7 dolog, amit nézz meg nyaralás előtt az autón

Ezeket nézd meg az autódon, mielőtt nyaralni indulsz!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tegnap érkezett a Bárdi Autó szakértőitől egy 7 pontos lista a nyaralás előtt ellenőrzendő tételekről, mutatjuk, mert valóban érdemes megfogadni.


Bár nincs hiány tesztautókból, tegnap épp egy használtautós Clióval töltöttem a napomat, amit életemben először vezettem, s bizony kiderült, hogy a hűtővíz kiegyenlítőtartálya teljesen üres. Épp Szombathelyen jártam, de Bárdi ott is van, vettem is egy legolcsóbb, a cég nevével fémjelzett hűtőfolyadékot (hiszen már az is rózsaszín, azaz alumíniumbarát), s épp kezdtem volna betölteni az autóba, amikor megkaptam a Bárdi Autó levelét, "7 pontos ellenőrzőlista a szakértőktől - mielőtt hosszú útra indul az autóval a nyáron". Hát igen, úgy éreztem magamat, mint a suszter azzal a bizonyos cipővel, pedig az én autómmal tényleg minden rendben van, csak épp nem azzal voltam. Igen, én is hibáztam, hogy azt hittem, a flottamenedzselt autó rendben van, de mindenki mentségére szóljon, hogy a rendszerben még épp volt elég folyadék.
Hirdetés

Aranyszabály ugyanis, hogy olaj és víz legyen a motorban, persze minden a megfelelő helyen, ha együtt vannak, akkor nagy a baj!

