Kiszámoltuk, mely modellnél, mikor éri meg az E85

Mikor éri meg az etanolos verzió?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új autó vásárlásakor nem csak a dízel/benzines kérdést kell tisztázni, a drága dízelmotorról lemondva több márkánál etanolos verzió is kínálkozik. Kiszámoltuk kinek éri meg utóbbit választani.

Nem csak utólagosan lehet az autókat etanol üzemhez alakítani, több márka kínálatában is létezik gyárilag E85 (azaz 85 százalék etanol és 15 százalék benzin elegyéből álló) üzemanyaghoz hangolt, benzinmotoros verzió. E kivitelek felára jellemzően nagyobb, mint a hazai átalakítóké, mégis van rájuk kereslet, hiszen sokan jobban bíznak a gyári rendszerekben – a garanciális problémák miatt mi is ez utóbbira szavaznánk. Van olyan márka, mely felármentesen adja az etanolos használhatóságot, ott azonban más okból nem lehet tiszta haszonról beszélni.
Mindenképp érdemes tisztázni, hogy egyáltalán megéri-e az etanolos verzió, hiszen hiába itatható olcsóbban etanollal a járgány, ha ezen lehetőség felára eltúlzott. Utóbbitól nem kell ugyan félni, hiszen a vizsgált modelleknél, az alapjukat adó benzinmotoroshoz mérten 90-300 ezer forint közötti árért választható az etanollal is itatható variáns, az egyik márkánál pedig fizetni sem kell az etanol-tankolhatósághoz. Az olcsó vagy az akár nem is létező etanol-felár azonban még mindig nem teszi egyértelművé azt, hogy olcsóbb-e E85-tel járni.
Etanollal üzemletethető modellek felárai, illetve azok megtérülése
Benzines modell alapára Etanolos verzió alapára Árkülönbség Megtérülési kilométer gyári értékkel Megtérülési km 30% többlet fogyasztással
Opel Insignia 2.0 Turbo ECOTEC (220 LE) 8 497 000 Ft 8 647 000 Ft 150 000 Ft 17 170 km 91 905 km
Ford S-Max 2.0 Trend (145 LE) 8 250 000 Ft 8 340 000 Ft 90 000 Ft 10 553 km 56 487 km
Volvo C30 2.0 (145 LE) 5 790 000 Ft 5 910 000 Ft 120 000 Ft 15 744 km 108 087 km
Volvo V70 T4F Kinetic (180 LE) 10 490 000 Ft 10 610 000 Ft 120 000 Ft 16 484 km 88 228 km
Saab 9-5 2.0T Linear (220 LE) 11 650 000 Ft 11 950 000 Ft 300 000 Ft 34 341 km 183 810 km
Renault Laguna 2.0 16V Expression (140 LE) 6 590 000 Ft 6 590 000 Ft 0 Ft nem értelmezhető nem értelmezhető


A gyári fogyasztási értékkel számolva nem kétséges, megtérül az etanolos üzem, hiszen a vizsgált modellek közül csak egynél adnak meg a benzinesnél lényegesen nagyobb etanolos étvágyat, a maradék ötből további egynél, 1,3 százaléknyi, azaz 0,1 deciliternyi az etanolos plusz-fogyasztás, a többinél pedig (legalábbis állítólag) üzemanyagfajtától független az étvágy. A csekélyebb etanol-felár természetesen hamarabb megtérül, így gyári értékkel kalkulálva leghamarabb a legolcsóbban etanolosítható Ford S-Max gyári átalakítására fordított összeg térül meg, már 10 553 kilométer után, onnantól kezdve pedig élvezhető a bő 30 százalékkal olcsóbb üzemanyag haszna. A Volvo C30 esetében 15 744, a V70 esnél 16 484 kilométer, az Opel Insigniánál 17 170, míg a többiekéhez mérten legalább dupla felárért kínált etanolos Saab 9-5 esetében 34 341 kilométer a kérdéses futásteljesítmény. Aki új autót vesz és legalább ilyen futást tervez vele, annak mindenképpen megéri tehát az etanollal itatható variánst kérni.
A gyakorlati tapasztalatok alapján azonban a képlet nem ilyen egyszerű, az etanol-használók és a korábban e téma kapcsán megkérdezett szakember szerint etanolból közel annyival többet fogyaszt az autó, mint amennyivel az a benzinnél olcsóbb, azaz mintegy 30 százalékkal. Mivel azonban jelenleg a benzin és az etanol közötti árkülönbség 30 százalék feletti, hosszabb futással ugyan, de ilyen plusz-fogyasztással is megéri az etanolos verzióra költeni.
Miként cikkünkben már említettük, van olyan márka, melynél nem is kell felárat fizetni az E85 használhatóságáért, a Renault Laguna, illetve a Lattitude közös alapbenzinese, azaz a 2,0 literes, 140 lóerős mindenképp itatható etanollal, ám ezeknél nem csak ezen ok miatt nincs értelme az etanolos verzió megtérüléséről beszélni, hanem azért sem, mert a gyár szerint motorjuk etanolból 42 (!) százalékkal többet iszik, mint benzinből.
100 kilométerenkénti üzemanyagköltségek benzinnel és etanollal [Ft]
Benzinnel Etanollal - gyári érték alapján Etanollal - 30 %-os többletfogyasztással
Opel Insignia 2.0 Turbo ECOTEC (220 LE) 3 242 2 368 3 078
Ford S-Max 2.0 Trend (145 LE) 3 164 2 312 3 005
Volvo C30 2.0 (145 LE) 2 933 2 171 2 822
Volvo V70 T4F Kinetic (180 LE) 2 701 1 973 2 565
Saab 9-5 2.0T Linear (220 LE) 3 242 2 368 3 078
Renault Laguna 2.0 16V Expression (140 LE) 2 894 3 016 2 749

