Rögtön megtetszett – Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt

Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarországra is megérkezett a Peugeot 3008 dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal hajtott, összkerekes egyterűje. Kipróbáltuk, szerettük, pedig erősen rétegmodell.


A Művészetek Palotájából indulva megjártunk pár budai dombot és a pesti rakpartot, húsz kilométert mentünk a dízelhibrid 3008-assal: meggyőzően kényelmesnek és kifejezetten élhetőnek tűnt. Családi egyterű kétliteres HDi dízelmotort és 37 lóerős villanymotort kombináló hajtáslánccal, összkerékhajtással, hát mi ez, ha nem igazi crossover? Az.

A 3008 kívülről nem ejtett rabul, nem úgy beülés után. Az ülést toltam volna lejjebb, de nem engedte, úgyhogy az üléstávolság, háttámla és kormánypozíció behangolása után láb a fékre, kulcs elfordít, s nem történik semmi. Azaz igen, csak nem kíséri hangélmény, rázkódás, csupán a műszerfal tetején trónoló képernyő jelzi, hogy bekapcsolt a villanymotor. Nagyon jó fogású a különösen kanyarított (nem teljesen kerek alsó félkör), alsó küllőjén alu HY4 emblémával díszített kormánykerék, a váltókar egy furcsa formájú fémizében merül ki: az automatáknál megszokott D-nek nyoma sincs, helyette az A-t választjuk, ha a robotra, M-et, ha a kormány mögött elhelyezett füleken át magunkra szeretnénk bízni a kapcsolásokat. N-ben parkolunk, az R értelemszerű.

A Peugeot számára nem újdonság sem az elektromos hajtás, sem a dízel technológia: még 1995-ben dobták piacra a teljesen villanyos hajtású 106 Electrique-et.
Az Heuliez által kifejlesztett hajtáslánc Ni-Cd akkumulátorra támaszkodva 90 km/h-s csúcssebességet és 100 km-es hatótávot biztosított a törpe oroszlánnak.
2000-ben bevezették a dízel részecskeszűrőt, tavaly jött a stop-starttal és más fogyasztáscsökkentő megoldásokkal szerelt gázolajost jelentő e-HDi, idén pedig megérkezett a két utat egyesítő dízelhibrid hajtáslánc.
Először a 3008 kapja meg a Bosch és Sanyo alkatrészekre támaszkodó HYbrid4 hajtásláncot, majd az év második felében jön az 508 allroad változata, az RXH. Hogyan épül fel a HYbrid4? Az autó orrában kétliteres HDi dízelmotor morog 163 lóerővel és 300 Nm-es csúcsnyomatékkal, ehhez kapcsolódik a hatfokozatú robotváltó, melyet kifejezetten takarékos üzemmódra programoztak.

Szerencsére kapcsolásait sikerült jelentősen finomítani a korábbiakhoz képest: a villanymotor a kapcsolások pillanataiban is működik, s így kiküszöbölték a korábban jellemző rángatást, bólogatást. Bosch-féle 8 kW-os stop-start rendszer, vagyis önindító generátor gondoskodik arról, hogy az autó lemerített akkumulátornál is simán, nagyobb bűvészkedés, lefulladó dízelmotor nélkül induljon újra. A szintén Bosch gyártmány, 37 lóerő/300 Nm erejű villanymotor energiaellátását biztosító Ni-MH akkumulátorát a Sanyo szállítja, az 5,5 Ah-s, 202 Volt feszültségű áramforrás tömege 50 kg.
A villanymotor könnyebb elhelyezése érdekében csaknem egy az egyben átvették a 407/508 sorozatokban alkalmazott multilink futóművét, és itt, az e-motor előtt kapott helyet az akksi, akárcsak a rendszer működését szabályzó PTMU, azaz Powertrain Management Unit. A hajtás két része (dízel és villany) között csak elektromos kapcsolat van, azaz a négykerékhajtás is abban merül ki, hogy az elforgó első kerekekről értesül a PTMU, és beindítja a hátsó kerekeket forgató villanymotort.

Hirdetés
A központi képernyő lényege a szép rajzolatú műszerek közti egérmozin is látható, nyomon követhető az akksi töltöttségének állapota. Hagyományos fordulatszámmérő nincs, a bal oldali mutató arról informál, hogy a rendelkezésre álló teljesítmény hány százalékát mozgósítjuk éppen. A-állásnál a felengedett fékpedálra kis gondolkodással, majd teljesen néma kúszással reagál az autó, és csak nagyobb gázra aktiválja a vaskos szigetelés mögé bújtatott, utastérből alig hallható, 163 lóerős dízelt. Már első kormánymozdulatra feltűnő, hogy milyen finoman mozgatja alapvetően tohonyának tűnő testét, jól palástolja 1660 kg-os tömegét. Arra fordul, amerre a kormánnyal mutatjuk neki, a 17-es felnik pedig mind egyenesben, mind kanyarban magabiztos alátámasztást nyújtanak. Pont finom a fék, nem harap túl hirtelen, viszont a pedálnyomással arányosan fokozza a lassítás mértékét.

Mielőtt elindulnánk, négyállású tekerőgombbal választhatjuk ki, milyen üzemmódban haladjunk. ZEV felirat takarja a tisztán elektromos módot, ilyenkor néma a suhanás, viszont 3-4 km alatt el is fogynak az akksi töltöttségét jelző csíkok, és akkor is rákapcsol a dízel, ha túllépjük a 70 km/h-t. Sport módban tovább forog a dízel, később kapcsol az automata, és Auto felirat jelzi a hajtáslánc optimális, vegyes üzemét. Ilyenkor a PTMU dönt arról, hogy mikor működjön csak a dízel, mikor csak a villany, és mikor - például előzésnél, nagy gázadásnál – érdemes mindkét motort működtetni.
A kapcsoló negyedik állása a 4WD, amely nem jelent állandó összkerekezést, a HYbrid4 filozófiának megfelelően csak a szükséges pillanatokban kerül hajtás alá mind a két tengely. Ráadásul a dízel és a villanyos egységek között csak elektronikus a kapcsolat, ha a PTMU érzékeli az első kerekek kipörgését, a villanymotor beindításával aktiválja az négykerekes üzemet. Tekintve, hogy a villanymotor nagy sebességnél már nem nagyon tud plusz erőt adni, 120 km/h felett csak a kétliteres HDi-re támaszkodunk. A történéseket komplett hajtáslánc-animáció mutatja a képernyőn, nem csak az látszik, hogy mikor melyik motor aktív, hanem az is, hogy az akkumulátorba épp melyik részegység küld áramot. Suhantunk némán a Hegyalja úton, másztunk négykerékhajtással, és nagyjából másfél kilométer gurulással 80%-ra töltöttük az előzőleg lemerített akkut.

Összesen talán harminc percet tölthettünk benne, az ennyiből is biztos, hogy kényelmes autó. Egyterűben ritka az ennyire jól támasztó, kagylós ülés, és nálam szűk tíz centivel magasabb kollégámmal magunk mögött is jól elfértünk. Leutazóautóztam, amikor hátraültünk. Hatalmasak az ablakok, a manőverezés akkor sem okozna gondot, ha a tolatóradar nem lenne szériafelszerelés. A középkonzol és a sofőr környékén hemzsegnek a gombok és tekerentyűk, de viszonylag könnyen feltérképezhető a rendszer. A váltókarral nem lesz sok dolgunk, az üzemmódválasztó tekerőn kicsit lassan reagálnak a LED-ek az átkapcsolásokra.

A kesztyűtartó elég szűk, hatalmas azonban a hűthető könyöklő alatti, apróságtartó tálcát is kínáló barlang. Korrektek az ajtózsebek is, és a kormány alatt a lábaknál is van egy kihajtható térképzseb. Az ülések hátuljára is kerültek zsebek, a hátsó pad támlája 60:40-ben nyílik, a könyöklő mögött pedig sílécalagút nyitható. A futóműbe épített villanyhajtás elvesz némi teret a kétemeletes csomagtartóból, de literes kockákból 377 darab így is elfér benne. Pótkerék már nem, viszont javítókészlet csinos sárga kompresszorral igen.
A négy személynek átlag felett kényelmes, de öten is használható, trükkös hajtású, bőséges felszereltségű 3008 HYbrid4 alapára 9 890 000 forint. A próbaautón kényeztető ülésfűtés 60 000, az üvegtető 125 000 forint.

A slusszkulcs teljesen avíttnak tűnik ebben a környezetben, szerintem az erre az autóra fogékony közönség értékeli az olyan apróságokat, mint a gombos indítás. Ugyanakkor a kötelező elemek (légzsákok, ABS, ESP stb.) mellett alapáron adják többek között a szélvédőre vetítő head-up display-t, a kamerás tolatóradart, a kétzónás klímát, valamint a beépített telefont, DVD-lejátszót, navit tömörítő színes telematikai központot.
Körülbelül fél év múlva színre lép egy kisebb kerekekkel, és szerényebb, de még úgy is gazdag ellátmánnyal megpakolt, 99 g/km CO2-kibocsátású, azonos teljesítményű és képességű változat 9 290 000 forintos alapáron. Ennek inkább csak lélektani jelentősége lehet, szerintem a vevők többsége inkább a komfort javára dönt majd a nem túl nagy árkülönbözet és a 15 g/km-es széndioxid-többlet ellenében.
Értékelés
Pozitív
Kiemelkedően kényelmes utastér, különleges hajtáslánc, precíz futó- és kormánymű, nagyon gazdag felszereltség
Negatív
Nem olcsó
Árak
Tesztmodell alapára
9 890 000 Ft (2012.02.29.)
Tesztautó ára
10 075 000 Ft (2012.02.29.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 3850 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,5 s
Végsebesség:
191 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4365 mm
Szélesség:
2113 mm
Magasság:
1639 mm
Saját tömeg:
1660 kg
Össztömeg:
2245 kg
Terhelhetőség:
585 kg
Tengelytáv:
2613 mm
Karosszéria-kivitel:
5 ajtós
Csomagtér:
377 l
Motor és váltó
Motor:
dízel-elektromos
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 6 fokozatú
Nyomaték:
300 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 3850 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
191 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,5 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,1 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ezt már jó néhányszor leírtad, ami kb. 1 napig tartott aztán folytattad a szemét beöntését. Ez tökéletes pariban áll a “Hummer zöldebb mint a Prius” szinteddel.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Combi27
    A kérdésedre válaszolva rám azért haragszik “antika” mert még egy korábbi villanyautós téma kapcsán a hibrid technológiát lefikáztam, az elektromos autók mellett foglaltam állást. Vadhajtásnak és mellékvágánynak neveztem a hibrideket melyek akadályozzák a tisztán elektromos üzemű autózás térnyerését, illetve a kőolajlobby PR -jaként festettem le ezen autókat !!! Illetve az erre adott válaszára keményen reagáltam, és minden sértésére sértésel válaszoltam! Más szituációba nem kerültünk nyíltan szembe, mivel mint már korábban leírtam szerintem egy “narcisztikus” személyiségzavarban szenvedő egyénről van szó, s én inkább az okos enged elvét követtem vele kapcsolatban!
    Egyébként igazad van, hanyagolni kell “antifaimat” fröcsögjön csak magában!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    érdekes hogy Horatius “haverod” nincs a listán, de gondolom azért mert ő az elekromos hajtás mellett van..

