Felvág, de van is mire – Renault Scénic XMOD teszt

Renault Scénic XMOD 1.6 dCi Privilége teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szabadidő-autónak álcázott XMOD szériájával, annak is csúcsverziójával járt nálunk a Renault Scénic. Vagány, és még mindig remek családi autó.


Visszafogott családi autóként ismert a Renault Scénic, 1996-os megjelenése óta elkelt 4,6 millió példányával meghatározója és persze alapítója a kompakt egyterűek szegmensének. Aktuális, harmadik nemzedéke épp 4 éve érkezett, azóta többször frissült, idén pedig debütált a terepjárónak szabadidő-autónak álcázott XMOD is. Már a név is felveti a kérdést, hogy micsoda ez, de a megjelenés is, így a számunkra magától értetődően elhelyezhető, cicomázott egyterűről úton-útfélen érdeklődtek is a szemlélők. Nem csak érdekesnek, megnyerőnek is tartották.

Igazi crossover, azaz kategóriaegyesítő, külsejével szabadidő-autós, azonban alapjaiban Scénic. Ez kell a népnek, azaz a felvágós megjelenés 4x4 felár nélkül és praktikus használhatósággal. A spanyolviaszt persze nem a Renault találta fel, szinte csak kullog a konkurencia után, csak egy-két példát említve a már szintén 4 éves Peugeot 3008-as vagy a Volkswagen Cross Golf után. Miként azonban a Scénic remek egyterű, crossoverhez is remek alap, a SUV-jegyek aggatása során pedig nagyon költséghatékony volt a Renault. Az XMOD-felár az alapverziónál 240, a nálunk járt csúcsnál már csupán 200 ezer forint. És ennyiért a megjelenés kellően egyedi lesz, körkörös fényezetlen műanyagozással, meg sem említett mértékben, de valamelyest emelt hasmagassággal, ballonos, a tesztautó esetében 215/60 R16-os abroncsokkal, s az utastérben is néhány eltéréssel. Például a Scénic esetén megszokottnál kevésbé karcsú, és nem is tologatható első ülések közötti, itt a váltókar körüli műanyaggal egybeépített könyöklővel és lapított aljú kormánnyal, valamint persze speciális kárpitozással.

Az utastérben azonban alapvetően nem érezni, hogy nem egy hagyományos Scénic belsejében ülünk - kényelmesen magasan. Illetve mégis, hiszen a rögzítőfék nem elektromos, hanem mechanikus, ilyen pedig már 10 éve, azaz a második generáció megjelenése óta nem szerepelt a Scénic fedélzetén. Itt viszont van, ahogyan első ízben Extended Grip („kiterjesztett tapadás”) rendszer is, s annak kapcsolója a váltókar előtt. Ez a titokzatos nevű elektronika nem más, mint az ESP „terepprogramja”. A 40 km/óra felett automatikusan visszakapcsolódó országúti mellett két másik üzemmóddal, a „tujás”, laza talajra való mellett profi, azaz „Expert” állással. Utóbbiban a motor nyomatékát semmiképp sem veszi el az ESP, csupán az elforgó kerekeket fékezi differenciálzárat imitálva. Csúszós úton előfordulhat, hogy az elektronika valóban segít a haladásban, terepen azonban nemigen szabad többet várni az XMOD-tól, mint egy hagyományos személyautótól.

