Gyenge a motor, füstöl? Ez mind lehet a rossz EGR-szeleptől!

Fizetett hirdetés

Bajok az EGR-szeleppel, avagy egy újabb kütyü, ami hibát okozhat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az EGR-szelepről legtöbbször csak hiba esetén hall az autós. Nézzük, mi is ez, s miért baj, ha nem megfelelően működik.

Az évek múlásával egyre komolyabb emissziós elvárásoknak egyre kevesebb károsanyag kibocsátásával kell, hogy megfeleljenek a motorok. Ezt pedig egyre több kiegészítővel tudják megtenni, a dízeleknél például ma már gyakorlatilag elengedhetetlen a részecskeszűrő, amely egyrészt időnkénti regenerációt igényel. Másrészt egyes márkák szűrői időközönként adalékot is kérnek, s vannak olyanok is, amelyek akár 60 ezer kilométerenként cserélendők. A katalizátorról, s arról, hogy egy idő után bizony az is cserére szorulhat, bizonyára minden autós hallott már, ám a kipufogógáz-kezelés kapcsán van még mumus bőven, s a füstölő vagy erőtlen motornak, a ma már a műszaki vizsgába integrált emissziós ellenőrzésen való bukásnak vagy a műszerfalon világító kontroll-lámpának az oka az EGR-szelep is lehet. Igen, ilyen is van a mai autókban, nem csak a dízelekben, hanem a benzinesekben is, s az nem csak a gázok előírt minőségéért, hanem a motor gyárilag elvárt működéséért is felel - így hibája egyáltalán nem elhanyagolható.

Mi is ez a szelep, s miért EGR? A név gyakorlatilag egy mozaikszó, s a szelep (exhaust gas recirculation) angol rövidítéséből ered. A körülírásnak megfelelően a kipufogógáz szívócsőbe visszavezetését, s így a motorba beáramló levegő hőmérsékletét szabályozza. Mozgatása és szabályzása kezdetben tisztán pneumatikus volt egyetlen tányérszeleppel, majd a későbbiek során megjelentek a pneumatikus korlátozó- és visszacsapó-, valamint a késleltető-szelepek is. Az igazi áttörést a korszerű motoroknál a vákuumtól független, elektromos vezérlésű szelepek jelentették, amely gyors reakcióidőt és pontos szabályozást ad bármilyen motorterhelésnél. Minél bonyolultabb persze egy rendszer, annál könnyebben lehet benne hiba, s a sok apró szelep a motorból kijövő gázokkal bizony el tud koszolódni. Hibáját jellemzően ez okozza, de jócskán lehet gond vákuumcsövekkel is. Ha pedig nem nyit vagy nem zár kellő mértékben, akkor a motorba visszavezetett levegőt nem juttatva a kijövő gázok nem esnek át a meghatározott utánégetésen, illetve a levegő-hőmérséklet szabályzásában is probléma adódik. Még komolyabb probléma, ha a szelep a rá rakódott koromtól nem zár, úgy ugyanis a kelleténél több - oxigént kevéssé tartalmazó - levegő kipufogógáz fog az égéstérbe jutni, s amit érezni fogunk, az a csökkenő teljesítmény, de a tökéletlen égés miatt a motor zaja és üzemanyag-fogyasztása is nőhet, s akár még a katalizátor is károsodhat.
Hirdetés