    Combi, és Combi27-en kívül nincs más klónom, az is csak azért, mert csak a felhasználó név változtatásával tudtam az e-mail cimem beírni az adataim közé.

    Valamint láthatod hogy a stílusod mennyien “szeretik” a kommentelők.Téged jópáran nem látnának itt szívesen :))

    Kopasz, és Jónás mit ártott neked? Kopaszt nem is nagyon láttam hogy bármihez hozzászólt volna amihez te is.

    Értelmes hozzászólás? Ha kihagynád a hozzászólásaiból a tőled megszokott pocskondiázást és a másik fikázását akkor tényleg értelmes hozzászólásai lennének..

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [b]Kár lenne egy ilyen pszichésen zavart, beteg ember esztelen trollkodásával tönkretenni az oldal látogatóinak kis közösségét!!!!!!!![/b]

    Szerintem ez már megtörtént. A kár latens. Volt aki 2 személyt említett a fórumozók közül, akik távoztak. A szám ennél nagyobb, csak nem akarok most neveket sorolni.
    Meggyőződésem, hogy ezres nagyságrendre tehető azoknak a száma, akik beleolvastak a kommentekbe, aztán látva mi folyik itt, léptek is gyorsan tovább.
    Itt nem csak a szavakon kell lovagolni, mert az egymagában kevés, hanem az is fontos, hogy egy egy hozzászólás tartalma megfeleljen obszcén kifejezések nélkül is a normális emberi érintkezés feltételeinek.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Tisztelt Autonavigátor.hu!

    Véleményem szerint a következők hozzászólási jogát kellene korlátozni/megszüntetni:

    – vidi500
    – Der Millan
    – Combi, Combi27 (és egyéb klónjai)
    – kopasz
    – Jónás

    Ezen nevek mögött levő személyek – már ha egyáltalán különböznek egymástól – gyakorlatilag egyetlen értelmes hozzászólást sem tudtak még itt produkálni. Ez persze önmagában nem büntetendő, de az már igen, hogy ha valaki erre rámutat, akkor a lehető legprimitívebb emberek mintáját követve halálosan megsértődnek, és a szabályzat számos pontját két lábbal tiporva elképesztő mennyiségű szemetet öntenek a szakmai hozzászólások közé, ami kizárólag csak arról szól, hogy pocskondiázzák a másikat aki rámutatott a hülyeségeikre (mintha ettől hirtelen korábban okosakat és értelmeseket állítottak volna). Félreértés ne essék, engem ez egyáltalán nem zavar, de ha következetesek szeretnének maradni a szabályzatukhoz, akkor az ilyen téma- és értelempusztító hozzászólásokat folyamatosan gyártókkal szemben fellépnek, különben az egész oldal könnyen csak az ő általuk generált mocskolódó szemétbe fog fulladni.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Tisztelt szerkesztőség!
    Úgy gondolom hogy meglévő hozzászólásait kár lenne kitörölni (lássák mások is akik még nem találkoztak s3000 el hogy milyen a stílusa, s hogy milyen személy is ő valójában-tudják a helyén kezelni-). A későbbiekben azonban mindenképpen moderálni kell őt, s ha ebből sem ért, akkor kitiltani részlegesen-meghatározott időre-, vagy véglegesen!!! Bár én személy szerint inkább az utóbbit preferálnám! Kár lenne egy ilyen pszichésen zavart, beteg ember esztelen trollkodásával tönkretenni az oldal látogatóinak kis közösségét!!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Nem, nem kell megtenni, csak moderálni kell a hozzászólásokat a felhasználási feltételeknek megfelelően.
    És ha az enyém nem megfelelő akkor azt is nyugodtan ki lehet venni a postolások közül.Ennyi.Senki nem fog megsértődni ha betartatják vele az oldalon való részvétel feltételeit.
    Aztán ha valaki írni akar, akkor megteheti kultúrált stílusban.Ha meg nem, akkor moderálni, moderálni.
    Tudom lehetetlen minden kommentet azonnal szűrni, de látszik a hozzászólások között hogy ki az aki ilyen, és lehet figyelni a postjait.Így nem kell minden kommentet figyelni, csak a renitenskedőkét 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Sajnos jelen fórumban díszelgő antiszociális s3000-hez tartozó megnyilvánulások tömkelege, illetve az általa generált stílusba mások belehajszolása e fórumnak olyan mértékű szégyenfoltja, amelyeket még akár a folyamatosság megszűnése is árán érdemes törölni. Az viszont igaz, hogy most már eső után köpönyeg.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Illetve még egy kérdés: meg tudjuk tenni, hogy letiltjuk S3000 hozzászólásait, úgy azonban viszonylag érdekesen fog kinézni a hozzászólások, reakciók folyama. Tényleg tegyük meg?

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [b]Most például már nagyon nehéz kihámozni, hogy “ki kezdte a bunyót”. [/b]
    Ez abszolút nem így van!!!
    Abszolút nem nehéz kihámozni!!!!!! Vissza kell menni a kommentek legelejére, amikor belépett ez a személy ide, és megtette első hozzászólását. Azonnal kiderül “ki kezdte a bunyót”. Csak ennyi fáradtságot kell tenni, semmi többet!! Ez a személy nem tud másként megnyilatkozni, csak provokatív, sértegető, bomlasztó stílusban. Nagyon szomorú hogy a kommentelőkenek kell felhívni erre a figyelmet, és még ekkor is csak tétovázás folyik! Nagyon érdekes kedves Autonavigátor, hogy nem látják a fát az erőtől!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]Most például már nagyon nehéz kihámozni, hogy “ki kezdte a bunyót”.[/i]

    nem nehéz kihámozni csak meg kell nézni hogy S3000 válaszolt e egy kommentelőnek a társadalomba sem illő stílussal, vagy fordítva :)..és a bunyó ugye nem úgy kezdődik hogy “nem én kezdtem hanem a másik, azzal hogy visszaütött”

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Csak egy kérdés marad nyitott: ha abbahagyjuk ennek az embernek a kommentjeire való válaszolgatást akkor vajon abbahagyja e az alpári stílusú hozzászólásait?
    Nagy valószínűséggel nem, ugyanis ilyen a jelleme..

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Mindkét feltételezést szeretnénk cáfolni! Amúgy azt gondoljuk, hogy a sértegetés, alpári stílus sajnos nem egyetlen emberhez köthető. Most például már nagyon nehéz kihámozni, hogy “ki kezdte a bunyót”.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    természetesen nem veszem fek a kesztyűt, egy ilyen stílusú posztolóval, de az a szerencséd hogy nem én moderálom ezt az oldalt.Ugyanis nem tudnál több hozzászólást írni semmilyen más regisztrált névvel sem.
    További szép acsarkodást 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Akkor megint súlyos hátrányban van, én már rengeteg olyan síkgyökérrel találkoztam mint te. 🙂 Na lássuk az újabb pofára esésedet, mivel csinálsz megint hülyét magadból? Én már hozom is a popcorn-t, hogy ismét jól szórakozhassak a végtelen ostoba fejeden. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Fiam, benned akkora a hekker tehetség van mint vidi500-ban meg der millan-ban az értelem összesen. Még vagy 7 milliárd próbálkozásra vagy a sikertől, hajrá, mutasd meg tudsz te még ennél is hülyébb lenni! LOL! :)))

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ha valamit megtudsz ne fogd vissza magad, megköszönjük. Ha már egyszer nem volt benne annyi gerincesség, hogy felvállalja magát, akkor legalább ne maradjon inkognitóban kiléte.
    Ez a morál, amiről ő itt számot adott ez még az ő szavaival élve “Abszurdisztánba” vagyis ide Magyarországra is nagyon nagyon kevés!!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ahogy a postokat olvasgattam gondoltam kicsit ránézek ki lehet ez az ember.Nem dicsekszem, de sok mindent ki lehet deríteni ha hekkerkedik az ember.A számítógépes rendszerazonosítók olyanok mint az aláírás: kicsit nyomozni kell ki írta alá, megfejteni az írást és ennyi.Ha valakinek kell a másik valószínűsíthető adata, nyugodtan írjon 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ezt a nevet írtam be én is ide korábban, csak nem akartam végigírni, de a többi adat mailen ment annak aki kérte. Ilyen baromra nézve aki itt Antika néven fórumozik, túl hízelgő lenne. Oda értelmes ember kellene. Vagy ennyire meg van szorulva a Toyota????

