A púpos. Peugeot 2008 teszt

Peugeot 2008 1.6 e-HDi teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kellemes. Ilyen volt tesztelés közben, s az emléke is az. Más kérdés, hogy inkább divatos, mint ésszerű ez a kategória, mindenesetre a Peugeot 2008 egy púpos, de azért életrevaló példánya a SUV-oknak.


Ha Jean Marais, akkor elsősorban Fantomas és DS. De persze temérdek más filmje is volt ám a kosztümös filmek romantikus francia hősének, például A púpos. És most itt ez a 2008-as öszvér a maga fura tetőmegoldásával á la Matra Rancho, és szinte látom, amint némi időutazásostul Fantomasunk leteszi a céges Citroënt, hogy szabadidejében a PSA-konszern másik márkájának, a Peugeot-nak egy modelljével ugorjon el a közértbe, az unokákért, a nyaralóba vagy az álarcboltba. Divatosan, stílusosan, franciásan.
Hirdetés


A nagyon népszerű Fantomast vagy Lagardere lovagot alakító Jean Marais sajnos már csupán történeteiben van velünk, a 2008 bezzeg újhullámos kisméretű crossover, tetszik tudni, abból a nagyon népszerű szegmensből, ami a legdinamikusabban növekszik. Ami egyáltalán növekszik. A szubkompakt osztályban egyre több diák próbálja kiutálni, jól lepipálni az úttörő Nissan Juke-ot, s jegyezzük meg gyorsan, hogy az egyediséget (és az úttörőséget) leszámítva sok érv nincs is a Juke mellett.

Bár az egyediségről, a trendiségről szól ez a sztori, nem? De igen, mert ha félredobjuk a szemellenzőt, akkor egy szabadidő-autó szinte semmivel sem jobb vagy több egy normál kombinál. Hogy terepjárós a kinézet, a kiállás? Valamelyest emelt a hasmagasság és magas, „főnöki” az üléspozíció? Akinek ez kell, örülhet, de egyik sem feltétlen előny. Hát az összkerékhajtás? Csúszós úton, hóban-sárban néha, ám egyrészt a szabadidő-autók zömét mezei fronthajtással vásárolják, másrészt sokuk nem is kapható 4x4-gyel, végül, de nem utolsósorban sok kombi is rendelhető elöl-hátul-mindenütt kaparva. Na mindegy.

Ami nem mindegy, hogy a 208 padlójára, műszaki alapjaira épített 2008 igazából a 207 SW utódja. Mert a 208-ból nincs kombi. Szóval a 2008 egy puffasztott 208, kemény 3-mal 16 centire emelt hasmagasságú és a donornál összességében 9 centivel magasabb kisautó. Púpostul, tetősínestül. De jó nagynak látszik. És ettől vonzó, ebben van a csábereje. És csinos az orra, LED-es a nappali menetfénye, LED-esek a hátsó oroszlánkarmai, szép nagy, 17 colos az alukereke, mindenütt krómos, kerékjárati szélesítései nem hivalkodóak. Érdekes, de míg mondjuk az egyik rivális, a Renault Captur a harsány színeivel és ezek kombinációjával hódít, a 2008 palettája visszafogott, már-már konzervatívnak titulálható. Van kétféle fehér, háromféle szürke, egy barna, egy kék meg egy fekete, és csókolom. Hűvös.

A nyilván legmagasabb felszereltségű (Allure) tesztautó utastere is hűvös. Az összhatás megnyerő, az érzet minőségi, egy-egy elemet közelebbről vizsgálva azért látni elnagyolt illesztéseket, messze nem prémiumszerű kidolgozást. Ezt csak azért említem, mert mindig mindenki sportot űz a - legalábbis általam már rég - gyűlölt prémium jelző használatából.