Azonban a mai, azaz 385,9 forintos benzin és 281,9 forintos E85 árral kalkulált megtérülési értékektől függetlenül is érdemes lehet a gyárilag etanolos modelleket választani. Egyrészt érdemes felkészülni arra, hogy később esetleg nagyobb lesz az árdifferencia, másrészt azt is szem előtt kell tartani, hogy az autó így megújuló erőforrással hajtható és sokkal kevesebb szén-dioxidot termel, hiszen az E85 üzemanyag 85 százalékát kitevő etanol elégetésekor csakis annyi szén-dioxid szabadul fel, mint amennyit az előállításához termesztett növények (zömében kukoricafélék) megkötöttek. Ezt szem előtt tartva tehát ma már egyenesen bűnnek számít etanolos helyett hagyományos benzinest választani.
A döntés lehetősége persze sok esetben el sem jut a vásárlókhoz. Cikkünk készítésekor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az Opel Insignia etanolos verziója egyáltalán nem szerepel a márka hazai weboldalán, a véletlenszerűen kiválasztott márkakereskedő nem is tudott létezéséről s a benzinmotoros Renault Laguna/Latitude etanollal hajhatóságát sem híreszteli büszkén gyártója. Véleményünk szerint rosszul teszik, hiszen ezen környezetbarát verziót hirdetve előnybe kerülhetnének a hasonlót nem kínáló konkurenseikkel szemben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Nekem azt mondja meg valaki, hogy külföldi E-85 kút listát
    hol találok? Pl. ha horvátokhoz megyek, arra mennyi kút van, vagy Európában milyen sűrűn vannak E-85 kutak……
    Ha valaki tud ilyesmi kút keresőről, akkor az írja meg legyenszíves.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Szevasztok…Alfa párti vagyok már lassan 18 éve ,mindig gondot okozott a rossz benzin ,mert nagyon észre lehetett venni a benzin minőségét a menet tulajdonságon.Most van egy 156 1.6 TS ,nem tagadom szereti a “hasát” …240000 km van benne ,úgy gondoltam elég kopott már minden ahoz ,hogy elegendő üzemanyag kerüljön a dugókhoz :-),elkezdtem 3:1 arányban ,most ott tartok ,hogy 1:3 …sem hibajelző,sem indítási gondom nem volt ,a fogyasztásom se változott jelentősen ,pedig kihasználom a nyomatékot ,meg a lóerőket :-)) ..egyszóval ,ki kell próbálni..nem kell 20-30 litereket tankolni …ha nem működik ,nem kell erőltetni..amúgy meg a kagylós kútnál is tankoltam olyan “benzint” amiben szerintem nem min.4% etanol volt ..a kipufogó szagáról megítélve 😛 . Nemrég szedettek ki velem egy etanol átalakítót egy 1.3-as fordból mert már benzinből is meg etanolból is 13 litert evett :-))))) Ja …szoktam a “keverékemhez ” rakni egy kis bódítót is (spurit ) .. Ki fogom próbálni tisztán is az etanolt ..majd meg írom az “élményt”

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Szia Miki!

