Vitarára fáj a foga? Hazai próbán a Toyota Yaris Cross

Fizetett hirdetés

Villámteszt: Toyota Yaris Cross 1.5 Hybrid AWD-i Executive Smart

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota új slágermodelljének ígérkezik az új Yaris Cross, hiszen a népszerű Yaris műszakiságát divatos SUV formával viszi a legnépszerűbb B-SUV szegmensbe. Magyar utakon is kipróbáltuk a Vitara kihívóját.

Ahogyan arról nemrégiben beszámoltunk, ma SUV kell mindenkinek, az új autók piacán csaknem minden második vásárló szabadidő-autót választ. A piac eladásait a kisautó alapúak, azaz a B-SUV modellek viszik, az eladások 22,4%-át adja ez a szegmens, ahol a piac abszolút vezetője az esztergomi gyártású Suzuki Vitara, s ahova most megérkezett a magánvásárlók idei kedvencének számító, Év Autója díjas Toyota Yaris szabadidő-autó verziója, a Yaris Cross. Cikkeink olvasottságán is láttuk azt, amiről a kereskedők is beszámoltak: hatalmas az érdeklődés az újdonság iránt. Így aztán meg is ragadtuk az első próba lehetőségét: a Toyota Schiller első bemutatóautóját a forgalomba helyezése utáni napon, órájában 19 kilométerrel vittük el az első hazai próbakörre. A Yarishoz hasonlóan a TNGA-B platformra épülő kis SUV kívülről nem árulja el, hogy azonosak a műszaki alapok, oldalnézetből kiegyenesített sárvédőíveivel inkább a nagyobb és eladásaival hasonlóan hasító RAV4-re hasonlít, hátulról éles vonalaival legalább annyira a C-HR-re, mint a Yarisra. Belülről azonban egyértelmű a Yaris kapcsolat, a műszerfal módosításai ellenére is nagyon hasonló. A Yarisnál 24 centivel hosszabb, 2-vel szélesebb és 9 centivel magasabb autó egyértelműen komfortosabb ki-és beszállási kényelmet ad, sőt a magasabbra helyezett ülésekkel az azonos (2,56 méteres) tengelytávval is jobb a hosszanti helykínálat. Közel 180 centimmel "saját magam mögé ülve" nagyjából 5 centi maradt térdem és az első támla között.
Hirdetés
Nem csak a kényelem, a vezetési pozíció és a vezetési élmény is jó. Sőt, elöl ücsörögni is kifejezetten kellemes az Executive kivitelű tesztautóban. Itt a műszerfal felső és az első ajtók felső része is egy kifejezetten kellemes tapintású, világosbarna felületet kap, az ajtókra még egy krómcsík és szövetbetét is került, emellett azonban a sima fekete belső kilincs kevéssé minőségi hatású, ahogyan az is, hogy a hátsó ajtó egésze az elsők alsó részén látott olcsóbb hatású műanyaggal borított. Igaz, textilsziget és palacktartó hátra is jutott, s ha egy C-HR-hez mérjük, akkor bizony fényévekkel jobb a hátsó hangulat a nagyobb ablakfelület miatt. Aki szereti a jobb kilátást és a magasabb üléshelyzetet, az a Yaris Cross vezethetőségét is szeretni fogja. Itt is megvannak mindehhez a Yarisból ismert jellemzők: a közvetlen kormányzás és a hibridben a 1,5 literes benzinmotor és a villanymotorok adta jó dinamika. A benzines ugyan három hengeres csupán, hiszen a 2,0 literes, négyhengeres Dynamic Force egységből származik, valójában nemigen mondható meg, hogy "nincs ki a négy hengere". Rezonancia nincs, hangja pedig csak magas fordulaton, illetve alapjáraton kívülről hallható, egyébként elég jól szigetelt. Természetesen full hibridről, a Toyota nyelvén öntöltő hibridről van szó, azaz képes tisztán elektromosan is mozogni, még akár autópályán is lekapcsolhat a benzinmotor, amit a villanymotor hajtása mellett a másodlagos villanymotor/generátor egység észrevétlen tud beindítani.
