10 kívánatos kabrió 1 millió forint alatt

Kéne egy kabrió nyárra, gyorsan, olcsón - használtautó-körkép

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már javában itt a hőség, nem csoda, ha rákívánunk a kabriózásra. Megnéztük, mi a kínálat, melyik típus lehet a leglogikusabb döntés.


Szakítunk a hagyományokkal, most nem várunk két évet a kabrió körképek között, ahogy korábban tettük. Az apropó pedig nem más, minthogy szerkesztőségünkben épp egy True Blue, azaz igazkék Opel Cascadát vallatunk, amiről hamarosan érkezik rendhagyó tesztünk is. Előtte azonban körbenéztünk a Használtautó.hu rendszerében, hogy találhatunk-e könnyebb, praktikusabb, dinamikusabb vagy épp csak aranyosabb, de mindenképp olcsóbb kabriót a használtautó-piacon. Az elképzelt élethelyzet a következő: „Már javában tombol a nyár, meg is jött a kedvem kabriózni, mások is milyen menők tető nélkül. Azért olcsón kéne beleugrani a buliba, ősz végén úgyis túladok rajta.”
Van 1 millió a zsebben, a klíma azért jól jön, hiszen tűző napban nem olyan poén a kabriózás. Legyen érvényes magyar forgalmija, ne kelljen a honosítással is bajlódni, nincs sok idő. A hazai gépjárműállomány átlagos életkora 14 év, ennél ne legyen idősebb, az már cink. Le is szűkítettük a kört 106 autóra, zömében 2003 és 2005 közötti gyártásúakat találunk, túlnyomó többségben vannak a Citroën C3 Plurielek, a Peugeot 206 CC-k és a smart fortwo cabriók. Nézzük hát a 10 leginkább ígéretes modellt!
Többségben vannak az apró városi cirkálók, amik között a legtöbb alacsony futású, nem nagy meglepetésre, valamint gyakori a benzinmotor és az automata váltó is. Persze ezek leginkább a női szíveket rabolhatják el, ahogy újkorukban is tették. Itt van például a körképek örök legkisebbje a smart fortwo, ami többféle motorral is elérhető a keresett feltételek mellett, még a legerősebb, 698 köbcentis, 61 lovas motorjával is belefér a keretbe. Naná, hogy azzal kérjük a még első generációs, de már facelift utáni ponyvatetős fortwo cabriót, sőt, akár 100 000 km alatti futással is találunk ilyet, nyilván az egymilliós határhoz közelebb. További előnyük lehet, hogy kivétel nélkül automaták. Persze egy Crossblade lenne az igazi menőség, de az már csak ritkasága miatt is más összeget képvisel.
Szintén a kétülésesek kategóriáját erősíti, de persze nagyobb és vagányabb a Ford Streetka. Pininfarina agymenése kemény- és ponyvatetős változatokban is szóba jöhet, magas futással rendelkező példányt itt sem találunk (na persze, ez piacjellemző). Egy klímás, bőrbelsős Streetkához sztorit is írtak, hogy megértsük az állítólagos, mindössze 55 000 kilométeres óraállást. A leírás alapján Stefan barát vette sikeresen leérettségizett lányának az autót, karácsonyra. Persze garázsban és persze nagy becsben tartották. Főnyeremény, nem igaz? A 2+2 ülésesek szent földjén már számtalan franciát találunk, köztük a harmónikatetős és meglepően nagy darabszámban eladott Citroën C3 Plurielt. Átlagosan 150 000 kilométert futottakat találunk a low budget kabrióból, zömében automata robotizált váltósak. Kétféle motorral is az ajánlható kategória, ha gyorsan kabrióznánk.
1 millió forint alatti, legfeljebb átlagéletkorú kabriók - top 10
Modell Évjárat Óráállás [km] Vételár [Ft]
Citroën C3 Pluriel 1.4 (73 LE) 2003-2008 102 000-
240 000
460 000-
950 000
Citroën C3 Pluriel 1.6 SensoDrive (109 LE) 2003-2005 106 495-
200 350
530 000-
990 000
Ford Streetka 1.6 (95 LE) 2003-2005 42 597-
180 000
670 000-
999 999
Opel Astra G Cabrio 1.6 (101 LE) 2004-2005 129 000-
194 000
850 000-
998 000
Opel Astra G Cabrio 2.2 DTI (125 LE) 2004 143 000-
189 000
939 000-
999 990
Opel Tigra TT 1.4 (90 LE) 2004 223 000 770 000
Peugeot 206 CC 1.6 (109 LE) 2003-2006 85 000-
320 000
690 000-
1 000 000
Peugeot 206 CC 2.0 (136 LE) 2003-2004 80 000-
220 000
699 000-
999 000
Peugeot 307 CC 1.6 (109 LE) 2004 146 120-
215 000
899 000-
990 000
smart fortwo cabrio 0.7 (61 LE) 2003-2005 97 000-
161 940
567 890-
990 000

