A város bajnoka – smart fortwo 1.0 Passion teszt

smart fortwo 1.0 Passion teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Milyen vezetni, és hogyan állja meg helyét a hétköznapi közlekedésben az a mikroautó, amelyre még ma is rácsodálkoznak az utcán? Elmondjuk!


Megújult. Két évvel az ezredforduló előtt gondolt egyet a Daimler AG és piacra dobta a városi használatra szánt smart fortwo mikroautót. Azóta eltelt több mint 1,5 évtized és annak ellenére, hogy volt olyan időszak, amikor komoly veszteségeket termelt a cégnek az autó, tavaly elkészítették az eredetileg swatch-termék harmadik generációját.
Hirdetés

Mutatós. Nem először látjuk ezt a formát. 2006-ban befejezték a smart forfour gyártását, tavaly pedig újraéledt a modell, amelyet már mi is kipróbáltunk. A négyszemélyes nagytesó formavilága egy az egyben megkapta a fortwo külsejét és belsejét. A különbség lényegében csak annyi, hogy két ajtóval több van rajta és többen elférnek benne. Nem csoda, hogy a forfour tulajdonképpen egy hosszított fortwo, a gyártási költség így jóval kedvezőbben alakul. A kicsi smartnak jót tett a modellfrissítés. Sokkal mutatósabb, dögösebb lett. Többféle külső és belső színvilág közül válogathatunk, nem is tagadhatná le a smart, hogy divatkocsi. A tesztautó narancs/fekete köntöse feltűnő, a belső viszont már kicsit túl csicsásnak érződik ebben a színpárban.

Kényelmes? Amikor kintről meglát az ember egy ilyen bébi autót, azt gondolhatná, hogy el sem lehet férni benne kényelmesen. A valóságban viszont nagyon nem érezni, hogy ilyen kis autóban ülünk. Kellően tágas, a fejünk fölött is bőven marad hely. Az üléspozíció egyébként viszonylag magas, ugyanakkor 180 cm magassággal is kényelmes, jól kézre áll az autó. Az üléseknél oldaltartásról nem igazán lehet beszélni, főleg az ülőlapnál, ezért nem ajánlott nagyobb tempóval bemenni egy kanyarba, különben kénytelenek leszünk a kormányba kapaszkodni, ami nem feltétlen jó. Az A-oszlopok egy normál személyautóhoz képest előrébb vannak, ami jót tesz az átlós kilátásnak. Az oldalablakon jól belátható egy-egy kereszteződés.

Praktikusság. Ebből a szempontból a smart fortwo kettős képet fest. Egyrészt praktikus, mert kicsi, olyan helyekre beférünk parkoláskor, ahová egy átlagautóval nem. Hála a 7 méter alatti fordulókörnek, azokon a helyeken is megfordulhatunk egy mozdulattal, ahol eddig maximum motorkerékpárral tudtuk volna mindezt megtenni. Belül viszont már kevésbé praktikus. Egy méretesebb dobozt esélyünk sincs hazavinni, főként ha ketten utazunk. Ebben az esetben még egy nagyobb bevásárlás is necces lehet, a teszt során előfordult, hogy az utas lábához kellett rakni a hatos zsugor 1,5 literes ásványvizet, mert máshol már nem fért volna el. Az ajtókban méretes zseb található, a középkonzol alatt és máshol sem lehet egy méretesebb okostelefont elhelyezni. A kézifék melletti, alatti tárolórekeszek is hiányoznak. A csomagtartó két részben nyílik, ami jó dolog. Ha csak 1-2 dolgot kell bedobni, akkor elegendő a hátsó szélvédőt felnyitni. Méretesebb tárgyaknál az alsó rész is lenyitható, akárcsak a platós haszonjárműveknél. Ezzel eltűnik a csomagtérküszöb, lényegesen kevesebbet kell emelni, mint zárt állapotban.

Városban tökéletes. Sokan legyinthetnek, amikor megtudják, hogy háromhengeres, 1,0 literes benzines szívómotor lapul a smart hátuljában. A 71 lóerős motor azonban bőven elegendő a városi közlekedéshez. Az ötsebességes váltó kapcsolása elég nyers, de jól megtalálni a fokozatokat. Az áttételezése kissé hosszúra sikerült. A kis teljesítmény ellenére a városi 50-60 km/órás tempót könnyedén el lehet érni - köszönhetően a 880 kg-os tömegnek. Ahhoz, hogy haladni tudjunk a forgalom ritmusával, időnként taposni kell neki, a fordulatszámot pedig nem javasolt 2000 1/perc alatt tartani, hiszen ebben a tartományban eléggé nyomatékszegény a motor.