Hirdetés
A 91 lóerős, 120 newtonméter nyomatékú benzinmotorhoz nem csak az első, 80 lóerős, 141 Nm nyomatékú villanymotor társulhat - a jól ismert e-CVT osztóművel, hanem az i-AWD rendszer által hátra is kerülhet villanymotor, a fizikai kapcsolat nélküli összkerékhajtást egy mindössze 5 lóerős, de 52 Nm nyomatékú egység szolgálja. Ezt rendelve a hátsó futómű is változik: csatolt lengőkaros helyett kettős keresztlengőkaros. Az összkerékhajtáshoz jár az építetlen vagy havas utakhoz szóló menetmódválasztó is, az eco/Power választási lehetőség mindenképp jár a hibridekhez, amelyek alapáron automata, elektromos légkondisak. A Toyota szokása szerint a felszereltségek kötöttek, bár a Yaris Crosshoz is annyiféle csomag létezik, hogy azért nem vészesen. Az viszont igaz, hogy ha nem elégszünk meg a belépő Active, Comfort, vagy a felette lévő Comfort, Comfort/Tech felszereltségekkel, akkor a Comfort Style már 17 colos, az Executive, az Adventure és a Premiere Edition pedig már 18 colos felnit ad. A Toyota Schiller első tesztautója egy összkerekes hibrid Executive, nem mondom, hogy fájóan kemény a 18 colos kerekekkel az amúgy élvezetesen stabil futómű, de azt azért igen, hogy a 215/50 R18-as abroncsokkal érezteti a hazai utak minőségét, igaz nem annyira, mint tette az alacsonyabb építésű és hátul egyszerűbb futóművel szerelt Yaris.
Hirdetés
Ha nem az akár összkerékhajtással is elérhető hibridet kérjük, akkor a Yaris Cross az alap Yarisban és a Corollában is megtalálható - oda is bőven elegendő - 1,5-ös, szintén háromhengeres, de 125 lóerős benzinmotorral is elérhető, akár CVT váltóval is. Ami a belépő árakat illeti: a csak benzines Yaris Cross 5,99, a hibrid (már alapból automataként) 7,19 millió forintról indul. Elég erős felszereltséggel startol már az Active alapverzió is. Sok más mellett jár például a távolságtartós tempomat, a sávtartó és a táblafelismerő, a 7 colos érintőkijelzős Toyota Touch 2 infotainment Bluetooth kapcsolattal és Apple CarPlay/Android Auto támogatással, a MyT okostelefonos applikációs rendszer, a gyalogos és kerékpáros felismerős vészfékrendszer és az elektromos rögzítőfék is. A Comfort már 16 colos alufelnis, tolatókamerás, nem csak elöl, hátul is elektromos ablakos, az utasoldalon is állítható magasságú üléses, Style és Tech csomaggal is kiegészíthető. Minden összkerékhajtású verzióhoz jár a lejtmenetvezérlő és a Trail/Snow mód, ahogyan a korlátozott zárású fékdifferenciálmű is, hogy egyetlen kerék tapadása esetén is tovább tudjunk jutni. Viszont az összkerékhajtás nem olcsó: kereken 1 millió forintos tétel, ráadásul