Tárgyalásra felkészítve – Renault Trafic Spaceclass

Renault Trafic Spaceclass Energy dCi 145 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felzárkózás gyanánt érkezett a Renault Trafic kínálatának tetejére a Spaceclass. A prémium transzferbuszok szegmensében különálló üléseivel és asztalkájával hódítana, de talán nem is ez a legjobb benne.


Családi vonatkozásban már próbára tettük korábban a Renault Traficet és elég jól teljesített. A kilenc személyes kivitel persze kevés extrával, egyszerű üléseivel és kárpitjaival tökéletes megoldás arra, hogy sokan egyszerre mozoghassanak, viszonylag kényelmesen. Az ilyen mikrobuszok lényege leginkább ez és az sem véletlen, hogy ezek legtöbbször fehérek, festékfoltosak, koszosak, hisz nagy részük szinte egész életükben a brigádok szolgálatában áll. Van még egy piac, amit viszont csak kevesen ismerhetnek, és ahol ezek a kisbuszok meg tudják mutatni az igazi arcukat; a luxus transzferszolgáltatásról van szó. Ebben a szegmensben erősített most a Renault, méghozzá az Opel Vivaróval és Fiat Talentóval közös karosszériájú Trafic-kel, ez a Spaceclass.
Ide tartozik a Peugeot Traveller, a Toyota Proace Verso VIP, vagy a Volkswagen Multivan is, melyek annak ellenére, hogy rendkívül tágasak, csak 6, vagy hét üléssel rendelkeznek. Ennek legfőbb oka, hogy a második sorban két különálló teljes értékű ülésben foglalhatnak helyet a fontos utasok, köztük pedig kinyitható egy tisztességes méretű tárgyaló, vagy dolgozó, esetleg kártyázó asztal, ki minek használja. Az utolsó sornál általában opcionálisan választható, hogy éppen három, vagy csak két ülés kapjon helyet, a Trafic Spaceclassben mindenképp háromhelyes az utolsó sor. Még egészen frissek az élmények a Toyota luxusbuszával, így könnyű a két franciát összehasonlítani.

A Trafic fő előnye, hogy az utastér és az első ülések is egy szintbe kerülnek,

a PSA csoportos autóknak ez a legnagyobb hátrányuk, így ha mindenki előrefordul ülésével, jobban érzik majd magukat a Traficben.
A hátsó öt ülésből bal hátul kettőt egybeépítettek, de ezek is sínen mozgathatóak, ahogy a középső sor ülései is. A mozgatás csöppet macerás és nehézkes, ugyanis egy egészen apró kart kell felhúznunk, ami közvetlen a sín mellett van, így folyamatos a rettegés, hogy mikor csípi be az ujjunkat az egyébként nehezen mozgó ülés. Kézre állóbb helyen, följebb találjuk a forgatáshoz való kart, ugyanis nem kell kivenni az ülést ahhoz, hogy megfordítsuk, mint például egy Transit Customben. Van viszont egy másik akadály, a középső asztalka, ami szintén odébb csúsztatható és kell is ezzel élni az ülésforgatáshoz. Ezek a buszok sosem egyszerűek, minden kicsit nehézkesen mozog, de az asztalkát legalább teleszkóp emeli ki, összecsukásához sem kell túl nagy erőt kifejteni, így ez pozitív.
Hirdetés

A Spaceclass utasterének nagy előnye az egész jó, de inkább átlagosnak tűnő minőségű bőrüléseken túl a kárpitozás. Az egyszerűbb Trafickben a világos kárpitok helyén nincs semmi, csak a pőre fényezett lemez, itt ez egy kicsit otthonosabb, és nincs több zaj az utastérben tőlük, mint alapesetben, sőt, így kevésbé teherautós az érzet. A teljes padló is szőnyegezett, de az anyagok nem épp prémiumhatásúak, csak átlagosak. Elöl két különálló, magasságállítású és fűthető ülést kap, utóbbi viszont opciós felszereltség. A helykínálat elég jó, viszont a könyöklő magassága nem állítható, az utasokén hátul viszont igen. Elöl így nem áll jól, mindkettő lefittyed, ami pont nem optimális.

A vezetési pozíció szokható, klasszikus mikrobuszos, enyhén döntött kormányoszloppal és egy elég nagy kormánnyal, ami elektromos rásegítést kapott.

