Egy ok az elégedettségre – Skoda Fabia Combi teszt

Skoda Fabia Combi 1.2 TSI Clever teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda Fabia kombiban az a jó, hogy kicsit sem feltűnő, és 4 milliós áron ő a kisautók svájci bicskája. Egy jó megoldás a mindennapokra.


Kinek való? Lázba lehet jönni egy közepesen motorizált és közepesen felszerelt Skoda Fabia Combitól? Hát, a válaszhoz ízelgessük kicsit a legapróbb kombik kategóriáját. Azt ugye már alapvetésként kezeljük, hogy a magyar ember a kisautót is családinak veszi, így legutóbbi hármas összehasonlító tesztünkkor is kiemelten figyeltünk erre a szempontra. Abból a trióból nekem a dögös sárga Fabia tetszett a legjobban, éppen azért, mert benne tapasztaltam a legtöbb nagyautós jegyet. Aztán elgondolkoztam, kinek is van az ismerőseim közül hasonló autója, és rájöttem, hogy a fiatal családosoknak talán ma a Fabia Combi a legjobb ajánlat az új autók közül. Ez ma az az autó, amit még családi segítséggel, vagy egy kevéssé hereszorító hitellel is be lehet még újonnan is vállalni. Ezért örültem meg, hogy nem az agyonextrázott kombi tesztautót kaptuk meg próbára.
Hirdetés


Hogy néz ki? 1999 óta van Fabia, 2007-ben jött a második széria, mindkettőből volt kombi is, és a kicsit bután kinéző közvetlen előd után a tervezők ezzel a kiadással a jobban sikerült elsőhöz akartak visszanyúlni. Szerintem ez az ötajtósssal sikerült is, a de kombi puttonyfelvarrása - ha nem is a Reanult Thalia örök klasszis csúnyaságát idézően - kevésé jól sikerült. Nem baj, mert a praktikus szempontok itt felül kell, hogy írják a szépség hajhászását: plusz kétszáz liternyi csomagtér kétszáz ezer forintnál kevesebb felárért szerintem a világ üzlete. Rendben, mondjuk úgy, korrekt ajánlat.

Mi a jó benne? Ezen az árszinten ebben a konfigurációban kapjuk úgymond a legtöbb autót. A kombi felára felszereltségtől függően csak 160-180 ezer forint körüli, cserében benne nem csak négyen kényelmesen el lehet férni, hanem fusiban akár tehertaxizást is vállalhatunk vele. Hétköznapokon meg simán sok csomagot is elnyel az 530 literes puttony. A Fabiának előnye, hogy nagyon kellemes a vezetői környezet. Nem a méretei miatt, sokkal inkább az átgondoltságából eredően ad egyfajta jóleső érzést, ami a nagyobb autók sajátja szokott lenni. A kormány körül minden ergonomikus, a kapcsolók elhelyezése, meg ahogy kéz közelre esnek, a piktogramok és egyáltalán a berendezés logikája is példás. Mindez tulajdonképpen alapvetés, évtizedes rutin a Volkswagen csoport háza tájáról, amit a legkisebb és legolcsóbb, de már használható formában a Fabia tud. Bizony, mert a Citigo egyrészt drágább, másrészt szerintem méreten aluli - de ezen most ne vesszünk össze.

Érezni némi konszernes átverést? Elsőre bekukkantva átjön a minőségi hatás. A fekete utasteret feldobja a szemre jó, fémhatású, de amúgy kopogós műanyagbetét. Jót tesz a kétszínű kárpit is. Érdekesre sikerült a kiviteli minőség, mert bár a Fabia belső terének anyagaiból kinézem, hogy tartósak lesznek, de azért itt látszik, hogy a kategóriában hova is szánták a Skoda kisautóját; mindenképpen a VW Polo alá. Nem kell elájulni ettől, sem felmagasztalni, sem becsmérelni nem érdemes. Ahol meg kell futni egy szintet, ott rendben van minden, de egy négyzetcentiméterrel több puha anyag nem fért bele a szigorú költségvetésbe. Az ajtón kevés a kárpit, csak a könyökrészre jutott szövet, inkább nevezném burkolatnak az egészet. A műszerfal tetejének bár teljesen jó a textúrája, de az is kemény plasztik, de ez nem gond. Ki tapogatja az autó ezen részét újságírókon kívül? A kormány alatt, vagy a kézifék körül is egyszerűbb műanyagok vannak, de ezek miatt sem kell bánkódni, mert a rögzítőfék karja, a váltó, meg a kormány is jó minőségű bőrkészítménybe vannak húzva. Pont ott, ahol a sofőr hozzájuk érhet.

