Jó autó, de… Suzuki SX4 S-Cross teszt

Suzuki SX4 S-Cross 1.6 4WD teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem, ez nem holmi friss SX4, hanem a vadonatúj Suzuki SX4 S-Cross. A magyar gyártású crossovert benzinmotorral és összkerékhajtással teszteltük.


Nemrég megvolt az ünnepélyes avatás - új modellt készít az esztergomi Suzuki-gyár, s a japán márkának nagyszabású tervei vannak az SX4 S-Cross névre hallgató crossoverrel. Nem feltétlen Magyarországon, de ha egy Nissan Qashqai zajos sikert tudott aratni nálunk is, akkor akár a Suzuki is lehet megint a mi autónk, nem? De, amennyiben elérhető áron, remek akciókkal, virágzó gazdasági környezetben, ügyféloldalról előnyös hitelkonstrukcióval adják a zsíros fizetésük jelentős hányadát vidáman megspóroló „pógároknak”. Na igen, valami itt nem stimmel, de ettől még lehet jó gépkocsi az SX4 S-Cross.


Hirdetés

Az az SX4 S-Cross, amely nem az SX4 utódja. Hogy akkor mégis milyen logika mentén hívják így, azt most hagyjuk. Tehát nem az SX4 utódja. Azt is gyártják még, majd kiderül, meddig. Talán a Suzuki új kisméretű szabadidő-autójának bemutatásáig, amelynek előfutára nagyon vagány, s amely a Nissan Juke-féle kategóriába érkezik majd sokadik kihívónak. Az SX4 S-Cross pedig a Qashqai-jal és társaival konkurál. Hossza 4,3, tengelytávolsága 2,6 méter – ezek a számok tágas utasteret és csomagtartót jelentenek. Legalábbis az SX4-hez képest, ami főleg raktérben kisautós.

Az S-Cross széltében is nőtt, bezzeg magassága és hasmagassága is csökkent (190-ről 165 mm-re), hogy ezzel alaktényezője és fogyasztása javuljon, cserébe kevésbé legyen némi terepezésre alkalmas. No de mi a fontosabb az átlagfelhasználónak, a fogyasztás vagy a terepképességek? Nem kérdés. Mindenesetre egy sebtiben meginterjúvolt SX4-tulaj azonnal felrótta az S-Crossnak, hogy annak orra-hasa közelebb került a földhöz, továbbá azt is megjegyezte, hogy a divatosabb építésmóddal sérülékenyebbnek, nem annyira védettnek tűnik úgy a karosszéria, mint a felni. Utóbbiból csinos 17 colos szürkét viselt a tesztautó 205/50 R17-es méretben, emberünk 2007 végi SX4-esén meg 205/60 R16-osok vannak, ergo a kisebb és ballonosabb kerekek a mindennapos padkára állásoknál, parkolásnál, a fekvőrendőrökön átbukdácsolásnál is inkább adják az ezt aztán nem kell félteni érzést. Azon túl, hogy a rugózáson sem rontanak, de erről majd később.

Különben az S-Crosst is lehet /60-as acél vagy könnyűfém kerekekkel rendelni, a felettébb látványos LED-es nappali menetfény meg a harmadik, GLX felszereltségi szinten vonzza a tekinteteket. És még amit az autó külsejével kapcsolatban tán érdemes megjegyezni, hogy ez a medvebarna metálfény mintha „butítaná” a formát. A plakátokon látható lime vagy épp egy kék színben sokkal mutatósabb a kocsi. Persze ez szubjektív, ne is pocsékoljunk több időt a dizájnra, az ezüstös meg a krómszerű dekorelemekre, a fekete körbeműanyagozásra és az összképre.

