Így kerülheted el a dugót a Balaton felé!

Segítünk, hogy ne legyen rémálom az út a Balatonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégi kiruccanást tervezünk a Balatonra? Budapest felől érkeznénk? Készüljünk fel rá, hogy nem leszünk egyedül.


Kiadónk, avagy a Használtautó.hu csapata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, hogy felkészültek legyünk mielőtt autóba szállunk a Magyar Tenger felé. Vezetéstechnikai tanácsokkal és egy kis előkészülettel megelőzhető, hogy felesleges órákat töltsünk a dugóban az autópályán. Mikor vannak a legtöbben az utakon?
Az M7-es a Balaton felé pénteken kora délutántól szombat délig, míg visszafelé vasárnap az esti órákban a legforgalmasabb. Ha tehetjük, vegyük ki a pénteket vagy a hétfőt szabadnapnak, hogy elkerüljük a legforgalmasabb időszakot. Pénteken érdemes reggel, vagy késő este, 22 óra után elindulni, vasárnap pedig délben, kora délután, vagy szintén késő este. A legrosszabb, amit tehetünk, ha a hét utolsó munkanapján 18-20 óra tájban indulunk el, vasárnap pedig hasonló időpontban jövünk visszafelé.
Hirdetés
A technika a lényeg
Megesett már velünk, hogy azt hittük baleset, vagy sávlezárás miatt állunk, de végül kiderült, hogy semmi akadály nem volt az úton? Akkor mégis miért alakult ki dugó? Sokan nem tudják, de autópályán pár egyszerű tippel elkerülhető a legtöbb dugó.
  1. Jobbra tartási kötelezettség van, ezt mindig tartsuk be és tartsuk tiszteletben.
  2. Időben kezdjük el használni az indexet, és ne csak a sávváltás pillanatában!
  3. A lejárók előtt hagyjunk helyet, hogy ha valaki a belső sávból akar kimenni és későn veszi észre, ne okozzon dugót.
  4. A feljárók előtt is növeljük a követési távolságot, hogy be tudjuk engedni oldalról az esetlegesen érkező autót.
  5. Igyekezzünk kerülni a hirtelen fékezést, tartsunk megfelelő követési távolságot és egyenletes tempót.


Nézzünk rá az utakra, mielőtt elindulunk!
„Az utinform.hu oldalon webkamerákon keresztül bármikor ellenőrizhetjük a forgalmat. A képek percenként frissülnek, így mindig pontos adatot kapunk az aktuális helyzetről. A honlapon jelezzük, hogy van-e baleset, torlódás illetve bármilyen rendkívüli közlekedési esemény az utakon” – mondta el Telek Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársa. “Jelenleg az M7-es területén nincsenek olyan rendkívüli korlátozások, amik komolyabb fennakadásokat okoznának, de érdemes közvetlen indulás előtt is vetni egy pillantást az oldalra” - tette hozzá a közlekedési mérnök.
Hirdetés


Az utiform.hu mellett segíthetnek még minket navigációs, vagy közösségi autós alkalmazások is, mint a Google Térkép vagy a Waze. A forgalomfigyelő navigációt futtassuk vezetés közben is, hogy a legfrissebb információk alapján lássuk, mi a helyzet az utakon.
Ha mégis beüt a dugó
A legfontosabb, hogy ne legyünk türelmetlenek, vagy ingerültek, őrizzük meg nyugalmunkat. Legyen nálunk mindig elegendő víz, akkor is, ha esetleg épp nincs kánikula és némi élelem, arra az esetre, ha araszolásra kerülne sor és megéheznénk.

Spórolási tipp!
Vegyünk vissza a megengedett maximális sebességből, igyekezzünk egyenletes ütemben haladni.

Ha nem próbáljuk folyamatosan tartani, elérni a 130-as tempót, hanem helyette 110-120 km/órás tempóval, folyamatosan a külső sávban haladunk, az csupán 15-20 perccel növeli a Balatonra lejutás idejét, cserébe elkerülhetjük a sávváltások stresszhelyzetét és autónk is érezhetően kevesebbet fog fogyasztani.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?