Utóbbiak miatt még üzemelő motor esetén sem hanyagolható el, ha a műszerfalon motorhibára utaló sárga hibajelzés vagy például Injection Fail, Check Injection felirat látható. Sokan úgy gondolják, hogy ha az EGR-szelep koszolódik, akkor tisztítható is. Ebben van igazság, meg lehet próbálni, de a siker nem garantált. Ha hosszabb járatás (autópályázás), illetve szeleptisztító-adalék sem oldja meg a problémát, akkor a kiszereléskor nem biztos, hogy a tisztítás a hosszú távon leginkább jó megoldás, 150 ezer kilométeres futás felett bizony ajánlott lehet a csere, ami jellemzően 50-100 ezer forintos tételt jelent. Ha pedig már szelepet cseréltetünk annak érdekében, hogy ne kelljen többszöri szerelési díjat fizetni, a legjobb, ha minőségi szelepet építtetünk autónkba.
A Fortuna Bt. termékei között sok egyéb más gyártóval együtt megtalálhatók a Pierburg alkatrészek, amelyek OEM-előírásoknak megfelelők, azaz gyári alkatrészek, s azok között is a felső-középkategóriát képviselik. Ez a márka ugyanis szívórendszer-alkatrészeihez műanyag helyett - ahol lehet - fémet, alumíniumot és magnéziumot alkalmaz. A fém alkatrészek konstrukciós előnye, hogy általuk nagy szilárdság mellett vékony falvastagság érhető el, az alkatrészek mechanikai, kémiai és hőtani szempontból a kipufogógázokkal szemben sokkal ellenállóbak a műanyagoknál, ugyanakkor általuk számos funkciót is integrálni lehet. A Pierburg kínálatában természetesen nem csak EGR-szelepek találhatók, hanem légtömegmérők, kipufogógáz-hűtők és egyéb szívórendszer-alkatrészek is találhatók. Így az autósoknak – és persze a javítóknak – csak egy dolgot kell megjegyezniük, a Fortuna Bt. nem csak komolyabb motorfelújítás vagy a kisebb munkának számító gyűrűcsere kapcsán lehet vonzó áraival. Érdemes figyelni és „lájkolni” Facebook-oldalát is, ahonnan aktuális akcióiról mindenképp értesülhetünk.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Sziasztok.
    Van egy espase IV 2004, v6 dci Renaultom.
    Szeretném a motor rángatást ki küszöbölni, na meg hogy az egr, szelep ne rakodjon be!!!
    Tud valaki tanácsot, vagy barmi ötletet adni?
    Na ha lehet ne a szokott tréfás variációt: mi hamarabb add el!!
    köszi

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    legy szi segitsetek van egy b-6 passatom es 70 foknal elkezd kihagyni a motor! mig hideg semmi gond es 70 fok utan sincs gond mi a szar lehet vele? ja fel van lokve 165 cocora!gyarilag 130

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Feltaláljuk a csőben a lukat!
    Bő Ing Vilmos is fújja a turbinákba a vizet, Subaru is csinálta.
    Vízből a hulladékhővel előállított vízgőzt vezetnek a torokba, ez is ki van találva, de a gyárak miért nem építik ezeket a kütyüket az autóikba?
    Ki tudja ezt???

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Az ECU tanulja, alkalmazkodik az EGR szelephez a szerzett visszakapott szenzorinformációk során. Tehát ha módosítasz, kipucolsz, cserélsz, az ECU-t tudatni kell róla! 🙂 Jobb helyeken…

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Látom mindenki a ledugózásnál tart.
    Az EGR sokkal hasznosabb ennél. A kipufogó gáz nemigen tartalmaz oxigént, tehát a motor szempontjából inaktív anyagnak tekinthetjük.
    Ha részterhelésen visszavezetjük (dízeleknél akár 30-35%-os arányban, tehát 10 liter beszívott anyagból 4 liter tökéletesen éghetetlen) a motor hengerűrtartalmát csökkentettük!!! Egy 1.5dCi motor részterhelésen 1,0 literes szívódízelként megy ÉS fogyaszt, ha kell. Az EGR amúgy dúsítja a keveréket, hiszen arra billenti a mérleget. Lassítja lángfront terjedését, puhább HALKABB égés lesz a vége. Kisebb égésvégi hőfok és NoX de ezt leírtátok. EGR nélkül kerregősebb (MTZ_sebb) lesz az autód! Vagy üzemanyaggal kell dúsítani hogy elérje ugyanazt. De a kipufgáz ingyen van ám.
    Benzineseknél 10% a visszaküldött gáz, a hatás kb ugyanez. Létezik EGR-térkép is ami a terhelés és fordulatszám értékekhez megadja, mennyire nyisson a szelep! 🙂 mit hagytam ki