Közúton azonban igen! A ballonos abroncsok kiválóak a hazai utakra, a karosszéria körkörös műanyagozása a kavicsfelverődésektől is óv, és ugyebár megjelenést ad. Ugyanakkor terepjárós jelleg menet közben egyáltalán nincs. A Scénic XMOD-ként is magas természetesen, az átlagosnál sokkal kényelmesebb ki-/beszállással - idős emberek, kismamák és gyereket hátra övező apukák együttes örömére. Csemetéket ráadásul hátra három Isofix ülésbe is lehet tenni, ugyanis mindegyik, amúgy független, szabályozható támladőlésű hátsó széken megtalálható az említett rögzítő. Elöl nincs, de hagyományos hordozóhoz a légzsák kikapcsolható, hosszabb tárgyak szállításához pedig a jobb első támla is lefektethető. Az ülések nem túlzottan méretesek, de elöl kifejezetten, hátul elegendően kényelmesek, bár ott egy kissé keskenyek, s gyerekülés esetén csöppet az Isofix-csatlakozókkal is küzdeni kell. A fejtér természetesen óriási, s az ülés- illetve a vezetési pozíció az egyterűs, „guruló nappalis” műfaj kedvelőinek teljesen ideális, átlagos (178 cm-es) termethez jó magasságba szerkesztett a fix, ülésközti könyöklő is. A csomagtér literszámáról a hazai prospektus 437, külföldiek 555 litert írnak. Többet mondó, hogy alapméretével is nagyon nagy, 52 cm-es magassága miatt a fedélzeti bőröndöket állítva is fogadja, utasonként kettő is betehető. A bővítés a független ülésekkel egyszerű, azok nem csak előrebillenthetők, ki is vehetők, úgy 1,3 köbméteres a raktér. Ami pedig igazán meggyőző és imádnivaló – legalábbis a kényelmet kedvelőknek – az az elvében egyszerű, hangolásával remek MacPherson első/csatolt lengőkaros hátsó futómű. Nyilván a ballonos abroncsok is jótékonyan hatnak rá, de a csillapítás átlag feletti, közben pedig az egyenesfutás, s még a kanyarstabilitás, valamint a kanyarodási (a korábbiaknál visszafogottabb) dőlés is elfogadható.
Hogy a Scénic (bocsánat, XMOD) élménye még nagyobb legyen, a vagány megjelenéshez, a praktikus utastérhez és a kényelmes rugózáshoz remek motor is társul. A Renault frissnek számító 1.6 dCi-je, azaz a Scénic kínálatának jelenlegi csúcs-gázolajosa nem csak papíron, az életben is remek. Láncos vezérlése ellenére halk és egyenletes járású, ráadásul egészen kulturált és gyors stop-start elektronikával szerelt. Minimális turbólyukkal rendelkezik, 320 Nm nyomatékát már 1750 1/perctől adja, de már 1500-tól terhelhető, 130 lóerős teljesítménye pedig még a 2,0 literesek körében is tisztességes lenne. Ez a motor persze 1,6 literes és könnyű, a Scénic így nem orrnehéz.
Az autó egésze persze nem pehelysúlyú, saját tömege 1,5 tonna feletti, ám ez nemigen érződik rajta. Prompt gázreakcióval, könnyedén indul meg, a katalógusérték szerinti 100 km/órára gyorsulás 10,3 másodperces, ami az életben is jó dinamikát jelent. A végsebesség elvileg 195 km/óra, ám fontosabb, hogy a 130 km/órás utazótempó a jól kapcsolható váltó hatodik fokozatában 2400 1/perces fordulattal, csendben és sík úton nagyjából 5 l/100 km fogyasztással futható. A gyári vegyes fogyasztási érték amúgy 4,4 l/100 km, a vegyes körülmények között, de számottevő városi dugózással mért tesztátlag 5,8 l/100 km lett, ami igencsak kedvező a tágas crossovertől.
Hirdetés

Kedvező, hogy jól adagolható, hatásos az elöl-hátul tárcsákkal dolgozó fékrendszer, de az is, hogy a Renault immár 5 év/100 000 kilométerrel adja az amúgy hosszú, 30 000 km/2 év szervizperiódusú Scénicet, s némi felárért a garancia 150 vagy 200 ezer kilométeresre növelhető. Extrákat nemigen kell vásárolni, a Privilége szinthez még a teljes-Európa térképpel töltött, egészen jó TomTom navigáció is alapáras. Meg persze a 6 légzsák és a hangolható ESP, a kétzónás automata klíma, a tempomat, a króm hatású tetősín, az alufelni és temérdek egyéb is. Ára – csúcsverzióként – 6 905 000 forint, mellyel konkurensei között olcsó, ahogyan az XMOD 4 930 000 forintos alapverziója is az. Ha a vevők megtehetnék, tapasztalataink szerint szívesen vásárolnák, azaz a szabadidő-autós megjelenés bizony hatásosan húzhatja felfelé az amúgy is népszerű Scénic eladásait. A kuncsaftok zöme ugyanis nem csak praktikus, mutatós autó is vágyik, s az XMOD azt egészen jó csomagban, jó áron adja.
Értékelés
Pozitív
Csendes, erős motor, kényelmes futómű, variálható utastér, 4 Isofix, vagány forma, óriási csomagtér, szerény fogyasztás
Negatív
4x4 felárért sincs, hátul keskeny ülések, Scénic-mércével nem elég nagy pakolóhelyek, sofőrsegédként csak sávelhagyás-figyelmeztetés kapható
Árak
Tesztmodell alapára
6 905 000 Ft (2013.07.24.)
Tesztautó ára
7 131 000 Ft (2013.07.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,3 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4372 mm
Szélesség:
1845 mm
Magasság:
1656 mm
Saját tömeg:
1511 kg
Össztömeg:
2055 kg
Tengelytáv:
2704 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
437-1387 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
940-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
255 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1210 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1110 mm
Csomagtér magassága:
520-910 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1630 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
760 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,3 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    A nagy szerencséhez annyit, hogy nekem volt 1.9 dci motoros scenic 2. 320.000 km futott, 30 ezres olajcserékkel. Kifogástalan állapotban lévő motorral. Kettő olajcsere között soha sem kellett utántölteni. Semmilyen motorikus alkatrészt nem kellet cserélni. Igaz viszont, gyári olajjal, gyári szűrőkkel. Egyébként nem volt agyonkímélve. Állandó bp. illetve nagy sebességű autópálya. Német pályákon 160-180 utazó sebességgel. Amire vigyázni kell, hideg motorral nem pörgetni, és forró motort nem azonnal leállítani.
    A fiam kocsijában 2.2 dci van. 350.000 km. van benne. Szintén probléma mentes.
    Üzemeltetünk kamionokat, amikben 100.000.km. körül jelzi a komputer, az olajcsere idejét, és azok a motorok 1,5 millió km.felett mennek el.

