Mit vegyünk első autónak? Egyáltalán létezik olyan?

Fizetett hirdetés

5 fontos tipp, ha első autót keresel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autózás elkezdése kapcsán legtöbbször a jogosítvány megszerzésétől, illetve annak macerájától félnek az emberek. Pedig autót választani sem könnyű. Utóbbihoz adunk néhány tippet.


Tegyük fel, hogy megvan a jogosítvány, ami szintén nem egyszerű kérdés. A tanfolyam és a vizsgák után már bizonyára mindenki belátta, messze nem az az ár a legfontosabb tényező a képzésnél. Ugyanez elmondható az autóvásárlás kapcsán is, hiszen vegyünk bármilyen autót, a "termék" mindenképp tartós fogyasztási cikknek minősül. Autót cserélni mindig macera, meg aztán a minden autóvásárlásnál befizetendő "vagyonszerzési illeték" miatt meglehetősen költséges is. Ezért aztán autóvásárlás, illetve már a keresés előtt is érdemes odafigyelni az alábbi pontokra, amiket leginkább az első autót vásárlóknak érdemes átfutniuk, hiszen nekik - hacsak nem kifejezetten autós érdeklődésűek - vélhetően valóban újak és hasznosak az alábbi gondolatok. Ugyanakkor az autókért rajongóknak is hasznosak lehetnek a tanácsok, ha épp nem szerelemautót keresnek, hanem valójában egy józan választásra lenne szükségük. Jellemzően alapvetés, hogy minél olcsóbban vásárolunk azonban, annál többet kell majd foglalkozni az autóval, persze a modellek között vannak azért eltérések. Fontos, hogy minden esetben vegyük számba az összes költséget. Könnyedén lehet, hogy hitelfelvétel által egy magasabb árú autóval jobban járhatunk. 1. Milyen célból, milyen autóra van szükségünk!
Fontos tisztázni, magunkkal is, hogy elsősorban mire kívánjuk használni autónkat. Hosszú vagy rövid távokat fogunk vele menni? Ha csak rövideket, nem érdemes szerényebb fogyasztású, ám drágábban javítható dízelt venni, s talán még a rövid távokhoz és városi használathoz kifejezetten kellemes hibrid autó sem lenne kifizetődő, elég lesz egy hagyományos benzines. Nagy méretű autót csakis akkor válasszunk, ha valóban szükségünk van annak helykínálatára, egyébként sokszor macerás lehet a nagyobb parkolóhely-igény.
2. Ne hajhásszuk a teljesítményt!
Első autónak fölösleges túl erőset venni. Nagyobbak a költségei, drágább a fenntartása, magasabb a fogyasztása, s a fizika, valamint saját határaink megismeréséhez sokkalta jobban járhatunk egy kisebb teljesítményű modellel. A városi 50 km/óra, de akár az autópályás 130 eléréshez nagyjából minden ma jellemző, az elmúlt 20 évből való autó alkalmas.
3. Mennyi pénz van rá?
Az autóvásárlás talán legfontosabb lépése, hogy határozzuk meg, mennyi pénzt szánunk a járgányra. Persze mindezt úgy, hogy számoljunk az autóvásárlási költségekkel, s azzal is, hogy a számunkra új, de jellemzően persze használt járgány záros időn belül elvégzendő karbantartásaira, javításaira is jusson pénz. Az autóra fordítandó összeget pedig a további két pont alapján ne szégyelljük újragondolni.
Hirdetés

4. Szánj időt és figyelmet a választásra!
Ahogyan nem szabad leragadni az első, bárki által ajánlott autónál, hanem fel kell mérjük igényeinket, s az annak megfelelő modellt érdemes keresni, a konkrét példány megtalálásra és kiválasztására is kell időt és energiát áldozni. Csakis olyan modellt érdemes egyáltalán megnézni, aminek története már a telefonos lekérdezéskor is klappol. Már az első szemle előtt is ajánlott a jármű múltjának lekérdezése, a vásárlás előtt pedig egy szervizes átvizsgálás is javasolt az aktuális hibák, várható javítások feltárása érdekében. Nem probléma, ha van egy-két tennivaló az autóval, csak legyünk annak tudatában, legyen annak megfelelő az autó ára, s persze csináltassuk is majd meg a szükséges javításokat.
5. Készíts költségvetést! Ne szégyellj hitelt felvenni!
Az autó vételára csak egy dolog, de már a vásárlás is sok-sok költséggel jár. Csupán az autók megnézése, átvizsgáltatása is, ezért is fontos, hogy próbáljuk meg redukálni a lyukra futásokat! Utóbbiak esélyét minimalizálhatjuk, ha nem csodát keresünk, nem a legolcsóbb és legjobb autót hajkurásszuk, hanem "csak" egy korrekt vételt. Miként a vásárlás előtti átvizsgálás arra rámutathat, könnyedén megeshet, hogy jobb bolt egy drágább autót venni, amire kevesebbet kell költeni, mint egy olcsóbbat, ami viszont sok-sok mindent kíván. Érdemes ezért megtervezni, milyen költségekre számíthatunk, s egy használt autónál még egy jelentős tartalékkal is kell számolni, hogy a nem várt hibák orvoslására is legyen módunk. Ha ezeket mind sorba vesszük, még az is könnyedén kijöhet, hogy érdemesebb hitelfelvétellel autót venni, egy újabb, akár garanciális, netán teljesen új autóval az autótartás költségei kiszámíthatóbbá tehetők. Első autónak mindenképp ajánlott kevésbé fényűző, de biztos üzemű, megbízható, fiatalabb modellt választani, hogy az autótartás macerája helyett sokkal inkább a vezetésre tudjunk koncentrálni.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.06.10. at 14:28
    Permalink

    “Ne szégyellj hitelt felvenni!”
    Huhh! Hitelből venni autót?!

    Elvégre mi baj lehet?
    A legutóbbi válság előtt Fabiát és Suzukit hitelre vásárlók tudnak mesélni róla, hogy milyen tuti buli kölcsönből vásárolni olyan eszközt, ami viszi a pénzt. Főleg, ha összetörik vagy ellopják…

  • 2019.06.28. at 17:22
    Permalink

    Tegnap vettem meg életem első autóját, egy Fiat Punto-t (2003). Bár 15 éve megszereztem a jogosítványomat, nem vezettem egy órát sem azóta. Pár hónapja vettem 20 óra gyakorló vezetés órákat. Nagy lelkierő kellett hozzá. Az új autómmal nagyon jó tapasztalataim vannak vele, bár még ismerkedünk. Igyekszem azt az eszembe vésni, hogy “ő” semmiről nem tehet, hiszen mindent úgy csinál, ahogy én irányítom. Ma először -egyedül- ki is merészkedtem a forgalomba, vittem eredetiségvizsgálatra; (körforgalom előtt, lejtőn lefulladás-pici pánik, mögöttem dudált az autós veszettül, ez nem segített…illetve az egyik kereszteződésnél meg kellett állnom, és indulásnál 1-es helyett véletlenül 3-asba váltottam, el kezdett ugrálni az autó-lefulladtam). Ez picit kellemetlen élmény volt. De előre nézek és mély levegő: a hibákat nem kudarcként fogom fel, igyekszem sokat olvasni a témával kapcsolatban, (vezetéselméleti szituációk, illetve erre az oldalra is így jutottam el), és ma este pedig kimegyek olyan helyekre vezetni, ahol a mérlegállást tudom gyakorolni… nehéz dolog mazsolának lenni 🙂 De nem adom fel.

Vélemény, hozzászólás?