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    vw-audi konszern 1.9 TDi 90-110 LE ennél a típusnál szokták leginkább kiiktatni 90 lónál simán lehúzod a vákuumcsövet ami nyitja, 110-nél egy vastag 2mm teli klingeritet teszel fönt a szelep utáni 2 csavaros talpas csatlakozásnál, ettől a szelep még nyit-zár elektronika nem bolondul meg, csak mivel zsákutcát csináltál, a dzsuvát kifele tolja kipufogó irányába, egyik hátrány, hogy katalizátor hamarabb kifekszik, másik, hogy amint tömődik a katalizátor, a kipufogógáz átáramlási mennyiséget csökkentve túlnyomás keletkezik, ami próbálván kitörni a turbó tengelyét oldalirányban nyomni kezdi, az meg faszán elkopik idő előtt és lefordul. Úgyhogy aki a dugózós módszert alkalmazza, az teljes munka gyanánt katalizátort is kibelezi, szabad utat biztosítva a kiáramló gázoknak. Fenti leírás nem tanács, és nem javaslat, de a motornak jobb lesz, a környezetnek szarabb, hivatalos vizsgán elvileg úgy kipicsáznak, hogy csattan, persze tudjuk hogy működnek magyarországon a “hivatalos” vizsgák. A lényeg mindenesetre, hogy az EGR kizárólag környezetvédelmi szempontból érekes, a motornak nemhogy hasznos de még káros is, kb. olyan rendszer, mint mikor az ágyban fingasz egyet és utána a saját fejedre húzod a takarót.
    Mindenkinek jó szórakozást!

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Nem tartom valószínűnek, hogy el lenne kokszolódva oly szinten a dugattyú, hogy az tartsa benne a kompressziót. Apám lancia kappáján mikor hengerfejet cseréltünk 1 kicsit benézte a vezérműszíj cseréjét és elszakadt és összekócolta a szelepeket akkor cseréltünk rajta hengerfejet, túl 500000km-en és egyáltalán nem volt elkokszolódva a dugattyú. Ráadásul ő aztán nem igazán megy többet az autóval 100km/ó-nál többet. Ezáltal még jobban kéne hogy kokszolódjon a rendszer mert nem huzatja ki soha.Ezzel tanítja az autóvezetőket. Ja és 2.4JTD, nem benzinesről van szó.A másik ismerősömnek is van 1 mjet puntója olyan mint az enyém csak már 450000km-el felhúzva és még mindig jól megy. Szerintem ha olyan rossz lenne ez a methanol rendszer akkor nem árulnak autókba. Benzinesbe, dízelbe egyaránt jó. Küldök 1 linket nézzétek meg miként működik.
    http://www.youtube.com/watch?v=HkPFZWd8wj4
    Ez konkrétan bezineshez mutatja de ugyanilyen a dízelnél is.
    De itt 1 példa dízel esetén is.
    http://www.youtube.com/watch?v=hCRTF4b-sP4

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Nekem 1 puntom van 1.3mjet classic. Ez az autó is el van látva EGR-el. 0km-el vettem most tartok 267000km-nél. 233000km-nél kicsit átalakítottuk a kocsit, hogy jobban menjen. Kapott 1 hibrid turbot, folytások kivéve, nagyobb intercoolert stb. Ahhoz hogy összetudjuk illeszteni a csöveket kellett lézerrel vágatni 1 talpat amivel összetudtuk illeszteni a cooler csövet a szívócsonkkal. Itt jött képbe a szívócsonk és az EGR. Ha már átalakítás akkor leszedtük a szívócsonkot takarításra az EGR-el együtt. Ami abba volt az brutális korom lerakódás. Taknyos olajos korom. Maga az EGR szelep az fém tiszta volt. Van elötte viszont 1 fém íves cső ami az EGR-el van egybe kötve a szívócsonból kiágazva az oly szinten elvolt kokszolódva , hogy kb . a 7-8 lukból kb 1 fél volt tiszta. Ezt egr szelep tisztítóval kitisztítottuk + a szívócsunkot is kitisztítottuk nagynyomású ipari zsíroldóval , megszárítottuk összeraktuk és oly szép füstmentes lett a motor mint annak a rendje. Én szerintem az EGR szelep elkormolódását meglehet előzni amin én is tanakodom, hogy beépítem az autóba. Ez pedig a víz/metanol befecskendező szett!! Közvetlen belehet szerelni a szívócsonkba belépő csőbe. 1 db befecskendező kell hozzá 1 szivattyú, 1 tartály és az elektronikát beállítani és a befecskendezést hozzáigazítani az autóhoz amit szakembernek kell elvégezni. Ha ezt beépíti az ember akkor soha az életbe nem lesz EGR szelep elkormolódása. A metanol úgy kipucolja a koromlerakódást mint az állat. 1 ilyennek az ára kb 60-70ezer ft-ba fáj.Teljesítményt is lehet vele növelni + tisztítom a motort vele. Aki nemhiszi olvasson utána a víz/metanol rendszernek. A desztillált víz nem drága és a metanol sem. Viszont az EGR szelep vagy a motorgenerál az már igen.