    Azt írtad, hogy mintha több ment volna a tankba a E85-ből mint hagyományos benzinből…. Nekem egyszer tűnt fel , de azt gondoltam biztos nagyobb a tankom… addig mentem a kocsimmal amíg lenem állt és mivel volt nálam 6 liter tartalékba, bele öntöttem és egyből mentem tankolni, max. egy liter fogyott el a kútig és mégis 59 litert tankoltam bele, mikor a gép könyv 61 literesnek írja. Én akkor azt gondoltam, hogy nagyobb valamivel a tank, meg amúgy is többszöri lekapcsolásra fejezem be a töltést. Olvasva a te hozzá szólásodat, gondolkodóba estem. Csak azt nem értem miért kell az etanolból több, mikor térfogatra adják???? Esetleg nem hitelesítik olyan lelkesen az etanol kutakat??? Valakinek ötlete?

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Tisztelt car-társak!Valakinek van tapasztalata kisgépek etanolos üzemelésével kapcsolatban?Nekem egy Honda Gcv 160-as motorhoz kellene,de nem tudom,működik e.vagy csak kárt okozok vele.Kérem,ha valaki próbálta már,legyen olyan kedves megosztani velünk a véleményét ezzel kapcsolatban.Előre is köszönöm!A korábbi kommentekben szereplő Opel c20ne motorral kapcsolatban köszönöm az észrevételeket,(nekem is ilyen az egyik),ha nem biztos az üzemeltetés etanollal,akkor én nem próbálom inkább.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    öreg VW Ventom van, 1.8 90LE motorral, benzinböl 10liter körül fogyasztott rövid városi utakon. Beletankoltam felesbe etanol, simán ment, majd megkíséreltem a tiszta etanolt. Hibátlanul működött vele, 500 km-ig amikor az ac-m feladta a harcot. Még “gyári” 18 éves ac-volt, igy az etanol csak előrehozta az elkerülhetetlent, a szerelő feltette a kérdést, új ac benzines vagy etanolos? a kettö között 12e ft volt a különbség, etanolost tetettem bele, mint megtudtam ez nagyobb nyomással dolgozik. Természetesen kicserélték az üzemanyagszűrőt, és kicseréltettem a gyári öreg üzemanyagcsöveket is. Több ezer kilométert tettem már így meg az autóval, a plusz költség már rég megtérült, egy tele tankolás, kb 6000Ft sporolás a benzinhez képest. Nincs reggeli inditási problémám, és még egy kicsit környezettudatosnak is érzem magam igy az ECO-Ventoval. A legérdekesebb viszont a fogyasztás ! Nem emelkedett meg! városban rövid utakon megmaradt a 10 liter autopályán 7,5 körül. Ezáltal én maximálisan elégedett vagyok az etanollal, de tény nem minden autó fogadja el ilyen könnyen mint ez az öreg vento.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Még egy kalkulátort hadd javasoljak:

    [url=http://e85-calculator.info]http://e85-calculator.info[/url]

    Még azt is figyelembe veszi, hogy mekkora kitérőt kell tenned a szokásos benzinkúthoz képest, az etanolos kútig. Mert ugye hiába van több, [url=http://e85kutak.info]mint 400 kút[/url], ha a te közeledben nincs, akkor bizony könnyen lehet, hogy nem éri meg váltani :S

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Ez kicsit fura. Általában 20-30% többlet szokott lenni, de 15 legalább. Nem volt check engine sem, meg semmi? Hallottam már többször olyat, hogy egy autó nem kért többet belőle – mert a motor elektronika egyszerűen nem tudott korrigálni a befecskendezett mennyiségen – viszont égett a check engine lámpa szegény keverékre figyelmeztetve. Ugye mondanom sem kell, hogy nem egészséges így használni a járgányt.

    Viszont ha sem check engine, sem rángatás, sem hidegindítási para, sem gyengeség nem jelentkezett, és emellett még a túlfogyasztásod is a nullát közelíti, akkor az számomra rejtély.
    Pozitív rejtély, de rejtély 🙂

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Hát, a nem alternatíva dologgal vitatkoznék. Igen, szép lenne, ha mindenki nekiállna elektromos autóval járni, de azt itt és most nem lehet, mert egyszerűen nincs kiépítve hozzá semmi.

    Etanolt használni ellenben igen egyszerű. Kb 60 ropi, 3-4 óra és kész az átalakítás. Ezzel a hétköznapi ember is sokat tehet.

    Etanolt nem csak kukoricából lehet csinálni. Most magyarországon abból csinálják, mert az van sok és fölösleges. De ugyanígy lehet valami energianádnak nevezett szutyokból is, ami a belvizes területeket kedveli. Az idei belvíz szezon egyetlen nyertesei ezek a gazdák:
    http://www.alternativenergia.hu/megkezdodott-az-energianad-betakaritasa/29027

    Ehhez pedig baromira nem kell termőföld. Sőt az idáig használhatatlan fos mocsaras réteket is igába lehet hajtani.