Kerüljünk beljebb! Bármikor beülni és A-ból B-be elmenni vele olyan természetszerű, mint a lélegzés. A Fabiában a kapcsolók is könnyen járnak, puhán kattan minden, és ez így ahogy van jó. A közepes felszereltséghez nem jár multifunkciós kormány, de őszintén, minek is az? A saját Fabiámba biztos nem lennék hajlandó ezért (sem) fizetni. A nagy trükk az olyan részletekében van, mint az aprónak tűnő, de valójában nagy ülések. Az első két szék ülőlapjának hossza 52,5 centiméter, amivel a kicsi és olcsó Fabia lepiálja például a nagy és drága Ford Mondeót. Kemény a tömésük, így hosszabb távon is kényelmesen utazhatunk bennük.

Mi van a csomagban? Az érintőképernyős fedélzeti számítógép ezen a szinten már jár. Itt az autó hosszabb távú átlagfogyasztásának nézegetésén túl vezérelhetjük a dobozhangú rádiót, de lehet más eszközről is zenét lejátszani és természetesen van bluetoothos telefonpárosítás is. Van egy egyszerű, manuális klímánk, amit én tesztautóban utoljára évekkel ezelőtt láttam, pedig ez is rendben teszi a dolgát. Jutott mellé két első elektromos ablak, de sajnos még a vezetőoldali sem automata. Ez azért fáj így 2015-ben. A kispolgári urizálás viszont a két fokozatban kapcsolható első ülésfűtésben kiteljesedhet. Ez a Clever felszereltség a fapadosság és a teljesen jó használhatóság közötti vékony határmezsgyén tanyázik. Kevés dolog hiányzik belőle, de kevés benne a feleslegesnek mondható felszerelés is. Szigorúan az átlagember átlagos igényire van belőve, ez utóbbit a hazai forgalmazó illetékesei láthatólag nagyon jól érzik, s ők rakatták össze ezt a gyári kivitelt. Németországban például Clever szint nem létezik, csak a drágább, de szegényesebb, ugyanakkor jobban felextrázható Ambition, az alap Active és a csúcsot jelentő Style között.

Hogy megy? A mindennapokon nagyon jól helytáll a Fabia Combi, rövid és hosszú távokon is. Az 1.2-es TSI motorral gond nélkül tartja a 150-et is (azt mondják), a legális 130-nál még ráadásul nem is fogyaszt sokat (6,5 l), keveset is forog (3000/min) és halk is (67 dB). Nekem az együtt megtett 450 kilométerből körülbelül negyven százalék volt autópálya, ugyanennyi országút a maradék viszont gyilkolás a szokásos pesti csúcsforgalomban és csak utóbbi miatt lett 6,5 liter az átlagfogyasztás. A motor hangja nem túl szép, de legalább négyhengeres, igaz, ennek csak a "háromhenger-ellenzők" örülhetnek. Mindeközben a kis lökettérfogatú turbómotor eléggé jól viszi ezt a kicsi és könnyű bódét. A dinamikus közlekedést se bánja, a futóműve németesen inkább feszes, de a csak 15 colos, ballonos gumiknak hála tökéletes csillapítást ad. Én nem is venném meg az itthoni utakra a nagyobb felnit, mert kanyarban ezzel is jól tart.

