Ilyen bírságokat oszthatnak az új szupertraffipaxok

Lehet számolni - ezekről küldhet csekket a rendőrség új csodarendszere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már két hét sincs felkészülni a rendőrség új, gyakorlatilag mindent látó és ellenőrző kamerarendszerére. Mutatjuk működését, bírságait.


Hétfői hír, hogy április 5-től, egészen konkrétan aznap reggel 8 órától a tavaly tavasszal (épp tegnap egy éve) üzembe állított 160 változtatható helyű KKEP (Komplex Közlekedési Ellenőrző Pont) mellé éles üzembe kerül a 365 fix telepítésű szupertraffipax, ami valójában nem 365 különböző mérési pontot jelent, csak mintegy 130-at, összesen 365 forgalmi sáv figyelésével.
Hirdetés
Tudjuk egy ideje, hogy a sebesség mellett az autók rendszámát is leolvasó és azonosító, a műszaki vizsga érvényességét, a sofőr biztonsági övét, "kézből telefonálását" is ellenőrző készülék még az egyéb közlekedési szabályok betartását, illetve megszegését is figyeli. Kiszúrja a záróvonal átlépését, a busz-, illetve a leállósáv használatát vagy a piros lámpán áthajtást is. Kamerái ráadásul éjszaka is élesek, igen zord idő szükséges ahhoz, hogy ne lássanak. Detektorral persze fel lehet készülni a mérésekre, továbbá kritikaként felvethető, hogy a kamerák helyeit már tavaly közzétette a rendőrség, volt idő betáplálni a szükséges infókat a navigációs programokba, átlagsebesség-mérést pedig (egyelőre) az új kamerahálózattal sem alkalmaz a rendőrség.
Milyen bírságokat kaphatunk?
A kamerák által küldött bírságok egységesen a "drágább", nem helyszínen kiszabott tételek lesznek, az eddig is ismert rend szerint.
  1. Sebességtúllépés kapcsán a már évek óta ismert 30-300 ezer forintos csekkek érkezhetnek.
  2. Különösen (és persze indokoltan) drága a "leállósávban autózás", amit alkalmanként 100 ezer forintos tétellel számláz a rendőrség.
  3. Komoly bírság, 40-60 ezer forint fizetendő lejárt műszaki vizsga miatt.
  4. 60 ezer forint a "díj" vasúti átjáró tiltott jelzésének figyelmen kívül hagyásáért.
  5. 50 ezer forint fizetendő a hagyományos közlekedési lámpa pirosán áthajtásért, illetve a kötelező haladási irány megszegéséért.
  6. Egységesen 30 ezer forintos tétel a buszsávban haladás, a behajtási tilalom megszegése, a záróvonal átlépése és a kézből telefonálás.
  7. Ha valaki nem halad, csak megáll a leállósávban (indokolatlanul), az 40 ezer forintba, ugyanez a buszsávban 20 ezer forintjába kerül.
  8. Érdekes, de legfeljebb utóbbi összeg, azaz 20 ezer forint fizetendő a biztonsági öv be nem kapcsolása miatt is, de ha valaki csupán lakott területen mulasztja el az övcsatolást, az 10 ezer forinttal is megúszhatja azt.


Látható, a bírságok nem szerények, ahogyan eddig sem voltak azok, csak áprilistól egy kicsikét többször kerülhetnek kiszabásra.

A rendőrség hangsúlyozza, nem a pénzgyűjtés, hanem a közlekedésbiztonság javítása, a közlekedési mortalitás csökkentése a célja az új ellenőrzőrendszerrel.

Csak remélni tudjuk, hogy a nem olcsó, a 160 mobil sebességmérővel és minden kapcsolódó rendszerrel együtt 14,5 milliárd forintos (Európai Uniós forrásból finanszírozott) VÉDA rendszer valóban meghozza majd hatását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Én nem bízok hogy az útaink jobbak lesznek mert a beton kell a focipályák építésére és e miatt én a mocizást
    befejeztem. Egy éve a Suzuki 400 Burgmanom ledobbot egy kátyú miatt és azonnal el is adtam…
    Szavazni ? Az egyik kutya a másik eb…..

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Tisztelt Macan!

