Fejleszd a vezetői képességeidet ingyen!

Ford Driving Skills for Life program friss jogsisoknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 18 és 24 év közötti korosztály számára nyújt vezetéstechnikai oktatást a Ford. A képzés ingyenes, viszont igyekezni kell a regisztrációval, mert a helyek száma korlátozott!


Legyen önkritikád! Üzenem a friss jogosítvánnyal rendelkező 18 és 24 év közötti korosztálynak. Bár én sem vagyok sokkal idősebb nálatok, de az egyik legfontosabb, amit megtanultam azóta, hogy a kezembe vettem a jogosítványomat és elkezdtem aktívan vezetni, az nem más, mint az, hogy mindig lehet újat tanulni. A közlekedésben folyton érhetnek és érnek is meglepetések, amelyek bár váratlanok és ritkán fordulnak elő, mégis trenírozhatjuk rájuk magunkat. Ebben segít például a Ford Driving Skills for Life programja.
Hirdetés

A 15 éve létező program lényege, hogy a rutintalan fiatalság számára nyújt fejlődési lehetőséget, ugyanis az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbálják felkészíteni a fiatalokat. Ez alatt a 15 év alatt már egymillió vezetőt képeztek, ebből tavaly Magyarországon 536 embert. Néhány szóval felhívnám a figyelmet arra, hogy miért kiemelten a fiatalságot célozzák a programmal, ez ugyanis komoly pszichológiai okokra vezethető vissza. És most kéretik nem megsértődni kedves fiatalság! Az élménykeresés és a büszkeség rengeteg balesetet okoz, márpedig ezek az attitűdök fiatal korban sokkal élénkebbek még.

A baleseti statisztikákból színtisztán kiolvasható, hogy a fiatalok sokkal durvább baleseteket okoznak. Ráadásul a 18 és 24 év közötti korosztályban vezető halálok a közlekedési baleset.

Ugyanakkor pont ez a korosztály még rendkívül tanulékony és nyitottak is a fejlődésre, nincsenek még bennük hosszú évek alatt érlelődött rossz beidegződések, tudtuk meg Albert Pétertől, a Ford programjának vezető trénerétől.

Szintén a fiatalok szemének felnyitása érdekében írom le azt a csúnyának tűnő gondolatot is, hogy egy-egy haláleset bizony számszerűsíthető károkat okoz. Elsősorban természetesen a családi körben eredményez szörnyű bánatot és lelki sérüléseket, de nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedési balesetek az ország GDP-jének 2 százalékát is felemészthetik. Gondoljatok csak bele, hogy a fiatalon elhunyt ember már nem fog családot alapítani, nem fog munkába állni, és ki tudja még mennyi, a társadalom számára hasznos tevékenységet nem fog már végezni. Ezért is nagyon fontos, hogy minél hamarabb kialakuljon az a felelősségtudat, amely a közlekedés során is jó szolgálatot tesz.

Idén a Ford Driving Skills for Life program a kerékpárosok és az autósok közötti kapcsolatot állítja középpontba. Jelenleg eléggé elhidegült ez a kapcsolat, miközben sok autós egyben kerékpáros is, tehát közös érdek, hogy odafigyeljenek egymásra. Ezen a téren tehát jelentős javulásra lehet még számítani a jövőben, amennyiben sikerül a megfelelő közlekedési morálra nevelni a fiatalembereket. Dr. Hatala József (a Magyar Autóklub elnöke) szerint ideje a KRESZ diktálta szabályokon is némi változtatást eszközölni, hiszen új közlekedési eszközök jelentek meg az utakon (elektromos bringa, segway, stb), amelyeket már nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Idén szeptember 22-én és 23-án tartja a Ford a félnapos képzést, amelyre már lehet regisztrálni. Érdemes minél előbb megtenni ezt, mert összesen 320 fő jelentkezhet, akik négy turnusban érkeznek majd a vezetéstechnikai tréningre. Az oktatás teljesen ingyenes, és olyan helyen lesz (valószínűleg a Pólus Center parkolója), amelyet könnyen megközelíthetnek azok a fiatalok is, akiknek még nincs gépjármű a tulajdonukban. Szóval fiatalok, apukák, anyukák, nagybácsik, nagynénik, nagymamák, nagypapák, unokatesók, egyszóval mindenki vigye hírét a lehetőségnek! Az alábbi linkre kattintva még jobban megismerhető a Ford Driving Skills for Live program: https://www.drivingskillsforlife.hu/ford-dsfl-in-europe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?