Koleost, csak így! – Renault Koleos 1.6 dCi teszt

Renault Koleos 1.6 dCi Intens teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emelt Talisman, a prémium felé csörtető nagy SUV, a franciáktól megszokott kényelemmel és az X-Trail óriási méreteivel. Ez a Renault Koleos.


Magyarországra is elért a Kadjar fölé érkező, második generációs Renault Koleos. Már csak a szűk motorpalettát és variálhatóságot látva is elfogja az embert az az érzés, hogy gyorsan akartak előállni a franciák egy nagy SUV-val, ezért összeollóztak valamit a japán testvérmodell X-Trailből és az otthoni raktárkészletből. Ez persze nem jelenti azt, hogy a végeredmény rossz, sőt, kifejezetten jót tett a francia hangolás. A Koleos tulajdonképpen egy terepjárósabb kiállású Espace, vagy, ha úgy tetszik, egy emelt Talisman, bár inkább utóbbi. Közös bennük - a padlólemezen túl, hogy mindannyian a prémium szegmens felé kacsintgatnak és bizony ugyanolyan jól csinálják, mint a Ford a Vignaléval, csak épp a franciák nem reklámozzák annyira az irányultságot, és persze nem is szolgálnak olyan szintű ügyfélprogrammal. Helsinkiben és hazai menetpróbáján is vallattuk már a Koleost, most azonban végre hosszabb távon bizonyított az itthoni Renault paletta legújabb modellje. Gyengébbik, 130 lovas dízeléhez csak kézi váltó és elsőkerék-hajtás párosítható, hát így próbáltuk a Koleost. Szerencsére.

Nem csak tengelytávja tetemesebb elődjénél, hosszabb, 4673 mm hosszú a Koleos, azonban minden egyéb dimenziójában kisebb annál. Európai mércével nagynak mondható városi terepjáró, de nem emiatt fordul utána mindenki az utcán. A franciáktól sosem állt távol, hogy újító ötletekkel és formákkal forgassák fel a piacot, jó látni, hogy mindezt a mai napig folytatni tudják, sőt a Koleos esetében egy kis magabiztossággal is fűszerezték a dolgot. Minden vonalával a Talisman csúcsmodellt idézi, kezdve a finoman meghajlított övvonallal és folytatva a gyönyörűen összekötött hátsó lámpákkal, de ide sorolható a Mégane által bevezetett C-alakú fényszóró is. Utóbbi kettő természetesen ledes a mi Intens szintünkön, méghozzá alapáron, ahogy felármentes az automata reflektorkapcsolás is. Ha már felszereltség, a Koleos egyik ütőkártyája komoly alapellátmánya lehet, és az, hogy ennek ellenére árával sem szálltak el. Tesztalanyunk szinte kereken 9 millió forintos listaárral versenyzik, ami bátor, de osztályában elég jónak mondható.
A külső prémiumabb hangulatát – amit esetünkben bézs fényezéssel is megfejeltek – a beltér is tükrözi. Telitalálat a fa díszlécezés, ráadásul a lehető legtöbb helyen puha plasztikot használtak, még a hátsó ajtókon is, és nem spóroltak a varrott bőrrel sem. A helykínálat fejedelmi, plafon a magasban, a lábtér két Golfnyi hátul. Két szellőző, lehajtható könyöklő, USB és 12 voltos csatlakozó is jutott a hátsó traktusba. Csomagtere így is nagy tudott maradni, szám szerint 498 literes, ülésdöntéssel gyönyörűen síkpadlós 1706 litert kapunk. Alaphelyzetből egyébként 50 literrel kisebb a japán tesó X-Trailénél. A nagy diszkó sem marad el az egyen-Renault utastérben, itt is jár a 7 colos TFT fedélzeti komputer és az R-Link multimédia. Android alapú rendszerrel dolgozó az infotainment, ami Intens felszereltségi szinten 8,7 colos és egy okostelefon logikáját kínálja autónkban is, bár néhány menü elérése lehetne egy fokkal egyszerűbb és a kihangosítással továbbra is bajlódik. Parasztvakítás, de engem is könnyen megvesz az állítható színű és erősségű hangulatvilágítás, ami valamiért a Ford és a Renault szerint is prémium dolog.
Hirdetés