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Hát igen, akit beírtam Antika néven az túl hízelgő lenne rád nézve, túl sok egy ilyen elmebeteg senkiházi szaralakhoz amiről itt számot adtál magadból. Mondtam már, hogy elmebetegekkel nem foglalkozok. 10 éve fórumozok különböző helyeken, soha sehol ilyen barommal nem találkoztam még. Ez tényleg nem normális…

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Igen, az idióták számára sokat segítettél, köszönjük! Szegény Anti, a sok agyhalott most hogy elkapja. :)))
    “Jónás”, ezért kellett 14 perccel ezelőtt regisztrálnod, hogy már az első hozzászólásoddal hülyét csinálj magadból? LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    A valóságról neked halvány lila fingod sincs, ezt már rengetegszer megmutattad. Milyen felvállalásról hablatyolsz össze-vissza te szerencsétlen? Azt hiszed bárkit érdekel hogy te ki vagy meg mi vagy? Azt hiszed hogy az a sok elmebeteg baromság amit eddig kiadtál itt magadból az ettől egy csapásra csodálatos logikus igazsággá változna? Különben is, te már “kiderítetted” hogy ki vagyok, méghozzá pontosan olyan sikerességgel mint minden mással is amihez eddig hozzászóltál. LOL! 🙂 Ez is gyönyörűen mutatja a te szintedet. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ez csak a te igazságod, a valóság viszont teljesen mást mutat, de ez maradjon az én dolgom. Ettől függetlenül én fel merem vállalni magam mindenben, te viszont semmiben sem! Sokat mondó különbség, de nem is kívánok veled értelmetlen szócsépléseket. Társadalomban élünk, ahol kötelmek vannak, amelyek minden egyes emberre egyformán vonatkoznak. Majd ha értelmes emberi hangot tudsz produkálni, akkor majd beszélhetünk. Az a totális vakvágány, sőt kifejezett lelki betegség, amikor valaki semmi más viselkedési formát nem ismer, csak a terrort. Ezt csinálod, soha egyetlen értelmes megnyilvánulásod sincs, csak elmebajos hisztériáid, nem veszed észre?

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]“Azok a cégek amiket felsoroltál SEHONNAN nem ismerősek”

    Ez is csak azt bizonyítja, hogy fingod sincs a kérdéshez. Örülök, hogy erre még büszke is vagy, ez nagyon szépen beleillik abba a képbe amit itt magadról kialakítottál. :)[/i]

    Oh igen, gondolom annyira menőek, elterjedtek és hasznosak hogy nem kell reklámozni sem őket.
    Nem gondolod hogyha valamit nem reklámozunk akkor az soha nem fog betörni semmilyen piacra?
    Van kismillió autóreklám mindenhol, nemcsak a tévében, de valahogy az általad felsoroltakat nem reklámozzák?Miért?Hiszen még a 20-30 milliós BMW-ket is reklámozzák.Az ennél olcsóbb vagy egy árban levő hibrid-villany “csodákat” miért nem?Segítek: mert akkora profitot termelnek hogy valahogy reklámra nem jut..
    [i]
    “Mindenki utál, senki sem szeret”[/i]

    Tudod milyen “EMBERNEK” látlak a hozzászólásaid alapján?

    Egy felsővezető, aki agresszív de nem tudni miért.Talán mert az álláspontjaid a főnökeid, vagy az a közeg ahol mozogsz nem fogadják el.
    Családi problémáid vannak emiatt is, meg hogy meg akarod mutatni ki a főnök, ellentmondást nem tűrően.Ha van gyereked, unokád az sem szeret veled lenni, mert csak parancsolgatsz.
    Csodálkozol ha a társalgási stílusod alapján valaki jól pofán vág.Nekem volt ilyen gyárigazgatóm, de háromszor ruházták meg a beszédstílusa és modora miatt.
    Nem kétlem hogy elég nagy tudásod van elektromos autók terén, de ez pont úgy csinálsz vele mint a középkorban a keresztes lovagok.Háborút indítasz az ellen aki nem azt látja mint te.Szar ügy, de másnak is lehet véleménye ami SZERINED szart sem és, más szerint meg igen.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Én nem becsmérlek senkit, téged sem, amit mondtam, az minden rosszindulat nélküli tárgyilagos kórkép!
    Egészséges lelkületű ember nem viselkedik úgy amit te itt művelsz.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]“Azok a cégek amiket felsoroltál SEHONNAN nem ismerősek”[/i]

    Ez is csak azt bizonyítja, hogy fingod sincs a kérdéshez. Örülök, hogy erre még büszke is vagy, ez nagyon szépen beleillik abba a képbe amit itt magadról kialakítottál. 🙂

    [i]“Tesla Motors részvény: rettenetesen drága.”[/i]

    Nagyon szép mellébeszélés, csak ki a francot érdekel. Arról volt szó, hogy vannak-e csak, vagy nagyrészt elektromos autókat gyártó cégek. Vannak, felsoroltam azokat. Ennyi.

    [i]“Mindenki utál, senki sem szeret”[/i]

    A mindennel bebukott idióták – tehát pl Te – szoktak ezzel a mellébeszéléssel jönni. Inkább annak örülnél, hogy ellenben téged mindenki szeret ott a zárt osztályon. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Én is mondtam ezt már neked rengetegszer, plusz neked még információid sincsenek vagy ha vannak akkor azok katasztrófálisan rosszak és gondolkodni sem tudsz, ráadásul segget csinálsz a szádból hiszen ment az üres hazug papolás részedről, hogy hogyan nem szabad a másikat minősíteni amit aztán 2 lábbal tiportál. Na ez vagy TE! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Combi27
    Te is nagyon jól tudod hogy nem fogja felvállalni magát, ebben még fogadni is hajlandó lennék veled!!! Az ő fajtája már csak ilyen beszari ki senkiházi gyökér. Mellesleg mint már korábban is mondtam, nem kell vele szóba állni, ki kell kerülni! Hidd el, ez sokkal jobban zavarja, mert hogy minél jobban feltúráztad magadat, mivel az neki annál jobb. Tudod ő már csak így tudja felverni a brét…Ez okoz számára örömöt!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    de ha már ennyire mindent tud, és akkora arccal osztja az észt lehetne benne annyi gerinc hogy felvállalja magát.De nem, egy beszari kis gyökér, aki csak “névtelenül” mer bármit olyan dolgot tenni amiért tudja hogy megüthetik az arcát.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]“Mindenki utál, senki sem szeret..mosolyogj te barom”.[/i]
    Hagyjad már, a másik topikban felszólította a kollégája, főnöke, vagy ismerőse, mindegy, hogy [b]lépjen le innen![/b] :-))) Végre!!
    Senki nem szereti ezt a kötekedő, “nagyarcú” barmoló stílust, amit itt művelt. Társadalomban élünk, ahol kötelmek, egymással szembeni követelmények vannak, amiket ő nem ismer…

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]Azért Magyarországon több mint 500 LPG kút van…”

    Igen, és Magyarország az az egész világ[/i]

    Nem, nem, de ha itt ennyi van akkor mennyi van Európában?Vagy bárhol máshol?
    Azok a cégek amiket felsoroltál SEHONNAN nem ismerősek, gondolom ennyire jól élnek meg az elektromos autóikból is…Ja, de a Tesláról hallottam

    Tesla Motors részvény: rettenetesen drága.

    Adva van egy cég, amelyik tavaly 111 millió dollár bevételt termelt, és a vesztesége ennek a fele. Az idei első negyedévben időarányosan több mint a dupláját, majdnem 30 milliót veszített. A részvényesek a cég 93 millió darabjából 13,3 millió darabot jegyeznek le, vagyis a cég 20%-sem az övék, mégis ez 160 millió dollárt ért meg nekik. Ez az összeg a jelenlegi trendek mellett egy-másfél év alatt párolog el. Azóta a cég értéke a piacon több mint 50%-kal emelkedett. Az új vevők tehát 250 millióra értékelnek egy vállalatot, amely ezt az összeget két év alatt veszíti el. Színtiszta pszichológia, ahogy a tőzsde rövidtávon, de ez a legrosszabb lufifújó arca. Értem én, hogy forradalmi a termék és jók a növekedési lehetőségek, de 100 000 dollárért egy 200 km-t guruló autó mindenképpen rétegpiac, egy amúgy is szenvedő nagy piacon.
    Ezt egy befektetési tanácsadó írta, vitázz vele is 🙂

    Nem friss, de nem is hazugság.
    De jössz te és megmagyarázod a tutit, ami senkit nem érdekel azon cégen kívül ahol melózol..
    Mindenki utál, senki sem szeret..mosolyogj te barom

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ez megint csak egy üres duma, mint mindig. Mint már sokszor mondtam, te egy beteg személy vagy még akkor is, ha vannak némi információid bizonyos dolgokról. Reménytelen eset vagy, ilyenekre nem pazarolom az időmet.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Lehet becsmérelni a másikat, de ez csak téged minősít, a te IQ-dat jelzni. Az, hogy ki szenved vak vágányon, az már itt egyértelműen kiderült, minden betűd arról árulkodik. TE! Az életet nem úgy írják, amiről te itt számot adtál. Az én életem abszolút nem volt vakvágány, most sem az, sőt amit magaménak tudhatok, arra te sosem leszel képes, benne van a jellemedben. Úgy hogy lassabban a testtel.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]“Antika csendben van, mióta felfedték.”[/i]

    Belőled eddig többet néztem ki, dehát többször itt is kiderült már, hogy nem vagyok tévedhetetlen. LOL! 🙂

    [i]“Amúgy nem agyon Isten, hanem adjon Isten. Jelentős a jelentésbeli különbség.”[/i]

    Ne fáraszd magad ilyenekkel, kizárt, hogy képesek legyenek felfogni a különbséget. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Te cáfolni? Ne röhögtess, előbb a szó jelentésével kellene tisztába kerülnöd, mert abból a hülységből amit megint ide hánytál, abból egyértelműen látszik, hogy életed első néhány évtizede még nem volt elegendő arra, hogy akár csak idáig eljuss. 🙂

    [i]“miért elektromos áram lenne annyi ha az egész világ autoparkját lecseréljül elektromosra?”[/i]

    Már többször ki lett tárgyalva itt is. Nem mondom hogy keress utána mert ez a te képességeiddel amúgy is lehetetlen feladat lenne! LOL! 🙂
    Leülhetsz, egyes.

    [i]“Azért Magyarországon több mint 500 LPG kút van…”[/i]

    Igen, és Magyarország az az egész világ. Onnan bivalybasznádról a panelproli 6. emeletéről ahonnan nézed lehet hogy így látszik, de a valóság más.
    Leülhetsz, egyes.

    [i]“4. …”[/i]

    A négyes pontra érdemben nem reagálok, mert ott még azt sem sikerült megértened te magad mit akarsz mondani.
    Leülhetsz, egyes.

    [i]“És elektromosat?”[/i]

    – Tesla Motors
    – Fisker Automotive
    – CODA Automotive
    – Commuter Cars
    – Global Electric Motorcars
    – Modec
    – Myers Motors
    – Reva
    – Smith Electric Vehicles
    – Venturi
    – Zap Electric Cars
    – Zenn Motors
    – Miles Electric Vehicles

    És ezek csak amik elsőre fejből eszembe jutottak.
    Leülhetsz, egyes.