Helyette nézzük, milyen az utastér. Nos, átlagosan kényelmes. Átlagos a helykínálat, átlagosak az ülések, átlagosnak tűnik az anyag- és az összeszerelési minőség is. Átlagosan jónak, szóval ez itt nem kritika, hanem elismerő hümmögés. A műszerfal, a középkonzol vagy mondjuk a kilincsek és a részint műbőrös ajtók díszítettsége is rendben van, aztán a későbbiekben elválik, hogy mi mennyire fog zörögni vagy lógni. Az ülések bőr/műbőr kárpitozásának nívóját le lehetne húzni, hiszen tényleg nem valami hű de klassz, viszont halló, az S-Cross nem a prémium ligában játszik, hiába sugallja az ellenkezőjét például a kétrészes, sok-sok fényt és ha úgy adja, levegőt beengedő, elektromosan nyitható-csukható panorámatető.

Míg az első ülések kényelmére/oldaltartására/combtámasztására a sietős kanyargózást leszámítva nem panaszkodhatunk, a hátsók már egyszerűbbek, kevésbé formázottak. Cserébe – GLX-szinten – a második sorban is van könyöklő, s a kardánalagút sem vészesen magas. Ezzel együtt három felnőtt hosszútávon biztos nem lesz ott maradéktalanul boldog, de ezért se kárhoztassuk a Suzukit, mert az átlagtól belső szélességben és belmagasságban sem marad el. A panorámatető azért jócskán elhappol a fejtérből. Csomagtartó? Dupla padlós, a hátsó üléstámla szögétől függően 430-440 literes, osztott üléshajtással bővítve síkpadlósan 1,27 m3-es. Nyílása jó nagy, pereme alacsony, két sarkában poggyászrendező, van akasztó, kampó, 12V-os elektromos csatlakozó, világítás, minden, ami kell. És szériában.

SX4-tulajunk szerint néha neki is jól jönne a nagyobb csomagtér, de alapvetően ő a 270 literes – kisautós - puttonnyal is elvan. Az S-Cross beltéri dizájnja tetszett neki, azt azonban pár másodperc után konstatálta, hogy a hifi fejegysége és kezelhetősége mit sem változott. Egyébként gyári alapnak nem is olyan rossz ez a rendszer, olvas CD-t és MP3-at, van USB és Bluetooth is. Utóbbit sajnos többen többszöri kísérletre sem bírtuk párosítani a telefonunkkal, de később azért (egy kezelési útmutatóval ellátott új, mármint faceliftes Swiftben) kiderült, hogy nem lehetetlen, csupán bonyolult, nehézkes feladat.

És milyen az S-Cross felszereltsége? Egész korrekt, sőt, gazdag. Széria (Comfort/GL) a menetstabilizáló elektronika és a térdlufistul 7 légzsák, az elektromosan állítható és fűthető tükör, a fedélzeti számítógép, a mélységében is állítható kormány, a távirányítós központi zár, a hátul is elektromos ablak (csak a vezetőoldali automata), a manuális klíma, a rádió, az USB-port, a vezető és utasoldalon is állítható magasságú ülés, az elöl tologatható könyöklő, a hátul osztott üléstámla és a két szélen az Isofix gyermekülés-rögzítés, még a sebességhatárolós tempomat is. Ez azért nem gyenge csomag. A Premium/GL+ szint már alufelnit, mindenféle külső-belső dekort, ködlámpát, elektromosan behajtható, integrált irányjelzős tükröt, bőrkormányt, nyomógombos indítást, kétzónás automata légkondit, változtatható dőlésszögű hátsó üléstámlát, hátsó kartámaszt, az ESP-hez nagyon hasznos visszagurulás-gátlót is ad. Egyebek mellett.

Majd jön az Elegance/GLX pakk LED-es nappali menetfénnyel, a B-oszloptól sötétített üvegezéssel, fény- és esőszenzorral, telefonkihangosítóval (tessék a kereskedővel a vásárláskor beállíttatni…), elöl ülésfűtéssel, hátsó fűtőcsatornákkal, elöl-hátul parkradarral. (A frontradar a budapesti dugóban túlérzékenynek bizonyult, állandóan sípolt, kikapcsolás lett a vége.) És még ezt is megfejeli az Elegance Plus/GLX Panorama szint 17 colos kerékkel, napfénytetővel, bőrrel/műbőrrel, intelligens kulccsal és (gyors, finom) stop-start rendszerrel. A manuális váltóhoz. Mert automata, pontosabban fokozatmentes CVT is elérhető a benzineshez, míg a dízelhez stop-start van, CVT nincs.

