Ezek most a legjobb nyári gumik – az ADAC szerint

ADAC nyárigumiteszt, 2018

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány napra beköszöntött a tavasz, az ADAC teszteredményei már segíthetnek azoknak, akik most vennének nyári gumit.


Saját nyárigumitesztünkre még egy kicsikét várni kell, de az ADAC szokása szerint már február végén megjelentette az idei évre szóló, gyakorlatilag még a télen, de kellően délen, így kellően enyhe körülmények között készített nyárigumitesztjének eredményeit. Kétféle (175/65 R14 és 205/55 R16) méretben, a kisautók és a kompaktok kategóriája számára, összesen 30 gumimodellel, tipikus német átlagautókkal, Ford Fiestákkal és Volkswagen Golfokkal az ADAC. Az eredmények között papírforma és meglepetés egyaránt akad.
Hirdetés

A szokás szerint súlyozott, 20 százalékban a száraz úton, 40 százalékban vizes (esős) aszfalton mért eredményeken alapuló, 10 százalékban a mért elhaladási zaj és 20 százalékban a kopás által meghatározott végeredmény szerint a ma már nálunk is jóval népszerűbb kompakt kategóriában (azaz az említett 205/55 R16-os méretben) a Michelin Primacy 3 végzett az élen. A Michelin abroncsa - a márkához hűen - a legjobb kopási jellemzőket, azaz a legjobb tartósságot mutatta, de igen jól szerepelt a száraz méréseken is. Fontos megjegyezni, hogy "nagyon jó" minősítést egyik gumi sem szerzett, a legjobb elért jelző a "jó", amit a győztes Michelin Primacy 3 mellett további 5 abroncs megszerzett még meg - mindegyik olcsóbb a tesztelt Michelinnél. A második helyezett Bridgestone Turanza T001, a harmadik Continental PremiumContact 5 és a negyedik Firestone Roadhawk egyaránt 2,3 végső pontot ért el, amivel mindössze egy tizeddel maradtak el a győztestől. Jól látható, hogy a Bridgestone, illetve annak olcsóbb almárkája, a Firestone (ismét) szinte egyező tudást mutatott, s a Continentalhoz tartozó Semperit Speed-Life 2, valamint a Hankook Ventus Prime 3 K125 abroncsa is csupán további egy tizedet rontott, így őket még mindig a "jó" eredményűek közé sorolta az ADAC.
Aki ez előbbiek közül választ, nem dönt rosszul. A jók (és persze az összes tesztelt) közül esőben a Bridgestone abroncsa volt a legjobb, ha az alacsony fogyasztásra gyúrunk, a Continentalé az ideális számunkra. A Firestone Multihawk nevéhez hűen jó (de nem kiemelkedő) száraz és vizes úton is. A 225/55 R16 méretben tesztelt 16 abroncs közül 6 tehát jó minősítést kapott, további 8 (Esa+Tecar Spirit 5HP, Kumho Ecsta HS51, Pirelli Cinturato P7 Blue, Fulda EcoControl HP, Giti Premium H1, Goodyear EfficientGrip Performance, Nexen N'blue HD Plus, Cooper Zeon CS8) végzett kielégítő eredménnyel, de ezen abroncsokat nincs értelme választani, nem, vagy csupán marginálisan olcsóbbak, mint a jók megfizethetőbb példányai. A két rossz minősítésű abroncs közül az Infinity Ecosis kopásával, valamint futásjellemzőivel is gyengén szerepelt, míg a Vredestein Sportrac 5 vizes jellemzőivel és mellette zajosságával vérzett el.
A kisautók 175/65 R14 méretében 16 helyett csupán 14 modell szerepelt, s bár azon már meg sem lepődünk, hogy nincs nagyon jó minősítésű abroncs, azon már igen, hogy "jó" is csupán kettő lett, s azok sem nagynevű márkáktól valók. Jegyezzük meg persze, hogy ebben a méretosztályban sem Michelin, sem Bridgestone gumit nem vizsgáltak. Az elsőként végzett Falken Sincera SN832 Ecorun száraz és vizes úton egyaránt az egyik legjobbnak bizonyult, a második helyezett Semperit Comfort-Life 2 vizes úton valamivel jobb, de szárazon jelentősebben gyengébb, ugyanakkor csendesebb és szerényebb gördülési ellenállású is. A csak megfelelő abroncsok legfőbb ismertetőjele, hogy csak valamiben jók, száraz úton például a közülük összességében legutolsóként végző Maxxis Mecotra 3 bizonyult a legjobbnak, vizes úton viszont kifejezetten rossz volt, ugyanez mondható el a csupán előtte végző Firestone Multihawk 2-ről is. Van olyan viszont, ami még szárazon sem jó, ilyen a Fulda EcoControl. Vizes úton még olyan márkás gumik is rosszul szerepeltek, mint a Goodyear EfficientGrip Compact. A Continental Premium Contact 5 legjelentősebbnek bizonyult kopása miatt végzett a középmezőnyben, olyan abroncsok mögött, mint például a kevéssé ismert Pneumant Summer ST2, a Pirelli Cinturato P1 Verde, az Apollo Amazer 4G Eco, a Vredestein T-Trac 2, a Kleber Dynaxer HP3 vagy a Dunlop Street Response 2. A győztes Falken eredménye főként árának tükrében megdöbbentő. A mezőnyben mindössze 2 olcsóbb van nála, de még a legolcsóbb, vizes úton 80 km/órás tempóról 10 méteres fékút-többletet adó Sava Perfecta is csupán 3 euróval, nem egész 1000 forinttal olcsóbb nála darabonként. Itt tehát a legjobb szett felára alig több mint 3500 forint, pedig - nem ismételhető elégszer - ennél nagyságrendekkel több múlik a megfelelő abroncson.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.03.13. at 09:08
      Permalink

