Fegyver az irritáló karcolások ellen

Ladát gyógyítottunk a Sonax karceltávolítójával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bosszantó karcolásokból szinte bárhol kaphat szeretett autónk, de szerencsére nem kell sokáig kerülgetnünk, egy kis polírozóanyag és egy kis kézügyesség segíthet rajta, most a Sonax termékét próbáltuk.

Sokak szerint nem érdemes foglalkozni a kisebb karcolásokkal, ott van és kész, használhatóságából nem veszít az autó. Ha viszont a kelleténél jobban szeretjük autónkat, igenis bosszantani fog minden egyes nap a szépséghibája. Szerencsére elég sok megoldás közül választhatunk, nagyobb karcolásnál érdemes keresni egy helyet, ahol géppel fel tudják polírozni, ám a kisebb, nem túl mély karcokat otthon is el tudjuk tüntetni. Egyébként, amire a lehető legjobban alkalmazhatók ezek a házi polírozó szerek, az a kilincsek környékén található rengeteg, köröm okozta karcolás, azokat szinte maradéktalanul el lehet velük tüntetni.
Mivel Lada tesztautónkat egy nagyobb, ám nem túl mély horzsolással együtt kaptuk (nem gyári vagy szállítási, már itthon szerzett sérülés), úgy tettünk, ahogyan nagyapáink is sokszor, simogattuk egy kicsit a kocsit. A felül egész enyhe, alul viszont mélyebb karcolásokhoz ezúttal a Sonax egy komplett szettjét választottuk a Kauffer.hu kínálatából, a nem túl rég próbált SCT-Mannol készletet ugyanis elkapkodták a vevők, most épp hiánycikk. A Sonax készlete is kétféle szert tartalmaz, az 1-es finom csiszolóanyagot tartalmaz, a 2-es pedig a befejező fényesítéshez szükséges. Enyhébb sérüléseknél előfordulhat, hogy elég csak a fényesítés, durvábbakhoz viszont tartogat a szett plusz megoldást. Van benne néhány nagyon finom, kb. kétezres szemcsesűrűségű, öntapadós vizes polírkorong, meg egy nagyon jól kitalált kis szivacshenger. Nagyjából olyan a keménysége, mint az ujjbegyünké, így nem kell félni, hogy túl erősen, vagy túl koncentráltan csiszolnánk vele a felületet, ráadásul azt fogva a kezünk sem fog olyan hamar megfájdulni. Tartozik még a csomaghoz polírozó rongy is, így amit nekünk kell beszerezni, az csupán némi víz, az is csak a csiszolás-fázisához.
Hirdetés

Önmagában a polírozóanyagok nem csinálnak egyebet, minthogy a finom szemcséikkel teljesen kitakarítják a karcolást, és nagyon picit finomítanak rajta, az adott horzsolás egyméteres távolságól már nem volt észrevehető az első beavatkozás után, közelebbről viszont látszott, hogy a sérülés még mindig ott maradt. Erre való a finom csiszolópapír, egy kicsit kiegyenlíti a lakkréteget, de óvatosan kell vele bánni. Túl sokáig egyébként sem lehet használni, finomsága miatt hamar telítődik és elhasználódik, egy korong nagyjából egy tenyérnyi sérülés csiszolására elegendő.
Ezután a sérülés helyén bemattult fényezést az egyes durvább, majd a kettes fényesítőszeres ronggyal addig kell dörzsölni, amíg teljesen fényes nem lesz, vagy meg nem elégedtünk az eredménnyel. A fényesítést nem lehet túlzásba vinni, csak a csiszolási fázisnál kell vigyáznunk, nehogy az alapozóig koptassuk a felületet. Remélem, kivehető az előtte, utána fotókon a változás, az ív alatti mélyebb sérülésből épp csak a legmélyebb pontok maradtak meg, de messziről már egyáltalán nem látható a sérülés. Fölötte mondhatjuk, hogy maradéktalanul eltűnt.
Mindent összevetve a Sonax szettje nagyjából tartalmazza, amire szükségünk van, egy nagy hátránnyal, hogy miután kibontottuk, nem igazán lehet visszacsomagolni. Persze, ha elhasználtuk, nincs probléma. Ha komolyabban nekilátunk, 5-6 sérülésre el is megy a kis csomag. A nemrég próbált SCT-Mannol szetthez képest jóval drágább, jelenleg akciósan közel négyezer forintért kapható, viszont több szempontból is inkább a kék dobozos márka szettjét ajánlanám. Igaz a Sonaxhoz adott szivacs nagy segítség, mégis ideálisabb a Mannol a tárolás és a mennyiség miatt, nem is beszélve az áráról. Valamint a Sonax-szal kezelt sérülés maradékait tovább sikerült finomítanom vele, így engem jobban meggyőzött, ugyanakkor jelenleg hiánycikk, így egy kicsit várni kell rá, de a karcolások sem mennek messzire addig. Vélhetően a Ladánál is örülni fognak, ha meglátják a végeredményt, pontosabban, hogy nem látják. Hamarosan jön természetesen a karcmentesített autó tesztje is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?