Milyen a helykínálat? Kisautós mércével, 208-as szemüvegen át remek, kompakt megközelítésből, a 308-ashoz viszonyítva megfelelő. Utóbbi sem lebecsülendő annak fényében, hogy a 2008-at a kettő közé pozicionálták. Ami kompromiszumos, az a hátsó ülés, mert elég csenevész, a kardánalagút meg széles, míg a csomagtér alapból 360 literes, bővítve 1,2 köbméteres, jól pakolható. De hogy a kalaptartó miért nem emelkedik fel a hátfallal együtt? Fekete pont. Cserébe csúsztatósín, gyűrű, pántos rögzítés, extraként kifordítható szőnyeg, kutyás takaró, ketrec is van. Fekete pontos még: a tanksapka ódivatúan kulccsal nyílik, nincs okoskulcs, nincs hátul könyöklő, se légbeömlő, továbbá a biztonsági öv csatját minden beszállásnál a padló környékén kell keresni…
A minikormány ebben a Peugeot-ban is kitakarja a gombnyomásra kékesen hangulatvilágíthatós, távoli, magasra biggyesztett műszerfal egy részét, megkeserítheti azok életét, akik vagy túl magasak, vagy túl alacsonyak, és nem akarják az ölükbe ejteni a volánt. A műanyagok részint puhák, finomak, mintásak, bronzosak, de van fekete zongoralakk is, ahogy az már csak mostanság lenni szokott. Rekeszekben, fiókokban, pohártartókban nincs hiány. A kézifékkar erősen dizájnolt, szokni kell, a váltógomb alumínium, a színes-szagos központi érintőképernyő 7 colos, kezelhetősége közepesen bonyolult. Lehetne világosabb, egyszerűbb menüs, na. Elöl fűthető, elégséges oldaltartást és combtámaszt nyújtó fél(mű)bőrülés, fix, motoros árnyékolós panorámatető megint csak kékes hangulatvilágítással, tolatóradar, City park parkolóasszisztens párhuzamos beálláshoz, dupla digitklíma, Bluetooth, navigáció, JBL hifi, CD a kesztyűtartóban, USB a középkonzol töviben, tempomat és sebességhatároló, statikus kanyarfényes ködlámpa, távirányítóról zárható ablak, fény- és esőérzékelés, a B-oszloptól sötétített üvegezés, minden van. USB-portból mindjárt kettő. Meg még kerékfékezős játék a visszagurulás-gátlós ESP-vel is, azaz a M+S gumik mellé egy Grip Control forgókapcsolós üzemmódválasztó is dukál standard útra, hóba, sárba, homokba. A menetstabilizáló mindössze 50 km/órás sebesség alatt iktatható ki, ami síkos földúton csapatva bosszantó, különben biztonságnövelő tényező.
Futómű? Kellemes, a vártnál feszesebb. Amúgy semmi extra, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros. Kissé orrtolós, a magas bódé ellenére vészesen nem dőlős, bolondbiztos. Váltó? Jobb már, mint a régebbi Peugeot-kban, de még nem az igazi: a kar hosszú utakon jár és nem mindig a legprecízebben kapcsolgatható. Cserébe 6 fokozatú, eltalált áttételezésű. Motor? A választék legizmosabbika: 1.6 e-HDi 115 lóerővel és 270, túltöltéssel rövid időre, mondjuk egy előzés kedvéért 285 Nm nyomatékkal percenkénti 1750-as fordulattól. Korrekt darab. Százra 10,4 mp alatt gyorsítja az 1,2 tonnát. Nem hangos, nem torkos. Az e-HDi többek között stop-start rendszert jelent, olyat, ami üresben már úgy 20-nál is képes leállítani a motort, hogy fogyasztás nélkül guruljunk például a piroshoz, majd kuplungolásra szélsebesen és kvázi vibrációmentesen indítja újra. Ügyes. Klasszikus értelemben véve vezetni nem nagy élmény a 2008-at (szintetikus kormányzás, nemszeretem váltó és trónolás a magasban), de akkor is kellemes egy kocsi. Kár, hogy a trónolással együtt sem akadálytalan a kilátás, viszont a modern autóknál tízből kilencnél ez a helyzet. Vaskosak az oszlopok, hát ja. Szerény méretei okán manőverezhetősége, parkolása mégis gyerekjáték, villanyablakai mind automaták, az üvegtetőn meg szüremlik a sok-sok fény befele. És ez az 1.6 e-HDi szupertakarékos is, gyárilag 4 liter gázolajjal is elduruzsol. Tesztátlagunk 5,6 l/100 km lett sok várossal, rohangálással, minimálterepen csúszkálással. A bemutatott autó ára 6,4 millió forint a rengeteg extrának is köszönhetően. A modell kedvezményes alapára sokkal emészthetőbb: 3,6 millió forint, amiért 1,2 literes, szívó 3 hengeres VTi benzinmotor jár 82 lóval (a garancia 4 év/ 80 ezer km). A belépő dízel ára 4,2 millió (1.4 HDi 68 LE), van robotváltó is, ha sok a három pedál, és széria a LED-es menetfény, a tempomat. A légkondi nem az, csak a középső felszereltségi szinttől. A 208-asnál persze sokkal drágább a 2008, riválisai többségénél viszont nem kerül többe. Állítólag – nem nálunk – veszik rendesen, hiszen a hagyományos személygépjárművekre ráunó urbánusék ilyen kisméretű, de tágas, még megfizethető városi crossoverekre gerjednek. Akár púposan is.
Értékelés
Pozitív
Nem túlméretes, de tágas, raktere is elég nagy, jó kiállás, ízléses kidolgozás, erős, takarékos motor gyors stop-starttal, megfizethető
Negatív
Nem valami direkt kormány, pontatlan váltó, rövid hátsó ülés, vaskos oszlopok, bosszantó hibák-hiányosságok, megfizethető, de drága, mert divatos
Árak
Tesztmodell alapára
5 070 000 Ft (2014.01.09.)
Tesztautó ára
6 410 000 Ft (2014.01.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
84 kW (114 LE) 3600 1/min-nél
Nyomaték:
270 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
Végsebesség:
188 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4159 mm
Szélesség:
1739 mm
Magasság:
1556 mm
Saját tömeg:
1180 kg
Össztömeg:
1708 kg
Tengelytáv:
2538 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
360-1194 l
Belső szélesség elöl:
1360 mm
Belső szélesség hátul:
1320 mm
Belmagasság elöl:
880-950 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1050 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
510-780 mm
Csomagtér hossza:
750 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
840 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
270 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
84 kW (114 LE) 3600 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
188 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
CO2-kibocsátás:
105 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 15:19
    Permalink

    Volt szerencsém hozzá, szerintem egy jópofa, kategóriákba nem sorolható autó. Kívülről nem túl nagy (könnyű vele pl. parkolni) de a hátsó láb és fejtér valamint a csomagtartó miatt családi autónak is elmegy, főleg Magyarországon, ahol nyaraláskor is csak párszáz kilométert kell megtenni. A vezetési élménnyel kapcsolatban kicsit vitatkoznék a szerzővel, a hasonló formájú autók között szerintem kifejezetten élvezetesen vezethető még az alap 1.2 motor is pörgős, dinamikus, átlagos felhasználónak bőven elég. A kis kormány zseniális, megfelelően beállítva nekem abszulút nem takarta ki a műszereket (180cm vagyok). Én teljesen el tudom képzelni hogy valaki ilyet választ egy unalmas középkategóriás vagy egy szűk kisautó helyett. Érdemes kipróbálni!

Vélemény, hozzászólás?