Ötajtósan még jobb. Suzuki Swift Sport teszt

Suzuki Swift 1.6 Sport 5 ajtós teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eddig legjobb Suzuki Swiftet próbáltuk, ami csak a gyárból kijött. Pl. az esztergomiból. Az 5 ajtós Swift Sport ideális kis autó, s bizonyos szempontból még olcsónak is mondható.


Ilyen Swift sem volt még soha, a Suzuki korábban nem gyártott ötajtós sportmodellt. De már gyárt, mert egyesek úgy ítélték meg (állítólag vevői nyomásra): így, ezzel a praktikusabb kialakítással jobban fog fogyni. És szerintem helyesen döntöttek. A sportosságon nem esett csorba, viszont a mindennapokra élhetőbb, használhatóbb lett az izom-Swift.

Hirdetés
A méretek maradtak, a súly sem nőtt. A két hatalmas oldalajtó helyett négy kisebb van, mint a mezei ötajtósoknál is. Azonban míg a polgári verziók a facelifttel új arcot kaptak, a Swift Sport még a régi, csöppet más köntösben pózol. Más a hűtőmaszk, más a lökhárító, nincs LED-es nappali menetfény vagy integrált indexes tükör, van ellenben xenon. És 17 colos alufelni 195/45-ös abroncsokkal. És vaskos küszöbspoiler. És tetőszárny. És áldiffúzor meg dupla kidörrenő. Ó, a hátsó lámpa is más. A fekete A- és B-oszlop azonos.
Szubjektív, de pöpec ez a forma. Vidám. Azzal együtt harmonikus, hogy a hasmagasság alig egyetlen cm-rel csökkent (140-ről 130 mm-re), a tengelytáv meg pöttöm, épp veri a 2,4 m-es lécet. Fontosabb, hogy az 5 ajtós Swift Sport 5 személyes, s nem csak 4 üléses, mint a 3 ajtós. Azt nem állítom, hogy imádnék hosszasan hátul-középen gubbasztani, mert nem, ahhoz szűk a bódé, de legalább megvan a lehetőség, hogy apa-anya mögött három gyerkőc gonoszkodjon a második sorban.
Gyerekek arra sem fognak panaszkodni, hogy kényelmetlen a ki/beszállás, hogy beverik a fejüket, ha nem figyelnek oda. Az ülések egyébként elég nagyok felnőtteknek is, elöl persze komolyabb formázással, combtámasztással és oldaltartással. Kár ugyanakkor, hogy a vezetőülést nem lehet kellően mélyre engedni. Kárpótlásként a biztonsági övért nem kell hátranyúlni, s a pakolás is egyszerűbb azáltal, hogy nem 3, de 5 az ajtó.
Hogy a csomagtartó aprócska, mindössze 211 literes és bővítve sem öblös: általános Swift-betegség. A gyógyír akár erre, akár másra, hogy nem kell a jeladóval matatni, az okoskulcs széria a Sportnál, mint egyebek mellett a xenon, az automata klíma, az ülésfűtés, a tempomat, a telefonkihangosító, az USB-csatlakozó is. Az ESP, a 7 légzsák szintén. Ja, LED-es a kiegészítő féklámpa, a vezető oldalán meg fölfelé is automata az ablakemelő. A tükör elektromosan behajtható, a hátsó ülés támlája osztottan dönthető (nem úgy, mint a 3 ajtósnál). Tárolórekeszből amennyi és amekkora szükséges, van. Az ergonómia megfelelő, a kormányoszlop tengelyirányban is állítható. Szépséghiba, hogy a fedélzeti számítógép lapozójához át kell nyúlni a bőrbe varrt, piros cérnás volánon. A kijelzők lehetnének divatosabbak, lehetnének, igen. Majd lesznek a modellváltáskor. A kilométeróra 30-as osztását szokni kell, idővel nem zavaró. Tőle balra a másik óra mutatóját bezzeg időről időre kötelező tiltásig űzni, hogy legyen értelme a dolognak. Mert csakis akkor van értelme a Swift Sportnak (ebből a szempontból mindegy, hogy 3 vagy 5 ajtóval), ha néha azért kellemesen szétforgatjuk a 136 lóerős és 160 Nm nyomatékú 1.6-os szívó benzinest. És igazából meggyőző ereje és lendülete is csak 4000 fölött van a motornak. Sőt, jó az 5000-nek is. Ha sietősen elváltogatja az ember a fokozatokat, amikből ugye nem 5, hanem 6 áll a rendelkezésére, úgyis elbrummog az autó, de hogy rizsrakétásosdi legyen az élmény, "bántani" kell. Taposni, tiporni, rúgni