    Azt hittem, hogy nagyobb hülyét már nem tudsz csinálni magadból, de tévedtem! LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Be kell lássam egy dologban tévedtem: Te sokkal sötétebb és ostobább vagy mint amilyennek korábban gondoltalak. LOL! 🙂 Ennek megvan az a vicces következménye, hogy a végtelen alacsony IQ-tok eredményeképpen, pontosan úgy ahogy az életetekben minden mással is totál vakvágányon szenvedtek, ez a nyomozás is hasonló eredményességgel kecsegtet.
    Csak így tovább, további sok sikert hozzá! LOL! :)))

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Ez igaz, azért tettem idézőjelbe az egész mondatot, mert igyekeztem azt a kiejtést, hangsúlyt érzékeltetni írásban is, ahogyan dédszüleink mondták régen.:)

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    “Van egy ősi magyar mondás, ami illik a mondanivalódhoz, még internetes fórum esetén is: “Olyan a fogadj Isten, amilyen az agyon Isten”. ”
    Ott a pont vidi500, ez a mondat nagyon nagyot szólt. “Antika” remélem te is hallottad?! Nem, akkor leülhetsz elégtelen…:)

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Mi van? Nem tudsz aludni?

    Van egy ősi magyar mondás, ami illik a mondanivalódhoz, még internetes fórum esetén is: “Olyan a fogadj Isten, amilyen az agyon Isten”.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    A saját esetedet elmesélve nagyon helyesen és lovagiasan viselkedtél. Elismerésem. Teljesen más dolog, ha személyesen beszélnek valakivel kutyául, mint egy névtelen internetes fórumon. Személyesen az a helyes fellépés, ahogy Te cselekedtél. Helyre kell tenni azt, aki nem veszi észre magát. Ha meg (védtelen) hölgyekkel szemben tanúsít megengedhetetlen magatartást, akkor pláne!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    A kedves hangnemet hagyjuk meg a papoknak… 🙂
    Ha valaki porig aláz azzal hogy beszél veled, azt azért te sem tűrnéd el szerintem.Nem írt durvát?Viccelsz?És itt most nem arról beszélek hogy helyreigazított, mert igen én is tévedek, ez van.
    De el lehet mondani normális, emberi stílusban is.Ha pedig ilyen, akkor ne csodálkozzon azon ami történt.Nem csak jámbor és birkatürelmű mindent elnéző emberek vannak a világon.
    A pisztolyos hasonlatodról annyit hogy igen, meg tudja húzni ha tudja kire kell lőni.
    Ha én megtalálom biztosra megyek, de ő honnan tudja én mit akarok?Csak mikor már késő.

    Példának okáért álljon itt a saját esetem:
    Levelező tagozat valamikor a 2000 évek elején.Az osztály 90%-a 30 feletti volt.Apukák, és anyukák.
    A tanár úgy beszélt a hölgyekkel hogy sokszor sírva fakadtak.Egészen addig mig a tanári asztal túloldalán “valaki”fel nem állt és megígérte a tanárnak hogy a következő ilyennél a tanári asztal fog borulni rá, meg még plusz egy szék is repül.Értse meg hogy felnőttek vagyunk, ne beszéljen úgy velünk mint a kutyákkal.
    A szemei kikerekedtek, köpni nyelni nem tudott, de utána normális lett.Legalább is mig tanitott minket.És egy vizsgán sem szivatott meg amiért ezt mondtam neki..

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Horatius:
    A terror az terror! “Antika” egyfajta lelki terrort művelt itt több fórumozón agresszív fellépésével.
    Az ilyen személy másból nem ért, csak hasonló terrorból. Próbáltam én is szépen, többször is, hatástalan. Hol szerepel az, még az íratlan szabályok között is, hogy egy ilyen fellépést csak detto másolni lehet? A helyzet “Antika” irányában sem volt több, mint lelki terror. (egyelőre). :)!

    [i]“Még ha egy 30 kg-os törpenövésű emberről lenne szó a Te 120kg és 190cm-eddel szemben, a ravaszt akkor is meg tudja húzni.”[/i]
    Erről a mondatodról egy maxima jut eszembe, ami így hangzik: [b]“A gyáva ember azért nem meri megvédeni magát, mert fél hogy valami baja származhat belőle.”[/b]

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Milyen kutatást Combi? Még ha egy 30 kg-os törpenövésű emberről lenne szó a Te 120kg és 190cm-eddel szemben, a ravaszt akkor is meg tudja húzni. Ennek semmi értelme. Egyszerűen csak ne vedd magadra, amit ír. Nem írt annyira durvát, amin érdemes lenne vérig sértődni. Nem fenyegetett meg vagy ilyesmi. Felejtsd el!

    Az a legjobb megoldás, ha kedves hangnemben szépen válaszolsz neki, mintha semmi sem történt volna. Ha igazán erős vagy lelkileg is (nem csak fizikailag), akkor próbáld ki ezt a módszert. Egy idő után abba fogja hagyni. Ne legyél már hajlandó megsértődni és mellre szívni semmit.

    Láttam itt valakit a fórumon, akit szintén lehordott, elmondott minden hülyének és a srác utána ugyanolyan kedvesen és szolidan válaszolgatott neki, mint azelőtt. Majd hanyatt estem én is a meglepetéstől. Ilyen nincs! – mondtam magamban. De mégis van! Minden tiszteletem azé, aki erre képes. Itt tényleg az a mondás az igaz, hogy többet ésszel, mint erővel!

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    most akkor én cáfoljak?

    [i]1. nincs elég LPG (nem lehetne átállítani még a jelenlegi autópark töredékét sem rá)[/i]

    miért elektromos áram lenne annyi ha az egész világ autoparkját lecseréljül elektromosra?

    [i]3. nincs meg az infrasrtuktúra hozzá, ill. nem megfelelően kiépített[/i]

    Azért Magyarországon több mint 500 LPG kút van…

    [i]4. Most jön az igazi mélyütés, kapaszkodj meg! 🙂 A benzinnel menő Prius megveri az LPG-s autókat a közvetlen környezetszennyezés területén, mivel a sokkal fejlettebb technológiája és a lényegesen magasabb hatásfoka miatt még így is kevesebbet szennyez mint az LPG-vel menő nem hibrid. 🙂
    [/i]

    Az hogy a hibrid autók automatikusan Euro 5-ös besorolást kapnak, szó szerint “szemétség”, ugyanis az LPG-s kettős üzemű autók is tudják tisztán gázüzemben az EURO 5-nek megfelelő értékeket, viszont ugye a benzines érték számít, és az alapján adják az EURO besorolást.Ennek több oka van, nem akarom leirni hosszan ,de lényeg a gyártói tanusítvány miatt van, amit egy tipusra adnak ki, és az ugye nincs átalakítva…
    És most jön az igazi mélyütés: Ha egy Prius átalakítunk kettős üzeműre..de abban az Autonavigátoros cikkben is ment a vita :))

    [i]Hány olyan autógyártót ismersz aminek az LPG-s járművek adják az eladások gerincét? Naugye![/i]

    És elektromosat?

    A statisztikáról annyit hogy valamit növelek 50%-kal, mennyivel kell csökkentsem hogy az eredeti értéket kapjam?Pontosan 33%-kal.Tehát még van 17% plusszom, :))
    Példa: 4*1.5=6 ahhoz hogy a 6 az ismét 4 legyen 2-vel kell csökkenteni, ami ugye 33%..
    Milyen jó a statisztika:))

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]“Tehát: AKI TUDJA KI LEHET EZ A GYÖKÉR, VAGY KI TUDJA NYOMOZNI NE TARTSA MAGÁT VISSZA, IRJA MEG AZ ADATAIM KÖZÖTT TALÁLHATÓ MAILCÍMRE.”[/i]

    Antal Rajnak, Toyota, Toyota Prius, Real-Time Communication, További adatok mail-en mentek.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    [i]“A statisztikákat el lehet ferdíteni, meg lehet hamisítani.”[/i]

    Ha te komolyan azt hiszed, hogy a világon szétszórva [u]több ezer vagy tízezer adatot[/u] valaki meghamisított, meg [u]az összes független tesztet[/u] is meghamisították, és [u]a 3 millió tulajdonos túlnyomó többsége[/u] is egy idióta, aki nem veszi észre hogy nem 4.5-5.5 liter között van a fogyasztás átlagban hanem 6.5 vagy felette, akkor definíció szerint klinikai eset vagy. 🙂

    [i]“Ezeknél a technológiáknál jelenleg sokkal többet ér az LPG hajtás.”[/i]

    Az LPG hajtásodat nyugodtan feldughatod magadnak. Csak a következő “apró” problémák vannak vele:

    1. nincs elég LPG (nem lehetne átállítani még a jelenlegi autópark töredékét sem rá)
    2. ugyanolyan fosszilis eredetű anyag mint a benzin/dízel, nem is értem hogyan süllyedhettél ilyen mélyre 🙂 Áruló! 🙂
    3. nincs meg az infrasrtuktúra hozzá, ill. nem megfelelően kiépített. Ezt ugyan lehetne orvosolni, de 1. miatt totálisan értelmetlen.
    4. Most jön az igazi mélyütés, kapaszkodj meg! 🙂 A benzinnel menő Prius megveri az LPG-s autókat a közvetlen környezetszennyezés területén, mivel a sokkal fejlettebb technológiája és a lényegesen magasabb hatásfoka miatt még így is kevesebbet szennyez mint az LPG-vel menő nem hibrid. 🙂

    1-3 miatt értelmes autógyártó kiegészítő modellektől eltekintve nem foglalkozik LPG-vel, mert ha erre építené az üzletmenetet, akkor rövid úton lehúzhatná a rolót. Hány olyan autógyártót ismersz aminek az LPG-s járművek adják az eladások gerincét? Naugye!

    [i]“Rossz úton jár a Toyota és az összes többi olyan gyártó, aki még mindig a sima hibriddel erőlködik, ahelyett, hogy Plug-in hibridet vagy tisztán elektromos autót gyártana.”[/i]

    Nem, Te jársz rossz úton, de valami kegyetlenül. 🙂 Nem is értem hogy lehet ennyire szarul látni a kérdést, főleg annak fényében hogy az EV-kbe ennyire bele vagy buzulva. Ez valami nagyon különleges genetikai hiba lehet. 🙂
    Mellesleg a Toyota gyárt PHEV-et és EV-t is, és mindkettő területen mondjuk az első két legjobban benne van, úgyhogy ez megint értelmetlen amit mondasz.

