Kevesebbet is elég adni érte – Ignis GLX AllGrip

Suzuki Ignis 1.2 Dualjet GLX AllGrip teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alapkivitelben már meggyőzött minket, most kipróbáltuk a minden jóval teli Ignist is. Több hátránnyal, mint előnnyel találkoztunk az összkerékhajtást tekintve, de csak így lehet csinos.


Játékos apróság. Üdítően jó érzés egy ennyire egyszerű kisautóval közlekedni a fővárosban. Bevallom, piszkosul élveztem, hogy odáig terjeszkedik csak az autó, ameddig pont elég, és elférek vele, ahol csak szeretném. Apró az Ignis, csak a dizájn miatt tűnhet nagynak, egymás mellé állítva a régivel viszont nincs sok különbség méretben. Izgalmas külsőt kapott, persze megosztó és sokan inkább a játékautót látják benne, én azt mondom, így kevésbé esetlen, mintha komoly autónak akarták volna előadni. Mert ekkorában úgy sem lehet komolyan venni, így meg legalább poénnak tökéletes, amellett, hogy ugyanannyira használható, mint elődje. Annyi különleges kis részlete van, hogy felsorolni is nehéz, még ha az Adidas emblémát ki is hagynánk a sorból, akkor is lehet minden szegletén érdekeset találni. GLX felszereltségben a villantás sem áll messze tőle, így kapunk krómozott keretű hűtőmaszkot, LED-es fényszórókat, tetősínt is a feltűnő apróságra. A szomszédoknak van mit lesni.
Fény és pompa, na meg összkerék. Messziről megmondható, hogy GLX felszereltségű az Ignis. Ilyen hűtőrácsot csak ő kap, azt már nehezebb betippelni, automata váltó, vagy összkerékhajtás dolgozik-e benne, miénkben utóbbi. Kézi váltós és elsőkerekes kivitelben sajnos nincsenek ilyen csecse kiegészítők. Azért sajnos, mert mind az automata váltó, mind az AllGrip Auto összkerék teljesen hanyagolható extra. Előbbi persze ízlés kérdése, illetve nyilván vannak, akik fizikai korlátaik miatt nem tudnak kézi váltósat vezetni, akik viszont igen, tökéletesen meg lesznek elégedve az 5 gangos kézivel. Pontos, persze kicsit hosszú úton jár, de jó érzéssel kapcsolható, és mindig eltalálni a fokozatokat, amikből lehetne még egy hatodik, mert a motor bírná. Ami az összkerékhajtást illeti, az automatikusan kapcsoló rendszer terepen sokat segíthet, már a hagyományos elsőkerekes kivitelhez képest, ugyanis így sem terepjáró az Ignis, de egy fokkal biztosabban közlekedik, hogy néha hátul is hajt.
Hirdetés