Tulajdonképpen nincs sok variálási lehetőségünk ezeken felül, azért tesztalanyunk közel 1 millió forintnyi kiegészítőt össze tudott szedni, ebből csak a fekete bőrkárpit és az elektromos sofőrülések kóstáltak 600 000 forint felárat. No, panaszkodni nincs okunk, a hurkás bőrülések még a nyári melegben sem bizonyultak túlzottan hevítőnek, az pedig szinte magától értetődő, hogy elképesztően kényelmesek, bár kevés oldaltartást adnak. Persze ez nem is az a modell, amivel gyorsan kell menni. További extra volt még egyébként a Téli csomag, ülés-, volán- és szélvédőfűtéssel, ellenben Bose hangrendszert és tetőablakot nem kaptunk, de nem is hiányoltuk őket, a hangrendszer így is átlag feletti. Az így közel 10 millió forintos modellár ellenére is azt mondom, hogy a legjobb konfigurációt kaptuk, hajtásláncban legalábbis mindenképp. Városi és azon kívüli használathoz is tökéletesen elégnek és nem mellesleg gazdaságos társnak bizonyult a Koleos gyengébbik motorja, a 130 lovas 1.6 dCi.
Érdekes módon számtalan hasonlóságot vélhetünk felfedezni a mai Opel és Renault motorok között, ilyen például a hegyomlás nyomatékcsúcs. Hatalmas a turbólyuk, egészen 2000-es fordulatig lomhának mondható, utána élesen kapjuk meg a turbónyomást és nem is hosszú ideig. A franciák azonban a túlnyomatékos karaktert kiküszöbölték az ECO móddal, amivel már sokkal egységesebb a dízel teljesítményleadása. Szép lépés. Ahogy szerethető tulajdonsága az is, hogy a 2,0 literessel ellentétben itt finom gázadással is rásegít a kuplung engedéskor, így szinte lehetetlen lefulladni vele. Ehhez egy olcsó hatású és nagyon hosszú úton járó, de legalább pontos hatfokozatú kézi váltót párosítottak. Autópályás fenyítő konfiguráció.
Bár a nagy SUV-ok szegmensében már nagyobb szeretettel választanak összkerekes modelleket, mint a kisebb városi terepjáróknál, a stop-starttal is megtámogatott 1,6 alapdízel kizárólag elsőkerék-hajtassal rendelhető, persze épp ezért takarékosabb is, ami még előny is lehet annak, aki alapvetően nem jár lazább terepen. A Koleos egyébként sem rendelkezik túl jó tereptulajdonságokkal, terepszögei csapnivalóak és bár könnyen beetet, igazából alacsonyan ül. Azért így is magabiztosabban térhetünk le az útról, ami valljuk be, jó érzés, de egy Somogybabodra ne nevezzünk vele. Fogyasztása csak nagy ritkán, főleg városban és tempósabb autópályázásnál szökken fel 5 liter fölé, a vegyes használatú és több mint ezer kilométeres tesztátlag 6,6 l/100 km lett, viszont az ECO módot gyakran bevetve volt olyan tankolás, amikor 4,5 liter/100 km-es érték is adódott, ami egy ekkora SUV-tól pozitív meglepetés.
A futóművet elég keményre hangolták, így nem dől annyit, mint amennyire számítanánk, viszont könnyen el is pattog a komolyabb úthibákon kanyarodás közben, ami már kevésbé pozitív. Meglepően gyorsan reagál a kormány, persze SUV-hoz mérten, elég sok visszajelzést küld a kezünkhöz és nem mellesleg nagyon könnyed a szervója. Összességében egy nagyon kellemes, kényelmes nagy-SUV és utazóautó a Koleos. Egy magas Talisman, annak prémium életérzésével, anyagaival, kényelmével, ugyan az X-Trailnél kisebb csomagtérrel, de hasonlóan fenyítő külsővel, valamivel megfontoltabb árazással, mindenképp nagyon gazdag felszereltséggel, megkívánható, minőségi körítéssel. No meg az 5 év vagy 100 000 km-es garanciával.
Értékelés
Pozitív
Vonzó külső, fejedelmi belső dimenziók, prémium érzet, nyomatékos, takarékos dízel, hasznos ECO mód, gazdag ellátmány
Negatív
Laza, hosszú úton járó kézi váltó, gyenge, keményre hangolt futómű, küszködő kihangosítás, drága extrák, bátor árazás
Árak
Tesztmodell alapára
8 999 000 Ft (2017.08.07.)
Tesztautó ára
9 894 000 Ft (2017.08.07.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,4 s
Végsebesség:
185 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4673 mm
Szélesség:
1843 mm
Magasság:
1678 mm
Saját tömeg:
1587 kg
Össztömeg:
2153 kg
Terhelhetőség:
566 kg
Tengelytáv:
2705 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
498-1706 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
970-1040 mm
Belmagasság hátul:
980 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1300 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
750 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1080 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 sebességes kézi
Nyomaték:
320 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
185 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,4 s
CO2-kibocsátás:
120 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Ja és a lényeg kimaradt, végül a RENAULT által nekem először -emailben ajánlott áron adtam el a kocsim másnak, de már ezek után nyilván nem REnaultot vettem!!!

