Hétfős természetjáró – Skoda Kodiaq Scout

Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI DSG 4x4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nagybetűs szabadidő-autó, valahogy egészen egyértelmű, hogy a Skoda egyik legjobb döntése volt az utóbbi időben a Kodiaq megalkotása. A Scout mutatja meg igazán, miről is szól.


Tökéletes pillanatban vágott bele a Skoda abba, amire a Mercedes már a ’90-es évek vége óta külön imidzst épített fel. Az SUV piac hajnalán nekik az újdonság varázsával sikerült hatni, a BMW-vel együtt divatot teremtettek, a presztízs pedig valahol ott érkezett, amikor az Audi is bemutatta saját SUV-ját, a Q7-et. Meg se próbálom összeszámolni, hogy azóta hány SUV került a piacra, de tény, hogy a Skoda viszonylag későn, viszont pont jókor mutatta be a Kodiaqot. Népszerű az Octavia, meg a Superb, de azzal már lehetetlen kitűnni a tömegből és a hazai piac erre viszonylag érzékeny. Egy SUV tekintélyes, jobban, mint bármi más, nem mellesleg kényelmes és ugyanazon méretű alapterületen sokkal jobb helykihasználású, mint egy szedán, vagy egy kombi.

A Kodiaq olyan, amilyennek vártuk, határozottan skodás, de ismét valami olyan, ami meglepően sokat nyújt az áráért.


Rendkívül tág tartományban nyújtható és szélesíthető a moduláris MQB platform, és ebben a Skoda elég nagy művész. Annál többet egyik Volkswagen márkánál sem hozznak ki belőle, mint náluk, igaz a Fabia még nem erre került, de az Octaviától fölfelé az összes. A Kodiaq hatalmas, de egyáltalán nem tolakodó, csupán kellemesen hosszú, de az öt métertől azért messze van. Az 1882 milliméteres szélesség sem az, ami majd megizzaszt a kapun beálláskor, vagy a mélygarázsban, a Kodiaq méretei elég jól beláthatóak és érezhetőek. Tükörből tökéletesen megoldható egy tolatás, hátrafelé inkább ne is pillantsunk, mert a hangár méretű hátsó rész látványától már beszorulhat a levegő. A hátsó lábtér irdatlan, 26 centin nemhogy a saját térdünk elfér, de akár hárman is az ölünkbe ülhetnének. Ezen persze kurtít, ha valaki a harmadik sorba szeretne ülni, de még úgy is kényelmes láblógatós a második sor, és a harmadik is vállalható felnőttként is.
Az utastér látványosan más, mint egy alap, vagy akár egy jól felszerelt sima Kodiaqnál, az Alcantara hatású ülések ugyanis csak itt érhetőek el.

A nyers fa hatású, valójában műanyag díszítőelemek nagyon jól passzolnak hozzá,

legalábbis sokkal jobb ezeket nézni, mint a korábbi tesztautó fényes műanyagjait. Elektromos állítású a sofőrülés, a többi kézi mozgatású, de a hátsó sor is könnyedén mozog, sínen csúsztatható. A komor sötét kárpithoz a hátsó sor fölé érő panoráma ablak elég jól passzol, így mindig van elég fény, bár ekkora ablakokon még akkor is kellő mennyiség jut be, ha le vannak sötétítve. Utazóautónak tökéletes, magasan és kényelmesen ül mindenki, remek a kilátás, de vezetni valahogy nem az igazi. Ennyit szerintem még egyik autóban sem fészkelődtem a kormány mögött, átlagos magasságomhoz és alkatomhoz nekem hiányzott még pár centi a kormány állíthatóságából tengelyirányban, így túl meredek szögben kellett ülnöm. Semmi tragédia, és ez is teljesen érthető, valószínűleg ez a pozíció pont pozitív lesz a legtöbb sofőr esetében.
Hirdetés