legalább a Comfort szint választandó hozzá, így lesz az összkerekes Yaris Cross alapára 8,56 millió forint. A felnik és az üléskárpitok, de még a műszerfal színei is felszereltségenként változnak. Az Executive pedig a már említett 18 colos alufelnik és persze sok más mellett Bi-LED fényszórókat, 9 colos infotainment kijelzőt, ráadásul már vezeték nélküli Apple CarPlay-jel és 6 hangszórós hifivel ad. Sőt, itt a vezeték nélküli telefontöltő, az első ülésfűtés, a kétzónás automata klíma és az okoskulcs, valamint az első sportülés, az első-hátsó parkolóradar parkolóasszisztenssel és a hátsó keresztforgalomra is figyelmeztető holttérfigyelő, valamint nem csak a már az Active verzióhoz is járó gyári szőnyegszett, hanem a csomagtérháló is jár. A Yaris Cross tehát bár nem a szegmense legolcsóbbja, de elég jól felszerelt, s a Toyotáktól megszokottan minőségi. A 116 lóerő rendszerteljesítményű hibrid fogyasztása a WLTP kombinált érték szerint 4,6-5,1 l/100 km. Ez elég simán hozható, sőt akár 4 liter alá is bevihető az étvágy, tapasztalataim szerint még az összkerekessel is. Oké, a tesztkör első 20 kilométerén a fotózási manőverezésekkel és némi autópályázással egészen 6,1 literig felment a hibrid étvágya, viszont a második felét némi higgadtsággal, de józanul autózva 3,5 literes átlaggal hoztam (persze már meleg motorral). A teljes tesztkör tehát 4,8 l/100 km átlagot hozott, ami egy 11,8 másodperces 0-100-as gyorsulást tudó, összkerekes SUV-tól akkor is több mint korrekt, ha csak egy kiskategóriás modellről van szó. Kíváncsi vagy, te milyen fogyasztást tudnál vele elérni? A Toyota Schillernél te is tehetsz egy próbakört! Tesztünkhöz a Yaris Cross tesztautót a Toyota Schiller biztosította. Köszönjük!
Értékelés
Pozitív
Takarékos üzem, csendes, stabil futás, helykínálat
Negatív
18 colos felnikkel kissé kemény rugózás, csomagokhoz kötött felszereltség
Árak
Tesztmodell alapára
8 560 000 Ft (2021.10.12.)
Tesztautó ára
10 530 000 Ft (2021.10.12.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1490 cm3
Teljesítmény:
68 kW (92 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
120 Nm 3600-4800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,8 s
Végsebesség:
170 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6-5,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4180 mm
Szélesség:
1765 mm
Magasság:
1560 mm
Saját tömeg:
1265 kg
Össztömeg:
1720 kg
Tengelytáv:
2560 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
320-1097 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1490 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
e-CVT
Nyomaték:
120 Nm 3600-4800 1/min-nél
Teljesítmény:
68 kW (92 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
170 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
11,8 s
CO2-kibocsátás:
105-116 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6-5,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,8 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.12. at 19:00
    Permalink

