Jövő héten garantált dugó: kezdődik az iskola

Hétfőn kezdődik az iskola, készüljünk megnövekedett forgalomra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy már megszokhattuk, nyáron a gyakoribb útfelújítások ellenére is jobban lehet közlekedni. Jövő héten viszont kezdődik az iskola, ne útközben lepődjünk meg a dugón.


A nyár általában némi megnyugvást jelent Budapest dugóktól gyakran terhelt forgalmának, később indulhatnak munkába az amúgy csemetéket rendszeresen óvodába, iskolába fuvarozó szülők, sokan vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy ilyenkor hosszabb időre a nyaralóba meneküljenek a forró városból, és a rövidebb nyaralásokra indulók elmaradása is apasztja némileg az utak terheltségét. Ennek az idillnek azonban pár napon belül vége.

Általában a fővárosi útfelújításokat is a nyári időszakra ütemezik, így aztán a kisebb autószám ellenére is mindig adódnak ücsörgős pontok a közlekedésben, de összességében kijelenthető, hogy a most elmúló három hónapban általában jobban autózható Budapest, mint az év többi szakaszában. Ráadásul ilyenkor a kerékpárral munkába járók száma is jelentősen megugrik, tehát minden adott ahhoz, hogy a szokásosnál valamivel elviselhetőbb legyen a fővárosi autózás. Idén azonban kicsit későbbre tolódott a szokásos felújítási munkák kezdete, így több olyan pontja is van a városnak, ahol szeptemberben még bőszen folyamatban lesz az útfelületek rendberakása, sőt, a BKK Közút bejelentése szerint több helyen egészen novemberig megmaradhatnak az áldatlan állapotok.
Hirdetés
Várhatóan a következő útszakaszok maradnak feltúrva még legalább egy-két hónapig:
  1. II. kerület, a Csévi utca Pasaréti út és Csévi köz közötti szakasza,
  2. II. kerület, a Kapy utca Csalán út és Törökvész út közötti szakasza,
  3. XXII. kerület, a Kamaraerdei út XI. kerület határ és Dózsa György út közötti szakasza,
  4. XXIII. kerület, a Szent László utca Tartsay utca és Szentlőrinci út közötti szakasza,
  5. XXIII. kerület, az Újtelep út Szent László utca és Köves út közötti szakasza.


Szeptemberben kezdődnek útburkolat-fenntartási munkák a X. kerületi Jászberényi út - Maglódi út és a XVII. kerületi 526. sor közötti - nagyjából 4 kilométer hosszú szakaszán, októberben pedig a Váci úton a Vízmű buszforduló és az Ezred utca között veszik kezelésbe a burkolatot valamivel több mint fél kilométeres részen. Várható az V. kerületi Kossuth Lajos tér, a Március 15. tér és a Ferenciek tere teljes átépítése, ám hogy ennek mikor fognak neki, az egyelőre még nem ismert. Ezzel szemben a VIII. kerületi Baross utcában és a IX. kerületi Üllői úton zajló közmű felújítási munkák biztosan elhúzódnak novemberig. Körforgalmat építenek a X. kerületben az Új Köztemető főbejáratánál, ennek folyamán a Sírkert utca, az Újhegyi út és a Felsőcsatári út egy részét is lezárják, a befejezés november 1-re várható. A csepeli csatornázási munkák eltartanak év végéig, és a XIV. kerületi Róna utcában is jó darabig megmaradnak még a terelőkordonok, viszont a Csepeli gerincúton folyó építkezést már az ősz folyamán befejezik.
Budán a II. és III. kerület is megkapta a magáét: a Rózsadomb tetején, a Csatárka-Kapy-Törökvész utak kereszteződésében körforgalom építése miatt szűkülnek napról-napra változó konfigurációban a sávok, végéhez közeledik, de még tart a Kolosy tér átépítése, találunk terelést a Pasaréti úton és a Szilágyi Erzsébet fasoron is. Nyavalyoghatnánk a szerkesztőség környéke miatt is, de nemhogy az összes fővárosi felbontás felsorolása még a hasznaltauto.hu combos szervereit is megakasztaná, és nem is akarjuk átvenni a Fővinform tevékenységét: voltaképp mindenki számára a mindennapi közlekedési útvonalán található feltúrások lényegesek, ezek elkerülésében pedig sajnos nem segíthetünk. Ugyanakkor remek alkalom ez városszerte a cipzárelv gyakorlására. Inkább csak azért szólunk, mert a jövő héten az oktatási intézményekbe visszatérő gyerekek miatt a megszokottnál nagyobb gócok fognak kialakulni az utakon, s ezzel jobb előre számolni, mint hétfőn reggel már amúgy is elkésve rádöbbenni.

Persze örülünk, hogy épülnek-szépülnek a fővárosi utak, cserélődnek a közművek, fejlődik a forgalomszervezés, de azt javasoljuk, hogy aki jövő hétfőn reggel autóba ül, az vegyen magához szendvicset, innivalót, szereltesse be a kihangosítót, a szokásos menetidőhöz adjon még 15-20 percet, és mindenekfelett vértezze fel magát sok-sok türelemmel. S persze ne felejtse el a törölközőt. A laza hónapok után amúgy is fájdalmas a rutinszerű mindennapokba való visszatérés: az ősz érkezése, a feltúrt utakon hirtelen megnövekvő forgalom pedig tovább fokozhatja a nyár vége miatt támadó mélabút. Csak arra ügyeljünk, hogy ez ne csapjon át idegeskedésbe, türelmetlenkedésbe, agresszióba, mert ezekkel nem könnyítjük meg sem mások, sem a magunk dolgát.
Alig pár nap - lassabban reagáló szervezeteknek pár hét kell, és ismét képesek leszünk a mindennapi megszokott rutin részének tekinteni a végeláthatatlan ácsorgást, dugóban ülést, szöszmörgést. Fogadjuk el az elmúlt három hónapot napfényestül, szabadságostul, elviselhető forgalmastul ajándéknak, s készüljünk arra, hogy alig 9 hónapot kell várnunk megismétlődésére: végül is ennyi időt mindannyian vártunk már legalább egyszer életünkben a kijövetelre, s akkor is megérte. Vagy nem?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:17
    Permalink

    De azért nem érdekes?
    Elvileg a drága üzemanyag miatt már mindenki lerakta az autóját.”Legalábbis a média nem győzi ezt elmondani”Talán a legrosszabb,hogy a dugóban álló emberek el is hiszik,hogy ők már lerakták a kocsijukat.Szept 1től pedig kitör a káosz az iskoláknál.Áhh vicc ami ebben az országban megy.Mindenki szegény,kenyérre sem telik,a benzin horror áron,de mégis mindenki wc-re is kocsival megy.Anyukák képesek 1km-re is autóval vinni a gyerekeket iskolába!Most akkor vagy szegények vagyunk,vagy hazudunk!El kéne már dönteni végre!

Vélemény, hozzászólás?