez mérten mintegy 400 kilogrammal. Persze tudom, távoli konkurencia a Q7, de mégis simán képbe jön, pontosabban egy Q7 vevőjének ma már képbe jöhet a szinte fele annyiba kerülő Sorento is. Hiába magasodik monstrumként a 4,81 méter hosszú, 1,9 széles, 1,7 magas Sorento, ez akkor is "csak" egy Kia. Nem fenyegető, ám tiszteletet parancsoló, nem öncélú, ám tekintélyes. Ahogyan már az előző Sorentónál, itt is a küszöbökre záródnak az ajtók, így azok nem sarazódnak össze, s azokról nadrágunk sem. A ki-beszállás kényelmes, persze helyre azért szükség van, hogy ki tudjuk tárni a jókora és kellően masszív oldalajtókat. A Nappa bőr kárpitozású tesztautóban nem csak az ülések, az ajtókárpitok is messze igényesek, rajtuk ugyanúgy szabályozható a ledes hangulatfény árnyalata, ahogyan a műszerfalon is.
Hirdetés
Az üléskomfort még a második és a harmadik sorban is elég jó, persze elölről hátrafelé haladva csökken, igaz, talán a "középső, középső" hely a leginkább kompromisszumos. A mások sor ülései is 60:40 arányban tologathatók és szabályozható támladőlésűek, előttük bőven van ahhoz elegendő tér, hogy az üléssel egy kicsit előbbre csúszva adjunk belőle a leghátra ülőknek is, akiknek egyébként külön klímavezérlő is jár, arra pedig nagyon szigorúan figyelt valaki a Sorento tervezésekor, hogy minden egyes utasnak jusson hagyományos USB-csatlakozó, itt aztán valóban lehet töltögetni, szivargyújtó-stekkerből is van soronként egy, ha valami komolyabbat szeretnénk táplálni, a műszerfal tövébe pedig vezeték nélküli telefontöltő is került. Pakolóhely is van bőven, igaz, az ajtózsebekbe csak 0,5 literes palackok férnek, azok is csak egy-egy dedikált helyre, de így is bőséggel el lehet lenni. Apró, de fontos finomság, hogy még a sokhangszórós Bose hifirendszer mellett is elfér a csomagtér fedőrolója a padlóban, legalább ennyire fontos, hogy a harmadik sor ülései is Isofix-csatlakozósak. A Sorento dízelként is pont olyan remek családi autó, mint hibridként, ám ez az olcsóbb, nem sokkal, 500 ezer forinttal. Tudom, a hibrid 230 lóerős, itt pedig be kell érni 200-zal, ám nyomatékból többet kapunk, s emiatt egyértelműen úgy érződik, hogy "ebben több az akarat", dinamikusabbnak érződik, pedig a 0-100-as sprint itt a rosszabb, az összkerékhajtásúaknál 0,2, a csupán elöl hajtóknál 0,4 másodperc a dízel hátránya. A 2,2 literes CRDi hidegen is kulturált járású, nyomatékát már alacsony fordulatról adja, 1750-től a 440 newtonméteres csúcsérték is élvezhető, egészen 2750-ig. Ennek megfelelően a 8 fokozatú automata jellemzően alacsonyan tartja a fordulatot. Van a kormányrásegítésre és a pedálreakcióra is ható menetmódválasztó, vele együtt terepmód-előválasztó is, de alapból is elég ügyes az autó, amit ha nagyon akarjuk, a kormánykerék mögötti váltófülekkel is vezérelhetünk, de sok értelme nincs.
Hirdetés
Városban visszafogott, magabiztos morajlással, de dinamikusan mozgat a dízel, ám ott a fogyasztása bele tud karcolni a 10 literes értékbe is, amivel érezhetően torkosabb a hibridnél. Autópályán viszont ez a hajtáslánc kerül előnybe. A 130-as tempó a hosszú áttételezésű és finoman dolgozó duplakuplungos automatával kereken 2000/perc fordulattal futható, a 200-as végsebesség a matematika szabályai szerint még mindig nem egész 3000/perc. Utóbbit nem próbáltam, de 130-ról még nagyon jó vehemenciával tud megindulni a Sorento, ami üresen is bő 1,85 tonnás. Fogyasztása országúton simán 6,5 l/100 km körüli, autópályán 130-nál 7,5 l/100 km adódott, ami a méretéhez, erejéhez és összkerékhajtásához mérten egyáltalán nem rossz.