    Full-full vitara 8,6 milla. 4wd , panoráma, stb stb szóval még mindíg van 2 millánk. Az alap viszont 5,7 az meg a toyo fele, szóval érdekes hasonlat. Majd a piac eldönti, hogy 10 milláért mennyi toyo fogy.

  • 2021.10.12. at 21:51
    Permalink

    1,5-ös, szintén háromhengeres, de 125 lóerős benzinmotorral is elérhető, akár CVT váltóval is. Ami a belépő árakat illeti: a csak benzines Yaris Cross 5,99, a hibrid (már alapból automataként) 7,19 millió forintról indul….
    Viszont az összkerékhajtás nem olcsó: kereken 1 millió forintos tétel, ráadásul legalább a Comfort szint választandó hozzá, így lesz az összkerekes Yaris Cross alapára 8,56 millió forint.

    Elolvastad a cikket vagy azt gondolod mindenki fullos vitarát vesz az alapot meg nem?

  • 2021.10.13. at 01:41
    Permalink

    Amennyire jó lett a sima Yaris ez a változat annyira semmilyen. Mármint a motorháztető alatt nyilván tök ugyanaz, de a formát addig-addig gyúrták, míg elég taszító gnómot nem kaptak. A legnagyobb műanyag sárvédőív címre viszont joggal pályázhatnak, de ez már annyira túlzás, hogy inkább bohózat. Ahhoz viszont nem elég kretén, hogy hiteles legyen, mint egy Citroën C4 Cactus, no meg a Toyota vásárlóközönség amúgy is túl konzervatív ahhoz, hogy ilyen formatervi poénokat megértsenek, szóval én megkísértem a feltételezést, hogy ez egy fiatal Toyota designer tréfája, aki azzal fogja szórakoztatni magát évtizedekig, hogy jókat nevet majd az utcán vele szembe jövő Yaris Cross tulajokon. Egyébként rozsda szempontból is érdekes, hogy hogy fognak kinézni majd 10-15 év múlva ezek a műanyagbetétes autók, hiszen ha eltömődnek a vízelvezető csatornák akkor a doblemez és a betét között meg fog állni a víz és hát a japán gyártmányok amúgy sem a csúcs korrózióállóságról híresek…
    Amúgy nyilván inkább a Ford Pumára lőnének, de kivitelben tényleg úgy néz ki, hogy közelebb áll a Vitarához.

  • 2021.10.13. at 06:00
    Permalink

    Igen. Csak annyit szerettem volna sugallani , hogy 10-11 milláért kapufa. Ezért az összegért olyan mazda 6 – ot kapsz, hogy csak na. Ez ahhoz képest csak réce ringató dobozka. A hibrid dumát most passzolnám.

    • 2021.10.13. at 16:39
      Permalink

      “A Toyota már megint fél, hogy megírják az igazságot?”

      Mármint az a Toyota, amelyik a világ legnagyobb gyártója? Az a Toyota, amelyik a világ 5 legnagyobb darabszámban eladott autója közül az elsőt, a másodikat és az ötödiket készíti?

    • 2021.10.13. at 21:59
      Permalink

      “hát a Vitarát ez megszorongatni nem fogja, de inkább ezt vegyék az emberek, mint mondjuk a román csoda dákó dásztert.”
      Az érdekes lenne, mivel a Vitara a 17. az idei kis SUV európai eladásokban, a Duster meg az 5.
      A Toyota Europe évi 150 ezer darabeladásával számol, az elérhetetlen távolságban van a Vitara számára.

      • 2021.10.14. at 04:31
        Permalink

        Vigyék is Európában, mert a Toyota legalább minőséget rak le az európai gyártókkal ellentétben.

        Ugyanakkor az európai piac annyira nem érdekel engem , mint a magyar és itt, bár szerintem fogják vinni, a Vitarához képest sehol se lesz a Yaris Cross.

        • 2021.10.14. at 09:26
          Permalink

          “a Vitarához képest sehol se lesz a Yaris Cross”

          Jövő heti lottószámokat is tudod?

          Tavaly eladások Magyarországon :

          – Yaris 3081 db
          – Swift 1401 db

          Szóval egyrészt én megvárnám az eladási adatokat, másfelől a Toyota nem 3 típust kínál a magyar piacon, ezért jobban megoszlik a fogyás az egyes modellek között.

          • 2021.10.15. at 09:01
            Permalink

            Egy komment erejéig visszakanyarodnék egy korábbi, másik cikk alatti vitánkhoz…

            https://www.youtube.com/watch?v=NBp7c10zuyA

            Erre verted magad olyan hűde nagyon ? Te szakértők gyöngye, te. xDDDDDDDDDDDDDDD Ez már aztán “tényleg” vetekszik a Vitara 5 csillagával….

            Na krrrva gyorsan kerítsél elő valami cikket, másolj be valami tanulmányt ami ezt megcáfolja, mert az okoska mivoltodra ez nagyon rossz fényt vet… ha nem sikerül, tiszteletbeli bohóccá avatlak.