Megrázó. Porosabb úton még picit táncoltatható is a feneke, de még úgy is hamarabb húzza irányba az eleje, mint hogy hagyná a szórakozást. Szóval ez inkább biztonsági megoldás, aminek a városi hétköznapokban tulajdonképpen semmi helye nincs. Sőt, mivel az összkerekes Ignis hátsó futóműve ugyan tekercsrugós, de merev hidas, így többször érhetnek kellemetlen meglepetések. Ilyen a nagyon halványan, de azért érezhető rázkódás hátulról, ami az elsőkerekes Ignisben egyáltalán nincs jelen a csatolt lengőkaros futóműnek hála. Ez igazából egész addig nem is zavart volna, amíg nem ültettem hátra két felnőttet, akiktől a hátsó futómű teljesen összeült és rugózás szinte nem maradt, minden csatornafedélen pattant a feneke. Így már indokoltnak érzem, hogy hátul elhagyják a 3. ülőhelyet a GLX Ignisben, két felnőtt is sok neki, gyerekekkel ez valószínűleg vállalhatóbb, de leginkább két személlyel használható, úgy viszont korlátok nélkül.
Tudja a gyári értékeket! Tényleg csak nagyon indokolt esetben választanék hozzá összkerékhajtást, egy-egy telekjáratot így biztos könnyebben tudhatunk le vele, és ebben a 18 centis hasmagasság is jó társ. Visszatérve kicsit a nagy terheléshez, az egyetlen elérhető 1,2 literes szívó, magas kompressziójú dupla befecskendezéses benzinmotor meg sem érezte a dolgot. Egy Mini tesztautó átvételénél a BMW-s srácok némileg kiröhögtek, mikor megérkeztünk az Ignisszel, de kicsit komolyabbra váltott az arcuk, mikor megtudták, hogy négyhengeres. Ez már valóban meglepő a háromhengeres motorok térhódításának idejében, de hála az égnek, az Ignisben ebből nem adtak lejjebb. Csupán 90 lóerő, de még milyen telivér a felhozatal! Mindegy, hányan ültünk benne, nem éreztem változást, semmi gyengülés, azonnali gázreakció és nevetséges 5 liter körüli fogyasztás volt a végeredmény. Némi hajtással egyben persze 5,5-re kúszott a több mint 500 kilométeres tesztátlag, de városban rendre 4,6-4,8-as fogyasztást alkotott. Oké, csupán 870 kiló, de ezeket a számokat akkor is jó látni, főleg, hogy közben nem adtam lejjebb a többi közlekedő tempójánál. A csúcs Ignis kiváltsága a sztereó kamerás vészfékező rendszer, ami először csak pittyeg, ha nagy lendülettel érkezünk egy másik autó mögé, akkor viszont a fékektől érkező hangos darálás mellett segít lassítani is. Elsőre nagyon ijesztő, de nyilván jól jön veszélyesebb helyzetben.
Csak négyen, de inkább ketten. Nagyon stabil, ügyesen kanyarodik, egyedül a kormányzás furcsa, de szokható, hogy picit szorul és igencsak érzéketlen. Hogy sokat kell tekerni, csak parkolásnál nehezít, a keskeny karosszéria magasabb tempónál így legalább nem mozog idegesen, összességében tetszett. A belső vidám, ahogy a külső, a narancs kiegészítők nélkül nagyon komor lenne, a formák is rendben vannak. Persze mindenhol kemény és rideg műanyagot használtak, ennek egyetlen egy ponton van hátulütője, a könyöklőn. Az ülések kényelmesek, hátul tologathatóak és akkora a lábtér, hogy bőven van hely ily módon bővíteni a csomagteret. Elöl jó a fejtér, hátul már kicsit szűk, de amúgy se jó senkinek, ha hátul utaznak. Az előszériás autók Pioneer fejegysége egy elég nagy képzavar, azt ígérik, a később érkező Bosch rendszer jobb lesz. Tulajdonképpen két dologra tudtam használni, rádiót hallgatni és a bluetooth kihangosítással telefonálni. Utóbbit valamilyen véletlen folytán sikerült párosítanom a telefonommal a teszt első napján, soha többet nem léphettem be a bluetooth beállításokba utána, inaktívvá váltak az ikonok. Bezzeg az alapverzióé maga volt az egyértelmű használhatóság.
Olcsóbban is legalább ennyire jó. A GLX felszereltségű összkerekes Ignis 5 millió fölött indul. Leírtuk a jó és rossz oldalát a Suzuki legújabb apróságának, így már bennünk is körvonalazódott, hogy tud jó dolgokat kínálni, de ezek nagy része nem fontos, a látványból pedig mindenki képes lejjebb adni. Persze a GL+ szinten még nincsenek LED-es fényszórók, vagy tempomat, se kulcs nélküli nyitás-indítás, annak 4 140 000 forintos alapárában viszont már mindent megkapunk, ami elég az Ignishez. Beleértve az okostelefon kapcsolatos érintőképernyőt és a tolatókamerát is, ami persze nem is feltétlenül szükséges, hiszen minden irányba tökéletesen kilátni belőle. Városba tökéletes, autópályán is használható, bár ott kicsit bizonytalan, a fogyasztásán pedig még mindig nem tudom túl tenni magam. Nem csoda, hogy a hibrid kivitelt csak rendelésre hozzák, nem hinném, hogy annak étvágya annyival kevesebb lenne, mint amekkora felárat kérnek érte.
Értékelés
Pozitív
Fürge, pörgős, nagyon takarékos és hagyományos szívómotor, egyszerű felépítés, tágas utastér, hatékony összkerékhajtás
Negatív
A merevhidas hátsó felfüggesztése miatt enyhén rázós futás, négyen benne utazva nulla rugózás, buta előszériás fejegység
Árak
Tesztmodell alapára
5 040 000 Ft (2017.04.01.)
Tesztautó ára
5 040 000 Ft (2017.04.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
120 Nm 4400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
Végsebesség:
165 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3700 mm
Szélesség:
1690 mm
Magasság:
1595 mm
Saját tömeg:
870 kg
Össztömeg:
1330 kg
Terhelhetőség:
460 kg
Tengelytáv:
2435 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
204 l
Belső szélesség elöl:
1380 mm
Belső szélesség hátul:
1320 mm
Belmagasság elöl:
940-1010 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
100-270 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
430 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1170 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
460-900 mm
Csomagtér hossza:
460-630 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1340 mm
Raktérnyílás szélessége:
970 mm
Raktérnyílás magassága:
900 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
5 fokozatú manuális
Nyomaték:
120 Nm 4400 1/min-nél
Teljesítmény:
66 kW (90 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
165 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,9 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
71 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:13
    Permalink