Masszív hétüléses, remek családi és utazóautó, ráadásul hétülésessége miatt hazánkban a nagycsaládosok 2,5 milliós kedvezménnyel vásárolhatják.

Ehhez a Kia is hozzátesz: a nagycsaládosoktól nem kérik el a 350 000 forintos hétüléses felárat, ellenben adnak még 1 milliónyi kedvezményt. A 2,2 literes dízellel és már 8 fokozatú automata váltóval és távolságtartós tempomattal szerelt alapverzió így 9 millió forintért vihető minden kedvezménnyel, akinek viszont nincs elég gyereke, az bizony 12,85 milliót kell kifizessen a legolcsóbb új Sorentóért is. A sok más mellett már holttérfigyelős (az oldalkamera képét műszerblokkjában is megjelenítő), Dual LED fényszórós, 360 fokos körkamerás Kryptonite listaára 15,99 millió forint, ami mellé egyrészt odaírható a 13,49 milliós nagycsaládos ár, másrészt a panorámatetős, Nappa bőr kárpitos, összekerekes tesztautó 17,985 millió forintos listaára is. Viszont azt kell mondjam, amilyen kényelmesen és stabilan, amilyen zajszigeteléssel fut a Sorento, ára a Kia 7 év/150 000 km garanciájával, 7 évig frissített navigációjával arányos. Ja, és még kandalló is kapcsolható benne - virtuálisan, amire mondjuk a lehető legkevésbé vágyok egy autóban, de a lehetőség megvan rá, ahogyan arra is, hogy jókat utazzunk vele, abban erős a Sorento, pláne dízelként, ami semmivel sem rosszabb, mint a hibrid, csak másra van: hosszú távú utazásra, s ezért ez az "alapverzió" talán még kerekebb is, mint a szintén tisztességes és becsülendő hibrid, hiszen egy ekkora monstrum inkább hosszú távokra való, mint városba.
Értékelés
Pozitív
Igényes és tágas beltér, korrekt hajtáslánc, isofix leghátra is jár, kényelmes futómű
Negatív
A 20 colos felnikkel már érezhető gördülési zaj, városban jelentős fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
12 490 000 Ft (2021.02.15.)
Tesztautó ára
17 985 000 Ft (2021.02.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2151 cm3
Teljesítmény:
148 kW (201 LE) 3800 1/min-nél
Nyomaték:
440 Nm 1750-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,2 s
Végsebesség:
202 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5-6,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4810 mm
Szélesség:
1900 mm
Magasság:
1700 mm
Saját tömeg:
1832 kg
Össztömeg:
2550 kg
Tengelytáv:
2815 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
179-813 l
Belső szélesség elöl:
1590 mm
Belső szélesség hátul:
1590 mm
Belmagasság elöl:
920-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
540 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1370 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1080 mm
Csomagtér magassága:
830 mm
Csomagtér hossza:
400-1200 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2060 mm
Raktérnyílás szélessége:
1150 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Hengerűrtartalom:
2151 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
440 Nm 1750-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
148 kW (201 LE) 3800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
202 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,2 s
CO2-kibocsátás:
159 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5-6,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2021.02.15. at 15:04
      Permalink

      Szerintem van hozzá olyan is, csak még a magyar piacon nem tesztelte senki. A PHEV verzió lesz a belevaló. Persze az USA piacon kapható 2.5-ös turbós motorral is, csak épp ki tudja, minek…
      Odaát egyszerűen nem érzik jól magukat az emberek, ha nem égethetnek el feleslegesen egy csomó benzint.

  • 2021.02.15. at 20:17
    Permalink

    Sajnos benzinesben és hibridben ugyanazt a hajtaslancot kapja mint pl a 300 kilóval könnyebb Tucson. Ehhez a kasznihoz szerintem ez picit kevés lesz. Talán a 2.2-es dízel rendesen viszi…

Vélemény, hozzászólás?