Milyen vezetni? Könnyű, kétujjas a kormányzás, de nem buta. A kis kormányerő mellé ügyesen paraméterezett visszatérítő erő is jutott. Nem kell sportautónak lennie, így ahogy van, a mindennapokon jó partner. A kuplung is lágy, emiatt aztán végképp pihentető a vezetése. A váltó tipikusan az a fajta, hogy őtőle sose kelljen rosszabbat használjunk, de az egyszerű üzemén kívül élményt nem ad a kapcsolgatása. Kicsit lötyögős, de nem jár hosszú úton. Mechanikai érzete szinte nulla, mégsem szúrjuk soha mellé a fokozatnak, ezerből ezerszer meglesz az egyes, meg a lenyomós rükverc is. Hiába csak ötfokozatú a szerkezet, jó a kiosztása. Országúti 90-nél, ötösben 2000-es percenkénti főtengelyfordulat körül dolgozik a motor. Ahogyan kell, pont benne a nyomtokcsúcsot adó tartományban, így visszaváltás nélkül sem irreális vállalkozás egy előzést megindítani.

Tényleg megéri az árát? A kombiság plusz költsége a Fabia esetében felszereltségfüggő, az alap és a csúcs szinteken is jó 185 ezer forint, ami nem sok. A nekünk magyaroknak kikevert Cleverben ez is buli: csak 165 ezer. El nem tudom képzelni, hogy jött ki, de ez nem fontos. Örüljünk, hogy így van. A Fabia Combinak két igazi vetélytársa van, az egyik az elődjénél újabb alapokra épülő, de kivitelét tekintve szintén a már régebbi generáció tagja, konszerntársa, a SEAT Ibiza ST. A másik meg a már említett Renault Clio Grandtour. Az Ibiza új autóként némileg alulmarad, mert a Fabia áráért csak 85 lóerős, régifajta 1.4-es motor van benne. A Clio ugyan csinosabb a Fabiánál, de komolytalanabb is; 90 lovas benzinese nyomatékszegényebb és csak háromhengeres, meg hátul dobfékes (ha ez számít valakinek). Így a mi Fabiánkéhoz hasonló árú változata csak annak való, akinek mindez nem szempont. Ezek után mindenki maga döntse el, vágyik-e a kis cseh kombi átlagos, de kiegyensúlyozott teljesítményére. Szerintem jó választás.
Értékelés
Pozitív
Komfortos belső, tágas utastér, hatalmas csoamgtartó, könnyed vezethetőség
Negatív
Helyenként nem a legfinomabb anyagok, szerény alapfelszereltség
Árak
Tesztmodell alapára
3 794 990 Ft (2015.05.09.)
Tesztautó ára
4 226 790 Ft (2015.05.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 4400-5400 1/min-nél
Nyomaték:
160 Nm 1400-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,0 s
Végsebesség:
185 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4257 mm
Szélesség:
1732 mm
Magasság:
1488 mm
Saját tömeg:
1133 kg
Össztömeg:
1588 kg
Terhelhetőség:
530 kg
Tengelytáv:
2470 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
530 l
Belső szélesség elöl:
1410 mm
Belső szélesség hátul:
1385 mm
Belmagasság elöl:
940-1000 mm
Belmagasság hátul:
985 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
190 mm
Ülőlap hossza elöl:
525 mm
Ülőlap hossza hátul:
475 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
950 mm
Csomagtér magassága:
580 mm
Csomagtér hossza:
950 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1560 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
830 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1197 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
160 Nm 1400-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 4400-5400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
185 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,0 s
CO2-kibocsátás:
110 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:48
    Permalink

    Üdv!

    Clever felszereltséggel már nem annyira fapados (bár mit is nevezünk fapadnak ebben a kategóriában…). Gyakorlatilag ugyanazt tudja mint a többi kisautó. Viszont kombiként nagyon kevés az alternatíva. Clio, Ibiza esetleg Logan MCV. Néhány pro és kontra mellett igazából a szimpátia dönt.

Vélemény, hozzászólás?