    Ezekben a dolgokban igazad van úgy gondolom,de mikor vették figyelembe az autós érdekeit?Utak állapota?Az agyrém, mivel motoros is vagyok, ezt teljes mértékig aláírom.Pénz lehúzás az is igaz, mint írtam,de nem mi tehetünk róla, hogy mire költik, az is igaz.Mi csak 1-et tehetünk SZAVAZUNK a megfelelő időben csak KIRE???Sajnos ez egy ilyen ABSZURDISZTÁN!!! Minden téren.
    Mikor indulj el? az nem túl bonyolult, Google térkép+fél, háromnegyed óra, ha messzire megy az ember, persze a messze is relatív ebben a kis országban.Még hozzátenném, hogy én is megnézem a bírságok tól/ig határait, figyelembe véve a sebességmutató pontosságát is, nekem az jött ki, hogy 100km-nél még nincs bünti 90-es határnál.Azért nyilván nem lehet ki milliméterezni, de egy kis túllépés még nem gáz, pl.: 50 helyett 58 az belefér és máris komfortosabb a haladás, persze ha engedi a helyzet.
    Ismeretlen helyen nem lehet kiszámítani milyen útra megy az ember ezért kell egy kis ráhagyás az időre.
    Persze ezeket a dolgokat lehet a végtelenségig ragozni, úgy ahogy írod, de bízzunk benne, hogy lassan jobb utakon is közlekedhetünk.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    BIZONY még-is eggyezünk akkor?
    A rendőri statisztika úgy is hamis és nem mutatja ki a valós baleseti okokat. Legkönnyeb a gyorshajtásra hívatkozni és büntetni. De mi van az utak állapotával ahol igaz nem is lehet már még 50-el sem haladni
    és az annó benzinpénzbe bevezetett “útpénzekről” meg nem beszélnek !! Az utak miatti autók állapotárol
    sincs szó és arrol sem hogy a csóró nép nem tudja megfizetni a 10-en párezeres javítási rezsiórákat sem
    és nemsokára még emelkednek mert már a szerelők fenekébe is bekötött pénztárgépet kell majd….netán
    a maffiának ne teljen a kassza !! Netán azt is bevezetnék mint más országban hogy ne a miniszteri fizeté-
    sekhez szabják a büntetést vagy legalább figyelembe vennék a “delikvensek” anyagi helyzetét. Orbáncunk
    ha látna a földön 10.000-est biza még le sem hajolna hogy felvegye míg másoknak 10 napi eledele az ösz-
    szeg !! A sebességet átlépők között is különbözetet teszek, vannak milliárdos rohangálók akiknek még a
    300 ezer kifizetése is aprópénz míg az átlagos sofőr néha lépi át a megengedett sebességet .
    Írod időben indulni..de mennyivel? Honnét tudhatom hogy merre milyen /kátyús/ az út? Vagy más akadály?
    Hiába számítok egy átlagos sebességet ha még néhol 50-el sem lehet haladni..és épp ilyenkor az ember
    siet behozni a lemaradást és….
    Netán az autópályák sem lennének autóskoppasztók? Ha magyar bevételekhez szabnák a díjjakat akkor
    azt a kevés autópályát használnák az emberek de így??
    Szóval lenne még sok észrevétel de ….

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Tisztelt Macan!