Ergonómiában mindig is jók voltak a Skodák, a Kodiaqnál viszont minden szokatlanul egy kicsit távolra került, könyökölni sem egyszerű. A kormány fogása és bőrözése nagyon kellemes, ahogy az ülések formázása is, az anyaghasználat már nem a legjobb, sok helyen egyszerű, de nem szokatlan anyagokkal találkozunk, lényegében csak a gumiszerű, kapaszkodókkal ellátott középkonzol jobb érzésre, mint egy Octaviában bármi, egyébként minden ugyanolyan. A 8 colos multimédia nem a legnagyobb, de már ez is üveglapos, és továbbra is az egyik leggyorsabb és legkönnyebben használható rendszer fut rajta éles grafikával. Ez is Android Auto és Apple CarPlay szolgáltatású, a 9,2 colos Columbus előnye, hogy online kapcsolatot is kaphat saját fedélzeti SIM kártyájáról. Elektromos a csomagtérnyitás, ami szintén gyorsan és csöndesen történik. Eldugható vonóhorog, padló alatti rekeszek és minimum 270 literes raktér is akad a fedélzeten, na meg persze a két esernyő az első ajtókban.
A Scout felszereltség az egyik legmagasabb és talán az, ami igazán megmutatja a Kodiaq valódi arcát. Egy szabadidő-autónak az elnevezésében is benne van, hogy jól érzi magát úttalan utakon is. A Kodiaq földúton még kényelmesebb is, mint aszfalton, kemény talajon úthibán áthajtva nagyokat tud zörrenni a karosszéria, földúton viszont mindegy, mekkora a pukli, azon simán átsuhan. Bár 19 colos felniket kapott ez is, durvább talajon is ügyesen mozog, de persze ezeket nem terepre találták ki. Mindenképp van összkerékhajtás is, ami a Kodiaq esetében a Volkswagen Haldex rendszerű elektronikusan vezérelt rendszere, vagyis az esetek 90 százalékában elöl kapar. Van ugyan off-road program, de ott sem fog fixen összekapcsolni, csak ha szükség van rá, de valójában kevés az a helyzet, ahonnan a Kodiaq ne jönne ki elsőkerékhajtással, ha rendes gumik vannak rajta. Hosszabb és látványosabb lökhárítói miatt még rosszabbak is a terepszögei, mint alapból, így túl mély árkokat amúgy sem fogunk vele megpróbálni átszelni, de a vadleshez kijutni egy ilyen Scouttal hatalmas kényelemben fogunk.

Az off-road program előnye, hogy automatikusan bekapcsol a lejtmenetvezérlő,

aminek sebességét a gázpedállal tudjuk szabályozni, de közben háromféle különböző műszert is figyelhetünk az első kerekek kormányszögétől kezdve iránytűn át a teljesítményig. Csomó látványos részlet ez, aminek túl sok létjogosultsága nincs, de legalább jól néz ki.
A kétliteres dízelmotor 150 és 190 lóerővel érhető el hozzá, a tesztautóban a gyengébbik szerepelt, ami ebben a formában tökéletesen passzolt hozzá. 340 Nm nyomatéka már 1750-es fordulattól érkezik és 3000-ig kihasználható, ennél a 190 lóerős 60 Nm-rel tud többet, de ez a különbség érzésre elenyésző. Ez a gyengébbik viszont látványosan kevesebbet fogyaszt, mondjuk ugyanannyit, 5,7 litert ígérnek vegyesben, itt legalább beérte 7,6-tal tankolás szerint, ami méreteihez viszonyítva kellemes csalódás. A DSG váltó apró botlásai továbbra is zavaróak tudnak lenni, alapesetben lehet, fel sem tűnne, de amint dinamikusabbra vennénk egy indulást, történik valami kellemetlen. A leginkább külső látványcsomagot jelentő Scout felszereltség alapára jelen pillanatban nem tudható (ugyanis a Scout épp nem érhető el a konfigurátorban), ám a tesztautó ebben az állapotában picit több mint 14,5 milliós árcédulával érkezett. Egy Skodától ez kimondottan magas, ugyanakkor hasonló felszereltséggel ugyanezzel a hajtással egy Tiguan Allspace több mint egymillióval kerül többe, amihez szinte megszólalásig hasonlít minőségben a Kodiaq. Bár a Scout látványos, továbbra is az a konklúzió, hogy alacsonyan tartva a felszereltséget

hihetetlenül nagy családi autót kínál a már megszokott skodás minőségben, ami ráadásul évről-évre egyre meggyőzőbb.



Értékelés
Pozitív
Rendkívüli helykínálat, használható méretű harmadik üléssor, bőséges felszereltség és elérhető extrák, kényelmes futás
Negatív
Olcsó, de vállalható anyaghasználat, túl magas vezetési pozíció
Árak
Tesztmodell alapára
10 013 060 Ft (2018.11.09.)
Tesztautó ára
14 533 260 Ft (2018.11.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 3500-4000 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1750-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.10 s
Végsebesség:
192 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5.7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4697 mm
Szélesség:
1882 mm
Magasság:
1673 mm
Saját tömeg:
1783 kg
Össztömeg:
2460 kg
Terhelhetőség:
677 kg
Tengelytáv:
2791 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
270 l
Belső szélesség elöl:
1540 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
970-1030 mm
Belmagasság hátul:
985 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
90-260 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1380 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
420-710 mm
Csomagtér hossza:
460-1080 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1950 mm
Raktérnyílás szélessége:
1120 mm
Raktérnyílás magassága:
790 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
340 Nm 1750-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 3500-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
192 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10.10 s
CO2-kibocsátás:
149 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5.7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
54 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.11.09. at 12:05
      Permalink

      Elég más kategória, bizonyos szempontból én is azt választanám, de se hét ülést, se normális multimédiát nem kínál. Vezetési szempontból nyilvánvaló a Stelvio elsőbbsége, de egy Kodiaq tekintetében többet kap a vásárló a pénzéért, aki nem keres izgalmat a vezetésben, csak a család érdekeit tartja figyelemben.

Vélemény, hozzászólás?