Nem véletlenül hazánk legnépszerűbb autója! Suzuki Vitara teszt

Suzuki Vitara 1.4 GL+ 2WD teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megjelenése óta hazánk legnépszerűbb autója az esztergomi gyártású Suzuki Vitara. Idén megújult, s még jobb lett.


Van mit ünnepelni a Suzukinál, az első Vitara, ami még háromajtós és pöttöm terepes volt, épp 30 évvel ezelőtt, 1988-ban debütált. 1990-ben jött az ötajtós változat is, utóbbi már egészen kedvelt volt hazánkban is, de az igazi kedvenc persze a 2015-ben megjelent, s már Esztergomban is gyártott negyedik generáció lett. Olyannyira, hogy 2015 tavasza óta hazánk legnagyobb számban eladott autója a Vitara. Kedvelt a magánvásárlóknál, a piacnak még mindig 60 százalékát kitevő flottás eladásokban, de van belőle rendőrautó, és a honvédség is kapott belőle szép számmal. A Vitara eddig is teljesen józan választás volt, de az idén ősszel megejtett frissítés tovább fokozta erényeit.
Hirdetés

Minimálisan nyúltak a formához. Hajszálnyit változtak a lökhárítók, na jó elöl azért került rá egy-egy jókora króm karéj, a hűtőmaszk pedig az SX4 S-Cross mintájára függőleges krómlamellákat kapott, vagy ahogyan mondani szokás: megkapta fogszabályzóját. Az összkép kellemes, bár őszintén szólva a Vitara eddig is annyira jó autó volt, hogy nem ezektől fogunk érte rajongani, s nem is az alapáras LED menetfényért vagy az immár alapáron LED-es hátsó lámpákért. Az viszont dicséretes, hogy a műszerfal teteje most már puha plasztik, igaz, az alsóbb részeken vagy az ajtókon maradt kemény a műanyag. Viszont már a puhított műszerfal is javítja a zajkomfortot is. Említhető továbbá frissített, nagyobb digitális kijelzős műszerblokk is, de a GL+ felszereltségénél az üléskárpit mondjuk már nem változott. Minek is változott volna, nincs vele gond.
A Vitara hajtáslánc-kínálata azonban jelentősen átalakult. Nem csak az 1,6-os szívó benzinmotor ment nyugdíjba, hanem az 1,6-os turbódízel is, a Suzuki ugyanis szép csendben felhagyott a dízelmotorok gyártásával. S azt kell mondjam, nem hiába. Ugyanis az Vitara kínálatának csúcsát, pontosabban erősebbik motorját jelentő 1.4 Boosterjet olyannyira szenzációs, hogy helyette sem erősebbet, sem takarékosabbat nem nagyon érdemes kívánni. A turbós, közvetlen befecskendezésű motornál nem is az 5500-as fordulatnál jövő 140 lóerő a lényeg, hanem a már 1500-tól egészen 4000-ig elérhető 220 Nm nyomaték. Ezzel a viszonylag könnyű, mindössze 1120 kilogrammos Vitara meglepően dinamikus: a 100-as sprint 9,5 másodperc, a végsebesség kereken 200 km/óra. Ami viszont fontosabb: a motor nem csak erős, csendes és egyenletes járású, még autópályán is. A 130 km/órás tempó nem egész 3000/perc fordulattal futható, innen is visszakapcsolás és gond nélkül tud gyorsítani.
A Vitara persze nem elsősorban autópályázó gép, bár ott is elemében van, inkább egy univerzális eszköz, amolyan svájci bicska. Városban is imádható, hiszen nem egész 4,2 méteres hosszával nem gond vele parkolóhelyet találni, ráadásul már a GL+ felszereltségnél is tolatókamera segít. Futóműve bár elvében hagyományos (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros), egészen ügyes, a 17 colos kerekekkel is jól csillapít, de kellően stabil. A kezelőszervek mind finomak, a fék hatásos és jól adagolható, a kormány pedig a kategóriában jó visszajelzést adó. Bár a tesztautó csupán fronthajtású volt, az már esetében is kiderült, hogy a terepképességeknek is kedvez a korábbi 1,6-osnál sokkalta nyomatékosabb motor. Igaz, ez nem vadonatúj, már korábban is elérhető volt. Ma viszont ez a kínálat egyetlen négyhengerese, persze némi frissítéssel, étvágyát egy kicsivel lejjebb szorították.