neki - természetesen kikapcsolt menetstabilizálóval. Imádja a verda a tempót, s ilyenkor a sofőr is legott jókedvre derül. Pláne, ha van hol - biztonságosan - örömautózni. Átmegy boyracerbe, s az üvöltő motor és kipufogó koncertjében annyira nem is hiányol egy kicsit közvetlenebb kormányt. Jó ez így is. A semmi extra, de valamicskét azért felkeményített futómű ugyancsak remek, a hátul is tárcsás féknek nincs nehéz feladata, nem nehéz a kocsi. A 100-at kettesben futja meg 8,7 mp alatt, a végsebessége közel 200 km/óra, s 150-ig harapós is az ötajtós esztergomi atléta (már bocsánat). Túlvállalt kanyarokban (és rossz úton, tehát Magyarországon) pattog, gázelvételnél még a fenekét is meg-megriszálja. Autópályás 130-nál 3500-et forog a motor, a kipufogó búg, a csendhez szokottaknak, a csendet kedvelőknek hangos. A Swift némi csuklással hot hatch, élményautó. Egy 1998-as és egy 2008-as swiftes kollégának tetszett is meg nem is, részletek a videóban - számomra jobb vétel 5 millióért, mint a vadiúj SX4 S-Cross, oké, tudom, hogy a túlmotorizált kisautó ma már nagyságrendekkel inkább rétegmodell, mint az egyre népszerűbb crossoverek. Az 5 ajtós felár 100 ezer forint, sajnos amúgy másfél éve alatt a 3 ajtós 300 ezer forinttal drágult, ez van. Közben meg nincs már Renault Twingo RS, a Fiat Panda 100 HP is a múlté, lassan a szívó benzinmotor is a múlté. Vajon a következő Swift már turbóval jön? Vagy például kompresszoros 3 hengeressel? Meglátjuk, addig is a vezetésért és a pörgős motorokért rajongóknak szívből ajánlott a Swift Sport. Ami 5 ajtósan a legjobb.
Értékelés
Pozitív
Ötajtós-ötszemélyes praktikusság, jó kiállás, kényelmes első ülés, remek futómű, kormány, váltó és motor, gazdaságos üzem, kiváló felszereltség
Negatív
Túl magas üléspozíció, hátul szűk utastér, kicsi csomagtartó, városba picit kemény, értékarányos, de akkor is drága
Árak
Tesztmodell alapára
4 990 000 Ft (2013.12.30.)
Tesztautó ára
4 990 000 Ft (2013.12.30.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1586 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 6900 1/min-nél
Nyomaték:
160 Nm 4400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,7 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3890 mm
Szélesség:
1695 mm
Magasság:
1510 mm
Saját tömeg:
1045 kg
Össztömeg:
1480 kg
Tengelytáv:
2430 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
211-860 l
Belső szélesség elöl:
1320 mm
Belső szélesség hátul:
1300 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
890 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
160 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1010 mm
Csomagtér magassága:
550-850 mm
Csomagtér hossza:
440 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1200 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
660 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1586 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
160 Nm 4400 1/min-nél
Teljesítmény:
100 kW (136 LE) 6900 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,7 s
CO2-kibocsátás:
147 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Teljesen élhető autó akkor a Lancia..:)
    Igen, a forma miatt a cw én sem hiszem hogy világbajnok nála (a Miniből kiindulva 0,32 minimum van), erős a gyanúm, hogy a végsebesség nem igazán kimagasló értéke is részben ennek tudható be….
    2450-et forog 90-nél hatodikban, 130-nál bő 3400-at tehát az áttételezés nem valami hosszú, de így még marad egy minimális dinamizmus hatosban, gondolom azért döntöttek így… Az előző generáció viszont 4300-as fordulattal bünteti pályán a tulajokat, ha jól tudom…

