Mesterek mestere – Renault Master teszt

Ráncfelvarrása után is mesteri a Renault Master

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bútorszállítónak álltunk néhány napra, közben a látványosan frissített Renault Master biznyította a képességeit.

Rendkívül érdekes, ahogy a Renault a jelenlegi formanyelvébe illesztette nagyobbik furgonjának az arcát. A frissítés előtti, bohókásabb arculatot felváltotta egy elegánsabb. Mondhatom ezt egy furgonról? Olyan furcsa, de tényleg az jut eszembe róla, amikor ránézek, hogy konzervatívabb, elegánsabb az új orcával, amelynek fényszórói megkapták a C-alakú nappali LED-fényeket, a hűtőmaszk pedig vízszintes krómcsíkokkal gazdagodott. És ezek valahogy komolyabb összképet nyújtanak. Természetesen megmaradtak a fellépők is a lökhárítóban, ami nagyon fontos egy ilyen magas furgon esetében. Hátul már nincs változás, de ezeken a dobozokon, amúgy is nehéz cifrázni a hátsó dizájnt. A Renault-nak azért sikerült a középre helyezett harmadik féklámpával, amely a hátsó ablakok vonalát követné, amennyiben nem lemezekkel borítanák a helyüket. A Masterből több mint száz különféle változat konfigurálható össze, megkönnyítve ezzel a vállalkozók, vállalkozások dolgát, akik a munkájukra szabott áruszállítót keresnek. Az utastér frissítésekor szintén az a cél lebegett a tervezők szeme előtt, hogy könnyebbé tegyék a munkavégzést. Na, meg a vezetést. Jómagam még mazsolának számítok ebben a műfajban. Bevallom őszintén, hogy kevés a tapasztalatom az olyan hosszú furgonok terelgetésében, mint az L3H2 „fedőnéven” futó Master. A pontos méreteire később kitérek, most nem szeretnék elkalandozni az utastértől, amely a személyautókból átülve is komfortos. Nagy szerep jut ebben a légrugós vezetőülésnek, amely szó szerint kissé hajókázós érzést ad, még a nagy úthibákon áthajtva is csak egyfajta átlebegés érzetét adja a sofőrnek. Persze a mellette kialakított két utasülésre sem lehet panasz, jól tartanak, nem szenvedés utazni bennük ülve. A kezelőrendszer végtelenül egyszerű, ráadásul az infotainment és alatta a gombok ismerősek lehetnek a Renault és Dacia személyautókból. A hétcolos érintőképernyőn könnyű navigálni a menükben, illetve lentebb tekintve a klíma kezelőgombjai is egyértelműek, bár messzebb kell nyúlni, mint egy személyautóban, kezelése egyszerű. A középkonzolon helyet kapott még egy indukciós telefontöltő is, csúszásgátló gumiszőnyeggel, aki mégis USB-csatlakozóra vágyik, a műszerfal tetején kialakított tárolórekeszekben találja.

Ha már elindult felfelé a tekintetünk, érdekes részlet még a visszapillantó tükör helyét elfoglaló képernyő. Ami természetesen a tükör funkcióját látja el, egy hátrafelé figyelő kamera segítségével, amelyet a furgon tetején helyeztek el.

Ez egy kis plusz figyelmet is igényel, hiszen alacsony helyekre beállva előfordulhat, hogy veszélybe kerül. Persze mellette tolatókamera is segíti a sofőr dolgát, ami már egy lentebbi perspektívát ad. Az utastér tárolóhelyeit a személyautók is megirigyelhetnék, ugyanis összesen 43 liternyi teret kínál, ráadásul másfél literes palackok is elférnek a „pohártartókban”. Az önmagában 10,5 literes kesztyűtartó felett pedig egy munkaasztal is kinyitható, ami akár étkezőasztalként is funkcionálhat. Amennyire gyorsan otthonossá válik az utastér, ugyanolyan gyorsan megszokható a 6,2 méter hosszú furgon vezetése. Bár a kormánykerék buszosan sokat fordul (3,5 fordulatot számoltam), azon kívül, hogy a nagyobb ívű kanyarodásra jobban oda kell figyelni (valamint a nagyobb holttérre is), pofonegyszerű vezetni a Mastert.

2,3 literes dízelmotorja kellőképp erős. 180 lovat és 400 Nm forgatónyomatékot vonultat fel. Utóbbi már 1500-as fordulatnál jelentkezik, szóval a nagy test meglepően mozgékony.

Miközben a fogyasztása sem eget rengető. A bútorszállítás közben 8,6 és 12 liter közötti értékeket mutatott a kijelző, attól függően, hogy épp egyenletesen autópályáztunk, vagy a várost átszelve közelítettünk a célhoz. Végül a vegyes átlag 10,2 liter lett. A hatékonyságban segít a hatfokozatú, manuális sebességváltó is, amely tökéletesen a sofőr kezébe áll, a frissítéssel érkezett új kar megvezetése kiváló, szóval minden klappol, hogy ne legyen megterhelő a furgon vezetése. Miközben az autó persze durván terhelhető, közel másfél tonnával.
Hirdetés
A fronthajtású tesztautó 3,7 méter hosszú raktere fekete lyuk módjára nyelte el a bútorokat a 13 köbméternyi üres térbe. Még a kerékdobok között is 1,38 méter széles hely áll rendelkezésre, szóval akár hátul, a 270 fokban nyíló ajtókon át, akár az oldalsó tolóajtón keresztül könnyen, targoncával, raklapokkal is pakolható a furgon. Újdonság a kapaszkodók megjelenése, amik szintén nagy segítséget nyújtanak, amikor fel kell pattanni, de a nem túl magas küszöbök is örvendetesek. Meg kell még említenem, a fény- és esőérzékelőt, a sávelhagyásra figyelmeztetőt, a sebességtartót, a távfényasszisztenst, a visszagurulás-gátlót, a parkolóradarokat és a vontatmánystabilizáló rendszert is, illetve a szériafelszereltségként kínált oldalszélasszisztenst, amelyek mind-mind segítenek a kényelmesebb munkavégzésben. Mindezt nettó 7 465 000 forintért (bruttó 9 480 550 forintért), ám az L3H2 kivitel már nettó 6 565 000 forinttól (bruttó 8 337 550 Ft) is elérhető, gyengébb motorral. Ám, amint említettem a rendkívül sokféle felépítmény, sokféle árszabást eredményez.
Értékelés
Pozitív
Személyautós vezethetőség, friss infotainment, kamerás visszapillantó
Negatív
Ügyelni kell, hogy a visszapillantó tetőkamerája ne akadjon bele semmibe
Árak
Tesztmodell alapára
8 337 550 Ft (2020.01.15.)
Tesztautó ára
9 480 550 Ft (2020.01.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2299 cm3
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 3500 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1500 1/min-nél
Méretek
Hosszúság:
6198 mm
Szélesség:
2070 mm
Magasság:
2527 mm
Saját tömeg:
2145 kg
Össztömeg:
3500 kg
Terhelhetőség:
1431 kg
Tengelytáv:
4332 mm
Karosszéria-kivitel:
zárt furgon
Csomagtér:
13000 l
Motor és váltó
Motor:
dízel
Motorosztály:
Euro 6d-Temp
Hengerűrtartalom:
2299 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
400 Nm 1500 1/min-nél
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 3500 1/min-nél
Menetteljesítmény
CO2-kibocsátás:
168 g/km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?