Motor? Kettő. Egy benzines, egy dízel. Könnyű rásütni, hogy szegényes a paletta, de fogjuk fel úgy, hogy minek több motor, ha az jó, ami van. Sőt, továbbgörgetve: minek a 800 ezer forinttal drágább, ugyancsak 120 lovas, de 320 Nm-es dízel, ha a benzines úgy jó, ahogy van? Tényleg teljesen jó. Turbó nélkül is. Teljesítménye ugye 120 LE, nyomatéka 156 Nm, 100 km/órára fronthajtással 11, 4x4-esen 12 mp alatt gyorsítja fel az üresen szerencsére pehelysúlyúnak számító, 1,2 tonna alatt tartott S-Crosst. (A CVT-váltósok valamelyest lustábbak, de legalább nem fogyasztanak többet, elvileg.) Szóval 120 LE - percenkénti 6000-es fordulaton, azaz van kraft, pörgetve. A 156 Nm percenként 4400-as fordulatnál van meg. A fogyasztás gyárilag 5,7-5,9 l/100 km (az alacsonyabb érték az alacsonyabb gördülési ellenállású gumis verzióé), a tesztátlagunk 7,1 lett sok várossal, kevesebb terepezéssel, országúti autózással és sztrádán bosszankodva.

Igen, bosszankodva és hamar 100-110-re lassítva, mert a megengedett sebességhatáron már elég nagy a zaj. A 130-nál 3300-at pörgő motor felől, a gumik irányából, mindenünnen. Hogy jó volna egy hatodik fokozat? Ilyen szempontból valóban. (Dízelpártiaknak örömhír, hogy a DDiS váltója 6 sebességes.) És még egy bosszantó tényező a tempóval párhuzamosan: a próbált SX4 S-Cross egyenesfutása finoman szólva is gyenge volt - a kormány nem az a közvetlen fajta. És még egy csöppet lelombozó darabja a kirakósnak: taposva a motorhang pléhdobozos.

A (hosszú áttételezésű, az ötödiket 60 alatt is elbíró) váltó suzukisan picit karcos, mégis elég pontosan kapcsolható, a kar rövid utakon jár, a kuplung könnyű. A váltásiesedékesség-jelző - rossz - szokás szerint egyedül fölfelé javasolja a minél előbbi gangolást. Az elöl MacPherson rugóstagos, hátul csatolt lengőkaros, semmi extra futómű hangolása feszes, a rugózási komfortnak bizonyára jót tesz, ha nem ezeken a relatíve nagy és peres abroncsokon fut az autó. A hátul is tárcsás fék adagolhatósága jó, a visszagurulás-gátló (vagy dombsegéd vagy hegymeneti elindulássegítő) funkcióval ellátott menetstabilizáló bolondbiztosan fogja a kocsit. Kikapcsolva aztán némi mókázásban is partner az S-Cross, s a mókát Allgrip fantázianevű összkerékhajtás is támogatja. Jelesül a Sport üzemmódban, amikor is a kanyarokból kigyorsításnál küld egy kis nyomatékot hátra, hogy attól jobban „betapadjon” és sportosabban, ráadásul optimalizált gázpedál/nyomaték-karakterisztikával vezethető legyen a gép. Automata módban kizárólag tapadásvesztésnél kap segítséget az első tengely, a Snow/Mud állás hóban/sárban, csúszós úton nyújt baráti jobbot. A váltó mögötti nyomó/forgótárcsán a Lockot választva 60 km/órás sebességig fixre zárható a hajtás, ekkor 50:50 százalékban dolgoznak az első és a hátsó kerekek mondjuk a hóból vagy homokból kiszabaduláson.

