10 tipp külföldi autóvásárláshoz

Kisokos külföldi autóvásárláshoz és -behozatalhoz, hogy ne legyen belőle lyukra futás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alap, hogy leginkább szerencse kell a külföldi autóvásárláshoz, de sok egyébbel is érdemes és kell is készülni. Csokorba szedtük, hogy mi mindennel.

Nem titok, hogy magunk is vettünk már autót külföldön (tavaly saját részre egy Renault Scénicet, idén kollégánknak egy Mazda MX-5-öst. Vonzó, hiszen sok esetben a hazaiaknál kedvezőbbnek tűnnek az árak, vonzó, hiszen még mindig általános vélekedés, hogy Nyugat-Európában az itthoniaknál több törődést és szervizelést kapnak az autók, s már csak amiatt is, mert jellemzően jobb utakon futnak, futóművük így kevésbé kopik, s akár az autók egésze is kevésbé rázkódik szét. Kockázatos is persze, hiszen gyakorlatilag nincs rizikó nélküli vásárlás, de még szemle sem, személyesen sok esetben nem azt kapjuk, amit láttunk, vagy elképzeltünk a hirdetés alapján. Sok olyan részlet van, amire érdemes ügyelni, hogy minimalizáljuk a lyukra futás lehetőségét - erre sajnos olvasónk esete hívta fel (ismét) a figyelmünket.
A lyukra futás lehetősége, illetve esélye pedig igen nagy, hiszen messziről jött ember azt mond, amit akar, a messze lévő pedig még inkább. Hiszen nem is jött, fikarcnyi befektetést sem tett, csak feladott egy hirdetést. A hirdetés pedig a legvonzóbb ajánlatok között ritkán fed valódi autót. A csábítóan olcsó példányok jellemzően csak a mesében léteznek, s hirdetésük kamu, maga a lehúzás, előre utalást várva. Előre utalni pedig alapszabály, hogy nem szabad. Kivétel persze van: ha az autót le tudjuk informálni (gyári rendszerből is látjuk felszereltségét, illetve szervizmúltját), ha azt garanciát ígérő, komoly múlttal rendelkező kereskedés árulja, s ha időnkkel is spórolni kívánunk, akkor előfordulhat, hogy érdemes lehet azt megtenni, azaz előre utalni. Ilyenkor azonban tisztában kell lenni azzal, hogy gyakorlatilag vakon vásárolunk, s szinte a rulettre tettük fel az előleget, amelyért cserébe ugyebár azt várjuk, hogy az autó meglegyen akkor, amikor odaérünk, s esetleg már a nevünkön is legyen.
Utóbbi nyilván vakmerőség, ugyanúgy vakmerőség, ahogyan egyetlen autóért elindulni több ezer kilométerre. Alapszabály az is ugyanis, hogy lehetőleg több potenciális vétellel rendelkezzünk a régióban, s az is, hogy az eladókkal előre egyeztessünk le minden részletet: például, hogy vannak-e, voltak-e valaha sérülések az autón, mikor járt utoljára szervizben, milyen állapotúak a gumiabroncsai, bírni fogja-e a hazautazást. Mindenképp kérjük el az autó alvázszámát, s az alapján hazai márkaszervizben próbáljunk meg minél több információt megkapni az autóról. Jellemzően megkaphatjuk az első forgalomba helyezés helyét és idejét, a legutóbbi szervizlátogatást, illetve az akkori kilométeróra-állást is. Ezekből jó eséllyel össze lehet rakni, hogy igazak-e a róla elmondottak. A hazaiaknál sokkalta jobb árakra (a jelenlegi euró-árfolyamnál) nemigen számíthatunk, értékes, jó állapotú és ellátmányú példányban viszont bízhatunk.
10 tipp külföldi autóvásárláshoz
  1. Indulás előtt mindenképp beszéljünk az eladóval, kérjük el az autó alvázszámát és informáljuk le!
  2. Gyanús autóért el se induljunk!
  3. Legyen velünk olyan ember, vagy legalább telefonon tudjunk elérni olyan embert, aki beszéli a helyi nyelvet, s akivel mi is tudunk kommunikálni!
  4. Csak próba és szemle után fizessük ki az autót, illetve annak papírjait!
  5. Legyen nálunk pénz az esetleges lerobbanás, hiba, nem kalkulált szállás fedezésére!
  6. Vigyünk alapvető szerszámokat, kesztyűt, vontatókötelet, a motorhoz passzoló tartalék kenőanyagot!
  7. Legyen B tervünk, azaz készüljünk fel több potenciálisan megvásárolható autóval vagy legyen alternatív programja az utazásnak!
  8. Az autónak ne csak előéletét, ha lehet, gyári specifikációját is kérdezzük le, így kisebb eséllyel fog bennünket meglepetés érni!
  9. Kérdezzük meg, hogy az autó képes-e saját lábán hazajönni, nem szükséges-e rajta egy karbantartást megcsináltatni, megfelelő abroncsok vannak-e rajta!
  10. Szervezzünk társakat az utazáshoz, optimálisan mind a hazahozandó, mind pedig a kiutazáshoz használt autóba is jusson két-két ember hazafelé, ellenkező esetben ugyanis hosszabb, több pihenőt igénylő lesz a hazajövetel!


