Vigyázat, az autó-tolvajoknak is kényelmesebb a kulcs nélküli indítórendszer!

Átverhető a kulcs nélküli indítórendszer is!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kényelmes a zsebben hordható mágikus kulcs, ám a kulcs nélküli indítás az autó-tolvajok életét is megkönnyítheti.

Az első riasztórendszerek megjelenésekor a jel egyszerű bemérésével és reprodukálásával csaknem minden „riasztós” képes volt bármely autót kinyitni, majd jöttek az ugrókódos rendszerek, ám ezeket is évek óta gond nélkül verik át a tolvajok, megfelelő számítógéppel legfeljebb 2-3 perc alatt nyitják távvezérléssel az autókat. Most a svájci ETH Zürich tudományegyetem szakemberei legfrissebb kísérletükkel a kulcs nélküli nyitó- és indítórendszerek sebezhetőségére hívták fel a figyelmet. Nyolc márka 10 modelljénél működött elméletük: ha a nyitáshoz nem kell gombot nyomni, hanem elegendő, hogy a kártya (vagy kulcsfej) az autó közelében legyen, akkor annak jelét bő fél méteres távolságból egy antennával levéve és saját rendszerükkel az autó mellé tett sugárzónak közvetítve a jel ismét jelen van, azaz az autó nyitható, indítható. Magyarul, ha valaki egy ilyen kütyüvel fél méterre megközelít minket (és így a zsebünkben lévő jeladót), akkor társa az autó közeléből már ki is nyitotta, és el is indította autónkat.
Nem ajánlhatjuk természetesen, hogy a kulcs nélküli rendszert használók mondjuk egy fémlemezzel árnyékolják le zsebeiket, de különösen forgalmas helyen, autópálya-parkolóban, benzinkútnál, gyorsétteremben legyenek résen! Ha valaki feltűnően közel kíván kerülni, akkor érdemes gyanakodni és feltűnően elkerülni a delikvenst. Noha a kulcs nélküli rendszer lényege pont az, hogy a lehető legegyszerűbben indítható legyen az autó, egy a gyári rendszert kiegészítő lopásvédelmi eszköz, akár váltózár vagy még inkább rejtett kapcsoló, vagy egy a gyáritól független indításgátló beépítése mindenképp javasolt, hiszen ezeken könnyedén elakad a tolvaj és ha útiholmijainkhoz így is hozzá tud férni, legalább az autót magát nem tudja beindítani és elvinni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:19
    Permalink

    Kedves RenPaul. Mi nem kevertünk össze semmit, nem ismertettük a zárnyitás és a motorindítás műszaki elveit, csupán közöltük, a zürichi egyetem kutatóinak sikerült bejutni az autókba, és azokat el is indították. Ha érdeklik a részletek, akkor ezen a linken letöltheti a teljes kísérleti dokumentációt: http://eprint.iacr.org/2010/332.pdf
    Üdv.

  • 2017.10.31. at 21:19
    Permalink

    A cikk összekever két dolgot:
    a kulcs nélküli központizár nyitást, és az indítást.
    A kettő nem ugyanolyan elven működik:
    míg a nyitás egy egyszerű ugrókódos, rádiófrekvenciás rendszer, addig a motor beindítása egy bonyolultabb, véletlenszerű ugrókódos, transzponderes rendszerrel működik, ami a leírt módon nem másolható.
    Tehát az ajtónyitást valóban ki lehet így játszani, de a motorindítást NEM!

  • 2017.10.31. at 21:19
    Permalink

    Sajnos a tolvajoknak nincs lehetetlen.Azt lehet mondani,együtt fejlődnek az autógyárakkal.Amit el akarnak lopni,azt el is fogják,vagy így vagy úgy.Ha máshogy nem,trélerrel.Persze jó a cikk,megmagyarázza az embereknek,hogy senki nincs védve száz százalékosan.

Vélemény, hozzászólás?