Hetedik mennyország – Opel Zafira teszt

Opel Zafira Innovation 2.0 CDTI ecoFLEX Start/Stop teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült az Opel nagy-egyterűje. Nem csak orra, de a beltér is változott, fő erénye továbbra is a praktikusság és a könnyű variálhatóság.


Hívj csak Zafirának. Már 2011 óta változatlan formában volt jelen a J Astra alapjaira épülő, méreteivel már a nagy egyterűek táborát erősítő harmadik generációs Opel Zafira Tourer, vagyis a Zafira C. Időszerű volt a váltás, pontosabban egy facelift, amit csak tavaly, a 2017-es modellévre iktatott be az Opel. Nincs ebben semmi furcsa, a Zafiráknál megszokott, hogy sokáig piacon marad egy-egy változat. A facelift külsőleg csak az orr-részt érinti látványosan, amit a K Astra formavilágához igazítottak, a far lényegében változatlan. Az elődöt temérdek változatban volt szerencsénk próbálni, köztük a mostani tesztalanyom 2,0 CDTI dízelével is. Ám azóta frissült az immáron Euro 6 normákat teljesítő gázolajos is. Nem csak tisztább lett, hanem 5 extra lóerővel erősebb is, nevéből viszont veszített az Opel hétszemélyes egyterűje, ami immár nem Zafira Tourer, hanem szimplán csak Zafira.
Nem suttog a dízel. A 2,0 literes, 170 lóerős turbódízel bár a márka szavaival suttogó, szerintünk nem sorolható a leghalkabb gázolajosak közé. Kívülről komoly kerregést tud lerendezni, főleg téli reggeleken, de nincs is ezzel baj. A kabinba nem sok szűrődik be ebből a zajból, meglepően jó a zajkomfort, még autópályán is, és ez a fontosabb. A stabilitásra sem lehet panasz, nem lehetett kihozni a sodrából, még csúszósabb utakon sem. A gyorsulása elég bólogatós, alacsony fordulaton nincs sok erő, de már kb. 1200-1300-as fordulatnál élesen kapcsol a turbó. Ekkor viszont ülésbe présel a nyomaték. A 2,0 literes dízel fogyasztása nem mondható rossznak. Ha a gyári értéket nem is sikerült elérni, odafigyelve, a motorféket gyakran használva akár 5,4 l/100 km-es átlagfogyasztást is képes produkálni, a jellemzőbb a 6,8-6,9 literes átlag volt ezeken a fagyos napokon. Külön számolás után is bebizonyosodott, hogy a komputere jól mutatta: több mint 800 km-re 6,6 liter/100 km átlagfogyasztás alakult. Ez elmarad a gyárilag ígért adatoktól, de nem rossz. Van itt stop-start rendszer is, ami fagyáspont alatt egyáltalán nem, afölött viszont nyugodt szívvel, bármikor leállítja a meleg motort.
Igazi túrázó. A 6 sebességes kéziváltóval csak hosszabb ismerkedés után sikerült kibékülni. Bár a kulisszákat nem lehet elhibázni, néha nehézkesen akarta bevenni a gangokat, és az áttételezése is furán osztott. 50-nél a 3-as már soknak érződött, az 4-es még nagyon kevés. Lényeg, hogy nem illett a vezetési stílusomhoz, és néha a forgalom tempójához sem. Ebből is látszik, hogy ez egy nagy utazó autó, ami a hatodik sebességnek köszönhetően 130-nál is csak épp 2000 fordulat/perc felett pörög. Kapott is egy Tour gombot, ami a hosszútávú utazásra optimalizálja az adaptív futóművet és a kormánykerék-rásegítést, valamint a gázreakcióra is odafigyel. Érezhetően lágyabb lesz a csillapítás és a kormányzás is könnyedebb. Van egy Sport gomb is a műszerfalon, ami közvetlenebb kormányzást és gázreakciót ad, valamint keményebb csillapítást, ám ezt városi használatkor leheletnyit érezni.

Új infotainment. A facelift leginkább az otthonos, minden irányban tágas és világos belteret érintette. Új a kormány és a központi infotainment-rendszer, aminek rengeteg gombját 7 colos érintőképernyő váltotta fel. A rajta futó Opel IntelliLink rendszer felbontása továbbra is egész jó, ám néhány dolog túl lett bonyolítva. Ilyen például a rádió, amit külső, képernyő melletti valódi gombról nem lehet elérni, de még a Home képernyőről sem, csak a második oldalról. Pedig azt tényleg gyakran használjuk. A rendszer alapértelmezett navigációja logikusabb működésű, ám az pedig nem túl gyors. Persze láttunk már rosszabbat is. Android Auto és Apple CarPlay képességeit jelen esetben nem sikerült kamatoztatnia, a tesztautónkban nem volt elérhető, ám erről már részletesen írtunk korábban, a hazai bemutató után, ahogy az OnStar távfelügyeletei rendszeréről és a wifi elérhetőségről is.