Ugyanakkor nyáron, a július-augusztusi autós nyaralások előtt egy bővített ellenőrző-lista átfutása is ajánlott. A Bárdi Autó szakértői az alábbi, fél óra alatt végigfutható szemlét javasolják annak érdekében, hogy ne út közben derüljön ki, hogy valami nincs rendben az autóval. A családdal együtt, ismeretlen helyen ugyanis fájdalmasabb és jó eséllyel költségesebb is lesz a hibák orvoslása, mintha azt még otthon végeztetnénk el.
1. Fékrendszer és futómű
Ha hosszabb útra indulunk a gépkocsival, az egyik legfontosabb dolog, amit ellenőriznünk kell, a fékrendszer és a futómű állapota. Ez akkor is igaz, ha a munkába járáshoz használt gépkocsival vágunk neki az útnak, akkor pedig különösen, ha egy huzamosabb ideje pihenő családi autóval, lakóautóval szeretnénk elindulni.
Mivel az autót nyaralás előtt jellemzően jobban megpakoljuk, a nagyobb tömeg az autó fékrendszerére is nagyobb feladatot ró, ezért érdemes megfelelő állapotú fékbetétekkel, féktárcsákkal elindulni. A fékbetét elkopására utal, ha fékezéskor fémes, csikorgó hangot hallunk: ebben az esetben a fékbetétre szerelt kopásjelző a féktárcsával érintkezik, ez jelzi, hogy az alkatrész csereérett. Egyes modellekben elektronikus visszajelző van, ilyenkor a műszerfalon felvillanó jelzés tudatja velünk, hogy eljött a csere ideje.
Fontos, hogy indulás előtt ellenőrizzük: van-e válla a féktárcsának. A féktárcsára ráfeszülő fékbetét az idők során egy vájatot alakít ki a tárcsában, ennek peremét hívjuk vállnak. (Ne közvetlenül autózás után próbáljuk ellenőrizni a féktárcsát: a fékezéstől felforrósodott tárcsa égési sérüléseket okozhat.) Ha több ezer kilométert szeretnénk megtenni a nyaralás során, nem biztos, hogy elegendő szemrevételezéssel megállapítani a kopás szintjét: érdemes egy gyors átvizsgálásra időpontot foglalni egy műhelybe. Egy félórás vizsgálat a fékpadon egy-kettőre kiderítheti, ha gond van a fékhatással, a padkázások miatt elállítódott futóművet pedig szintén gyorsan beállítja nekünk a szerviz, ami komolyabb költségektől kímélhet meg bennünket a hosszabb út során.
Ne feledkezzünk meg a fékfolyadék cseréjéről sem: 2-3 évente amúgy is illik lecserélni. Az elhasznált fékfolyadék forráspontja csökken, és ami a mindennapi használatban talán nem derül ki, egy hosszabb úton már könnyen lehet, hogy bajt is okozhat: a megpakolt autó ugyanis már határozottan máshogy fog viselkedni. Nem jó dolog, ha egy szerpentines szakaszon szembesülünk azzal, hogy a fékhatás lecsökkent, a fékpedál felpuhult.
2. Hűtővíz és hűtés
Ugye, ismerős látvány az út szélén álló, gőzfelhőbe burkolt autó, mellette a fejét vakargató családfővel? Hogy ne mi kerüljünk ilyen helyzetbe, indulás előtt érdemes megnézni, hogy megfelelő-e a hűtőfolyadék szintje. A vizsgálatot célszerű hideg motornál végezni, a hűtőfolyadék szintje ilyenkor a kiegyenlítőtartály megfelelő jelzésénél kell, hogy legyen. Amennyiben a szint alacsonyabb, az a rendszer tömítetlenségére is utalhat, ezért ezt a vizsgálatot érdemes egy-két héttel az út előtt elvégezni: ha feltöltést követően továbbra is fogy, probléma van, mindenképpen keressünk fel egy szervizt.
Azt is érdemes tudni, hogy a hűtőfolyadék is elhasználódik: ha a szint ugyan megfelelő, de maga a folyadék már túlhasznált, javasolt kicserélni. Általánosan elmondható, hogy a régi típusú, sok szervetlen anyagot tartalmazó folyadékokat 2-3 évente (vagy 70-80 ezer kilométerenként), míg az újabb, többnyire szerves bázisú folyadékot 5 évente (vagy 170-180 ezer kilométerenként) ajánlott cserélni. Az elhasznált, zavaros hűtőfolyadék nem csak túlmelegedést okozhat, de tönkreteheti akár a vízpumpát is – ennek cseréjét pedig szinte biztosan nem az út során szeretnénk megejteni, a járulékos vontatási költségekkel megfejelve.
3. Olajcsere, olajszint
Mielőtt nekivágunk a nagy útnak, nézzük meg, mikor cseréltünk olajat utoljára: ne feledjük, hogy a cseréig szükséges idő, ami a szokásos napi néhány tíz kilométeres utakkal akár több hónap is lehet, egy hosszabb út során igen jelentősen lerövidülhet. Ha már csak pár ezer kilométer maradt hátra a következő cseréig, ne kockáztassunk, ne várjuk meg a nyaralás végét, vigyük előtte szerelőhöz az autót: az elhasználódott olaj tulajdonságai ugyanis nem érik el egy friss kenőanyag szintjét, ez pedig hosszabb távon károsíthatja a motort.