Mi van még? Trendin magas üléspozíció, kényelmes ki/beszállás, egész jó körkörös kilátás, két nagy tükör az ajtóra költöztetve, kis fordulókör, kellő mennyiségű és méretű rekesz és pohártartó és... És magas ár. Versenyképes, de magas ár. Az induló úgy néz ki, hogy kerekítve 5 millió forint, tesztautónk 7,7 milliót kóstál. Listán. Magyarországon, itt és most ez rengeteg pénz és mondjuk ki, lássuk be, sokaknak 5-8 millió forint egy Suzukiért a nevetséges kategória. Pedig jó autó. Akciósan, ilyen-olyan kedvezményekkel eladható is lehet. A garancia 3 év/100 ezer km, drukkolunk.
Értékelés
Pozitív
Divatos külső, tágas, kényelmes belső, gazdag felszereltség, jó motor, váltó, ügyes összkerékhajtás
Negatív
Feszes futómű, sztrádán zajos futás, egyenesfutási problémák, nehézkes Bluetooth-kapcsolódás, magas ár
Árak
Tesztmodell alapára
5 900 000 Ft (2013.10.12.)
Tesztautó ára
7 700 000 Ft (2013.10.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1586 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
156 Nm 4400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4300 mm
Szélesség:
1765 mm
Magasság:
1575 mm
Saját tömeg:
1170 kg
Össztömeg:
1730 kg
Tengelytáv:
2600 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
430-1269 l
Belső szélesség elöl:
1390 mm
Belső szélesség hátul:
1380 mm
Belmagasság elöl:
890-960 mm
Belmagasság hátul:
880 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
210 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
510 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1320 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
570-860 mm
Csomagtér hossza:
800 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Otto motor
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1586 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 5 fokozatú
Nyomaték:
156 Nm 4400 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12 s
CO2-kibocsátás:
135 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
70 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Na végre egy valaki aki olvas a sorok között!!!! Hát ez egy 4×4-es full extrás ár(7.700.000.-). Más autók ettől az ártól indulnak alapként, vagy fél extrákkal. Annó az SX4-re köpködött mindenki, hogy ez nincs benne, az nincs benne(viszont egy nagyon fasza kis kocsi nekem az van 4 éve és tökéletes semmi baja), de most hozott egy riválist a SUZUKI a piacra most meg az a baj, hogy mi minden van benne, nincs designesen leburkolva a motor, mik azok a csövek ott jobbra-balra mi az ott kilóg valami, jé ott látszik az ékszíj….. még írjatok valamit amit nem lehet kihagyni, hogy belekössetek. Egy VW ezekkel az extrákkal 10.000.000.-ft fölött van és nem is 4×4-es. 7.700.000.-ft-ért kaptok egy 3éves 150.000.-km-es VW-t. Vegyétek és egyétek!!!

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Úgy csináltok mintha mindenki maga szerelné otthon az új miautónkat:D Motortér is olyan amilyen, egy darab műanyag takaróelemtől biztosan nem lesz több vevője. Az viszont biztos, hogy indokolatlanul akarja feljebb pozicionálni magát a zsuzsuki, ilyen anyagminőség és hasmagasság mellett kaphat bármilyen “okos” összkerék hajtást, még a forint sem képes olyan gyorsan romlani, hogy ez 7.7 milliót érjen:D

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Félre érted ha közel 10 misit fizet valaki egy ilyen autoért akkor már az nézen ki valahogy a motortér is(ennek olyan barkács kinézete van),
    Azt meg hogy szerelhetö legyen,az legyen szerviz dolga, és egy burkolat eltávolitás max 10 perc és még akkor nézz is ki valahogy a motortér!