    Csak azt kívánom neked, hogy közlekedj még nagyon sokáig, egyszer csak rájössz miért bunkózom az agresszív gyors hajtókat.Továbbá idézlek”Továbbá ..szerintem aki gyorsan vezet az jobban is figyeli a forgalmat” Ez igaz, de az is, hogy sokkal több veszélyt rejt az ilyen típusú vezetés, nem beszélve arról hány vétlen embert veszélyeztet.Természetesen a lassú trutymó is pont olyan veszélyes én nem azokról beszéltem, ha értetted volna.A pénz lehúzással maximálisan egyetértek, ha így érzik egyesek,de a közlekedési morál rendes kerékvágásba terelését nem lehet potom pénzekkel elérni.
    Egyébként meg hova a f…omba siet???Ezek nem 1x sietnek hanem mindig, mert aki 1x 1x siet az még nagyobb veszélyt rejt (másokra főleg)nem gondolod???Mint írtam át kell gondolni mikor kellene elindulni, hogy normálisan közlekedve érjen oda, ha nem sikerül akkor elkésett azt ennyi.Nem mind egy, hogy ki fizeti meg a sietés árát, mert hogy 1x meg kell az csak idő kérdése úgy gondolom, csak én ne legyek ott, de jó ha más se.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Ez mind szép és jó, de lassan rendőr államban élünk a sok kamerától. Hivatkozva a szabályok betartatására de az senkinek nem jut eszébe, hogy inkább az utazás körülményeit kellene javítani? Kis országunkban nem lehet a mai napig úgy normálisan közlekedni, hogy ne keljen a fővárosi tumultust igénybe venni! Most ha valaki délről északra tart, vagy keletről nyugatra akkor hogy jut el? Menjen mindenki a fővároson keresztül mert arra megy minden normális autóút. Szerintem ez nagyon gáz. Persze, hogy tele a hócipője mindenkinek az utazással, hiszen minden falun, bolhatelepen át kell menni és 50-re kell lassítani ráadásul sz@r utakon. Ez közlekedés? Vicc. Ráadásul az edény osz….kokat ez sem foglya visszatartani akik versenypályán érzik magukat a magyar utakon, mintha rájuk nem vonatkozna a szabályokból semmi. Mert a magyar már nem mer kihágni, de a külföldi az sz@rik az egészre! Aki betartja a seb. határokat java része honfitárs, ezt jó ideje tapasztalom. Egyébként meg uram bocsá előfordul, hogy gyorsabban kell menni mert oka van még ha ez a szervek számára nem is létezik, de az út, utak a közlekedés van az emberért és nem az ember a szabályokért. Kellenek a szabályok de ne tévesszük már szem elől a célt! Ja, hogy a lehúzás a cél? Bocs elfeledtem! Mert tényleg olyan már ez az egész. Vagy azért gombolnak le mert a normális utat választod ahol mondjuk lehet haladni is, már ha a rengeteg k..va kamiontól lehet egyáltalán, vagy mert 95-el haladtál rosszkor nem jó helyen. Szóval én is le flexelném az összes ilyen fost de nem azért mert állandó gyorshajtó vagyok, hanem mert megalázó! Egy km-ekre belátható szakaszon ahol sehol senki rajtam kívül, nehogy már lelkiismeret furdalásom legyen ha 100-al megyek 90 helyett!! Álljon már meg a fáklyás menet!! De mi ezt is le fogjuk nyelni mert lenyelünk mindent. Sokszor van, hogy 300km kell mennem de egy rémálom az utazás a sok lakott terület miatt meg a seb. korlátozások miatt. 82-es, 83-as, 85-ös utak egy vicc! Ezek főutak? Hova a túróba tűnik el a rengeteg lóvé amit egyébként is lehúznak rólunk?? Mert, hogy nem a magyar utakba landol az egész az biztos!! Na erről kellene beszélni nem a “edény” VÉDA nevű kísérleti patkány megfigyelőről!! Utakat akarunk amik járhatóak gyorsan, biztonságosan és nem pedig kukucskálókat! Magyarország szeretlek! Jól hangzik nem? Á, röhögnöm kell.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Tisztelt Rőzse, az a fogalom azt takarja hogy féltik nehogy kevesebb adó és más sarcfizető lessz. Ugyanis
    még vidéken is a mortalitás a halálozást jelenti.
    Máskülönben mi a bunkóság ha valaki siet és gyorsan vezet?
    Továbbá ..szerintem aki gyorsan vezet az jobban is figyeli a forgalmat, nem mint a lassú trutymó aki szanaszét
    bámészkodik csak nem az előtte és mögötte haladókat figyeli !!

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Ez a fogalmazás, hogy “közlekedési mortalitás csökkentése” enyhén szólva értelmetlen.
    Szerintem közlekedési morált akart írni a szerző, vagy valami pesti szleng lehet, amit vidéki létemre nem ismerek.Ezért utána néztem a kifejezésnek,de sajna nem találtam értelmezést rá.
    A “mortalitást” kimondottan az egészségügyi dolgokkal kapcsolatban használják nem közlekedésre.
    Egyébként meg az a véleményem, hogy igenis erős büntetések kellenek a közlekedési morál normális mederbe tereléséhez.Még mindig sok az agresszív bunkó az utakon aki nem közlekedik, hanem úgy vezet mintha mindenkinek meg kellene alázkodni előtte, lehetne még sok mindent mondani rájuk.
    Meg kellene már tanulni előzékenyen, udvariasan a szabályok betartásával közlekedni, akkor is odaér mindenki ahova akar, legfeljebb előbb kell elindulni.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Te görényfajzat ..ugy néz ki hogy te is a orbánc maffiához tartozol és így kiakadtál ??!!
    Netán csak a képen látható piát ittad meg …Ha te is olyan bevételből élnél mint a nép 80 %-a nem lenne
    pénzed még az üres üvegre sem !!

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    [i]“de a legnagyobb kedvencem, hogy itthon pl. az osztrák büntihez képest 3-4 szeresek a tételek ! az emberek meg átlagosan a negyedét keresik……”[/i]
    Mondatod első fele nem igaz.
    Mondatod második fele pedig baromság, mert a büntetés az nem segély, hanem a visszatartás eszköze.

    Leülhetsz, elégtelen.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Az idióta indokolás..nem pénzbehajtás..Sajni törpekirályunk már szétosztott mindent haverjainak. E módon majd megint megtellik a kassza és…
    Jó lenne ha a büntik mértékét is a bevételekkel emelnék. Igaz a döntéshozók a havi 8 milla bevételeikhez
    mérték és fogalmuk nincs hogy e ország a koldúsok országa !!