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    A konkurencia hiányával egyetértek…
    Persze, nevezhetném elvárhatónak is ezt a fogyasztást, de az előző generációról olvasottak (7 alatt nem eszik, ráadásul a 98-ast preferálja) illetve, hogy a legtöbb 1.2-1.4 szívó is fogyaszt ennyit (leszámítva az új Swift 1.2-es, 5.5-ből elvan), miközben gyengék, illetve a 100le körüli turbósok sem esznek kevesebbet, hiába a vadi új technika, így engem meglepett… Nálam ez a hétköznapi, vegyes üzem azt jelenti, hogy városba ingázás, napi 2×25 km, az első 10km országút jellegű, a következő 7-8km lámpákkal tarkított, az utolsó 7-8km-en pedig rendszeresek kisebb dugók, leggyakrabban 3ezernél váltok el, persze nem ritkán, ha úgy adódik besorolás, stb, akkor azért 4-5ezerig elforgatom… Vidékre gurulás alkalmával, családdal normális tempóval evett már 5,4-et is… Ha teljesen ki van használva amire hivatott, azt pedig már leírtam:)… Gondolom a Lancia dízel, nem? Ha nem, akkor elég takarékosan vezetsz, ha igen akkor viszont azért nem csodálkozom, az öreg Isuzu-dízel Combóval is eljárt a rokonom 5 alatt, az 1.9pdtdi touran meg 5.5-ból elvan..:)

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Látszik, hogy közelében sem voltál még egyetlen mai, sportos kisautónak sem… 200-at ez az autó éppen, hogy eléri, ez a feltevésed is hülyeség… Élvezhető autózást kínál a KRESZ keretein belül is, illetve kicsit fölötte:)!

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Tavaly május óta van meg, 10ezer km alatt egyre jobban beleszeret az ember…:) Alacsony fordulaton használva sem gyenge, egy erős kisautónak tűnik, de azzal hálálja meg, hogy ilyenkor meglepően takarékos (6-6,5 liter között fogyaszt)… Nem rázza ki az ember belét, nem kegyetlenül kemény, mégis iszonyatosan stabil, a futómű elbírná a konkurencia majd 200 lóerős motorjait is…:) Taposva (3-4ezertől) előjön a teljesítmény vígan forog akár 7ezerig is, a legdurvább fogyasztásom ilyenkor 8-8,5 liter volt, ezt sem érzem soknak, ilyen használat mellett…:) Igaz az enyém háromajtós, kicsit kényelmetlen a beszállás hátra, de 90%-ban egyedül járok így ez nem kellemetlen, (viszont úgy azért jobban néz ki)… Ahogyan a csomagtartó mérete sem, hétköznapokra nekem nem kell több, 3 ember 2 hetes holmiját szépen bele lehetett rakni a hátsó üléssel kiegészítve, nekem ez elég…. Az állandó akció keretében 4millió forintért volt hirdetve, ebből egy kicsit sikerült faragni, 3,8 körül hoztam el (0km, gyári rendelés)… Nem tudok mondani másik ilyen jellegű autót, ami ennyi pénzért újonnan ilyen élményt, használhatóságot és felszereltséget ad! Ráadásul fehérben nagyon ütősen néz ki, persze a többiben sem rossz… A szívómotor számomra még mindig a megbízhatóság ígérete, a magyar gyártás pedig örömmel tölt el…:)

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    miről beszélsz te!!!?? Fos opellel menj ahová akarsz, vegyél hydrotőkét bele-) a suzuki még 18 évesen is tartja az árát 15 év alatt 5 – ször volt és mind jó hiba nélkül. A fenntartása olcsóbb mint az opelé!!!!

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Látom azért itt is vannak igazi szakértők…”száguldó koporsó”. Gratulálok az ilyen embereknek biztos hatalmas szakértelemmel rendelkeznek az autógyártás terén. Egyáltalán nem az számít, hogy mekkora egy autó pl. a Smart Fortwo kicsi és mégis nagyon jól szerepelt a törésteszteken. Tehát ezzel csak annyira akartam kilyukadni, hogy én nem nyilvánítanám ki a tudatlanságomat. Szerintem a swift egy kiváló kisautó

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    5 millió körül már lehet kapni igazi sport autót is ami nem veszélyes és van neki gyűrődőzónája is.Talán olyat is aminek annak ellenére,hogy kétajtós még a család is befér a hátsó ülésére.