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Nem értem azt a töménytelen mennyiségű dízel motor gyártást! Ilyen fogyasztási értékeket (jóval olcsóbb fenntartási és alkatrész költségekkel) a turbós benzinesek is képesek. Nincs az új renault kocsiknál sem választék csak a dízel motorokból..aztán ha eljönne a csere ideje 6-10 éves korban, már rákényszerül az ember az eladásra, mert rámegy különben a gatyája! Én is így jártam, elvittem az érdi Renaulthoz (Szabó) a kocsim. Gondoltam ha e-mailben ajánlottak érte egy közel piaci árat, – ha ismét új renaultot veszek – akkor nem lesz hiábavaló a majd az egy napos kocsikázás oda-vissza. Sajnos jól megetettek. Már a fogadtatásnál éreztem, itt nem lesz renault haszált autó beszámítás (renault márkaboltnál) mivel látszott csak az új autó eladásban érdekelte. Majd egy órai kutakodás és autó átvizsgálás után kijött a szerviz vezető és elmondta (no nem nekem, hanem a kereskedelmi vezetőnek – engem kihagyva- ) hogy csak az emailben jelzett összeg felét ajánlják fel nekem az új autó beszámításhoz. Ezek után az ügyintéző rezignáltan mondta, hogy az autó nagyon rossz állapotban van…nem is meri elmondani mennyit ajánlanak érte…stb. kérdésemre: mi a hiba, egy hibát közölt (ami azóta sem adódott az új tulajnál sem) – persze a kért vizsgálati jegyzőkönyvet nem adta át, nem tekinthettem bele – mondván nem fizettem érte (a megtett 390 km az ingyen volt nekem biztos…) – Ja és volt képe ezek után azt mondani hogy akkor beszéljünk az új autóról ami kb 3 hónap múlva jött volna meg alap felszereltségben…No így vált az ember majd 15 éves RENAULT használatról inkább hazai gyártású megbízhatóbb kocsira!!!

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Tökéletesen egyetértek. Nekem 20 éve csak kombim és egyterűm volt (egy céges kocsi kivételével). Mindkettőnek csak előnye van. Egy ilyen SUV meg éppen a kombi és az egyterű előnyeit egyesíti, vagyis magasan ülsz és egy kombi raktérrel gazdálkodhatsz. Ami akkor is jó, ha egy évben csak 2-3 alkalommal kell. A kombit sem használom ki az esetek 90%-ában, mert egyedül járok vele munkába, de ha pakolni kell vagy szállítani valamit, akkor nagyon jó. A SUV meg jól is néz ki. Persze van akinek nem tetszik, de ez ugye egyéni dolog nem érdemes rajt vitatkozni. Az X-Trail most jelent meg a 2 literes dízelmotorral, azt írták azért, mert felmérték a Nissan tulajdonosok között, hogy milyen hiányérzetük van és sokan igényelték a nagyobb, erősebb motort. Ennek alapján előbb-utóbb a Koleosba is bekerülhet a 2.0 dCi és azzal már tényleg ütős lesz, bár azért ez az 1.6 dCi is jó lehet.

