Több helyen is forgalomkorlátozás lesz hétfőn Budapesten

Február 2-án egész nap forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Angela Merkel február 2-án egynapos látogatásra érkezik hazánkba, melynek következtében számos fővárosi útszakasz kerül ideiglenes lezárásra.


Ma reggeltől holnap estig a főváros több pontján is ideiglenes megállási tilalom van érvényben, holnap számos útszakasz is lezárásra kerül - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ma reggel 6 órától holnap este 20 óráig tilos megállni az I., V., VII., VIII., XIV., XIX. kerületek több pontján. Az ezen szakaszon parkoló autókat elszállítják, melyeket a parkolási hely 500 méteres sugarú körében, illetve a Dózsa György út Verseny utca és Ifjúság utca közötti szakaszán találnak majd a tulajdonosok. A rendőrség az elszállított autókról a 06-1-267-4673 számon vagy az ingyenesen hívható 06-80-200-266 zöld számon nyújt tájékoztatást.
Hirdetés

A delegáció közlekedése miatt február 2-án délelőtt és este 1-1 órára lezárják a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 – 4. számú főút – Ferihegyi repülőtérre vezető út – Gyorsforgalmi út - Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalat. Ezen kívül napközben az I., V., VI., VII., VIII., IX., X., XVIII. és XIX. kerületekben kell ideiglenes útlezárásokra számítani. A rendőrség arra kéri a lakosokat, hogy hétfőn lehetőség szerint a tömegközlekedést válasszák az autózás helyett...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?