    Végül az utolsó “érvedet” is izzé-porrá zúzom, amikor elárulom, hogy az az ember a parkolóban én voltam, és HAZUDTAM neked! Nem 6.5-öt eszik átlagban, hanem 4.8-at! LOL! 🙂 Remélem most már megnyugodtál! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Én egyet értek veled,de…ne próbáld meg meggyőzni. Olvasd vissza,mindenkinek milyen stílusban válaszolt vissza. El kell fogadni,hogy ő a Prius-zseni és az övé csak 2,2-t eszik. Nem kell vele foglalkozni,csak magad idegesíted vele…

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Sajnálom. A statisztikákat el lehet ferdíteni, meg lehet hamisítani. Meggyőződtem róla több számomra valós forrásból is, hogy a sima hibridek alig pár cseppel fogyasztanak csak kevesebbet. Ezeknél a technológiáknál jelenleg sokkal többet ér az LPG hajtás. Sokkal olcsóbb közlekedést tesz lehetővé. Rossz úton jár a Toyota és az összes többi olyan gyártó, aki még mindig a sima hibriddel erőlködik, ahelyett, hogy Plug-in hibridet vagy tisztán elektromos autót gyártana.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Kedves Horatius barátom!

    Számtalan módja van annak, hogy valaki teljes hülyét csináljon magából, ezek közül egy nagyon szép kövér példány ez amit írtál:

    [i]“A Priusról annyit, hogy találkoztam egy tulajdonossal, leszólítottam a parkolóban, beszélgettünk az autóról és elmondta, hogy 6.5 litert eszik átlagosan. Ez a valóság, minden ellenkező híreszteléssel szemben.”[/i]

    Ezzel a következőket állítod:
    – MINDENKI MÁS hazudik, aki nyilvánosan megadta és folyamatosan megadja a különböző fogyasztás követő oldalakon (pl. spritmonitor, fuelly) az általa tapasztalt üzemanyag fogyasztási értékeket. Ez egyébként sok ezer tulajdonos, sok tízezer, a legkülönbözőbb körülmények között és vezetési stílussal előállt mérési eredményeiből áll, de ez szerinted akkor mind nem érdekes, hiszen hazudnak. 🙂
    – Természetesen én is hazudok, aki tíz éve vezet ilyen járműveket (az összes eddigi generációját), és már kipróbáltam szinte mindenféle viszonyok között, mindenféle használati mód mellett (a széjjeltaposástól kezdve a tojással a lábam alatt típusú vezetésig), és pontosan lemértem a fogyasztását ezekben az esetekben is.
    – A Toyota is hazudik de már 15. éve, és eddig már majdnem 3 millió(!) Prius vásárló szopta be ezt az iszonyatos hazugságot a Prius fogyasztásával kapcsolatban, és annyira hülyék, hogy azóta sem jöttek rá, hogy át lettek verve! 🙂
    – Kivétel nélkül MINDEN teszt ami megjelent a Prius fogyasztásával kapcsolatban (mint pl. ez is: [url]http://www.youtube.com/watch?v=ySR0flj6QnQ[/url] ) mocskosul hazudott a fogyasztás tekintetében.
    – [u]De a teljesen ismeretlen senki a parkolóban az nem hazudik, EGYEDÜL Ő árulta el neked a kristálytiszta igazságot! És az úgy van és kész! LOL![/u] 🙂

    Ezek után azt kell mondjam, hogy ilyen gondolkodási képességekkel kifejezetten ártasz az közlekedés elektromosítása ügyének, amiért állítólag olyan lelkesen küzdesz. Tizedennyi lelkesedés, de 10x annyi agy sokkal jobbat tenne. 🙂

    [i]” folyton bekapcsol a benzinmotor és felugrik a pillanatnyi fogyasztás 14 liter/100km-ekre, ami elég kiábrándító volt”[/i]

    Igen, de egy hasonló nem hibridben ugyanilyen körülmények között ugyanekkora gyorsításra 25-40 l/100 km-re ugrik fel a pillanatnyi fogyasztást mutató műszer. Tényleg “kiábrándító” az a 14 literes pillanatnyi érték. 🙂

    [i]“Autópályán pedig 130-nál már szinte semmit nem jelent, hogy ott van benne a villanymotor. A benzines folyamatosan működik, zajos lesz a nagy sebességnél és megeszi simán a 8-9 liter/100km átlagban.”[/i]

    Ja, csak még soha senkinek nem sikerült egyenletes 130-nál ekkora fogyasztást mérnie Prius-al, kivéve neked, de neked könnyű, hiszen te megtudtad a tutit a parkolóban a senkitől, a többi 3 milló tulaj meg csak mind idiótákból áll. 🙂
    A nem jelent semmit a villanymotor 130-nál meg megint csak azon irtózatos baromságok egyike, amit azok szoktak agyatlanul hajtogatni, akiknek lövésük sincs hogyan működik a HSD. De hát nekik nem is kell tudni semmit sem, hiszen ők megkapták a tuti infót egy parkolóban egy senkitől! Ez pedig mindenre elég és mindent visz! LOL! 🙂

    [i]“Összegezve városban valószínűleg ér valamit”[/i]

    Hogy mondhatsz ilyet??? Szó sincs róla, városban sem ér szart sem, hiszen te magad mutattad meg, hogy hazugság az egész! LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Az első bekezdéshez annyit, hogy nem érdekel mit mond erről s3000. Szerintem ez az igazság, amit leírtam, mert ezt támasztja alá a személyes tapasztalatom, amiről a saját érzékszerveimmel győződtem meg. A Toyota hülyének nézi az embereket és egyenlőre úgy tűnik, hogy nem tud lépést tartani a fejlődéssel. Egyetlen pozitívuma a magas minőség és az ebből fakadó megbízhatósága, de a lényeget figyelmen kívül hagyják, ezért nem sokáig lesznek versenyképesek. (Hacsak nem zárkóznak fel villámgyorsan.)

    A második bekezdéseddel tökéletesen egyetértek. Örülnék, ha az autógyártók (és a magyar újságírók) is észrevennék ezeket a magától értetődő tényeket. Pontosan erről van szó, hogy a hétköznapokban, az esetek nagy részében elég a 80km-es elektromos hatótávolság. Ezt az autót úgy fogják venni, mint a cukrot. Ha az ára is engedi.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Kár hogy nem lesz ebből bírósági ügy, nagyon élvezném ahogy belebuknál ebbe is, mert hogy a szakmai dolgokhoz egyáltalán lövésed nincs az nyilvánvaló már régen, de most kiderült, hogy még a magyar nyelvű szövegek értelmezésével is nagyon súlyos problémáid vannak. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Szorosan a cikkhez kapcsolódóan az a véleményem, hogy a sima hibridek már nem felelnek meg a mai kor követelményeinek. Ilyeneket már nem szabadna gyártani és forgalmazni. Minden érdeklődő, potenciális vásárló a Plug In hibrideket keresi, minél hosszabb tisztán elektromos hatótávval. (A benzin vagy dízel motor csak akkor kapcsoljon be, ha tényleg hosszabb útra kell mennem és nem lenne elegendő a mondjuk 80km-es hatótávolság.)

    A konnektoros hibridnek van értéke a jelenben. A sima hibridek már elavultnak számítanak. Eljárt felettük az idő. (Nem számottevő, nem meggyőző a spórolásuk a sima benzines vagy dízel autókhoz képest, a megtérülés pedig egyáltalán nem kimutatható.)

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Sok mindenről volt itt szó, főleg a Prius-ról, bár a cikk nem erről szól.
    A Priusról annyit, hogy találkoztam egy tulajdonossal, leszólítottam a parkolóban, beszélgettünk az autóról és elmondta, hogy 6.5 litert eszik átlagosan. Ez a valóság, minden ellenkező híreszteléssel szemben. Érdek nélkül nyilatkozott egy spontán beszélgetésben.

    Volt egy ismerősöm, aki az USA-ból hozta be a Prius-okat és adta el itthon (mert ott fele annyiba kerül 7 millió helyett 3.5 millióért árulják forintba átszámolva.) Ő azt mondta, hogy nagyon jó autó, városban szinte nem eszik semmit.

    Próbáltam a Prius-t, vezettem személyesen és azt tapasztaltam, hogy alig-alig tud néhány 10 métert elektromos üzemmódban menni, folyton bekapcsol a benzinmotor és felugrik a pillanatnyi fogyasztás 14 liter/100km-ekre, ami elég kiábrándító volt. (dehát a benzines autóktól ismerjük ezt a viselkedést)
    Autópályán pedig 130-nál már szinte semmit nem jelent, hogy ott van benne a villanymotor. A benzines folyamatosan működik, zajos lesz a nagy sebességnél és megeszi simán a 8-9 liter/100km átlagban.

    A legjobban mégis a 7 millió forintos vételára háborít fel annak fényében, hogy az USA-ban 3.5 millióért kínálják ugyanezt az autót. Ez utóbbi árért itthon is lenne rá kereslet, vásárló erő.
    Összegezve városban valószínűleg ér valamit, tényleg spórol, kevesebbet fogyaszt, de 3.5 millió lenne a reális ára. A duplájáért nagyon meredek! Ez így és ilyen feltételek mellett egy óriási átverés. Ebben biztos vagyok.

    Most kihozták a PlugIn Hibrid Priust, ami 20km-t tud elmenni egy töltéssel és akár 100km/h sebességgel is.
    Köszönjük szépen, de a 20km már enyhén szólva kicsit kevés az Opel Ampera 80km-éhez és a Volvo PlugIn hibridek 50km-es hatótávjához képest.