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    pafpafpaf nekem ha hozzám vágnák sem kellene az ilyen ocsmány mikrobusz (persze a külső szubjektív, én a sportosat szeretem), ez biztos. másrészről tudnék is venni, de nagy ívben kerülöm ezeket. de valóban, betegeknek, öregeknek jobb választás lehet, mint egy újabb típusú kompakt vagy akár szedán, mert azok egyre lejjebb vannak és laposabbak, nehézkes lehet a ki-be szállás, de ennyi.
    még biztonsági szempontból is hulladék, mert billeg, plusz rengeteg szög van, ha belemennek akkor 1 másodperc alatt fejen vagy.

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Ez nem fröcsögés, csak mivel nem szoktam járdaszigeteken keresztül közlekedni, hogy kihasználjam az emelt hasmagasságot (snassz 16 colos kerekekkel még sosem akadtam fel sehol), és nem szeretnék 1liter üzemanyaggal többet fizetni 100 kilométerenként, csak azért, hogy magas autóba üljek, és nem szeretnék másfélszer erősebb motorral megvenni drágábban egy autót, hogy ugyanúgy menjen, mint egy normális magasságú, ezért nem is vágyom rá.Majd ha a jó Isten segedelmével elérem az öreg kort és jól esik majd, hogy könnyebb lesz beszállni és kiszállni egy autóból, akkor talán meggondolom, mert kb. ennyi az össz értelme az egész magasított fosnak.Bocs.

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Valamikor a 90-es évek közepén minden kretén, akinek nem volt 2.5 havi fizetése egy mobiltelefonra azon pampogott, hogy az egy xar ami senkinek sem kell meg veszélyes meg egyébként is semmi szükség rá. 3-4 év múlva amikor egy fél havi jövedelemért is volt mobiltelefon, már senki sem fröcsögött…

    Ugyanez van most az SUV-kel, van aki nem akarja felfogni, mi a lényege (egy emelt hasmagasságú egyterű, csak dögösebb annál). Aztán ha majd ezek is leérnek a 2-3 milliós ligába és ki tudják próbálni, rájönnek, hogy ez nem is olyan rossz…

    Addig meg marad a fröcsögés…

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    és folytatva a gondolatsort, persze lenne epres, málnás, barackos…de a legújabb az aloe verás, actív bifidus mono spectralis esenzis b12 kerotin kivonattal 🙂

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Hát igen,a mai társadalom ilyen. Ha a médiából mindenhol az folyna, hogy a lószar milyen tápláló, meg finom és ezt kell enned, mert megérdemled akkor az emberek jó nagy része kígyózó sorokban állna a bolt előtt éltető lószarért, mert az a trendi…

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Annyi előnye azért van hogy picivel magasabb mint az átlag személyautó így némely esetben a magasabb üléspozíció miatt átlátni felettük … ezáltal egy hamis biztonságérzetet ad … pont mint a 4×4 hajtás téli körülmények közt emelkedőnek felfelé vagy csúszós úton való elindulásnál… megállásnál viszont pont nem ad semmi előnyt ezáltal könnyebb összetörni a 4X4 es autót mivel kevésbé érzed elinduláskor mennyire csúszik az út .

    A belső résznél a középkonzol ritka gagyin néz ki !

  • 2017.10.27. at 16:32
    Permalink

    Márk, te se tudod, h hova való ez a vacak. ez egy torzó, amit az elferdült emberiség kiizzad magából. Városba nem jó, autópályára már, hogy lenne jó, egy elszabott billegos, xar aerodinamikájú, kisdízel ál-terepjáró. vidékre megint nem jó, mert, ha netán komolyabb terepre menne az illető, akkor fennakad 😀 szóval, nem jó ez az ál-terepkombi vonal sehova (nem csak a renaultra értem). szóval, sztem nyugodtan kihagyhatók ezek a gondolatok, h hova és mire jó. semmire, csak van.

Vélemény, hozzászólás?