  • 2021.10.14. at 10:45
    Permalink

    N Te a fizetett ügynöke lehetsz a toyota hángörinek, annyira véded mindig a toyotát..:)

    ezt a modellt sem kell túlgondolni, toyota is felül a SUV-os divathullámra, olcsó kisautó alapokon csinál egy kisebb Suv-ot amit nyilván venni fognak, mert most ez a divat

    Vevők azt nézik h egy divatos suv-ot kapnak egy most korszerű/menő/divatos hibrid hajtáslánccal, aztán annyi, nem azt nézik hogy kidolgozásban, beltérben ez az autó a béka feneke alatt sincs egy kompakt kategóriás autóhoz képest.

    • 2021.10.14. at 14:33
      Permalink

      “Te a fizetett ügynöke lehetsz a toyota hángörinek”

      Nem, de ha tudsz ilyen melót, szólj nyugodtan.

      “nem azt nézik hogy kidolgozásban, beltérben ez az autó a béka feneke alatt sincs egy kompakt kategóriás autóhoz képest”
      Én még csak képen láttam, Barni. Mi a probléma a kidolgozással és a beltérrel?

      • 2021.10.14. at 19:50
        Permalink

        A beltere az első sorban ok, hátsó sornál pl. engem az ablakemelő műanyagja zavart no meg az ajtó és a csomagtartó borítása. Mindezek ellenére megrendeltük a feleségem számára a benzines verziót, Sport kivitelben, ami Mo-on egy közepes felszereltségnek felel meg. LED lámpák, 17-es alufelni, két tónusú fényezés, stb. Személy szerint én a Mazda Cx-30-asra szavaztam volna, mely alapkivitelben kb 400 €-val lett volna drágább, de hát nem az én autómról van szó, ez lesz az első új autónk. Anyagilag jó ajánlatot tett a Toyota, 60%-át kifizetjük a vételárának, a maradékot kamatmentesen 5 évig.

  • 2021.10.14. at 20:10
    Permalink

    Az, hogy az eu-s piacon hogy szerepel a honfitársaink 99,9 szazalékát marhamód nem érdekli. Magyarországon pedíg a vitya a piacvezető ,ha tetszik, ha nem. És úgy néz ki azis marad ,ha őkelme 10 MILLÍÓ FORINT.

    • 2021.10.14. at 21:58
      Permalink

      “És úgy néz ki azis marad ,ha őkelme 10 MILLÍÓ FORINT.”

      Yaris Cross 1.5 Dynamic Force 125 LE Active : 5 990 000 Ft (listaár)
      Vitara 1.4 GL 129 LE : 6 870 000 Ft (listaár)

      Üdvözöllek az interneten, Sanyi bácsi. Nézz körül, rád fér.

  • 2021.10.14. at 23:55
    Permalink

    Szinte látom, ahogy remeg a Toyota egy békeidőben 150 ezres autópiacú ország fizetett bérencezésétől meg a műanyag borítások miatti élcelődésén. Az a Toyota aki az európai Yarisból 338 ezret, a Camryból 635 ezret, a Corollából majdnem 1,2 millió adott el tavaly. Nyilván az amerikai kontinens, Ausztrália vagy komplett Ázsia számára megfelelnek ezek a “szarok” csak az igényes magyar vásárlónak nem. Igazuk is van, a zsák krumplit hazavinni jó a Vitara, a Duster vagy a rohadó Mazda 6 is. Aki mélyebben van a sáros gödrébe az még lőhet egy penge levetett német prémiumot is; az csak az igazi high life.