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Az EGR-szelep működésének a lényege az , hogy a szívócsőbe visszavezeti a kipufogógáz egy részét.Tehát a kipufogógáz egy része újra elég az égéstérben .Erre a szelepre kizárólag a környezetvédelem miatt van szükség. A motornak tulajdonképpen nem kell EGR-szelep! Sőt az EGR valójában rontja a motor hatásfokát ! Az EGR működésekor az égéstérbe kerülő levegő egy része kipufogógáz lesz ,ami oxigént csak kis mértékben tartalmaz. A motorba beáramló levegő hőfokát pedig emeli,hiszen a kipufogógáz forró. A motornak pedig az az ideális ,ha alacsony a beáramló levegő hőfoka.Például ezért van a turbós motoroknál az Intercooler (magyarul köztes hűtő, töltőlevegő hűtő ).Vagyis a lényeg az,hogy a motor számára sokkal jobb, ha nincs EGR vagy pl. le van lemezelve .Más kérdés, hogy a legtöbb típusnál nem ilyen egyszerű a kiiktatása,mert a motorirányító elektronika hibát fog jelezni ,tehát az elektronikába is bele kell nyúlni ilyenkor.Ha nincs a motornak EGR-szelepe vagy ki van iktatva az nem okoz semmilyen motorkárosodást ! Csak a környezetvédők nem örülnek neki !

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    “Látod a vasad hiba mentes a ledugózott EGR-el, [b]de majd jön valaki aki megmondja, hogy az nemúgyvanaz.[/b]”
    Csak ennyi történt öreg, béke van. 😉

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Hali,mindenki!!! 🙂 1999-es …1,9TD peugeotban van ez a szeleP?? ez nem HDI,szerintem még részecskeszűrő sincs benne,de ha jól tudom euro 3–as….. Ha villog a nyarancssárga “befecskendező jelző”,elég lehet valami adalék,tisztító,és ha igen,mi???? Köszi..P.

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    nekem nem dízelem van. és egy jól tuningolt autó csak 10 ed annyit szennyez mint egy ikarus busz. és itt nem is folytatnám tovább a vitát

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Igen,az adott kocsi éppenséggel Euro3as,de változó geo-s a turbója. Az EGR-t azért dugózzák le sokan(legalábbis egy bizonyos márka bizonyos típusánál),mert a tapasztalatok azt mutatják,hogy nem árt a motornak. A mi kocsinkban már 400ezer km van,és nem füstöl,az olajat nem eszi,és a fogyasztása is jó. Az autó amúgy ha érdekel,egy 2002es Mondeo Tdci. Lehet előbb utóbb baj lesz vele,de amennyi pénzt ennyi km alatt hozott a fogyasztásban egy hasonló teljesítményű-dinamikájú benzineshez képest,abból bőven lehet költeni akár új porlasztókra,magasnyomásúra,stb…

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Valójában amit irtam leginkább a korszerű EURO4 és 5-ös motorokra vonatkozik, ahol a turbo után ott csücsül a részecskeszűrő, és a kiiktatott EGR-nek valamint az eldugult részecskeszűrőnek (ennek a kiiktatása tényleg nem filléres) köszönhetően leég a geometria szabályozó tárcsája – erről tudnának mesélni a turboszervizek…
    200ezer kilométer EGR nélkül akkor sem egészséges a motornak. A szivósor valóban a kormos gáztól fekete, ez tény, bár gondolom az autód nem közvetlen befecskendezéses common rail részecskeszűrővel, ahol a lent emlitett problémák jelentkezhetnek.
    Sejtem azért, hogy bemelegedett motorral terheléskor húzod magad után a Cloroxszagot…
    Mellesleg az EGR-től nem kormol, legfeljebb ha már eleve rossz volt a szelep – berágódik a tengely, amit már tisztitással nem lehet helyrehozni… Igazából nem vagyok érdekelt az EGR forgalmazásban, sőt már a dizel autókról is lemondtam, mert sajnos azt kell mondjam, a dizel autók emissziókezelő rendszerének élettartama még mai napig sem éri el a motor élettartamát. Tehát előbb utóbb baj lesz vele!!!