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    “Különösen (és persze indokoltan) drága/áprilistól egy kicsikét többször kerülhetnek kiszabásra/VÉDA rendszer valóban meghozza majd hatását” – még ezt a nyalizós cikket. Szánalmas.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    “Különösen (és persze indokoltan) drága/áprilistól egy kicsikét többször kerülhetnek kiszabásra/VÉDA rendszer valóban meghozza majd hatását” – még ezt a nyalizós cikket. Szánalmas.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Utálom azokat a kamionosokat akik a 90 km/h. helyett afölött akarnak menni és a szabályosan kilencvennel menő autóst “tolják” maguk előtt. Egyszer egy félóráig nem láttam mást a visszapillantómban csak egy Renault kamion orrát.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Nem egyszer jövök hazafelé 85-90-nel, ha látom hogy közelít egy kamion lehúzódok a leállóba, hogy szabályosan el tudjon mellettem menni. Ezek után ez az opció kivitelezhetetlen lesz.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Nos ez nagyon jó kérdés. A leálló sávban sokmindenért megállhat az autós. olyan is előfordul, hogy erős vizelhetnéke van és könnyít magán.. (Ismerjük el, fontos a közlekedés biztonsága érdekében, szóval jobb, ha megteszi.) De a leálló sáv miatt automatikusan nem lenne szabad kiszabni büntetést, hanem fel kell szólítani az illetőt, hogy nevezze meg a döntése célját.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Tiltott helyen kamionnal előzés 800ezer, és még ez sem lenne elég elrettentő büntetés. Nap, mint nap kirántják elém a kormányt és ezzel fékezésre kényszerítenek. Nem egyszer vészfékezésre volt szükségem, hogy ne toljam meg, videofelvételeim vannak, csak sajnos ez nem bizonyíték.
    Aztán ott vannak a román, ukrán, orosz traileresek, akik vígan mennek az utánfutóval 120-140-nel és nem zavarja, hogy 80-nal tehetné csak (tudtommal a határoknál ki van rakva, hogy milyen járművel mennyivel lehet közlekedni). A büntetés legyen akkora mértékű, hogy meg se érje kocsikat importálniuk. Legalább kisebb lenne a forgalom a pályákon.
    Havi 10-15ezret gurulok, engem nem zavarnak a kamerák.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    “A rendőrség hangsúlyozza, nem a pénzgyűjtés, hanem a közlekedésbiztonság javítása, a közlekedési mortalitás csökkentése a célja az új ellenőrzőrendszerrel.”

    ezt a megagigabullshitet !!!! de a legnagyobb kedvencem, hogy itthon pl. az osztrák büntihez képest 3-4 szeresek a tételek ! az emberek meg átlagosan a negyedét keresik……
    hiába noh, ha impotensek a kormányaink, akkor ilyen anomáliák (és még rengeteg) felfedezhető szeretett hazánkban 🙂

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Egyetértek. Ha valóban a közlekedésbiztonság javitása lenne a él, ahhoz egészen másként kellene közeliteni, nem pedig pénzgyűjtéssel. “A közlekedésbiztonság javitása” jelen esetben csak átlátszó üres szólam.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    “A rendőrség hangsúlyozza, nem a pénzgyűjtés, hanem a közlekedésbiztonság javítása, a közlekedési mortalitás csökkentése a célja az új ellenőrzőrendszerrel.”
    Még ha ez igaz is lenne, az volna ám csak a szép világ. Sajnos nem az és valószínűleg nem is lesz az a belátható jövőben. Egy olyan rendszerben nem is lehet igaz sehogy, ahol más a közlekedési mortalitást részletező statisztikák is hazugok, az intézkedéseket meg ezekre a hazugságokra alapozzák.

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Engem nem zavartak a mobil mérők sem, több százezer kilométert levezettem bírság nélkül, mégis szinte mindig, mindenhova odaértem időben. Aki meg nem tartja a a szabályokat, az fizessen. Ez mindenhol így van, nem csak “ez az ország szól erről”…

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    Le kellene flexelni az összes ilyen kamerás szart ….nem más mint sima adóbehajtás …FIZESSS FIZESSS FIZESSS erről szól ez az ország semmi másról és ez a rendszer is kb erre jó .

  • 2017.10.28. at 06:58
    Permalink

    “Ha valaki nem halad, csak megáll a leállósávban (indokolatlanul)”
    “Különösen (és persze indokoltan) drága a “leállósávban autózás”

    Ezek a csoda kamerák miből fogják tudni, hogy egy autó azért állt meg a leállósávban, mert megnyekkent a motor vagy azért mert épp nincs jobb dolga és napozna egy kicsit?
    Szintén mi alapján fogja tudni egy kamera eldönteni, hogy egy autó azért halad a leállósávban mert próbál pofátlan módon előre nyomulni vagy azért mert döglődik a kocsija és próbál még elevickélni az első lehajtóig/pihenőig?

Vélemény, hozzászólás?