  • 2021.10.15. at 11:35
    Permalink

    Én azért elkezdenék elemezgetni kicsit hogy miért is fogy ennyire a Suzuki itthon.
    Az örök élet meg egy nap ígérete, ez a Toyota imázs volt valaha.
    A valóság meg a ridegtartáson nevelt régi swiftekkel kezdődött idehaza.
    A Toyota imázsát meg megtépázta kicsit vagy nem kicsit a piaci versenyből adódó fejlesztések kiforratlansága mint rengeteg gyártót, valahogy ebből a Suzuki kimaradt.
    Pl: 1.33 érzékeny szívómotor, olajfogyasztó benzinmotorjaik, üzemanyagra érzékeny hengerfalbevonatok.
    Vonnék még egy párhuzamot is mint gépész és szerintem ennk nagy jelentősége lehet:
    Olyan magas fordulatú motorbicikliket fejlesztett és fejleszt a Suzuki hogy a technika stabilitása az autóira is teljesen ráhatással volt. A VW is ezért akarta felvásárolni a Suzukit ügyeskedéssel, (meg belerakni a csalódízeleit) mert az egyik legjobb kismotoros autókat gyártották mindig is.
    A Honda van még hasonló helyzetben, ott sem hallani a benzinmotorjaikról rosszat. Szerintem ha a Kawasaki vagy a Yamaha is gyártana autókat ott is hasonló lenne a helyzet.

    • 2021.10.15. at 14:45
      Permalink

      “Én azért elkezdenék elemezgetni kicsit hogy miért is fogy ennyire a Suzuki itthon.”

      Mivel itt se árul jobb autót, mint máshol, ezért inkább az lehet az ok, hogy olcsó, messze a legkiterjedtebb a kereskedői hálózat, és persze a többi japán márkáéval egy lapon említhető a megbízhatósága.
      A reexport levonása után egyébként sem a Suzuki a piacvezető, hanem épp a Toyota.

      A Suzuki nagyjából 3 féle motorral forgalmaz autót Magyarországon, nyilván kisebb eséllyel lehet köztük problémás, bár hallani ezt-azt a régi Swift dugattyúszoknyájáról…

      “A Toyota imázsát meg megtépázta kicsit vagy nem kicsit a piaci versenyből adódó fejlesztések kiforratlansága mint rengeteg gyártót, valahogy ebből a Suzuki kimaradt.”
      Annyira nem tépázhatták meg azok a kb. három ujjon megszámlálható problémás motorok, ha egyszer a világ legnagyobb gyártója lett, meg hát kb. egy nagyságrenddel több fajta motort gyárt, mint a Suzuki.

      “Olyan magas fordulatú motorbicikliket fejlesztett és fejleszt a Suzuki hogy a technika stabilitása az autóira is teljesen ráhatással volt.”
      Nyilván, csak azok képesek stabil technikát kínálni autóban, akik motorkerékpárokat is gyártanak…

      “A VW is ezért akarta felvásárolni a Suzukit ügyeskedéssel.”
      Ezt hol hallottad? A VW és a Suzuki kölcsönösen bevásároltak egymás részvényeiből, majd rövid időn belül össze is vesztek, felvásárlásról szó sem volt.

      • 2021.10.15. at 15:23
        Permalink

        “A VW is ezért akarta felvásárolni a Suzukit ügyeskedéssel.”
        Az “ellenséges” felvásárlás volt a cél csak max nem derült ki ez nyilvánosan.
        A VW sosem nyilatkozott arról hogy mennyivel jobb kis motorokat gyárt a Suzuki, csak célozgatások voltak, szerencsére inkább egy normálisabb (Toyota) japán gyártóval bizniszelnek már.
        “hallani ezt-azt a régi Swift dugattyúszoknyájáról”- gondolom a ridegtartás végett, meg el tudom képzelni a közös alkatrészpiacot, vajon ki gyártotta azt a dugattyút. Nem véletlenül a német Mahle? 🙂
        “A VW és a Suzuki kölcsönösen bevásároltak egymás részvényeiből”
        Így akarták átverni Osamu Suzukit, majdnem sikerült.
        “Nyilván, csak azok képesek stabil technikát kínálni autóban, akik motorkerékpárokat is gyártanak…”
        Stabilat más is, de még jobbat még stabilabbat tud aki motorbiciklit is gyárt.
        “az ok, hogy olcsó, messze a legkiterjedtebb a kereskedői hálózat,”
        egy ismerősöm most vett S Cross-t 7 millióért ez olcsó?
        megkérdeztem miért ezt, lett volna más is ennyiért (Audi gyárban dolgozik lett volna 10 is neki Audira) azt mondta, nekem nem kell a flancolás meg a macskamozi, meg tudom hogy erre nem kell mégegyszer az árát kifizetni javításra ha sokáig meghagyom, (előtte egszerűbb VW konszernes kocsija volt)
        Ma (már) nem a kiterjettebb kereskedői hálózat határozza meg milyen kocsit vesznek az emberek, az előbbit 50 km-re vette újan, a Suzukit meg most 20-ra és előre tudta mit akar nem mások győzték meg.