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Igazi száguldó koporsó!Nem véletlen,hogy az ilyen “turboszöcskék” nem élik meg a tíz éves kort sem ép bőrrel.Egyébként sosem értettem az olyan családos embereket akik 200-zal száguldanak teljes megelégedésükre a hátsó ülésen gyerekülésbe bekötött gyerekeikkel egy olyan autóval amellyel- ha a szükség úgy hozza -megállni már nem tudnak időben.Azért mert a megfelelő lassuláshoz megfelelő méretű féktárcsák kellenek,ami nem fér be a turboszöcske alá.Persze az útonmaradáshoz nagy sebességnél meg súly is kellene a megfelelő tapadáshoz.Teljesen haszontalan járgány,sőt veszélyes!

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Nagyon furcsa felfogásra utal praktikusabbnak nevezni egy 3 ajtós egy 5 ajtóshoz képest.
    A Suzuki szerintem egyértelműen jobb autó a Renaultnál.
    Nagyobb, gyorsabb, praktikusabb, megbízhatóbb és nem francia. 🙂

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Nagyon jó kis autó, viszonylag elfogadható árral.
    Azt sajnálom hogy az utolsó konkurenciáját már nem gyártják, a Twingo Rs-t.
    Inkább azt venném ,még 3 ajtóval is sokkal praktikusabb, élhetőbb a variálható csomagtér miatt, és élményben is jobb.
    Mondjuk másfél millával olcsóbban meg is lehet még kapni 10 ezer körüli km-errel, ami szinte újnak számít.

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Hát furcsa is lenne , ha 20 perc után tönkre is menne. Nekem ezres Suzukim volt , még 2000-ben. Mentem a német autópályán a francia határ felé, hétköznap csúcsforgalomban.. A külső sávban végig összefüggő kamion sor . Beállhattam volna a kamionok közé , vagy padlógáz , hogy bent tudjak maradni a belső sávban.( csak néhol sebesség korlátozás valami végett, vagy ajánlott sebesség, egyébként nincs sebességkorlátozás) Így mentem néhány órát , persze így is ki kellett mennem sokszor vissza a kamionok közé. Nem igazán barátságos mikor előttem hatalmas kamion , hátam mögött hatalmas kamion , és még élvezték is , hogy rám másztak .Nem tartották be a megfelelő követési távolságot. Esetleg mikor alszik el az egyik és rátol az előttem lévő kamionra. Amúgy persze nem vagyok hajtós, csak ekkor volt ilyen negatív élményben részem, ilyen kamion áradatba azóta sem csöppentem bele. Nemrég találkoztam a kis suzuki új tulajdonosával, és mondta , hogy semmi hibája nem volt még a kötelezőkön kívül a motorjával, pedig mostanra már 15 éves.. Jók azok a suzukik, csak nekem is a mérete miatt lett kicsi.

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    ~5 millió Ft környékén azért már lehet kapni igazi családautót is. Szerintem nem praktikus.
    Esetleg második autóként, a fiatalok számára vagy az idősebbek számára, de nem a családos középosztály számára…

  • 2017.10.29. at 20:40
    Permalink

    Suzuki ForEVER !!! Szeretem és magyarországi embereknek ad munkát (jó néhány szlovák is átjár)..de akkor is TB járulékot fizetnek utánuk.

    A magyarok gondolkodásának meg kellene változni. Akkor most a Mercedes is szar, mert itthon szerelik össze?

    Ma vettem a 2007-es 1.3 GLX CD AC SWIFT-hez pollenszűrőt: 802 Ft, szíjak a generátorhoz és az AC pumpához 1600-2600 Ft között vannak… MONDJ még egy márkát, amit ennyiért tudsz szervizelni?

    170 km/h sebességgel már mentem Szeged felé, 20 percen keresztül és semmi gondja nem lett.

    Think it Over!

Vélemény, hozzászólás?