  • 2017.10.31. at 03:07
    Permalink

    Der Milan
    “Ahol ezt megtetted én is ott szóltam le csak kicsit hosszabban és durvábban, szerintem amikor elolvasta azonnal kiverte, mert normálisabb lett utána.”
    Bizonyára igazad van, csak akkor azt kellene szorgalmazni hogy lehetőleg minél gyakrabban végezze el ezt a műveltet 🙂 Mindannyiunk lelki békéje érdekében.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Ez valóban durva volt! [url=http://www.autonavigator.hu/felhasznalasi_feltetelek]Felhasználási feltételeinkben[/url] konkrétan rögzítettek a hozzászólásokkal szemben támasztott igények, ám a törléssel, moderálással – a párbeszédek folytonossága érdekében – nem minden esetben élünk.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Nem barátocskám, a véleményed leírtad valamiről (többek között szeméylesen rólam is mint egyénről, nem csak a véleményemről), elolvastam, vagy elfogadom vagy nem.
    Viszont pocskondiázod itt a többieket is, akik szintén szivesen megismertetnék egy két keményebb végtagjukat veled.
    Az ilyen primitív egyszálbelű gyökerek, akik pocskondiázzák a másikat alpári stílusban, fenyegetőznek büntetőjoggal, nemhogy kiállnál szépen a porondra.
    Ha már itt tartunk akkor mit szólsz a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésről?
    De engem ez érdekel a legkevésbé.Ha megtudom ki vagy, akárkitől, megkereslek és beváltom a “meleg sz@rt is kiverem belőled” igéretemet.

    Tehát: AKI TUDJA KI LEHET EZ A GYÖKÉR, VAGY KI TUDJA NYOMOZNI NE TARTSA MAGÁT VISSZA, IRJA MEG AZ ADATAIM KÖZÖTT TALÁLHATÓ MAILCÍMRE.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Tisztelt Autónavigátor.hu!

    Akkor ezt a határt viszont definiálni kellene, hogy mi számít “komoly eldurvulásnak” mert ezek szerint pl. a [b]Combi[/b] nevezetű hozzászóló, miután mindennel katasztrofálisan bebukott amivel egyáltalán képes volt előállni, vereségét a következővel kommentálta, idézem:

    [i]“na meguntam… írd meg neved cimed, telefonszámod, és a mocskolódások miatt a meleg szart is kiverem belőled…”[/i]

    Ezek szerint ez itt még nem számít “komoly eldurvulásnak”. Szerintem viszont már a büntetőjogi kategóriát súrolja.

    Egyébként tankönyvbe illően teljesen tipikus az ő és még jónéhány másik hozzászóló reakciója, hiszen a nagyon tudatlan, ostoba emberek nem tudják elviselni, ha ezzel a ténnyel szembesítik őket és mivel ésszel objektív okok miatt nem tudnak válaszolni, marad az agresszió, ill. az azzal való totálisan értelmetlen és szánalmas fenyegetőzés.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Igen, természetesen komoly eldurvulásnál már kénytelenek vagyunk beavatkozni. Jobban örülnénk, ha nem kellene, hanem alapból normális viták folynának.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    [u]Nézd, ez úgy lenne a korrekt hogyha egy mindkettőtöktől azonos távolságra lévő megyeszékhelyen összejönne egy randevú az adott város muay thai klubjában. Befizetitek a 7000 Ft-os részvételi díjat fejenként, majd aláírjátok a szerződést (melyben mindkét fél vállalja hogy nincs jogi követelése sem egymással sem a klubbal szemben), majd egy szabályos ketrecharc következik…. Ez így lenne korrekt, hasonló szituációban én ezt javasolnám, de a másik fél úgyis csak szájkaratés 🙂 [/u]

    Én állok elébe, sem a távolság, sem a pénz nem számíta egy ilyen kis pondró ellen..Csak arra vigyázzon ha esetleg eltángálna (höhöhö) nehogy ráessek mind a 120 kilómmal és 190 centimmel:))

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Igen, de mint látod újra éledt a nem kívánt szituáció veled is és kopasz-al is, mert tőle is azt kérdezte most: [i]“Amúgy kopasz nevű cellatársaddal amúgy megkaptátok már a nővérkétől a mai gyógyszeradagotokat? LOL! :)”
    [/i]
    Tehát kezdődik minden elölről…

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Tisztelt Szerkesztőség!
    Én azt javasolnám hogy gyakrabban nyúljatok a moderálás eszközéhez, és ezt saját magamra is értem, nem csak S3000-re! Ez a módszer nyilván kisiskolás, de én úgy érzem hogy jelen esetben indokolt lenne, mivel csak ez az egyetlen hatásos módszer a kezetekben amivel eredményesen lehetne befolyásolni a dolgok menetét!

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Nézd, ez úgy lenne a korrekt hogyha egy mindkettőtöktől azonos távolságra lévő megyeszékhelyen összejönne egy randevú az adott város muay thai klubjában. Befizetitek a 7000 Ft-os részvételi díjat fejenként, majd aláírjátok a szerződést (melyben mindkét fél vállalja hogy nincs jogi követelése sem egymással sem a klubbal szemben), majd egy szabályos ketrecharc következik…. Ez így lenne korrekt, hasonló szituációban én ezt javasolnám, de a másik fél úgyis csak szájkaratés 🙂

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Kedves olvasók!

    Kissé óvodásnak tűnik ez a hülyézés. Nincs kedvetek egymás fokozottabb tiszteletével eszmét cserélni?

    Köszönettel,
    Autónavigátor.hu

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    gondoltam hogy nem 100-as, de én az ilyennel nem az ő stílusában szoktam válaszolni hanem röviden orrnyergen pattitom, aztán nyögdécselhet kicsit…

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Pontosan, sőt én annyira zseniális vagyok, hogy az egész internetet több millió példányban telis-teli raktam olyan információkkal amik mind az én véleményemet tükrözik! Ilyen nagy ász vagyok én, úgyhogy vigyázzál magadra!
    Amúgy kopasz nevű cellatársaddal amúgy megkaptátok már a nővérkétől a mai gyógyszeradagotokat? LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Combi
    Próbáld meg megérteni! Ő nem egy szokványos eset, hanem egy NARCISZTIKUS személyiségzavarban szenvedő személy. A reakciói, viselkedése, az ellenvélemények negálása, dühkitörések, az általános kommunikációja alapján illik rá ezen kórkép. Most nem viccelek!!! Szemtől szembe ő az életben nem fog veled kiállni még vitázni sem, nemhogy egy kis bokszra, pedig ahogy valaki korábban mondta nem ártana neki 🙂 A diagnózis kapcsán annyit elmondok hogy bár nem vagyok pszichiáter, de a másod diplomámat szociális munka mesterképzésen szereztem Pécsen, és dolgozom is ilyen területen (hétvégente meg kidobóskodok egy szórakozóhelyen-kis fizetéskiegészítés-) így van rálátásom az ilyen jellegű problémákra! Főállásban 7-ik éve vagyok ezen a területen, a másikon már régebben, de ott is találkoztam már hasonló esetekkel. Nekem is volt már vele vitám, józan ésszel nem ment ezért a szakirodalomhoz nyúltam “fel kell venni a kliens kommunikációs mintázatát” vagyis hasonló stílust alkalmaztam mint ő velem. A végén vulgáris stílusban fejeztük be a vitát. Hidd el nem éri meg vele vitázni, szard le nagy ívben. Mert az ilyen betegek Bárminemű kritikára, tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitöréssel reagálnak.
    Olvasd el ezt a cikket, leírja ezen kórképet:
    http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/783/narcisztikus-szemelyisegzavar

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    S3000, látom itt is osztod az észt, hogy te már indent láttál, mindent megtapasztaltál..Ja, képeken meg neten…Gyereked is így lesz talán..keresel valami szimpi képet a neten és örökbe fogadod :))))))))))))))))))))

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Nem haragszom, hülyékre nem is lehet. 🙂
    Milyen tényeket nem veszek figyelembe te szerencsétlen? Kivétel nélkül MINDEN állításodat csípőbál cáfoltam, és bebizonyítottam, hogy pontosan az ellenkezője igaz annak amit te eddig hittél. Tudod egy értelmes ember erre úgy reagál, hogy azt mondja: Figyelj, a fenébe is tényleg, köszi hogy megmutattad.
    A legprimitívebb legsuttyóbb legostobább emberek meg a végsőkig ragaszkodnak a hülyeségeikhez, sőt, még újabb hülyeségekkel rukkolnak elő, pl.: [i]hééé teee, figyöljééé mán b+, árulod a Priusod, biztos nem érdek nékül mondod…[/i]

    Te azt sem tudod mi az hogy vita! Az nem azt jelenti, hogy ráöntöd a szart a másikra, és amikor az bebizonyítja hogy az úgy hülyeség ahogy van, akkor ráöntöd a szart megint és ezt folytatod végtelen ciklusban.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Anyád volt a marha,hogy nem nyelt le 🙂 Amúgy azt olvastam,hogy a Toyota 8 év vagy 160ezer km garanciát vállal…Ha nem tudsz KULTÚRÁLT lenni,menj szépen a földre kapálni…

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    S3000 ne haragudj, de te összevissza beszélsz, egyszerű tényeket nem veszel figyelembe, szerintem nem érdek nélkül. (Árulod a Priusodat???)

    Szerintem felesleges veled vitatkozni, egyszerű időpocsékolás.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    [i]“Amúgy mennyi egy prius élettartama? 200ezer km? Gondolom az akkuk egy idő után behalnak…”[/i]

    Nem, a Prius élettartama 1 km. 2 km-enként kell cserélni az akksit, és 4 km-enként a karosszériát.
    Ettől függetlenül volt már olyan Prius, ami [b]550000 km-t[/b] is elment:

    [url]http://www.motorauthority.com/news/1023454_toyota-prius-taxi-tops-340000mi-dispels-battery-myth[/url]

    Marha!

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Jó, akkor összefoglalom:

    – CVT. Nem, nem mindenki hülye és csak én nem ahogyan TE mondod, hanem te vagy a hülye. Persze ez nem zárja ki azt, hogy még létezhetnek más hülyék is. 🙂

    – Állításoddal ellentétben egyetlenegy olyan autót sem voltál képes mutatni, amiben pont ugyanolyan motor van mint a Prius-ban. Ezt (is) csúnyán bebuktad!