      Nem lehet hogy más modellt vettél a gyártótól? Nagyon nem mindegy hogy Cinturato vagy P Zero, vagy a Pilot és az Energy saver között ég és föld a különbség.

      Árban hasonlóak lesznek de mindegyik másra van kihegyezve…

    • 2018.03.13. at 13:39
      Permalink

      Valószínűleg a többi fejlődött annyit az elmúlt, hogy az akkor még jó gumi a többihez képest lett gyengébb.
      Ha az eredményeket nézed, annyira nem borzasztó a helyzet az első és az utolsó között helyezett között.

    • 2018.03.13. at 22:02
      Permalink

      Ha összeadod a pontokat, kiderül, hogy igazából második 2,2-es átlaggal, ott van a kis csillag. Az apró betűs részben van kifejtve, hogy a “Schnelllauftest”-et nem csinálták meg, ezért leértékelték.
      Igazából nem vártam mást az ADAC-tól, sosem volt pártatlan 🙁
      Kedvencem amikor a Toyota Auris TS Hibridre kihoznak alacsonyabb fenntartási költséget, mint az 1,4TSI Octavia Kombira, mégis az utóbbi kap jobb osztályzatot (Octi: 1,7 – jó, havi 581 EUR, Toyo: 2,8 – közepes, havi 554 EUR).

      • 2018.03.15. at 13:01
        Permalink

        Vezessen felmerült a pártatlanság az autós újságírókkal kapcsolatban (nem konkrétan velük, hanem általánosságban) rögtön kikérték maguknak. De érdekes módon, a legfőbb hirdetők gyártmányai nem végezhetnek évtizedek óta máshol, mint elől 🙂

    • 2018.03.27. at 11:24
      Permalink

      Dehogyis! Nekem is ilyen van, nagyon szuper gumi.
      Ha megnézed a pontokat, látható, hogy a középre tett Pirellit és GT Radiált (Giti) és Esa+Tecart egy-egy kritériumot leszámítva sokkal jobban teljesít. Ahol nem, ott is csak egy tizeddel marad el az említettektől.
      Katasztrófa ez az ábrázolás.

  • 2018.03.13. at 18:38
    Permalink

    “az ADAC teszteredményei már segíthetnek azoknak, akik most vennének nyári gumit.” köszönjük az adac-nak, de aki, most akar venni nyári gumit, az ne a tesztelt elavult szarokat vegye, hanem az új fejlesztéseket. Mind a két piac vezető gyártónak van, több új fejlesztésű gumija.

  • 2018.03.14. at 01:47
    Permalink

    Cc-t veszek azt csókolom … Van eladó Continental ts850 205/5516 méretben kb 5.5 mm es mintával “gyárilag 6.5 mm” nagyjából 5.000 km van a gumikban . 😀 A nyári Pirelliket kidobtam mivel az acélmerevítés kikandikált az oldalán 4 éves gumiknál …soha többet Pirelli .

    • 2018.03.14. at 20:28
      Permalink

      A CC-t meg fogod bánni… Nekem az volt ugyanabban a méretben mint amit írsz. 22000.km-t mentem vele. Vizes úton csúszik, havas/jeges úton szintén. Nyáron nagy melegben sem tapad. Nem jó na. De te tudod.

  • 2018.03.14. at 11:32
    Permalink

    Idióta majmok! Goodyear Efficientgrip Performance gumim van ugyanebben a méretben. Egy éve vettem, tehát akkor most dobjam ki a picsába, mert a fedhetetlen ADAC szerint ez már nem jó száraz úton, de nedvesen sem….

    Idéznék egy 2017-es értékelésből, szintén ADAC:
    “…különösen jó szárazon, jó nedves aszfalton…”

    Talán érdemes lett volna megvárni mindegyik gyártótól az idei keveréket, nem?

    Tisztelt autónavigátorék szerint ezt sem érdemes venni…
    Ügyes vagy! Ülj le, EGYES!

  • 2018.03.15. at 13:50
    Permalink

    Nekem is van megmaradva autó eladás végett kerékgarnitúra, Continental TS 850 gumikkal 205/55R16 méretben, de a profil mélységek 7,6 – 8 mm közöttiek. A nyári Pirelli P7 garniturák nekem beváltak.

Vélemény, hozzászólás?