    Sikerült élőben is látni, beleülni, hát…ízlések és pofonok.Kicsit olyan érzésem volt a belsejében található dolgokról, hogy kb.két év használat után szét fog esni.Persze ez csak az én első benyomásom volt, és egyáltalán nem valószínű ,hogy tényleg megtörténik majd, mindenesetre azért kicsit ergonómikusabbra is tervezhették volna.Az olcsóságot nagyon jól ellensúlyozhatta volna.Kívülről nem rossz és a mi autónk, és remélem jó sokat eladnak majd belőle is..

  • 2017.10.27. at 20:13
    Permalink

    Széles utakat és gumifákat az új autóhoz! 🙂
    A hibák nem a PIO hibái.
    A DAB rádióhoz kapható opcionális antenna, de ha nem kérik, nem kapnak,
    habár gyári szinten ennek nem kellene problémát okoznia.
    A távvez modul más kérdés, azt külön fejlesztik minden autóhoz, de ez is max 1-2 hónap.
    Szóval, ha a Suzuka tájékoztatja a beszállítóit, hogy piacra akar dobni egy új vasat, azok megoldják hozzá a fejlesztéseket.
    Ezért nem azok termékeit / termékét kell ledegradálni a tesztben.

  • 2017.10.27. at 20:13
    Permalink

    A Pioneer egységgel az a baj, hogy a szervíz tájékoztatása szerint nem kaptak megfelelő csatlakozó kábelt a beszereléshez. Ennek az az eredménye, hogy a kormányról nem lehet vezérelni, továbbá hiába van benne, nem működik a digitális rádió.
    A sietős piacra dobás további eredménye, hogy egy csomó kiegészítő, amit más típusoknál nagyon szeretnének a vevőre tukmálni, itt hiába fizetted ki, még semmi hír hogy meg is kapod, vagy meg sem tudod rendelni. Pl. vonóhorog (hiszen most már lehet szürke rendszámot is szerezni), oldal gumi csík (az intelligens autóstársak elleni védelem érdekében), téli gumihoz felni, stb.
    Írom mindezt egy új példány tulajdonosaként. Ettől függetlenül szeretjük az autót. De így van némi sz*r a palacsintában.

  • 2017.10.27. at 20:13
    Permalink

    Elég fura a vélemény az összkerékhajtásról: ha ebben felesleges, akkor minden más nem terepjáróban is.
    Pedig a hátsó terepszögről lehetett volna áradozni ! 🙂

  • 2017.10.27. at 20:13
    Permalink

    Majd ha lesz Bosch navi, össze kell hasonlítani a kettőt, és aztán megállapítani, hogy az, vagy a Pioneer a jobb e.
    Megmosolyognám, ha egy Bosch-t jobban lehetne használni, mint egy PIO-t.
    Tud az mindent, csak 1xr el kellene olvasni a kezelési útmutatót, vagy megkérdezni kezelőorvosát-gyógyszerészét.
    Csak egyszer sikerült használni a BT menüt? Nem véletlen, hogy tudott párosulni, aztán inaktív lett a menü: Nyilván a párosítást álló helyzetben próbálta. Olyan hülye ez a PIO fej, hogy a menüben turkálást csak behúzott kéziféknél engedi, mert azt nem jó az árokba fordulva, vagy fára tekeredve csinálni. De az még durvább, hogy címet is csak így enged beírni.
    Van rá jó magyar megoldás, hogy menet közben is működjön, de amíg nincsenek gumi fák… A térképe NNG, abban mi lehet a hiba?? Írja meg, ha sikerült rendesen kipróbálni.

Vélemény, hozzászólás?