A váltó kapcsolási érzete határozottan renault-s, de szerencsére pontos.
A tolatókamera képét itt a 7 colos érintőkijelzős fejegységen kapjuk, nem pedig a tükörben, a képe elég pixeles, de cserébe széles látószögével sokat segít, pláne, hogy a Spaceclass csak a hosszabbik karosszériával kapható. Szintén hozzá tartoznak a 17 colos felnik és a LED menetfényes első fényszórók, valamint egy-egy apró Spaceclass felirat az oldalán. A Trafic nagy előnye, hogy elég fordulékony még ekkora (5399 mm) hosszal is, így még a szűkebb mélygarázsokban sem nagy truváj vele parkolni. Az üléspozíció teherautós, így a pedálokra inkább föntről kell erőt kifejteni, nem szemből, de ez csak a sok kuplungoláskor lesz feltűnően zavaró.
A Trafic Spaceclass egyértelműen legjobb pontja a motor, az az 1.6 dCi, amit már régóta jól ismerünk, és melynek 145 lóerős verziója már kettős feltöltésű. Alacsony fordulaton egy kisebb, míg magas fordulaton egy nagyobb turbó segítségével lélegeztetett. A csúcs Trafic csak ezzel érhető el, valamint tartozik hozzá a stop-start rendszer is, és a hatfokozatú kézi váltóval elég jó párosítás. Nem mozog kevésbé lendületesen, mint a PSA csoport kétliteres dízeleivel szerelt buszok, a korán, 1500-as fordulattól érkező 340 Nm nyomatékkal könnyedén megindul.

Sajnos a hosszabb utak most kimaradtak a teszt alatt, cserébe viszont igazi taxiüzemben működött, és remekül teljesített.

Rövid városi utak, egy-egy elővárosi szakasszal, ennek fejében viszont beérte 7,6 literrel 100 kilométerenként, ami mindenképp pozitív úgy, hogy nem feltétlenül figyeltünk rá. A Spaceclass talán egyetlen hátránya a konkurenciához képest az az elektromosan nyíló oldalajtók hiánya. Cserébe viszont jobb oldalt mindenképp, baloldalt felárért kaphatunk nyitható ablakot a tolóajtókra. Kulcs nélküli nyitás-indítás és automata Renault kártya is kérhető hozzá, de ez sajnos nem zárja be magát, ha elsétálunk az autótól, az ajtók reteszeléséhez meg kell nyomni egy gombot a kilincsen. A Trafic Spaceclass anyaghasználata kicsivel elmarad a kategóriatársaktól, viszont mindenképp kedvezőbb áron elérhető, a tesztautó bruttó ára kicsit több mint 12 millió forint, amiért már szinte mindent megkapunk hozzá.
Értékelés
Pozitív
Tágas utastér, sík padló, egy szintben vannak az ülések, nyitható oldalablakok, erős, dinamikus mozgást adó dízelmotor
Negatív
Nincs elektromos tolóajtó, átlagosak az anyagok, az ülések csúsztatása nehézkes
Árak
Tesztmodell alapára
10 599 000 Ft (2018.10.06.)
Tesztautó ára
12 604 000 Ft (2018.10.06.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 3500 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,9 s
Végsebesség:
183 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
5399 mm
Szélesség:
1956 mm
Magasság:
1971 mm
Saját tömeg:
1901 kg
Össztömeg:
2840 kg
Tengelytáv:
3498 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1660 mm
Belmagasság elöl:
940-1020 mm
Belmagasság hátul:
980 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
280 mm
Ülőlap hossza elöl:
470 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1640 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1260 mm
Csomagtér magassága:
1369 mm
Csomagtér hossza:
1136 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1552 mm
Raktérnyílás magassága:
1295 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
340 Nm 1500 1/min-nél
Teljesítmény:
107 kW (146 LE) 3500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
183 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,9 s
CO2-kibocsátás:
167 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
66 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
70 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.10.07. at 09:48
    Permalink

    Nem tudom miért érzi a szerző, hogy sarokpont lenne az elektromos ajtómozgatás. Ahol ez rendelhető extra ott is legfeljebb 5% rendeli, viszont az automata váltó hiánya az megbocsáthatatlan mivel azt ebben a kategóriában kb 80%+ választja. A Mercedes V-ből átvett asztal tényleg nagyon jól mutat, de igazából egy évben jó ha 2X használja valamire az ember egyébként meg csak felesleges súly és parasztvakítás.

Vélemény, hozzászólás?