        • 2021.10.15. at 19:01
          Permalink

          “Az “ellenséges” felvásárlás volt a cél csak max nem derült ki ez nyilvánosan.”
          Elég nyilvánosan vettek Suzuki részvényeket (irányítói befolyásra nem jogosítókat) 2,5 milliárd USD értékben, a Suzuki pedig cserébe VW részvényeket vett nagyjából a feléért.

          ““hallani ezt-azt a régi Swift dugattyúszoknyájáról”- gondolom a ridegtartás végett”
          Nyilván, egy Suzukival nem lehet baj…
          autonavigator.hu/cikkek/lehet-baj-egy-suzuki-motorjaval-is/

          “Stabilat más is, de még jobbat még stabilabbat tud aki motorbiciklit is gyárt.”
          Melyik Suzuki motor stabilabb pl. az 1.9 TDI-nél? Toyota Prius-nál? 2JZ? Mercedes OM606?
          Ne humorizálj, a kilométermilliomos autók között nem gyakori a Suzuki.

          “egy ismerősöm most vett S Cross-t 7 millióért ez olcsó?”
          Az S Cross magyar alapára 6,82M, Németországban 25 090 EUR (9,03M forint), és a német áfa 20%, nem 27%.

          Tegyük már helyre :
          A magyar piacon (igaz még a reexport előtt) első a Vitara, második az S Cross. A teljes európai piacom 17. és 24. Szerintem ez meg is magyarázta a dolgokat.

    • 2021.10.15. at 21:22
      Permalink

      Ez így van már nem minden konstrukciójuk “örök élet” (4-500ezer km nagyobb hiba nélkül), de még mindig sokkal több jót gyártanak az európai konkurenseknél.

  • 2021.10.15. at 20:57
    Permalink

    Öcsisajt ,te valamit nagyon benéztél vitara 1.4 gl 6,8 milla ????? Ezt hol nézted olajbogyó ? Pont egy millával kevesebb,, vagy nem ? Szóval lenne mit nézegetned, te kedves.

    • 2021.10.15. at 22:35
      Permalink

      “Öcsisajt ,te valamit nagyon benéztél vitara 1.4 gl 6,8 milla ?????

      S Cross-ról beszéltem, te gyámoltalan, az ár pedig ott a Suzuki honlapján :

      Modell Modellkód Listaár Kedvezményes ár*
      S-Cross 1.4 Hybrid 48V 6MT 2WD GL R3KQ 6 820 000 Ft 5 670 000 Ft

      A Toyota is ad árkedvezményt, csak nem teszi ki címlapra.