Még a kisautók szegmensét képviseli a Peugeot 206 CC, amiből talán a legtöbbet dobta a kereső az adott feltételeknek megfelelően, zömében az 1,6 literes, 109 lóerős, 16 szelepes benzinessel. Nem véletlen, hiszen, ha kisméretű, sportos karakterű kabriót keresünk nyárra, akkor az egyik legjobb döntés lehet. Aki egy kuriózumra menne rá, az találhat egy Roland Garros változatot is, egyedi zöld fényezéssel, barna bőrbelsővel, a különlegességre utaló jelvényekkel és varrásokkal kívül-belül, méghozzá mindössze 104 000 km-rel az órában. Egyébként a feltételeknek megfelelt több 2,0 literes, 136 lóerős 206 CC, vagy ha úgy tetszik, GTI is. A sportos vonalat követve egyáltalán nem tűnnek rossz döntésnek.
Ha a Balatonhoz is többször kiruccannánk, a kompakt szegmens is beköszön 1 millió forint alatt, akár dízellel is. Itt már több az olyan modell, amely a férfiszívekből is erőteljes vonzalmat hozhat elő. Maradva az oroszlánosoknál, látókörbe kerül a Peugeot 307 CC, gyönyörű kupés formájával, persze a CC-hez kínált legkisebb - 1,6 literes, 109 lovas - benzinessel. A hazai márkahűség talán még inkább eladja az Opel nyelven G generációs Astra Cabriót. Háromféle benzinessel és egy dízellel is belefért a körképbe, látszik, hogy opeles ország vagyunk. Van miből válogatni, mi most a leggazdaságosabb benzinesnek tűnő 1,6 literes, 103 lóerős Astrát vettük meg magunknak, hiszen két igen ígéreteset is kínálnak, de választhatunk akár a 1,8-as, 125 lóerős és a 2,2 literes, már 145 lóerős erőgépek közül is. Hosszabb kiruccanásokhoz ott a legutóbbihoz hasonló köbcentis, 125 lóerős dízel, amivel már a horvát tengerpart is vonzó célpont lehet. Dízellel már nyilván drágább az Opel is, mindkét kínált Bertonét az 1 millióhoz közel árazták.
Hirdetés

Ha már Opel, könnyen rákívánhatunk a kisebb Tigra TT-re is, ami dízelként és benzinesként is bekerülhetett volna a listába, mi most azonban azt az egyetlen hirdetést vettük bele a körképbe, ami 1,4 literes, 90 lovas, 16 szelepes motorjával kínálja a divatos kabriót. Az Opel valahogy mindig rejtett extravagáns modelleket a palettájában, jó példa erre a Tigra TT, ma pedig a Cascada, ha a kabrió vonalon maradunk. Akik pedig kimaradtak a top tíz ranglistából: egy ismeretlen motorral ellátott Peugeot 306, néhány smart roadster, valamint a Renault Mégane CC első és második generációja, utóbbiból mindössze egyetlen darab. Meglepetés volt az öblösebb Chrysler Sebring a találatok között, de kihagytunk a 14 év és 1 millió forint alatti top 10-ből egy Nissan Micra C+C-t is, ami 1,4-es alapmotorjával szintén bekerülhetett volna, de formájától jobbnak tartattuk megkímélni az olvasókat.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Amikor a fillérb.szó irigy nyomorultak megmagyarázzák, hogy a kabrió egészségtelen, mert leégsz. Ezek nyilván burkában mászkálnak éjjel nappal.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Ja, mert neked van kabriód, hát hogyne :), akkor azt mondom, hogy jogod van hülyének lenni és egész júliusban 11-től délután 3-ig nyitott tetővel autózni. 🙂
    Húzzál vissza a kocsmádba, hátha valamelyik vendéged megszomjazott, mesélj nekik nagyokat a kabriózásról, majd ámul a történeteiden a sok tompa agyú félrészeg, nagy változás lesz mert itt csak kiröhög mindenki. 😀

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Na megint a kötekedők.
    Mi lenne ha a cikkhez megfelelően írnál nem mások véleményét lektorálnád. Undorító modor !
    Máskülönben akkor használom autóm amikor akarom. Ha neked is lesz kabriód akkor arról írjál véleményt,
    de jobb ha visszabújsz a szerelőaknába és racsnizol..dolgozz talán még egy nap pénzed is lesz kabrióra.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Kabriós időszak pl a tavasz, vagy a nyár késő délutánjai, illetve az ősz eleje, amikor nincs hőriadó, vagy UV riasztás, szerinted minek klíma egy ilyen autóba? Mert a júliusi tűző napon, délben csak az egészen hülyék engedik le a tetőt!

    Egyébként nyugodtan felejtsd el az “Enter”-ezést, megfelelően tudja tördelni az autonavigator.hu a hozzászólásokat, és nem fog úgy kinézni mintha egy jegyzettömböt írnál 3 lap szélesre!

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    Az hogy kabrió még nem jelenti hogy jó /logikus/ döntés. Ugyanis hogy nincs “teteje” még melegebb lehet
    mint egy zárt autó és a napos hosszú út után a leégés garantált.

  • 2017.10.27. at 17:03
    Permalink

    “…de kihagytunk a 14 év és 1 millió forint alatti top 10-ből egy Nissan Micra C+C-t is, ami 1,4-es alapmotorjával szintén bekerülhetett volna, de formájától jobbnak tartattuk megkímélni az olvasókat.”

    Ezt a labdát egyszerűen muszáj volt lecsapni. Tisztelt Olvasók, íme a Nissan Micra CC – egy alternatíva, amire talán nem is gondoltak:

    [url]https://www.google.hu/search?q=nissan+micra+cc&client=opera&hs=PUR&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiL7rfzrN3UAhVsKsAKHQ3oDOgQ_AUICigB&biw=931&bih=610[/url]

    :)))

Vélemény, hozzászólás?