Vigyázat, harap! SsangYong Tivoli Grand teszt

SsangYong Tivoli Grand 1.5 T-GDI teszt - Nem az ára a gátja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korábban XLV néven futott a Tivoli nyújtott változata, most már Tivoli Grand. Kínálata azonban dízelt már nem kínál, csakis turbós benzinest, akár automata váltóval. Utóbbival próbáltuk.

Grand, de nem "Csirke", a Tivoli 2015-ben érkezett a SsangYong palettájára, az alig több, mint 4,2 méter hosszú kis SUV 25 centivel toldott verziója korábban XLV névre hallgatott, a modellfrissítés óta viszont Tivoli Grand elnevezés alatt fut. Sok minden nem változott, de természetesen új a hűtőmaszk, az immár akár full LED, automatikus kapcsolású fényszóró, a két lökhárító, és persze a csomagtérajtón is lecserélték az XLV feliratot Tivolira, amihez jár még egy apróbb "Grand" plecsni is Az utastérben is említhető új kárpitozás, felármentes a kéttónusú világosszürke, ami sokkal barátságosabb, mint a tesztautó feketéje. Elérhető immár 10,25 colos, teljesen digitális műszeregység, ami a gyári navigáció megjelenítésére is képes, de mivel a középkonzoli (8 colos) képernyőre telefonunk is tükrözhető, úgyis azt fogjuk használni, azzal ugyanis szebb grafikát kapunk, mint a gyári rendszertől. Az viszont kiemelendő, hogy nem csak a központi képernyő, még a tolatókamera is benne van az alapverzióban. Bizony, a Tivoli Grand egyik nagy ütőkártyája az ára, a másik pedig a felszereltsége. Tételesen hosszú a lista, sok más mellett vészfékrendszer, sávelhagyásra figyelmeztetés, 6 légzsák, elektromos ablak- és tükörmozgatás, légkondicionáló mind szerepel az 5,99 milliós alapárban. A felszereltség bővítésére kedvező árú csomagok is elérhetők, sok más mellett holttérfigyelő és hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés, fűthető első ülés és kormánykerék, kulcs nélküli nyitás-indítás viszonylag olcsón megkapható.
Hirdetés
Amivel viszont nem lehet már variálni, az a motorpaletta: a korábbi 1,6-os dízelnek már nyoma sincs, 1,5 literes, közvetlen befecskendezésű és turbós benzines szerepel csupán a Tivoli palettáján, ez 163 lóerőt ad, 280, automata váltó esetén 260 newtonméter nyomatékkal. Hiába jár stop-start rendszer az automatához is, a benzines fogyasztása nem szerény, az Aisin 6 fokozatú, 499 ezer forintért mért automatájával 7,77 l/100 km a WLTP érték, bő fél literrel magasabb, mint kézi váltóval. Városban pedig gyakorlatilag nem lehet 10 liter alá vinni az étvágyát, de a reális ott inkább 11-12 liter, ami már bőven fájdalomküszöb feletti. Országúton be lehet menni akár 6 liter alá is, autópályán pedig komoly önmegtartóztatás, 120 km/óra alatti tempó szükséges ahhoz, hogy éppen beférjünk 7 liter alá, de jelentem lehet, nullázás és egy Bp-Szeged-Bp kör után rövid ideig 6,9-es átlag szerepelt a kijelzőn. Úgy a második budapesti elindulásig, utána visszakúszott 7,0-re, s a teljes tesztátlag 7,5 literes lett, aminél szerintem kevesen fognak jobbat elérni.

Ha már torkos, legalább élénk a motor, élénken viszi az 1,35 tonna saját tömegű autót.

