Más, mint a többi. Peugeot 208 1.2 VTi teszt

Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 208-as Peugeot igazából semmiben sem jobb a többi kisautónál. Viszont más, egy kicsit más, ami üdvözlendő. Háromhengeres, 82 lóerős benzinesként teszteltük.


Dízelként és gazdagon felszerelve tavaly nyáron már próbáltuk az Év Autója-döntős Peugeot-kisautót, most pedig 3 hengeres benzinesével és közepes ellátmánnyal teszteltük a 208-at. Azt a 208-at, amely elődjénél kisebb (és könnyebb is) lett, mégis egész tágas – az például megdöbbentő, hogy a franciák mekkora hátsó lábteret varázsoltak alig több mint 2,5 méteres tengelytávon. Sok olyan kompakt, sőt középkategóriás modell is van, ahol nem jut ennyi hely a térdnek, mármint 4 térdnek, mert 2 felnőttnél több széltében – és hosszú távon - azért nyilván nem fér el túl kényelmesen a második sorban.
Hirdetés
A csomagtartóból nyestek le galádul? Nem, mert a 285 (osztott támlahajtás utáni bővítéssel, nem teljesen sík padlóval 1076) liter abszolút átlagos és nem rossz érték. Mi hát a megoldás? Egyrészt az, hogy csupán külsőleg, a túlnyúlásoknál ment össze a kocsi (207-7=208, a 7 centiben értendő), másrészt a hátsó ülőlapok elég rövidkék.
Milyen az ergonómia? Tökéletesnek semmiképp sem nevezhető, mert a minikormányt bajosan tudjuk olyan pozícióba állítani, hogy a.: ne az ölünkben legyen, b.: ne takarja ki az óracsoportot. A váltó viszont kézre esik, a pedálrend megfelelő, s a térdet sem nyomja a középkonzol. Aminek tetején látványos képernyő trónol, de a tesztautóban navigáció nem volt, a képnézegető funkciót meg nem is nagyon értjük: jó az, hogy mondjuk az autópályán fotókat bámul az utasközönség? Nem vagyunk benne egészen biztosak.
Cserébe a felhasznált anyagok és a kidolgozás minősége kiváló(nak tűnik). Tárolórekeszből is van, amennyi és amekkora kell. A kormányka mögé dugott sebességrögzítőt és -határolót hamar megtanuljuk vakon kapcsolgatni, az USB-csatlakozó is jó helyen van a váltó előtt. A váltóról már kihívás lenne elismerően szólni, mert a kar akadozós, hosszú utakon járkálós, hátramenetbe nem szívesen és nem mindig kapcsolós, lötyögős. Az már inkább a motor és a hangolás kritikája, hogy a városi araszolgatás során tuti meggyűlöljük az 5 fokozat között bóklászó botot és a kuplungot is: ugyanis az 1,2 literes, finoman járó 3 hengeres, 82 lovas kis benzines induláskor fulladékony, amolyan kuplungcsúsztatós, kelletlen, s erőtlen.
Amikor már haladunk, nem nagy baj, hogy híján van a rugalmasságnak, s hogy csak úgy 3000-es percenkénti fordulaton mozgatja kellő dinamizmussal az önmagában alig tonna alatti súlyú kocsit, de egy kisautóval zömében városban furikázik az ember. Automata váltó kéne hozzá, de az nincs, csak robotizált, s (az árlistán) csak az 1.6 e-HDi csúcsverzióhoz. Na mindegy, tanulható, szokható vele az együttlét, a mindennapos rohangálás, amiben partner az eltalált rásegítésű kormány és a komfortos (egyszerű, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros) futómű. Hogy például egy pilisi szerpentinezés alatt előbbi kevéssé informatívnak, utóbbi billegősnek találtatik, nem annyira lényeges.
Dicséret illeti az autó fékezhetőségét (hátul is tárcsa lassít), hogy fordulékony, hogy könnyű parkolni, hogy sztrádán sem vészesen hangos annak ellenére, hogy 3800-at forog a motor, hogy szériában ad menetstabilizáló elektronikát, 4 légzsákot, illetve - egyebek mellett - tempomatot és 4 irányban állítható kormányt is. Töréstesztje 5 EuroNCAP-csillagos lett. Active, azaz közepes felszereltségű próbaautónk már ködlámpás, fedélzeti számítógépes, osztottan dönthető hátsó üléses, klímás, kormányról vezérelhető hifis volt pár további plusszal - az extralista egyébként kvázi végtelen, panorámatetőt, navigációs berendezést is soroló.
Fogyasztás? Elvileg mindössze 4,5 litert eszik az 1.2 VTi 100 km-enként - nos, mi a 6,1 l/100 km-es tesztfogyasztással is elégedettek voltunk. A 208 árát ugyanakkor sokalljuk, mert bár nem drágább az átlagnál, de nem is jobb. Az ötajtós alapár 3 127 000 Ft (1.0 Access, 68 LE), az 1.2-es VTi felára 150 ezer Ft. Az Active-lépcsőért 350 ezret kér a Peugeot. Az a Peugeot, amelynek vásárlói általában messze nem racionális szempontok alapján döntenek, a 208 meg van annyira más, hogy elnyerhesse egyesek kegyeit.
Értékelés
Pozitív
Tágas az utastér, jól átlátható a karosszéria, minőségi az összhatás, kellemes a futómű, ha már megy, könnyű vezetni, könnyű parkolni, keveset fogyaszt
Negatív
Erőtlen, fulladásra hajlamos, pörgetve zajos a motor, akadozós a váltó, nehéz ideálisan beállítani a kormányt, nem olcsó
Árak
Tesztmodell alapára
3 277 000 Ft (2013.04.22.)
Tesztautó ára
3 982 000 Ft (2013.04.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
60 kW (82 LE) 5750 1/min-nél
Nyomaték:
118 Nm 2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3962 mm
Szélesség:
1739 mm
Magasság:
1460 mm
Saját tömeg:
975 kg
Össztömeg:
1527 kg
Tengelytáv:
2538 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
285-1076 l
Belső szélesség elöl:
1370 mm
Belső szélesség hátul:
1350 mm
Belmagasság elöl:
910-990 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1040 mm
Csomagtér magassága:
520 mm
Csomagtér hossza:
670 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1370 mm
Raktérnyílás szélessége:
930 mm
Raktérnyílás magassága:
780 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
118 Nm 2750 1/min-nél
Teljesítmény:
60 kW (82 LE) 5750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12,2 s
CO2-kibocsátás:
104 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?