    Az biztos hogy nem a munkásokon múlik, hogy hogyan nézz ki de az lehet normális formában oda tervezni,vagy jelezni a “vezetöség fele “ez igy nem igazán jó szerintem.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Ti rondának és elfogadhatatlannak tartjátok, én átlátható, könnyen hozzéférhetőnek és szerelhetőnek látom. De milyen jó is, ha a fél motorteret ki kell szedni, hogy hozzáférj esetleg a klímához vagy ne adj isten az ABS-hez… Mintha minden nap azt nézegetnétek mi vana motortérben, v eza “csakazértiskössünkmárvalamibebele”?
    🙂

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Az lényegtelen milyen csövet vezetek ott az biztos egy ilyen árkategoriás autónál igénytelen és undoritó legalább takarták volna el valami burkolatal

    Ezen látszik “magyar” szerelés! (szégyen,hogy ilyet kimernek engedni)

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    A baloldali torony előtt(szemből nézve)az ABS-hez valóban van egy “fékcsőrengeteg” csak sötét a színe és a klíma vastag, fényes csőve elhomályosította a látásod… 🙂

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Nekem az a bajom, hogy az autó minden része ismerős már valahonnan és ráadásul nem is állt össze eggyé és tetejébe drága. Most amikor mindenki az olcsó kocsikkal tarol (dácia, renault, citroen), a suzuki meg most akar prémium lenni, szerintem ez az irány hibás döntés részükről.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Kedves NereusLaceee, köszönet a kritikáért. Elnézést, ilyen a stílusom, és én sem gondolom, hogy flegmázni menő. Vezetni viszont majdnem mindennél jobban szeretek. Viszont segítsen, ha van kedve és ideje: mit és hogyan látna szívesen a videókban?

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    De nem is 7,7 milliót írtam árnak!
    Ha az összkerékhajtás feltétel, akkor is talál elég ellenfelet. Most csak mint “a magyar családok közlekedési eszköze” megközelítés felől.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Személyes véleményem az autóról annyi, hogy köszönjük Suzuki, láttuk már ezt másoknál is ennyiért, sőt!… Tehát valamit az ár-érték arányon javítani kellene, hogy bizonyítható legyen az autó létjogosultsága.
    Viszont kedves István, a maga videó-tesztjeinek a hangvétele minden autónál olyan mint akit reggel 6-kor rángattak ki az ágyból és semmi kedve autókat vezetni és beszélni, csak a pénzt adja már oda valaki… és különben is a flegmázás tök menő… kedves István: nem az! Borzasztóan visszataszítóak a tesztjei.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    A japán szívómotoros autók híveinek is lesz rágódni valója az áron. Tételezzük fel, hogy a nagyobb hasmagasságra nincsen szüksége a leendő vevőnek. A Toyota Auris kombi 1.6-os motorral a legmagasabb felszereltségi szinten (Lounge) 6 290 ezer, az S-Cross GLX (Elegance) 1.6-os 6 200 ezer. Az Aurisnak nagyobb a csomagtartója, kissé jobb a felszereltsége, bár koncepciója hasonló. Erősebb valamicskét a motorja 132 lóerő (160 Nm). Igaz nehezebb, 1205 szemben az 1085-tel. Valószínűleg többet fogyaszt, bár hivatalosan csak 1, 2 decivel. Hátul igényesebb futóművel, és dicsért rugózással, komforttal. Precíz kormányzással, ami még visszajelzéssekkel sem fukarkodik. Én, nem gondolkodnék. Ráadásul az eggyel alacsonyabb felszereltség is pazar.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Valóban nem tűnik olcsónak, csak azt felejted el, hogy ez összkerekes és nagyon jól felszerelt.
    Ha az említett modelleket hasonlóan próbálnád “felextrázni” (nem is lehet) igen nagy lenne a különbség. A sok “hülye” vezetést támogató rendszert ne számoljuk, mert azokból a legtöbbre egy normális sofőrnek nincs szüksége.
    És akkor a tartósságról, megbízhatóságról nem is beszéltünk.
    Szóval akkor mi is olyan vicces? 🙂