Viszont az is igaz, hogy az elektronikus gázpedál bármelyik menetmódban zavaróan élénk, már-már harapós reagálású, nagyon kell figyelni arra, hogy finoman induljunk el, s gyorsításkor se rögtön visszakapcsolással reagáljon a váltó. Erősen megszokást igénylő. Az viszont voltaképp korrekt, hogy a 4,48 méteres hosszúsággal jó helykínálatot, óriási, alapesetben is 720 literes csomagteret kapunk, valóban kedvező áron, s a menetdinamikához képest a városon kívüli fogyasztás is elfogadható. Azon belül viszont a SsangYong mintha szándékosan lenevelne az autózásról, a 10 literesnél jelentősebb fogyasztás nekem már fájó. Apropó fájdalom, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművel szerelt Tivoli Grand az opciós 18 colos felnikkel már bizony igen nyers rugózást ad, a Sport csomagot ezért inkább hanyagolnám, megelégednek a 205/65 R16 abroncsos, azaz messze átlag felett ballonos alap acélfelnikkel, amihez ha a 16,7 centis hasmagasság mellé összkerékhajtás már nem is rendelhető, de lejtmenetvezérlő és visszagurulásgátló azért mindenképp jár. A Tivoli Grand legnagyobb hiányossága hazánkban, hogy bár majdnem eléri a hétüléses kompakt egyterű/SUV méretet, még csak kamu harmadik sor sincs hozzá, így nem jogosult a nagycsaládosok 2,5 millió forintos ártámogatására. Aki viszont attól függetlenül keres egy nagy csomagterű családi autót, az az ár/méret/felszereltség mátrixban jó ajánlatot kap Dél-Korea legrégebbi autógyártójától, ráadásul 5 év/100 ezer km garanciával, ami jó ajánlat. Azt persze el kell fogadni, hogy ennyi pénzért, nem a legfinomabb részleteket és nem a legtakarékosabb hajtásláncot kapjuk.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Ár/érték arány, helykínálat, variálhatóság
Negatív
Fogyasztás, 18 colos felnivel kemény futómű
Árak
Tesztmodell alapára
6 498 000 Ft (2021.11.14.)
Tesztautó ára
7 016 000 Ft (2021.11.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1497 cm3
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 5000-5500 1/min-nél
Nyomaték:
260 Nm 1500-4000 1/min-nél
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4480 mm
Szélesség:
1810 mm
Magasság:
1646 mm
Saját tömeg:
1350 kg
Össztömeg:
1880 kg
Tengelytáv:
2600 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
720 l
Belső szélesség elöl:
1425 mm
Belső szélesség hátul:
1410 mm
Belmagasság elöl:
960-1010 mm
Belmagasság hátul:
985 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
505 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
390-490 mm
Csomagtér hossza:
850 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
985 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d temp
Hengerűrtartalom:
1497 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
260 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
120 kW (163 LE) 5000-5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
CO2-kibocsátás:
175 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.11.14. at 09:31
    Permalink

    Nagyon csúnya ez a hátsó.. van egy másik, hasonló s3ggű Gyong is, az is ordenáré, ahogy kinéz.

    A sima Tivoli nem rossz… gondolkoztam rajta.

    De aztán rájöttem, hogy én a “ssangyong” márka névvel nem fogok tudni kibékülni, hosszú távon.

    Továbbá a Vitara jobban is néz ki, jobban is megy. Szervizhálózatukat összeselehet hasonlítani és a Suzuki nem áll csődközelben.

    Ezek miatt győzött a V.

  • 2021.11.14. at 11:19
    Permalink

    A Vitara szebb, az max a juketól szebb, a többi igaz, bár a sy sokkal minőségibb autó, műszakilag is sok szempontból igényesebb, főleg vezetés közben érezni. Mondjuk ez a fogyasztás… akkor valóban inkább, s4cross.

  • 2021.11.14. at 17:34
    Permalink

    710 literes csomagtartó lehetetlen, hiszen 85 centisnek mértétek.

    A Duster csomagtere, ami 97 centis az 445 literes (katalógus adat).

    Ez a Grand Tivoli nem éri el a 400 litert sem.

  • 2021.11.14. at 18:46
    Permalink

    “A Tivoli X150 orrában az osztrák AVL motorfejlesztő cég munkája, egy vadonatúj 1,5 literes turbós benzin motor található, amely 163 lóerő és 260 Nm (automataváltó esetében 280 Nm) nyomaték leadására képes.”

  • 2021.11.15. at 19:27
    Permalink

    Ennek a grand változatnak nagyon nem tetszik a hátulja, mint ahogy az XLV sem tetszett. A sima Tivoli teljesen jó. Ami nekem legjobban tetszik az a Korando. Az kompakt méretű SUV, tetszetős külsővel, belsővel. Egy jó barátomnak van egy Korandoja lassan egy éve, teljesen elégedett vele. A Korandoból a Style + felszereltség akcióban 6,999 millió Ft. Az egy nagyon barátságos árnak számít manapság. Ráadásul kiterjesztett garanciával.

Vélemény, hozzászólás?