Kis autó, kis hibaarány – ezt mutatja az ADAC statisztikája

ADAC hibastatisztika: minél kisebb az autó, annál kevesebb a baj vele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ADAC közzétette tavalyi hibastatisztikáját. Láthatók a modellenkénti hibaarányok és a legjellemzőbb problémák is.

Az Allgemeiner Deutscher Automobil-Club e.V. (ADAC) nemcsak Németország, de egész Európa legnagyobb – és a világ második legnagyobb – autóklubja. A szervezet 2019 végén több mint 21 millió aktív taggal rendelkezett, akik a tavalyi év folyamán naponta közel 10 300 alkalommal hívták a klub segélyvonalát: az ADAC sárga angyalai és mobilitási partnerei tavaly pontosan 3 756 226 bajba jutott autósnak segítettek. A klub erre a hatalmas esetszámra építve 1978 óta állítja össze azokat a meghibásodási statisztikákat, amelyekre nemcsak Németországban, de egész Európában az új és használt autók megbízhatóságának hiteles fokmérőjeként tekintenek.
Hirdetés
A szervezet rendszerint nyolcéves időtartamra (3-10 éves életkorban) vetítve elemzi és minősíti az egyes típusokat, a most publikált felmérésben azonban – megújult adatbázisuknak köszönhetően – már húsz évre visszamenőleg is át tudták tekinteni az egyes modellszériák hibastatisztikáit (ebből 10 év visszatekintve weboldalukon is megmutatták az adatokat). Az elmúlt 20 év pontos adatait sajnos nem tette közzé az autóklub, felsorolták azonban azokat a típusokat, amelyek az ezredfordulóig visszamenőleg a legmegbízhatóbbnak bizonyultak.
Hirdetés
Ezek alapján a Toyota Yaris különböző generációi magasan felülmúltak minden más modellcsaládot a piacon: az elmúlt húsz évben egyetlen egyszer sem fordul elő, hogy ne jó vagy kiváló minősítést szerzett volna a típus. Szintén jól teljesített az Audi A3 és az Audi A4, ahogy a legtöbb évben a Mercedes A-osztállyal sem voltak érdemi gondok. A BMW 5-ös széria az utóbbi tíz évben mutatott komoly minőségjavulást, míg a Renault Twingo pont fordítva: a második generációig bezárólag bizonyult említésre méltóan problémamentesnek (naná, hiszen az első egyszerű, kiforrott technika volt, csakis benzinmotorokkal).
Hirdetés
A 2020-as felmérésben 25 márka 113 típusa szerepelt – a piac értelemszerűen színesebb ennél, ám a rangsor összeállításánál csak azokat a típusokat veszik figyelembe, amelyek az adott modellévből megfelelően nagy számban (legalább 7000 autó) képviseltetik magukat a klub tagságában. Ebből a 113 típusból csupán 18 tekinthető igazi kudarcnak, ami jó hír – ami viszont rossz, hogy csupán kétszer ennyi, 37 modellről mondható el, hogy példásan megbízható volna. Azokat a típusokat sorolják a legrosszabbak közé, amelyek a vizsgált nyolc évből akár csak egyetlen alkalommal a leggyengébb öt százalékba tartoztak, míg a legmegbízhatóbbak közé azok tartozhatnak, amelyek egyetlen figyelembe vett évben sem lógtak ki a legjobb 40 százalékból.
A 2020. évi meghibásodási statisztika (ADAC Pannenstatistik) tanúsága szerint a Toyota Aygo az abszolút legmegbízhatóbb modell az A-szegmensben. Nem okoznak gondot gazdáiknak a Chevrolet Spark késői példányai sem, míg a Hyundai i10-nél inkább az első generációra volt jellemző a példás megbízhatóság. A B-szegmensben a várakozásoknak megfelelően a legjobbak közé tartozik a Yaris: a Toyota kisautója egyike annak a három típusnak (és az egyetlen tömegpiaci modell), amelynek 2010-2017 között gyártott példányai kizárólag jó vagy kiváló minősítést kaptak. A kompakt kategória sztárja a Mercedes-Benz A-osztály, az alsó-középkategóriáé az Audi A4, a nagyautóknál a BMW 5-ös sorozatához kellett legritkábban segítséget hívni. Fontos kihangsúlyozni, hogy az ADAC statisztikája az út menti meghibásodásokról szól, nem a karbantartási szükségletekről.
A legtöbb váratlan problémát egyébként a mai napig a 12 voltos indítóakkumulátorok okozzák, méghozzá jellemzően az autók 5-6 éves korában – azaz akkor, amikor a gyári beépítésű akkumulátorok elérnek élettartamuk végére. A konklúzió egyszerű: ha az autósok nem várnának az utolsó pillanatig az alkatrész cseréjével, bosszantó és időt rabló meghibásodástól kímélnék meg magukat. Váratlanul sokaknak gyűlik meg a baja az abroncsokkal: egyre több autóban találunk defektjavító készletet, amelynek használatára azonban nincsenek felkészülve a tulajdonosok. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy ezek a készletek idővel elveszítik szavatosságukat, és amikor szükség lenne rájuk, gyakran már nem használhatók. Ezért is javasoljuk minden újautó-vásárlónak, hogy lehetőség szerint kérjen (ha elérhető, teljes értékű) pótkereket autójához, ezért szerepelt az legutóbbi családi autó körképünkben is elvárásként.
Hirdetés

Forrás: ADAC, Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?