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Nagy szerencséd van igen! Az egyik autószerelő ismerősöm is csinált már ilyen kangoot 140000km-nél kellett motorgenerált csinálni. A másik ismerősömnek pedig 1.5dci renault meganja van de annak meg nagynyomású pumpát kellett cserélni idő elött. A másik szerelő ismerősöm pedig egyenesen azt mondja hogy míg bevisznek 3db x típusu dízelt javítani valami problémával addig bevisznek 10 1.5dci motorral szerelt autót! Ezt szerelő állítja nem én találtam ki. Ami a lényeg, hogy egyik autószerelő sem ajánlja a 20-30000km-es olajcsere periódust!!!! Mindegyik érdekes azt mondja hogy 10000km max 15000km nél csere!! Nincs még a világon olyan motorolaj ami olyan jól kenne 25-30000km nél mint 9-10000km nél. ELVESZTI A VISZKOZITÁSI képességét.

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Kedves BenceBoss!
    Nem szép ilyen stílusban megfogalmazni a véleményed, mert vannak olyanok (köztük én is), akiknek tetszik ez az autó. Ha neked az általad említett autó jobban tetszik, lelked rajta, vegyél olyat. Én nem mondok ilyen véleményt róla, pedig talán megtehetném, de akkor vérig sértődnél. Én meg azt az autót nem venném meg semmi pénzért. Azért szép a világ, mert sokszínű. Van akinek ez, van akinek az az autó tetszik. Ha valaki más mint te, attól még lehet rendes ember????

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Annyit reagálnék hozzá szólásodhoz , a gyári előírások szerint ennyi az olaj csere periódusa , ezt javasolják . Ebben az az érdekes , hogy a modernebb kocsikba szerelt olaj érzékelők viszont már 22000 km környékén jelzik az olajcsere szükségességét . Akkor hogy is van ez , jön a laikus kérdés ?

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Egyszer kell csak megnézni, hogy néz ki az az olaj 30ezer km után pláne egy dízelben. Egy új motorban még nulla kopással más a helyzet, de egy 6. vagy 7. ilyen periódusban már közelebb áll a lekvárhoz mire leengedik. Aki azt mondja, hogy az még mindig 10v40 (vagy ami akkor volt mikor beleöntötte) az akár vissza is tölthetné… ez tipikusan az a rossz ami pár év múlva okoz sok gondot és fogalma se lesz senkinek, hogy mitől jönnek elő a hibák szépen sorban.

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Szia
    Az érzékenységre próbltam rávilàgítani, ezek a motorok nem a regi nagy
    köbcentis szívó fajták. Láttam már csodát , 60e utan elhalt adagolót, 140e km
    után elkopott hajtókarcsapágyat… De nem is a lényeg , de ha hajtunk egy lapot
    a naptárban es 20e/30e km helyett 30e/40e kmes cseret írunk elő
    mindenféle szogorítás nélkül az gáz.. ez nem csak francia találmány
    a német gyártók is elkezdték a linkeskedést… Nincsenek csoda olajok
    nincs csoda motor, ami az elvárások miatt egy késhegyre,épített kártyavár.
    Egy 200e futott autot sem kell eladni, persze ha tudjuk,hogy nemsokára jön a
    nagyszervíz 🙂 akkor érthető…
    A 4 literes fogyasztás ajándék, de nagyobb törődést igényel mint elődeik ,
    főleg egy benzineshez képest.

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Kedves Csab!

    Szerinted az autógyártók egy összeesküvés elmélet miatt írják elő a gyári karbantartás adatait? Vannak esetleg közvetlen tapasztalataid, amiket megosztanál velünk? Ami engem illet, 2002-2008-ig 210 000 km-t vezettem egy 1.5 dci Renault Kangoo-t. Pont 30 000 km-enként vittem szervízve. Csak 30 000 km-enként. Amikor eladtam, ugyanúgy ment, mint amikor kihoztam a szalonból. A mostani kocsimmal (Renault Scenic) ugyanez a helyzet. Lehet, hogy kétszer is szerencsém volt:-)?

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Aki ebben 2 év vagy 30e km- ként cserél olajat, az nem garanciában,
    kap 5év/100e km-t, hanem élettartamban…
    De tovább gondolva, behozzák kintről féláron 3-4 évesen, megkimélten 100e km-mel
    3 olajcserével…. Háát…. Es az 1,6 döci már fogja bírni az 1,5 után!?
    Várom a tartós tesztet, mint a tháliánál.. az is jó volt az elején ..

  • 2017.10.30. at 00:51
    Permalink

    Inkább egy Seat Altea Freetrack 4×4 2.0CRTDI DSG mint ez a rondaság ocsmány az egész autó undorító nem tudom ki tud megvenni ilyen autókat lehet nem is érdekli hogy néz ki vagy mi a műszerfal is sokkoló .

Vélemény, hozzászólás?