Ezeket felejtsük el. Kedvező fogyasztásról, nyaralásról és az előzések nagy részéről le kell mondanunk ezzel az autóval. Városban a fenti vezetéstechnikai szabályokat betartva kereken 7 l/100 km átlagfogyasztás adódott. A smart fortwo termetéhez és motorjához képest ez az érték magas. Egy nagyobb, erősebb benzines autóval jóval kedvezőbb fogyasztással is el lehet járni ugyanilyen körülmények között. Mentségére szolgáljon, hogy a versenytársak ugyanilyen motorral is hasonló fogyasztást produkáltak. Közúton és autópályán haladva a 91 Nm-től se várjunk sokat. Egy előzésbe csak akkor menjünk bele, ha azt látjuk, hogy kilométerekre előttünk teljesen szabad a szemközti oldal. Autópályán a 130 km/órát tartósan is jól viseli a fortwo. Nem billeg, nincs diszkomfort érzete az embernek. Nyaralni viszont nem ajánlott ezzel az autóval menni, hiszen a bőröndöket sem tudjuk igazán hova rakni. Ezzel a kocsival akkor leszünk elégedettek, ha maximum városban, maximum két személlyel szaladgálunk A-ból B-be. Elvégre erre tervezték.
Népszerűbb lesz? Eddig sem lehetett sok smartot látni az utakon, kérdés, hogy az új forma és a modernebb extrák népszerűbbé teszik-e a mikroautót? A fortwo viszonylag szűk rétegnek felel meg, sokaknál valószínűleg a családban második autóként lesz jelen. Egy átlag magyar család valószínűleg soha nem fog elsődleges autóként fortwót venni a szűkös helykínálat miatt, ára miatt pedig sanszosan másodikként sem. Fiataloknak, friss jogsisoknak első kocsiként ajánlható, mivel könnyű rutinozni vele, nem kell félni a parkolásoktól és a városi szűk helyektől sem. Akinek már van családi autója és mellette egy sportautó is pihen a garázsban, amivel pályanapokra jár ki, neki jó választás lehet egy fortwo. A hétköznapi, többnyire egyedüli városi szaladgálásokhoz jó választás ez az autó. Elterjedésének azonban főként az ára fog határt szabni. A ForTwo a paletta közepén álló 1,0 literes 71 lóerős motorral 3 millió forintról indul. Az általunk tesztelt Passion felszereltség, amely már minden ma elvárható extrát tartalmaz 4,7 millió forintot kóstál. Ennyiből már hasonló felszereltségű, erősebb, városban jobban fogyasztó autót is kapni, igaz, az nem lesz ilyen fordulékony és feltűnő mint a fortwo. Az autó népszerűsége főként attól függ majd, hogy hányan hajlandóak a kicsi cukiságért ezt az árat megfizetni.
Értékelés
Pozitív
Könnyű parkolás, kis fordulókör, mutatós forma és színvilág, kormány minősége
Negatív
Magas fogyasztás, nyers váltó, városon kívül nagy szélzaj, szűk és kevés tárolórekeszek a középkonzolnál
Árak
Tesztmodell alapára
3 004 100 Ft (2015.03.09.)
Tesztautó ára
4 698 700 Ft (2015.03.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
52 kW (71 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
91 Nm 2850 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
14,4 s
Végsebesség:
151 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
2695 mm
Szélesség:
1663 mm
Magasság:
1555 mm
Saját tömeg:
880 kg
Össztömeg:
1150 kg
Terhelhetőség:
270 kg
Tengelytáv:
1873 mm
Karosszéria-kivitel:
háromajtós
Csomagtér:
190-350 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
91 Nm 2850 1/min-nél
Teljesítmény:
52 kW (71 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
151 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
14,4 s
CO2-kibocsátás:
93 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,0 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
68 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
73 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:02
    Permalink

    Nekem ennél az összes ma piacon lévő városi kisautó sokkal józanabb választásnak tűnik mint egy ilyen Smart. Mert a könnyű parkolást leszámítva mi előnye van a Smart fortwonak azokkal szemben? Ugye eleve csak két személyes ennek ellenére jelképes méretű a csomagtere ráadásul literekkel többet fogyaszt mint ami joggal elvárható lenne egy ilyen aprócska törpe autótól és még csak nem is olcsó. Véleményem szerint egy ilyen autó megvásárlása igen távol áll a józan gondolkodástól. Hamarabb vennék egy Skoda Citigo-t négy üléssel -2literes fogyasztással. Az se szép de legalább autószerű és praktikus.

  • 2017.10.28. at 21:02
    Permalink

    Sajnos a cikk írója elég negatív stílusban írta ezt a cikket. Tőlünk nyugatra a városokban minden 3. ilyen. Pedig ott jobban megengedhetnének terepjárót 30 literes fogyasztással. Mi magyarok nagyravágyók vagyunk, ezért is adósodtunk el. Negatívumokat lehet egy Rolls-Royce-ról is írni: nagy fogyasztás, drága, nem egy áramvonalas stb.

    • 2021.12.11. at 15:10
      Permalink

      Nem igazán tartom magam divatcicának így 52 évesen A,B,C,D, E kategóriás jogosítvánnyal úgy hogy minden kategóriát használtam illetve ma is használok. A 18 méteres csuklós busszal is szerettem járni de a Smart a szerelmem. Próbáld ki, ülj bele vezesd és hidd el hogy meg fog változni a véleményed!

  • 2017.10.28. at 21:02
    Permalink

    Ez az autó nem kéne még ingyen sem! Béna undorító! Teljesítmény!? Fogyasztás!? Ár!!
    Ennyi pénzért egy hibátlan 3-4 éves használt autót veszel.

Vélemény, hozzászólás?