Bár a Vitara frissítése a formát illetően nem volt túl bátor, persze nem is kellett az legyen, a csakis turbós kínálat (a belépő 1,0 literes, háromhengeres turbós benzines) megszerettetésére lépett egy bátrat a Suzuki: 3+7 év garanciával adja az újdonságot (és az SX4 S-Crosst is). A hajtáslánc elemei, így a motor, a turbó és a váltó 10 évig garanciális. Eddig sem volt rossz választás a Vitara, de most már még inkább az, az 1,0 litereshez mérten 300 ezer forintot kérnek az 1,4-es motorért, amit szerintem érdemes lehet megadni érte, annyira szépen muzsikál. Nem csak erős, takarékos is. Gyári vegyes fogyasztási értéke kézi váltóval és fronthajtással 5,8 l/100 km. A 400 kilométeres teszten fedélzeti számítógép szerint 5,5, tankolás alapján 5,7 l/100 km étvágyat produkált, ami dinamikáját tekintve szenzációs.
A GL+ ellátmány ezzel a motorral az alapnak számít, de már ez is ad sok más mellett tempomatot, automata légkondicionálót, fűtést az első ülésekhez, elektromos ablakokat és tükröket, érintőképernyős és MirrorLink funkciós, Android Auto és Apple CarPlay kompatibilis hifit. Utóbbi nagy kincs, mellette nincs szükség a gyári navigációra, amit az erősebb GLX ellátmány adna, csak beírjuk telefonunkon a címet, s az autó kijelzőjén kapjuk a legjobb navigációt. Ha összkerékhajtással kérjük (ami 650 ezer forintos tétel), akkor ráadásul a sofőrsegédeket, a távolságtartós tempomatot, a sávtartót és a holttérfigyelőt is megkapjuk. Kérhetünk automata váltót (400 ezer forintért) és összkerékhajtást (650 000 Ft), ráadásul mindkettőt mindkét motorhoz. A Vitara kínálata és tudása minden eddiginél ütősebb, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy minden esélye megvan arra hogy tartsa - Magyarország kedvenc autója - címét.
Értékelés
Pozitív
Csendes, erős, takarékos motor, helykínálat, ellátmány, eltalált futómű, jó ülések, hosszú garancia
Negatív
Egy kissé gyenge tompítot fényszórók, kemény műanyagok az ajtókon
Árak
Tesztmodell alapára
4 770 000 Ft (2018.10.22.)
Tesztautó ára
4 900 000 Ft (2018.10.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
220 Nm 1500-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.50 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4175 mm
Szélesség:
1775 mm
Magasság:
1610 mm
Saját tömeg:
1120 kg
Össztömeg:
1730 kg
Tengelytáv:
2500 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
375-1120 l
Belső szélesség elöl:
1420 mm
Belső szélesség hátul:
1370 mm
Belmagasság elöl:
950-1010 mm
Belmagasság hátul:
970 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
205 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
410-720 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1550 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
220 Nm 1500-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
103 kW (140 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.50 s
CO2-kibocsátás:
131 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,7 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.10.22. at 09:43
    Permalink

    A SUV-sága miatt nekem nem kellene. De aki ilyen autóra vágyik, annak ez bizony szenzációs választás. Ennyiért ez a konfig fantasztikus. Mondhatni visszautasíthatatlan. 5 millió alatt kap egy megbízható, minden elemében szinte tökéletes autót sok év garanciával, ráadásul ezek már bizonyítottak is, nem teljesen új a technika. A Suzuki pedig eddig is egy megbízható japán márka volt. Nem valami nagy a presztízse, de ha SUV kellene, átlépnék ezen és ezt venném szó nélkül.