Ugyan az autó a kritikusan alacsony olajszint esetén mindenképpen jelez, a hosszú út során legalább egyszer érdemes ellenőrizni az olajszintet. Ha alacsony, után kell tölteni. Ezért hosszabb útra mindenképpen csomagoljunk egy kisebb, egyliteres kiszerelést is abból a motorolajból, amit az autó specifikációja előír. Ne feledjük: külföldön nem biztos, hogy mindenhol megkapjuk az előírt motorolajat – alig párezer forintos befektetéssel sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat.
4. Klíma
Ahhoz, hogy az utazás ne kínszenvedés legyen, érdemes ellenőriztetni a klímarendszer állapotát. Akkor üzemel hatékonyan az autó légkondicionáló rendszere, ha abban megfelelő mennyiségű hűtőközeg és klímaolaj kering. A nyaralás előtt egy filléres klímahőmérővel ellenőrizhetjük a hűtés hatásfokát, és ha úgy találjuk, nem az igazi a hűtés, még indulás előtt keressük fel a klímaszervizt.
Nem utolsó szempont a klíma fertőtlenítésének kérdése sem: ha kellemetlen, áporodott levegő áramlik az autó belsejébe a klímarendszerből, az azt jelenti, hogy baktériumok, gombák szaporodtak el benne. A komolyabb problémát szakemberrel oldjuk meg, a csekélyebb szennyeződés fertőtlenítését viszont akár házilag is elvégezhetjük – erre számtalan eszköz áll rendelkezésünkre a klímaspréktől a klímagránátokig. Fontos tudni: egy hosszabb út csúnyán szennyezett klímával a vakációnkat is elronthatja, mivel nem kizárt, hogy a család a nyaralás első napjait akár felső légúti panaszok kikúrálásával kezdheti. Ne feledkezzünk meg a pollenszűrőkről sem: ha hosszabb útra indulunk, nem árt akár programon kívül is cserélni. Ez az, ami az utastér levegőjét szűri meg, a hónapok során viszont a sok szennyeződéstől csökkenhet az áteresztő képessége, így a klíma hatásfoka. Cseréje filléres költség, cserébe friss levegőt kapunk az utastérben.
5. Világítás, izzókészlet
Mivel a nyaralás során egyáltalán nem kizárható, hogy éjszaka is vezetni fogunk, érdemes ellenőrizni a gépkocsi világítóberendezéseit. Nem csak nekünk lesz kellemetlen, ha kiégett izzóval közlekedünk, de több országban kimondottan komolyan veszik, ha valaki így közlekedik – kíméljük meg magunkat a szükségtelen bírságoktól. Ha pedig bírságról beszélünk: ugyan nálunk már nem kötelező – bár továbbra is kétségtelenül praktikus – izzókészletet magunknál tartanunk, több országban kérhetik, de ami még fontosabb: jól jöhet.
6. Ablaktörlők, ablakmosás
A nyári felhőszakadások nem csak a vezetőt, de az ablaktörlőlapátokat is próbára tehetik. Nem árt, ha a nyaralásnak egy új készlet alaktörlővel vágunk már neki, és nem a télen elfagyott, elhasználódottakkal. Talán mondanunk sem kell, hogy a hosszabb autópályás utakhoz elengedhetetlen a jó minőségű, rovaroldószerrel kevert ablaktörlő-folyadék – ebből akár be is tárazhatunk egy extra üveggel indulás előtt.
7. Szállítás, vontatás
Alapvetés, hogy a csomagokat, különösen a nehezebbeket a csomagtérbe tegyük. Ha annak kapacitása kevés, akkor a tetőtartók, tetőboxok hasznos és fontos eszközei a nyaralásnak. Számtalan méretben és kivitelben kaphatók, tetőre, hátfalra, vonóhorogra erősíthető verziók széles választékát kínálja a Bárdi Autó webáruháza is. Minden esetben ellenőrizzük ugyanakkor, hogy helyesen rögzítettük-e ezeket: amellett, hogy a rosszul felszerelt eszközök balesetet is okozhatnak, a gépjármű menettulajdonságait is jelentősen megváltoztathatják.
Ha lakókocsit, egyéb eszközt vontatunk, ellenőrizzük az elektromos csatlakozást, a fékrendszer működését – ha a legcsekélyebb kételyünk van, mindenképpen forduljunk szakemberhez. Néhány ezer forintos kivizsgálással nem csak súlyos büntetésektől kíméljük meg magunkat, de körültekintésünkkel sok balesettől is megkímélhetjük magunkat.
Természetesen mindenkinek jó nyaralást, biztonságos utazást kívánunk, ám aki a fentieket végigveszi, jobb eséllyel számíthat arra, hogy autója nem fogja cserben hagyni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.07.11. at 14:07
    Permalink

    A féktárcsa simogatása vagy a klíma helyett szerintem fontosabb hogy pl:. A pótkerékbe van e levegő .. amikor nyomorúltan ülsz hajnalba az autópálya szélén a két lapos kerekeddel ráérsz nézegetni a féktárcsát 😀

Vélemény, hozzászólás?