    – Minek vegyek egy ócska koromokádó Polo-t, ami többet fogyastz mint a Prius, ráadásul azt a többet a drágább üzemanyagból zabálja, 100 literrel kisebb a csomagtartója, fostalicska a felszereltsége a Prius-hoz képest, és városban még sokkal jobban megdöglik a Prius-hoz képest fogyasztás tekintetében mint máskor?
    Ha csak a 3. generációs Prius-t nézzük, akkor az átlag [b]4.92 l/100[/b] km:
    http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/439-Prius.html?constyear_s=2010&exactmodel=hsd&powerunit=2

    – A szennyezés megmagyarázására SEMMIT nem reagáltál, kivéve jó idiótához híven ennyit: “Pont annyira szennyezed a környezetet, mint mások.”
    Ez annyira tipikus, amikor egy idióát felvilágosítják a tényekről, akkor többnyire pont ugyanazt csinálja mint te, mint ha mi sem történt volna, szó szerint megismétli ugyazanazt a faszságot amivel kedzte. 🙂

    [i]“Ugye így már árnyaltabb a kép okostojás?”[/i]

    Igen, sokkal árnyaltabb, most már világos, hogy lényegesen hülyébb vagy mint amilyennek először gondoltalak. 🙂

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Tudom,te egy meg nem értett zseni vagy,meg minden,de azért másokkal ilyen hangnemben nem kéne beszélni…
    Amúgy mennyi egy prius élettartama? 200ezer km? Gondolom az akkuk egy idő után behalnak…

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Hát én is inkább egy Golfot választanék,mint egy Priust. Sőt, 5,2es fogyit én is tudok produkálni egy 2.0 TDCI Mondeoval,amiben 380ezer km van…Akkor most mi van? 😀 😀

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    A spritmonitoros példám közel sem volt öngól. Arra akartam rámutatni, hogy az átlagban minimális a különbség a csoda hsd prius és az általad elavultnak titulált hagyományos autók között. Bőven vannak olyan priusosok a spritmonitoron, akiknek az átlaga magasabb, mint az említett dízeleseké.

    Itt a szűrés parancsolj:
    http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/50-Volkswagen/452-Golf.html?fueltype=1&exactmodel=bluemotion&powerunit=2

    A 138db Bluemotion dízel VW Golf összesített átlaga: [b]5,16[/b] liter. Ezeknek nagyjából az 50%-a 5 liter alatti átlaggal jár.

    HSD Priusból sokkal kisebb a minta (65db van):
    http://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/49-Toyota/439-Prius.html?page=2&exactmodel=hsd&powerunit=2

    Ez alapján az átlaguk: [b]5,16 [/b]liter, tehát pontosan annyi, mint a bluemotion golfoké, csak máshogy jön össze az átlag. A többség bőven 5 liter feletti átlagokat produkál, csak van néhány emisszióbuzi (a 65db-ból nagyjából 20-an, tehát nincs ~30%), aki nem használja a gázpedált és a 4literes átlagával javítja a nagy átlagot.

    Ugye így már árnyaltabb a kép okostojás? Ennyit tud a prius, a hajadra kenheted. A gyakorlatban életszerű vegyes használattal nem tud többet, mint más takarékkosságra hangolt autók. Pont annyira szennyezed a környezetet, mint mások. Nekem nem kéne semmi pénzért.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Nem, nem felejtik el. Inkább a hozzád hasonló, rettenetesen tudatlan kibicek felejtik el, hogy a gyártásuk nagyobb környezetterhelését sokszorosan kompenzálja az élettartamuk alatti jóval kisebb szennyezés (kb. 25% 75% arányban oszlik meg a gyártás és a élettartam alatt okozott emisszió).
    Azazhogy nem felejthetik el, hiszen ilyenről soha életükben még csak nem is hallottak, hiszen ha hallottak volna, nem lennének tudatlan ostoba kibicek, akik minden alkalommal hülyét csinálnak magukból. 🙂

    Konkrétan a Prius esetén a TELJES ÉLETCIKLUSRA vetítve – ebben benne van az alapanyagok kibányászásától kezdve az gyártáson át a hasznos élettartamon keresztül a újrafeldolgozásig akkumulátorostul, kutyafaszástul együtt MINDEN -, 37%-al KEVESEBB a szennyezés, mint egy hasonló kategóriájú nem hibrid esetén.
    Na látod fiacskám, ez az igazi szopás számodra, de az úgynevezett orbitális fajtából! LOL! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    “A túlmisztifikált priusodban pont olyan benzinmotor van, mint a többi autóban.”

    Betonhülyeség! De legyen, akkor mondj – rendes leszek veled, nem az összeset – CSAK EGY másik autót amiben ugyanilyen benzinmotor van és az nem toyota vagy lexus! 🙂

    A spritmonitoros példádat köszönöm, ez tökéletesen mutatja mennyire iszonyatosan hülyék tudnak lenni az emberek. B+ fiam, nem tűnik fel, hogy a példád TÖKÉLETESEN CÁFOLJA azt, amit állítani akarsz? LOL! 🙂

    Leírod, hogy 5.2-re jött ki a Prius-ok átlaga ehhez képest a pl. a dízel golfoké MAGASABB, és nem érted miért környezetkímélőbb? :)))
    Jézus mária, ekkora öngólt! 🙂

    Ja, és mutass már a spritmonitorról CSAK EGY olyan másik nem hibridet, ami kevesebbet fogyaszt a Prius-nál és vele értelmesen összemérhető (tehát, kb. akkora teljesítményű, tömegű, méretű). Sok sikert! 🙂

    [i]“De amint elkezded úgy használni (nem zéróemisszióbuzi üzemmódban), mint a normális emberek, tehát utazol vele (pl leveretsz vele a horvát tengerpartra 140-nel pályán), akkor pont semmivel nem leszel jobb átlagban, mint pl egy modern dízellel.”[/i]

    Azért ez rémület, hogy b+ 15 évvel a hibridek megjelenése után, még mindig ilyen baromságokat hiszel, és fingod sincs a hibridek környezetvédelmi előnyeiről!

    Pont itt, néhány hozzászólással ezelőtt adtam meg a linket egy tesztre – amit láthatólag basztál megnézni, ennek ellenére most meg azt kéred, hogy áruljam el 🙂 – ami SZINTÉN tökéletesen cáfolja a horvát tengerpartos állításodat, nem beszélve arról, hogy a spritmonitorral TE megad is cáfoltad már ezt. Ilyen hülyeségre szerinted mit válaszoljak?
    Ráadásul láthatóan fogalmad sincs a dízelek és a Prius emisszója közötti ordító különbségekről. Egy Prius kimutathatatlan mennyiségű kormot bocsát ki magából, és 5-10x kevesebb nitrogén oxidot egy hasonló dízelhez képest. A CO2-t nem mondom, talán azt magad is el tudod olvasni a katalógusadatokból.
    Nincs a Földön jelenleg olyan legalább részben belsőégésű motoros jármű, aminek olyan alacsony lenne a károsanyagkibocsájtása mint a Prius-é. Ehhez képest a dízelek utcahosszal rosszabbak, nem néhány %-al, hanem többszörös a különbség! A nano méretű koromkibocsájtásuk ráadásul a leggyilkosabb az összes közül, és jelenleg nem ismert erre semmilyen megoldás (úgyhogy ne, ne gyere a szokásos koromszűrős mellébeszéléssel, mert a DPF-ek hatásfoka 0% körüli, a 2.5 mikronnál kisebb méretű részecskék kiszűrésében).
    Tehát a szaros dízeleid TÖBBET fogyasztanak mint a Prius, és KURVÁRA SOKKAL TÖBBET szennyeznek mint a Prius, és ráadásul a szennyezésük a legmérgezőbb az összes közül!
    Szóval akkor ezek után mit nem értesz még?

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    A transmission elsődleges jelentése nem váltó, hanem erőátvitel. Klasz, hogy úgy állsz le vitatkozni, hogy az alapokkal sem vagy tisztában.
    De, egyesek nevezik így hibásan, beleértve a toyota.hu-t is! Lehet hogy halálosan meglepődsz ezen, de nem Magyarországon tervezik a Prius-t, az itteni toyota nagyrészt csak kereskedőkből áll, az ilyen mélységű műszaki kérdésekkel nem foglalkoznak (a vevőknek meg még közönbösebb, mert azok még kevéssbé képesek az ilyenfinomságokat felfogni, erre vagy te szép példa 🙂
    Fogadjunk hogy se CVT-t se eCVT-t nem láttál még életedben és fingod sincs arról, hogy hogyan működnek!

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Plusz még valami…Az akkumlátorokat is elő kell valahogyan állítani,ami szintén sok szén-dioxid felszabadulással jár,csak ezt olykor-olykor a nagy hibrid-fanok elfelejtik…:)

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    A túlmisztifikált priusodban pont olyan benzinmotor van, mint a többi autóban. A spritmonitor.de szerint a HSD priusok átlagfogyasztása a tulajok saját fogyasztási mérései alapján [b]5,2[/b] liter.

    Egy példa:
    http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/411458.html

    Ehhez képest példáult a TDI golfok átlaga 5.8 liter, de bőven van 5 litar alatti átlagfogyasztás is. De nézhetünk más dízeleket is.

    Szintén egy példa a középmezőnyből:
    http://www.spritmonitor.de/de/detailansicht/454923.html

    Szóval áruld már, hogy a prius mitől olyan kurvára környezetkímélő? Én nem kétlem, hogy ha csak a sarki boltig mész el vele, akkor elgurul a villanyüzemben. De amint elkezded úgy használni (nem zéróemisszióbuzi üzemmódban), mint a normális emberek, tehát utazol vele (pl leveretsz vele a horvát tengerpartra 140-nel pályán), akkor pont semmivel nem leszel jobb átlagban, mint pl egy modern dízellel.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Az e-CVT is CVT [i](electronic vagy electronic controlled continuously variable transmission)[/i], tehát benne van a nevében is, hogy “váltó”. Nem egyesek nevezik így “hibásan”, hanem mindenki, még a toyota is váltóműnek, folyamatosan változó áttételű váltónak írja a saját leírásában (lásd: toyota.hu).