    • 2018.10.22. at 10:09
      Permalink

      Nemrég volt egy statisztika, miszerint az ugyanerre a technikára épülő SX4 S-Cross a megbízhatóság terén még a nagynevű márkákat is lelépte: 4 éves koráig nulla darab hibával. Egyedül a Toyota Yaris hozott hasonló számokat, még a Toyota többi modellje sem tudta ezt a szintet.
      Mellesleg megnéznék egy 30 évvel ezelőtti statisztikát, hogy akkoriban 0-4 éves kora között melyik típus hány hibát produkált.

  • 2018.10.22. at 10:04
    Permalink

    Az igazi bestbuy a mégis nagyobb testvér S-cross. Tágasabb az autó mind utastér mind csomagtér viszonylatban, a magasabb listaára ellenére mégis jobban megéri a plusz felszereltség miatt.

  • 2018.10.22. at 18:20
    Permalink

    Így van, az S-Cross jobban megéri. Kb. 80 ezer forint a felára, de led fényszóró és elektromosan behajtható tükör is van a GL+ felszereltségben. Kár, hogy nem szólt senki a tervezőknek, hogy undorító ahogy kinéz. Vitara sem egy szépségdíjas formaterv, de szódával elmegy. Egyébként ez a szürke nem áll jól neki, nekem egyedül sárgában “tetszik”.

  • 2018.10.22. at 18:32
    Permalink

    A kedves cikkírótól pedig azt kérdezném, hogy tényleg csak ennyi negatívum van az autóban? És a sok műanyag? Ha jól látom a képeken, akkor a hátsó ajtó fullműanyag. Pár ezer kilométer a magyar utakon és minden ciceregni fog.
    Vagy hogy a klíma csak egy zónás?

    És a WLTP szabvány szerinti fogyasztás miért nincs feltüntetve? Suzuki honlapján pedig elérhető ez az adat, NEDC ciklust rég el kellett volna felejteni.

    • 2018.10.22. at 18:43
      Permalink

      Az ajtók műanyagjai valóban nem túl barátságosak, főként hátul, ahol nincs rajtuk szövetkárpit. Az egyzónás klíma engem nem zavart, nem hiszem, hogy probléma ebben a kategóriában.

    • 2018.10.25. at 07:50
      Permalink

      A cikket olvasva nekem is feltevődött a kérdés:tényleg csak ennyi negatívum van az autóban? /már ketten vagyunk/
      Itt nem hiba – negatívum – ami más autóban igen… Erről a cikkről egy régi TV-műsor jut eszembe pontosabban a címe amit Vágó István vezetett :Fele sem igaz(…)

  • 2018.10.23. at 19:26
    Permalink

    Nagyon jó autó és tetszik is. Már vezettem 1,6 benzinest . Mindig eljátszok a gondolattal mi lenne ha lenne 5 millám autóra. És mindig az jön ki, hogy inkább egy Mercedes vagy VW kisbuszt vennék. Nekem ezek tetszenek ez az én véleményem. Mindenkinek más autó kell .

  • 2018.10.24. at 10:33
    Permalink

    Az ülések nem túl jók, nem tartják a hátat rendesen. A GL+ szövete sokaknak felfeslett eddig, mivel a szerző szerint nem változtattak rajta, nagy eséllyel ezután is fel fog.
    A lökhárítóról az első szériákban pattogott le a festék és garanciában nem ismerték el a hibát, míg gyárlátogatáskor elmesélték, hogy eddig kézzel fényezték, de most már ez változott…
    Frissítés előtt állandóan ment valamerre az autó, állandóan korrigálni kellett a kormányon. Ez változott vajon?
    80-90 között az 1.6-os szívó motorral hangos búgás hallatszott. Lehet a gumik miatt, lehet a váltó miatt ami egyeseknek akadt is.
    A csomagtér ajtó nehezen záródik, ha nem vízszintes felületen áll az autó, akkor az ajtók hajlamosak nyikorogni nyitás-zárás közben, mintha csavarodna a kasztni és ezért feszülne a zsanér.
    Nem kompromisszumok nélküli az autó.

    • 2018.10.29. at 11:32
      Permalink

      Az ülések nem túl jók, nem tartják a hátat rendesen.
      – be kell állítani és akkor tartják.