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Ne viccezzünk már 7.7 millióval. Egy BMW 3-as (316d) dízel 8 millió! Ez a Suzuki ekkora méretben, árban prémium kategóriában játszik, de nagyon messze van tőle, mert pl 5 milliónál indul egy BMW 114i is, és hát… VICC ez az ár.
    Egy Golfot is megkapni ennyiért, és azon is csak fintorgott mindeki, hogy 8 millió, pedig az azért nem ugyanaz.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    130-nál 3300-at forog és ez nektek sok? Ennél hosszabbra már nem nyújthatták volna a fokozatokat, az biztos, sőt, általában olyan 3800 körül forognak sztrádatempónál az 1.6 benzines motorok. (Persze van rosszabb is, ott a Fluence…)

    Egyébként egyetértek az egyik hozzászólóval, jó autónak tűnik, de tényleg nincs benne semmi olyan, ami vásárlásra késztethetné a népet, max a megbízhatósága, de az meg egy új modellnél mindig kérdéses.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Nem feltétlenül. Ez a szám csak annyit jelent, hogy itt éri el a maximális nyomatékot, semmit nem mond el a fordulatszám többi tartományáról. Egyébként a 16 szelepes szívó benzinmotorok többségehasonló fordulaton érik el a nyomatékcsúcsot, a teljesítménycsúcsot pedig még feljebb.
    Ezért nem is értem, miért a katalógus adatok alapján ítéli meg valaki az autókat, az csak két csúcsértéket jelöl, azon kívül semmit.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    “A 156 Nm percenként 4400-as fordulatnál van meg.” – tehát ha egy előzést jó gyorsan szeretnék indítani és befejezni, szénné kell pörgetni, mert 4000-re kell minimum váltani? Hát ez tényleg fejlődés, hogy motort szarrá-szénné-fossá kell forgatni egy izmos előzéshez…

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Nos, az a baja a gépnek, hogy Suzuki jelvény van rajta. Szerintem nem értik a magyarok a S filozófiáját. Nincs rongyrázás, no ez hiba. Nem elég az, ha valami jó és elég. A legtöbben ki akarnak tűnni a tömegből, bármi áron. Pénz nem számít akkor sem, ha nincs. Ez a japcsi márka meg japcsi konzervatív. Nem turbós a motorja? Ezt a szart! Ma a turbós a divat.(a többiről majd évek múlva a szervízből) Nézzék meg,pl. a régi SX4 nek is ilyen a gyorsulása 0-100. Nos, nekem nem kéne, mert van jó autóm: 5 éves SX4, városi szamuráj, rengeteg indítás, rövid utak. Ha már felemlítették a semmirevaló Nissan Gyukot, amit élvezet vezetni, engem a Suzuki iv-4 inkább érdekel. Akkora, mint a régi SX4 és dögös! Nos, én kocka Ladában is meg SX4ben is élvez(t)em az autózást. A S egyszerűen jó autókat csinál,nem a legszebbeket. Nézzék meg a S szervizeket! Éhen halnak.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    Nem is olyan rég számított újdonságnak egy eladhatatlanul drága, de szép és remek suzuki, a kizashi.
    egy ilyen fullos s-cross már majdnem ott van árban.
    talán mégsem lesz eladhatatlan, mert ez az építési mód a legdivatosabb mostanában, de a mezőny nagyon erős: qashqai, trax/mokka, 2008/3008, captur/scenic, yeti, sportage, duster, ami hirtelen eszembe jut, nem teljes lista persze.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    “tesztautónk 7,7 milliót kóstál” – Uhh… ennyi pénzért már olyan crossover is kapható, amivel nem szégyenlek beállni a céges parkolóba.

  • 2017.10.29. at 22:15
    Permalink

    A kocsi szép,jó,tágas és sokkal otthonosabb belül is mint bármely eddigi Suzuki.
    Joggal hasonlítják össze a Qashqai,Ix 35 és Kia Sportage típusokkal.
    Viszont Magyarországon a 20 éve beidegződött olcsó mert Suzuki imázs miatt ennyiért tényleg eladhatatlan!

    A szalonban beültem a 3 milliótól kínált régi típusba,majd a az S-Crossba és szerintem nincs kétmillós különbség……,az S-Cross reális alapára 4-4,5 millió között van valahol.

Vélemény, hozzászólás?