  • 2021.10.15. at 21:16
    Permalink

    (irányítói befolyásra nem jogosítókat)
    elég nyilvánvaló volt hogy a VW tádét akarták beleerőltetni, a konkurencia dízelmotorjai helyett, és én akkoriban úgy olvastam komoly összeveszés lett ebből (talán már éreztette a dízelbotrányos szar motor mikor megvizsgálták a Suzuki emberei milyen szemétkupac a Tádéi) meg abból hogy nyomult és parancsolgatni akart a német. Megalázkodás helyett.
    “autonavigator.hu/cikkek/lehet-baj-egy-suzuki-motorjaval-is/”
    ebből nem derült ki milyen volt a gyári dugattyú csak feltételezni lehet hogy Mahle-val javítja az a cég akit ott ajánlottak (a honlapjuk rekláma alapján gondolom)
    1.9 Tádé pont nincs is miről beszélni mert tudjuk milyen áron volt ez.
    A prius pont tudja fogyasztani az olajat.
    Az om606 megint csak dízel és tudni lehet a Mercedes-Daimler inkább fizetett megalázkodva szó nélkül csak hogy ne legyen visszhangja a csalásuknak ellenben a nagypofájú ki ha én nem VW-vel szemben.
    Én nem mondtam hogy minden toyota motor rossz sőt! biztos vagyok benne hogy vannak igazán jók.
    Azért a Honda Type-R motorok bőven csúcs szint, akik meg nyomták a motorsportot azoknak meg mindnek lehet jó és tartós motorja (Nissan) Godzilla motorok, Európai RS motorok bár itt azért vannak különbségek de lehetne sorolni sok jót és rosszat.
    A listaára 6,82 ezzel el is montad azt hogy jóval olcsóbban is van új S cross.
    Én a leleményes-racionális magyarokról beszéltem akik tudják miért vesznek ilyet.

    • 2021.10.15. at 22:43
      Permalink

      “elég nyilvánvaló volt hogy a VW tádét akarták beleerőltetni”
      Biztos úgy volt. Melyik piacon? Európán kívül senkinek nem kellett a dízel akkor sem, Suzukiban eleve csak a kerekítési hibahatár volt a dízel részesedése, amíg egyáltalán árulták.

      “1.9 Tádé pont nincs is miről beszélni mert tudjuk milyen áron volt ez”
      Az 1.9 TDI-nek semmi köze se volt a dízel botrányhoz, ha f.ngod sincs a kérdésről, akkor minek okoskodsz?

      “A prius pont tudja fogyasztani az olajat.”
      autonavigator.hu/cikkek/egymillio-kilometer-hiba-nelkul-a-taxi-toyota-priusban/

      “A listaára 6,82 ezzel el is montad azt hogy jóval olcsóbban is van új S cross.”
      Mi nincs a listaárnál jóval olcsóbban?

      “Én a leleményes-racionális magyarokról beszéltem akik tudják miért vesznek ilyet.”
      Bruhaha. A világon nyilván kizárólag Magyarországon élnek leleményes-racionális emberek.

    • 2021.10.16. at 08:13
      Permalink

      Én nem védem a Toyotát, felsoroltam néhány közismert tényt.
      Beírod keresőbe, hogy “legmegbízhatóbb autómárkák”, aztán megnézed, hogy melyik gyártókat említik legtöbbet az első helyen.

      A problémás 2.2 D-Cat kevés piacon volt elérhető, ott sem sokáig, a Toyota által gyártott motorok mennyiségéhez képest teljességgel elenyésző a mennyiség. Ráadásul korrektül kezelték a hibát, a garanciaidő nagyvonalú meghosszabbításával.

  • 2021.10.16. at 09:09
    Permalink

    Kedves kollégák!
    Kár és fölösleges civakodni. Egy dolog a technika, egy a marketing. A piac eldönti a többit. Én a negyeidik Toyotámat hajtom. Előtte: Opel, Skoda, Citroen, Peugeot. Az autonal a harveren kivül legalább olyan fontos a szerviz, az ügyfél kiszolgálás minősége. 20 év Tolyotázás utan az ember nem vágyik másra. Max. Lexusra 🙂 Minek, is… mondom ugy, hogy egyszerü user vagyok, semmi több.

  • 2021.10.16. at 21:30
    Permalink

    Te kedves nem beszéltél, hanem okoskodtál, ráadásul hülyeségeket. Mostmár azt kivánom legyen aranyos kistestvéred, és te legyél az apukája. Jó napot.

Vélemény, hozzászólás?