      A GL+ szövete sokaknak felfeslett eddig, mivel a szerző szerint nem változtattak rajta, nagy eséllyel ezután is fel fog.
      – rosszul olvastad, mert nem GL+ hanem GLX és nem szövet üléshuzat, hanem a textilbőr huzat.

      A lökhárítóról az első szériákban pattogott le a festék és garanciában nem ismerték el a hibát, míg gyárlátogatáskor elmesélték, hogy eddig kézzel fényezték, de most már ez változott…
      – nem az a probléma oka, hogy kézzel fényezték hanem az, hogy milyen anyaggal valamint, hogy a nagggyon okos tulaj a kőfelverődéseit nagynyomásúval akarja-ée eltüntetni…

      Frissítés előtt állandóan ment valamerre az autó, állandóan korrigálni kellett a kormányon. Ez változott vajon?
      – persze most is megy valamerre leginkább amerre a kormányt tekered, vagy amerre a nyomvályúk elránják…

      80-90 között az 1.6-os szívó motorral hangos búgás hallatszott. Lehet a gumik miatt, lehet a váltó miatt ami egyeseknek akadt is.
      – ezt is rosszul olvastad, mert nem 80-90-nél, hanem 130 -nál …ott már van egy kis motorhang.

      A csomagtér ajtó nehezen záródik, ha nem vízszintes felületen áll az autó, akkor az ajtók hajlamosak nyikorogni nyitás-zárás közben, mintha csavarodna a kasztni és ezért feszülne a zsanér.
      – nehezen záródik, mert sajnos alulméretezték a levegő kivezetéseket és lecsukáskor a levegő nem tud hová távozni. Megoldás: a gumi ütközők fél fordulattal becsavarása.
      – ajtózsanér nyekergés új, mert a határolók műanyaggal bevontak így még zsírzás se igen kell, a csavarodásos fantáziálásért viszont jár a pötyilabda :DDDD

      Nem kompromisszumok nélküli az autó.
      – _nincs_ kompromisszum mentes autó és soha nem is volt!

  • 2018.10.24. at 16:31
    Permalink

    fizetnének se kellene, szutyukinak egy normális autója volt a kizashi. illetve a 2005től a swift, a legújabb ott is vizuális környezetszennyezés lett mára.

    5 millióért rengeteg lehetőség van, érthetetlen számomra akik ilyet vesznek

  • 2018.12.01. at 20:51
    Permalink

    A Vitara messze nem a legjobb választás a Suzuki palettáról, az SX veri.
    Hiába módosítottak a műszerfalon, sajnos csak ott lett puha a legtetején, ahova már nem ér el a kezem. A szürkére festett nagy elem, és az alatta levő hasonlóan széles műanyag a legolcsóbb legkopogósabb fajta, és ugye pont ez a két rész néz az anyósüléssel és a vezetővel szemet.
    A Vitarához nem kapható digitális kétzónás klíma, ami elég nagy hiba, az SX-ben viszont van kétzónás klíma is. A Vitara első és hátsó ajtóbetétei sokkalta egyszerűbb kivitelűek és olcsóbbnak hatnak mint az SX-ben. A Vitara GL Plusz kulcsa egy időutazás ez ezredforduló előtti évekbe, a bicskakulcs előtti korszakba, amikor még pici távirányító gombocskákat kellett a kulcsfejen nyomkodni. Az SX GL Pluszban igényes a kulcsnélküli nyitást is tudó szép formatervezésű “kulcs”, amit bátran ki lehet rakni az asztalra. A Vitara GL Plusz kulcsát sajnos ajánlott rejtegetni, nehogy lesajnáljanak. A Vitara rövidebb, kisebb csomgtartójú és csak pár centivel magasabb mint az SX. De a Vitarára ráfogható, hogy terepjárós, mégha a legtöbbjét elsőkerékhajtással veszik is meg.

  • 2018.12.20. at 11:27
    Permalink

    A tisztelt ürhajó szerelőkhöz egy gondolat .Vegyetek olaszt ,franciát ,vagy esetleg ww -t és higgyétek el a legjobb barátotok az autószerelő és a villamossági haver lesz./ja és a bukeszt nem othol hagyni /

Vélemény, hozzászólás?