    Az hogy benyaltad a sok marketing a HSD-ről és emiatt túlmisztifikálod, körbemagyarázod és újraértelmezed a váltó fogalmát, az a te bajod.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    [i]“Ha találkozol valódi Prius tulajdonossal, aki le tudja vetkőzni a márka iránti elfogultságot és nem csiga tempóban közlekedik, akkor megtudhatod mi az autó valódi fogyasztása. (Egyébként a Pug katalógusadata szinte decire megegyezik a Priuséval, de ez is nyilván irreális)

    Ha vezettél valaha Priust, akkor hallhattad volna és érezted volna azt a kellemetlen zajt mi erőteljes gyosításkor a benzinmotor-CVT-villany hajtásláncból adódik.”[/i]

    Én 2002 óta vezetek Prius-t és mindhárom generációját vezettem. Nem gondolom azt, hogy Te vagy bárki más érdemben oktathatna engem arról, hogy a Prius-ban mi hogy van, és milyen kellemetlen zajok vannak benne vagy milyenek nincsenek. Soha semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam amiről Te beszéltél. És tudod miért? Mert nincs ilyen!
    A megadott tesztben egyik autóval sem csiga tempóval közlekedtek, ennek ellenére a tévhiteddel ellentétben a dízeledet mégis szarrá verte a Prius. Igen, nem csak városban, hanem autópályán és országúton is! De nem csak ez az egy teszt van, tudok még jónéhány ilyet mutatni. És te mit mutattál fel az állításod alátámasztására? SEMMIT.
    A sportos karakter meg végképp nem tudom hogy keveredett ide? Biztos lehet még vagy tucatni tulajdonságot felsorolni ami nem igaz a Prius-ra, de hogy jön ez ide? Fogyasztásról volt szó, ne terelj, nálam biztos nem jön be.
    A katalógusadat miért is irreális? (ha tudnád hány százszor tettem már fel ezt a kérdést, és hogy hányszor válaszolták ugyanazt a hülyeséget rá, és hogy halálpontosan tudom mit fogsz erre válaszolni és hogy erre hogyan bizonyítom be 1 másodperc alatt, hogy megint fogalmad sincs miről beszélsz 🙂

    [i]“Egyébként érdekes, hogy te vádolsz elfogultsággal, mikor a cikk megjelenése után néhány perccel, anélkül hogy valaha láttad vagy vezetted volna, egyzerűen lefikázod a Peugeot hibridet.”[/i]

    Tudod veled ellentétben én már jó másfél éve sok mindent tudok erről a járműről, nem néhány perce értesültem róla. Amiket leírtam annak semmi köze a fikázáshoz, mivel tényeket közöltem. De látom ezek téged hidegen hagynak.

    A fogadásnak akkor van értelme, ha nem egyoldalú. A másik oldal legyen az, hogy ha veszítesz, akkor Te veszel nekem a Prius PHV-t.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Kedves S3000!

    Én nem kívánok értelmetlen vitába bocsátkozni. Ha találkozol valódi Prius tulajdonossal, aki le tudja vetkőzni a márka iránti elfogultságot és nem csiga tempóban közlekedik, akkor megtudhatod mi az autó valódi fogyasztása. (Egyébként a Pug katalógusadata szinte decire megegyezik a Priuséval, de ez is nyilván irreális)

    Ha vezettél valaha Priust, akkor hallhattad volna és érezted volna azt a kellemetlen zajt mi erőteljes gyosításkor a benzinmotor-CVT-villany hajtásláncból adódik. Tökmindegy hogy e-CVT vagy mifene, eléggé kellemetlen hallgatni és vezetni egyaránt. Mindegy, meg lehet szokni, de nem egy sportos karakterű autó, ezt kár tagadni.

    Ami az árat illeti, ajánlom ezt, nem én írtam:
    [url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/2012/02/29/prius-arban_osszkerekes_es_dizel/[/url]

    Csomagtartó, idézet a Prius katalógusból: “Csomagtér VDA szabvány szerinti térfogata tetőig (liter) 446” Ehhez képest a PUG 377 liter, de kalaptartó alatt. Tehát a legrosszabb esetben is kb. ugyanakkora.

    Egyébként érdekes, hogy te vádolsz elfogultsággal, mikor a cikk megjelenése után néhány perccel, anélkül hogy valaha láttad vagy vezetted volna, egyzerűen lefikázod a Peugeot hibridet.

    A fogadást egyébként állom, mivel a Peugeot 15.000 darabot készül belőle évente gyártani, tehát van esélyem a századrészre, hiszen Priusból nem biztos hogy elmegy 1,5 millió. Annyi hátrányom azért van, hogy a PUG-ot egyelőre csak Európában forgalmazzák és egy vadonatúj modell, de a felajánlott ajándék mindenképpen kecsegtető…

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Ha valakinek kell “rendes” autó ennyi pénzért – számukra a rendesség azt jelenti, hogy egy 120 éves, elavult, környezetszennyező és pazarló technológiájú szar -, akkor vegye azt.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Nem. A Toyota HSD-ben ún. eCVT van, ami felépítését tekintve teljesen más mint a CVT és az nem vált az ég egy adta világon semmit sem. Funkicóját tekintve persze van némi köze a fokozatmentes váltókhoz, hiszen ez is biztosítja, hogy a belsőégésű motor csak a számára értelmes fordulatszám tartományban működhessen, de ettől függetlenül hibásan nevezik egyesek váltónak, elsősorban azért, mert fogalmuk sincs hogyan működik, meg arról sincs hogy mi a váltás definíciója.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    [i]“..és a Prius-ban 15 év óta, mióta egyáltalán létezik, nincs váltó.”[/i]

    Hogyne lenne. Folyamatosan változó áttételű (más néven “fokozatmentes”) CVT (continuously variable transmission) váltója van.

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    [i]“Ennyi erővel az sem igaz, hogy a Toyota készítette az első hibridet, hiszen számos kisebb-nagyobb széria készült amerikai és európai gyártóknál egyaránt, jóval a Prius előtt (ld. pl. Buick Skylark).”[/i]

    Ez teljesen értelmetlen állítás, mert senki sem mondta, hogy a Toyota készítette volna az első hibridet, és nem véletlenül, mert ténylegesen nem a Toyota készítette az első hibridet.

    “Egyébként a Prius hasonló felszereltséggel!!!, párszázezer forinttal olcsóbb csak”

    Ez nagyon könnyen leellnőrizhetően hamis állítás. De szívesen meghallgatom, milyen felszereltségekről beszélsz, és azok milyen áron kaphatóak. (Az mégis stílusosabb, ha saját magadat cáfolod a tényekkel való szembesüléssel, mintha én tenném ugyanezt 🙂

    “cserébe pedig kapsz egy öregurasan vezethető, puha futóművű, CVT váltós autót mely kellemetlen hangon bőgeti a benzinmotort ha gyorsítani akarsz.”

    Egyáltalán nem kellemetlen hangú, egyáltalán nem öreguras, és a Prius-ban 15 év óta, mióta egyáltalán létezik, nincs váltó. A többi igaz. 🙂

    “Ráadásul fogyasztás szempontjából a Prius kb. annyit tud, mint egy korszerű dízel, a katalógusában lévő adatok egyszerűen meseszámok.”

    Ez a világ legnagyobb baromsága amit a hozzá nem értő, és magukból totális hülyét csinálni kívánók szoktak benyökögni. Akkor tessék parancsolni, pl. itt egy VALÓS – tehát nem mese – körülmények között elvégzett teszt, ahol a Prius lemészárolja a koszos dízeledet:

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=ySR0flj6QnQ[/url]

    [i]“Érdemes utánaolvasni a tesztekben.”[/i]

    No, látod pontosan ezt kellett volna neked is tenned, és akkor nem csináltál volna magadból ekkora nagy hülyét.

    [i]“A Prius csomagtere csak azért nagyobb mert a Toyota csak a tetőig pakolt értéket adja meg, amikor ugye semmit sem látsz hátrafelé, ehhez képest a Peugeot korrekten a kalaptartó alatti értékkel számol.”[/i]

    Baromság. Minden gyártónak a szabvány szerinti csomagtartó méretet kell megadni, éppen az értelmes összehasonlíthatóság miatt.

    [i]“Egyébként ránézésre látszik, hogy …”[/i]

    No persze, aki elfogult valami mellett, annak bármi látszhat ránézésre. Csak van egy nagy bökkenő, a valóság néha egészen mást mutat.

    [i]“Nem tudom tehát miért nevezed bukásnak”[/i]

    Világosan leírtam hogy miért, olvasási képességekkel is baj van?

    [i]“Ráadásul nem is értem hogyan is lehetne bukás, ha még csak most fogják bevezetni…”[/i]

    Az egyértelműen kiderült, hogy nem csak ezt nem érted. De tudod mit, van egy ajánlatom! Ha csak SZÁZAD annyit eladnak belőle világszerte 1 év alatt, mint ugyanezen időszak alatt Prius-ból, akkor veszek Neked egy ilyet! 🙂

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    Ennyi erővel az sem igaz, hogy a Toyota készítette az első hibridet, hiszen számos kisebb-nagyobb széria készült amerikai és európai gyártóknál egyaránt, jóval a Prius előtt (ld. pl. Buick Skylark). Ez szerintem semmit sem von le sem a Toyota sem pedig a Peugeot érdemeiből.

    Egyébként a Prius [b]hasonló felszereltséggel!!![/b], párszázezer forinttal olcsóbb csak, cserébe pedig kapsz egy öregurasan vezethető, puha futóművű, CVT váltós autót mely kellemetlen hangon bőgeti a benzinmotort ha gyorsítani akarsz. Ráadásul fogyasztás szempontjából a Prius kb. annyit tud, mint egy korszerű dízel, a katalógusában lévő adatok egyszerűen meseszámok. Érdemes utánaolvasni a tesztekben. Persze a PUG sem fog 3,7 litert fogyasztani, de legalább ott a 163 LE-s dízel, amire valóban lehet számítani és a 4×4 meghajtás. A Prius csomagtere csak azért nagyobb mert a Toyota csak a tetőig pakolt értéket adja meg, amikor ugye semmit sem látsz hátrafelé, ehhez képest a Peugeot korrekten a kalaptartó alatti értékkel számol. Egyébként ránézésre látszik, hogy jobban pakolható, praktikusabb a 3008 karosszériája.

    Nem tudom tehát miért nevezed bukásnak, hacsak nem a Toyotának dolgozol vagy valamiért utálod a franciákat. Ráadásul nem is értem hogyan is lehetne bukás, ha még csak most fogják bevezetni…

  • 2017.10.31. at 03:08
    Permalink

    A jármű oldalára pingált “A világ első dízel hibridje” tudjuk jól hogy nem igaz. A Toyota már hosszú évek óta forgalmaz – igaz csak Japánban – dízel hibrid kisteherautókat, ill. számos helyen használnak ilyen hajtásláncú buszokat szintén régóta. Legfeljebb az igaz, hogy a világ első kereskedelmi forgalomban kapható dizel hibrid személygépjárműve.

    Az ára viszont diszkvalifikálja a piacról, ez több mint 2 millióval több mint a Prius alapára. Annál többet fogyaszt, sokkal többet szennyez, ráadásul a drágább dízelből, és még a csomagtartója is kisebb.
    Bukás.

Vélemény, hozzászólás?