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    A fent írt “nem megfelelő kenőanyagról” annyit, ha zabálja a motor az olajat /talán mindegy is, hogy az milyen/, akkor garantáltabb a korai és minden további EGR probléma, mint pl. a 16 szelepes opel és márkatársai motoroknál. (A városi 50-70 km/h mellett a 2-es vagy 3-as fokozatban hajtás – minden héten 1x vagy 2x – segíthet átmenetileg vagy akár évekig…;)

    Ezért az olajat nem evő motorok kimondottan pénztárca kimélőek az alábbiakban /többszörösen is/:
    – olaj mennyiség
    – üza. mennyiség
    – motor kopás
    – katalizátor élettartam
    – EGR élettartam
    – és más “el nem ért” mellékhatások, pl. szerviz ktg.

    Az olajat zabálok pedig fordítva…

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Akkor hogyan,elárulod? 🙂

    “…A körülírásnak megfelelően a kipufogógáz szívócsőbe visszavezetését…”
    “…Még komolyabb probléma, ha a szelep a rá rakódott koromtól nem zár, úgy ugyanis a kelleténél több − oxigént kevéssé tartalmazó − levegő kipufogógáz fog az égéstérbe jutni, s amit érezni fogunk, az a csökkenő teljesítmény, de a tökéletlen égés miatt a motor zaja és üzemanyag-fogyasztása is nőhet, s akár még a katalizátor is károsodhat.”

    Akkor hogyan működik az EGR…Áruld el kérlek 🙂 Nem a kipufogógázt vezeti vissza? 🙂

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    65.000 km-nél tartok, eddig szerencsére még nem volt problémám az EGR szeleppel. Persze készülök rá.
    Reklám vagy nem reklám, azért hasznos a cikk.

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    A válaszodról egy örök igazság jut eszembe. Aki ért hozzá csinálja, aki nem, az tanítja. Látod a vasad hiba mentes a ledugózott EGR-el, de majd jön valaki aki megmondja, hogy az nemúgyvanaz. Egyébként ez a cikk egy fizetett reklám az említett cégeknek, így a hitelessége is kb. olyan.

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Sok bajom volt az EGR szeleppel, már kb 40 km-nél jelzett a motordiagnosztikai lámpa. Az első tisztítás után egész sokáig bírta, a második pucoltatás már kidobott pénz volt. Úgy 80000 km felé szántam magam rá az első cserére, amit garanciális időn belül egy újra kellett cseréltetnem.
    Az új turbóbenzines kocsikban is van EGR szelep?

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Minek kiszerelni? Csak szépen le kell dugózni…Kb. 500forintos tétel,plusz a beszerelése a dugónak…
    De akkor kezdhetek félni…motorgenerál,stb,stb?…200ezer km óta le van dugózva az EGR és még semmi gond nincs a géppel(pedig már 400ezer van benne). A turbó eredeti,az olajat nem eszi. És mellesleg a dugózás óta a kocsi kevésbé füstöl…

    Amúgy én úgy tudom,hogy az EGR-szelep a motorba a nem tökéletesen elégett gázt vezeti vissza,így “növelve” a hatásfokot. Csak ha “kormos” levegő jut a motorba,akkor:
    1. füstölni fog,mint az állat
    2. kérlek nézd meg egy dugózott és egy nem dugózott EGR-szelepes autó szívósorát. Meg fogsz lepődni…;)

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    Az EGR szelep tudomásom szerint nem a motorba belépő levegő, hanem az égés hőmérsékletét szabályozza inert gázok bevezetésével, melynek célja, hogy a levegőt 78%-ban alkotó nitrogénmolekulák ne tudjanak bomlani és más anyagokkal reakcióba lépni. Biztosan mindenkinek ismerős a hipószagú dízel. Nos ezekben az esetekben kiiktatottt EGR szelep az oka az illatnak, ami tudvalévő beszippantva káros. Kelemes hozadéka a kiiktatott EGR-nek, a turbó szétégése a magasabb hőmérséklet miatt. Ezzel összefüggésben megégett olaj, elégtelen kenés, aztán motorgenerál. Sok sikert és tartós autózást hozzá!!! AZ EGR kiírása és kiszerelése mellesleg többe kerül, mint egy új szelep beszerelése, hacsak nem magad csinálod….

  • 2017.10.30. at 02:31
    Permalink

    ha dízeled van első dolgod a részecskeszűrőt és az EGR szelepet kiírni a a motorvezérlőből és kivenni a kocsiból betenni egy szép dobozba és feltenni a polcra. lekközelebb csak eladásnál vagy vizsgánál kellenek. nő a teljesítmény és nem romlik el a gép és szépen dobja a pamacsokat vagy kövérgáznál húzza a csíkot

Vélemény, hozzászólás?