Ha kiszemelt autóval kapcsolatban bármi is gyanús egy kicsit, akkor már nem érdemes érte elindulni. Jobban járunk, ha másikat keresünk. Akkor is, ha vonzó az ára. Már a telefonos érdeklődéskor is alapvető, hogy legyen közösen beszélt nyelv, ehhez akár egy ismerős is segítsége is elég lehet. Szerencsés, ha ő velünk tud jönni a vásárláskor, ha nem, akkor legalább annyit kérjünk tőle, hogy telefonon legyen elérhető, ha galiba lenne. A telefonos egyeztetésnél ne csak az autó részleteit tisztázzuk, hanem azt is, hogy miként tudunk fizetni. Messze nem egyértelmű, hogy mindenhol megfelelő a készpénz, előfordulhat, hogy átutalás szükséges, a legegyszerűbb persze a bankkártyás fizetés, ám arra legfeljebb kereskedésben lehet mód (ilyenkor ügyeljünk arra, hogy bankkártyánk limitje engedélyezze a számla kiegyenlítését). Talán még sarkalatosabb kérdés az, hogy miként kapunk az elhozatalhoz megfelelő ideiglenes rendszámot és biztosítást az autóra. Ha nem kereskedőtől vásárolunk (aki jellemzően tudja adni azt is), akkor kérjük meg az eladót, hogy fáradjon el velünk az okmányirodába a papírok elintézéséhez.
Hirdetés
Fizetni, papírozni természetesen csakis akkor szabad, ha az autó megfelelő, s pihenés még az autó átvételekor sem vár ránk. Hiszen a kocsit trélerrel - vagy saját lábán - haza kell hozni. Egyik sem könnyű feladat. Egy pihentetőnek aligha nevezhető autóvásárlás után pláne nem az. Ezért érdemes úgy készülni, hogy mind a hazahozandó, mind a kiutazáshoz használt autóba jusson 2-2 ember, s ők lehetőség szerint gyakorta váltsák egymást, s felváltva pihenjenek. Érdemes továbbá készülni arra is, hogy az autóba menet közben jó eséllyel kellhet olajat vagy hűtővizet utántölteni. Legyen nálunk mindkettő, indulás előtt pedig természetesen tegyük meg a kötelező ellenőrzéseket: guminyomás, lámpák, fékek, olaj- és hűtővíz-szint. A téli hónapokban nyári gumival ne vágjunk neki az útnak, azzal balesetet szenvedve ugyanis komoly bírságokra és díjakra számíthatunk. Amennyiben az autó közel jár egy komolyabb előírt szervizeléshez – például a vezérműszíj cseréjéhez, akkor előfordulhat, hogy érdemes azt még külföldön megtenni. Nem biztos, hogy jelentősen drágább lesz a munka, mint itthon, de természetesen sanszos, az alkatrészek itthonról vivésével azonban sokat spórolhatunk a kinti árakhoz mérten. Hogy kibírná-e hazáig az adott cucc, az leginkább a szerencsén múlik, ami – valljuk be – nagyon is szükséges a külföldi autóvásárláshoz, s sokszor olyannyira velünk van, hogy a tanácsok megfogadása nélkül is lehet jó autót venni. Ha viszont nem társul mellénk, akkor a tippek által kijelölt ösvényről letérve előfordulhat, hogy nem lesz autónk, vagy az nem megfelelő lesz, ami külföldi nézelődésnél bizony drága mulatság.
Az autó honosítása - megfelelő előkészítéssel - már elvileg sima ügy. Kell hozzá természetesen egy kétnyelvű (vagy magyar) adásvételi szerződés. Amennyiben a szerződés külföldön íródott, nem kell átírási illetéket fizetni (csak regisztrációs adót). Egykapus ügyintézésre ne számítsunk, de az NKH-s műszaki vizsga, a NAV-nál a regisztrációs adó befizetése és a kapott igazolásokkal bármely okmányirodában a rendszám és a forgalmi engedély kiváltása akár néhány óra alatt elintézhető - persze az ügymenet nem mindig ilyen egyszerű (a linkelt cikkek a saját tapasztalatokat összesítő és a teljes folyamaton végigvezető leírások). Kiadásokra itt is jelentősen kell még készülni, a magyar rendszám (a regisztrációs adón túl) is több mint 60 ezer forintba kerül - a vizsga, a forgalmi engedély és a szükséges plakettek költségével. Aki tehát vonzónak tartja a külföldi árakat, ezeket, az utazási és a kint tartózkodási költségeket is adogassa össze, úgy sajnos már nem biztos, hogy azok csábítóak lesznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:01
    Permalink

    A kulfoldi vasarlasnal azt hiszem a legfontosabb, hogy a nyelvet beszelje a vasarlo vagy Angolul tudjon komunikalni,(mivel meg a 90 eves Nyugat Europaival is sikeresen tudok kommunikalni Angol nyelven)
    Utolso kulfoldi vasarlasom a Nemeteknel szinte percek allatt lebonyolodott (hivatalos MB kereskedonel) a Magyarorszagi heje-hujat is egy nap allatt eltudtam intezni.

Vélemény, hozzászólás?