Végtelen variálhatóság. A kabin többi része szinte változatlan, az anyagok minősége továbbra is nagyszerű, bárhová nyúlunk, jó tapintású, puha bőrt vagy műanyagot találunk. A hideg téli napokon kormányfűtés, valamint háromfokozatú ülésfűtés segít a sofőrnek; kihúzható combtámasz és állítható deréktámasz is kényezteti a legelöl utazókat. Esetünkben a sofőrülés elektromosan, 8 irányba állítható, ami a feláras komfort üléscsomagnak köszönhető. Jó családi autóhoz híven temérdek tárolórekeszt találhatunk, pohártartó pedig még a harmadik sorba is jutott. Okos kiegészítő a FlexRail középkonzol és a könyöklő, ami három szinten kombinálható. Van azonban egy extra, amit minden autóban kötelezővé tennék, ez pedig a panoráma-szélvédő. Nem csak a közlekedést könnyíti meg azzal, hogy tökéletesen látjuk a lámpákat, de a vezetés élményét egy új szintre emeli. A Zafira valódi nyerőkártyája továbbra is a hátsó traktus, a rejtett hétszemélyesség. A Flex 7 Plus ülésrendszer továbbra is a végtelenségig kombinálható, vagy könnyedén alakítható méretes raktérré. A harmadik üléssorral mindössze 152 literes a csomagtartó, annak ledöntésével már 710 literesre növekszik. A második sor támladöntésével már akár 1860 literes a sík és az Innovation csomaghoz járó szőnyeggel egybefüggő padlójú raktér.
Akár a mennyországot is láthatjuk a panoráma-szélvédőn át. Egyszerűen imádni való találmány, ami az elöl ülők számára sokkal többet ér, mint a napfénytető, bár utóbbi is elérhető hozzá, utóbbi leginkább a második sorban érvényesül Akár a mennyországot is láthatjuk a panoráma-szélvédőn át. Egyszerűen imádni való találmány, ami az elöl ülők számára sokkal többet ér, mint a napfénytető, bár utóbbi is elérhető hozzá, utóbbi leginkább a második sorban érvényesül
Hirdetés
Biztonság, de minek? Említeni kell a biztonsági rendszereit is. Az egy dolog, hogy a parkolássegéd folyton aktív, így ha piros lámpánál állunk, a zebrán átkelőkre is bejelez. Ki lehet kapcsolni. Ahogy egyébként a sávelhagyásra-figyelmeztetőt is simán ki lehet kapcsolni, hiszen csak akkor figyelmeztet, amikor már épp átért a kerék az elválasztón. A ráfutás-segéd pedig egyszer sem szólt valódi helyzetben, ellenben máskor folyton. Például ahogy kikapcsoljuk az egyébként távolságtartós tempomatot, azonnal sípolni kezd. Furcsa. Van viszont még visszagurulás-gátló, táblafelismerő és egész minőségi képet adó tolatókamera is, ezek hibátlanok.
Méltányos áron. Az új Zafira minden jóval megpakolható, ami ma elvárható egy családi autótól. Kaphat adaptív fényszórót, a hagyományos gombokat mellőző 7 colos infotainment rendszert vagy épp OnStar rendszert. Már az alapnál egyel jobb Innovation felszereltség része az automata klíma, a parkolássegéd elöl-hátul és a multifunkciós bőrkormány is. Tesztalanyunk csúcsfelszereltséggel és a paletta legerősebb dízelével, ám csak kézi váltóval 9 350 000-et kóstál listaáron, ám nálunk szétextrázva járt, ami már jócskán több mint 11 000 000 forintot jelent. Ha figyelembe vesszük a végtelen variálhatóságot, a tágas belteret, a nagyszerű minőségű anyagokat és az erős dízelmotort, akkor meg is ér ennyit, de komoly engedményekre is számíthatunk az Opeltől. Ráadásul ha összehasonlítjuk a konkurenseivel, hasonló árban mozog, mint például a 20 colos felniken gördülő Renault Grand Scenic, közel azonos teljesítményű dízellel és felszereltséggel, ám már listaárban is jóval fölé licitál a Ford S-Max és a Volkswagen Sharan/SEAT Alhambra páros is. Az Opel úgy tűnik, az egyterűek szegmensében is a középutat képviseli minden értelemben, de minőségben azért az eggyel jobbat.
Értékelés
Pozitív
Gyors és végtelen variálhatóság, tágas beltér, temérdek tároló, minőségi anyagok, rejtett harmadik üléssor, erős és gazdaságosabb dízelmotor, valódi túrakocsi
Negatív
Városi használatra nem optimális fokozatkiosztás, lassabb és feleslegesen bonyolult multimédia, nehezen elérhető rádió
Árak
Tesztmodell alapára
9 350 000 Ft (2017.01.14.)
Tesztautó ára
11 583 000 Ft (2017.01.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
Végsebesség:
208 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9-5,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4666 mm
Szélesség:
1928 mm
Magasság:
1660 mm
Saját tömeg:
1748 kg
Össztömeg:
2455 kg
Terhelhetőség:
700 kg
Tengelytáv:
2760 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
152-710 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1480 mm
Belmagasság elöl:
940-1030 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
70-340 mm
Ülőlap hossza elöl:
500-540 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1060 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
440-870 mm
Csomagtér hossza:
390-1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1850 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 sebességes manuális
Nyomaték:
400 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
208 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
CO2-kibocsátás:
129-137 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,9-5,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?