Egy melós nap a Masterrel

Renault Master 2.3 dCi 145 L3H2 Pack Comfort teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kishaszonjárművet leginkább éles bevetésen van értelme tesztelni, a Masterrel szó szerint lehúztam egy melós napot. Nem is volt rossz!


Egy napra felcsaptam Góliátnak, kértem egy alkalmas tesztautót, ami a komolyabb mértékben két évvel ezelőtt, de néhány utastéri aprósággal tavaly is frissített Renault Master L3H2 változata volt. Mivel a Master négy különböző hosszal kapható, ez csupán a "majdnem leghosszabb" - a maga 6,2 méterével. A szintén a csúcsnál eggyel szerényebb tetővel 13 köbméteres rakteret ad. A tesztautó fronthajtású volt, ám a Masterből hátul és elöl-hátul hajtó (4x4) verzió is létezik. Utóbbi nagyon fontos azoknak a vállalkozóknak, akik például olyan építkezésekre is járnak, ahol még nincs útburkolat, a süppedő sárban ugyanis nagyon könnyű megfenekleni az üresen is 2, terhelten 3,5 tonnás furgonnal.
Hirdetés

Ha viszont elegendő számunkra a 1,5 tonnás terhelhetőség, nem kívánunk túl nehéz dolgokat szállítani és nem kívánunk földúton járni, akkor kiváló a csupán elöl hajtó is. A Master csakis 2,3 literes, szimpla vagy dupla turbós dízellel kapható, 110-130-145-165-170 lóerős teljesítményszintekkel. Utóbbi három már ikerturbós, de az az összes többi feltöltője is változó geometriájú. A tesztautóba a már ikerturbós, 145 lóerős verzió került. 360 Nm nyomatéka már 1250-es fordulattal elérhető. Nincs is gond a menetdinamikával, üresen nagyon élénk a Master, de terhelten is inkább a rakomány óvása tart vissza, mint a teljesítmény. Váltóból a teljesen korrekt hatos kézi helyett robotizáltat is kaphatunk, ami nettó 300 ezer forintos árával ugyanúgy versenyképes, mint maga a Master.
Nyilván ez sem olcsó, az L3H2 verzió alapára a kétféle felszereltség közül a gazdagabbiknak számító Pack Comfort szinttel a bruttó 9,2 millió forintot súrolja, de ez ebben a kategóriában abszolút jónak számít. Az üzemeltetőknek legalább ennyire fontos, hogy a garancia akár 5 év/200 ezer kilométerre toldható, meg persze választhatunk fix tarifás karbantartási csomagot is a költségek pontos előre kalkulálhatóságához. Ami pedig melósként, azaz felhasználóként fontos, hogy bár a Master munkagép, valójában igencsak kényelmes, otthonos munkahely. Kezdve ott, hogy nem túl vészes pénzért zsebben hordható kulccsal nyithatjuk akár a rakteret is, de legalább ennyire fontos, hogy az ajtózsebek 1,5 literes palackokat is elbírnak, továbbá még egy kis fedeles rekesz is jutott az ajtókra. Az ülések közül nem csak a sofőré kényelmes (akár több órás utazás során is), az utasoldali kétszemélyes is meglepően jó tartású, ott sem büntetés az utazás.
Bár a műszerfal olcsó és kizárólag kemény plasztikokból épülő, kifejezetten funkcionális, ott is sok a rakodóhely, az opciós tolatókamera kijelzője a legutóbbi frissítéssel ideális helyre, középre került - volt már a napellenzőben és a szélvédő tetejénél is. Most pedig a teljesen korrekt, magyarul is beszélő navigációval meg persze a szokott kormányoszlopi távirányítóval is vezérelhető rádióval osztozik a kijelzőn. Funkcionalitásban nemigen találhatunk kivetni valót, a vezetőfülke pakolóhelyeit megfejeli még az utasülés alatti jókora tárolórekesz.
Átlagautóból átülve meglepő, hogy a Master mennyire személyautós. Vezethetősége persze furgonos, de korrekt a váltója, motorja pedig elég jó szigetelésű. Még autópályán is egészen csöndes a 12,4 négyzetméteres alapterületű és mintegy 5 négyzetméter homlokfelületű Master. Ha megelégszünk 120 km/óra alatti tempóval, akkor könnyedén 9 liter környékén fogyaszthatunk vele. Hasonlóan korrekt, hogy a raktérbe az oldalajtókon keresztül is beférnek akár széltében is az EUR raklapok, de azok még a kerékdobok közé is betolhatók, így aztán

a 3,7 méteres raktérhossz a középső szélességgel jól gazdálkodva 5 raklapnyi/palettányi árut is elbír

. Igaz, a nem egész 1,5 tonnás terhelhetőséggel nem akármivel. Létezik persze nagyobb teherbírású Master is, ám ahhoz már C kategóriás jogosítvány szükséges. A profi felhasználók egyébként csupán a gyárból több mint 350 féle Master közül választhatnak, de hazai felépítménygyártók is építenek temérdek különféle felépítményt a gyárból a furgon mellett akár sima alvázként vagy platósként kigördülő alapokra. A felhasználhatósághoz hajtáslánc is van bőven, s itt nem is az akár 170 lóerős teljesítmény a lényeg, hanem az, hogy differenciálzárat a csupán hátul hajtó modellhez is kérhetünk, az összkerekes Masterbe pedig felező is jut. Igaz, a csak egyedi rendelésre szállított Master 4x4 felára nagyon nem szerény, de a konkurenciához mérten még mindig kedvező.
Árak
Tesztmodell alapára
9 188 450 Ft (2018.03.11.)
Tesztautó ára
9 779 000 Ft (2018.03.11.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2299 cm3
Teljesítmény:
107 kW (146 LE)
Nyomaték:
360 Nm
Méretek
Hosszúság:
6198 mm
Szélesség:
2070 mm
Magasság:
2527 mm
Saját tömeg:
2145 kg
Össztömeg:
3500 kg
Tengelytáv:
4332 mm
Karosszéria-kivitel:
zárt furgon
Csomagtér:
13000 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2299 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
360 Nm
Teljesítmény:
107 kW (146 LE)
Menetteljesítmény
CO2-kibocsátás:
183 g/km
Fogyasztás a használónál:
8,6 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?