    Félreértés ne essék. Brazília szerintem is kapja be az összes f@szom, ha esőerdőt irt, hogy tudjon etanolt gyártani.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    2 tonnás 270 lóerős kocsi vagy 900 kilós 115 lovas kocsi. Fogyasztásban biztos nagyobb a különbség mint gyorsulásban… neked az alja 16 liter, nekem városban a teteje 9 liter.
    valamilyen szinten ez is spórolás

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Köszönöm neked is, a gyors és értelmes választ! 🙂
    Sok dolog nem tiszta a kocsimmal kapcsolatban (sajnos). jelenleg egy hónapja áll váltóhiba miatt, előtte közvetlenül próbálkoztam az ethanollal. Apránként adagoltam neki kb 2 héten keresztül. A motor onnantól kezdve melegedett gyorsan, mikor felesbe, vagy több e85-öt és kevesebb benyát tettem bele. Benzinnel télen ha nem volt forgalom, fel sem melegedett a motor, hogy fűteni tudjak :D.
    Érdekes viszont, hogy Ethanollal 3 csíkig(digit műszerfal, 6 csík van, első zöld, 4 sárga, utolsó piros.) pikk-pakk felmelegszik, max 4-ig, de tovább sosem ment,még akkor sem mikor tiszta e85 üzemben voltam 1 órát dugóban. Ettől függetlenül félek, nehogy nekem valami eldurranjon a dugóban, mert a sok anyázás mellett nem is tudok mit kezdeni vele, főleg így nyáron a 40 fokban. Termosztát: Feltételezem jó, ha benzin üzemben semmi rendellenességet nem tapasztaltam. Ksigab C20NE, katalizátor viszont nincs már alatta (sajnos így vettem), E85 átalakítóm sincsen!

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Na akkor nézzük ezt az E85 témát: Amerikai terepejáró, 4.3 V6 benzin üzemmód: 17 liter átlagfogyasztás, tisztán alkohollal tankolva 20 liter átlagfogyasztás, sárga piros, tengeri kagylós kút fullos, magas oktánszámú benzinjével tankolva 16 literes fogyasztás. Nekem szerencsém van, mert ez a paripa mindennel megy, ami fel tud robbanni, nem kell átalakítani, kapcsolgatni, stb…

    Sokat megyek mindenhol vele: 1000 km-t így osztanám le: 500 autópálya, főút, 150 város, 150 földút sima két kerék, 150 km összkerékhajtás, és 50 km felezős, difizáras, nehéz terep.

    Az autó folyamatosan ugyan úgy teljesít, nem füstöl, nem éget szét semmit a motorban, jó a fűtése, és nem veszi zokon a klímát sem (272 lóerőnél mondjuk ez csúnya is lenne). Én mindig azt tankolok bele, ami éppen van: Ha lehet akkor etanolt, de ha kifogyott a nafta, akkor nem esek kétségbe a benzintől sem. Mindig ugyanolyan a teljesítménye, nincs szerintem különbség. Szerintem egy suzukis ne is próbálkozzon az etanollal, mert az úgysem hajtja, meg ugyebár a suzuki gyári fogy. értéke 4,3 – 5,5 liter (zsírozott lejtőn, hátszéllel lefelé az én autóm is beéri ennyivel), 70 km/óránál. Aki szerintem vesz egy pár millás autót (Saab), nem hinném, hogy gond lenne neki 3 kiló többletköltség. Akinek át kell alakítani a paripáját, az inkább gondolkozzon a HHO cellákban, az az igazi (polgári autóba az e-bay -on 250 dolcsiért komplett szettet lehet venni), és minden üzemanyaggal összefér, nem kell félni a tudatlanoknak a szétégett dugótól, a leolvadt hengerfejtől, meg a többi hülyeségtől.

    Mivel ismerem a népem, ha javasolhatok valamit, akkor itt a legolcsóbb, és a legkisebb kilométer költségű autó: 1.1 fiat panda, elgázosítva, és HHO cellával támogatva, 90 Km/h sebességnél 3,8 liter legolcsóbb benzinből 🙂 menni nem megy, de legalább gyenge 🙂

    És hogy elmondjam itt is, amit a diesel fanoknak meg is szoktam mutatni: nincs az a diesel nyomaték, amiért odaadnám a benzines gyorsulást 🙂

    Üdv: beco26 (GMC Typhoon, 4.3 I, V6 biturbó)

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Biztosan valami gond lehet nálad a szövegértelmezéssel:
    Nem jobb a benzin, de semmivel sem jobb az alkohol. Ha mindenki azzal járnak benzin helyett, annak előállítása komolyan megterhelné a Földet.
    Igen, van egy csomó éhező ember, akire nem kellene így legyinteni, ahogy tetted. Viszont ha a termőföldeket alkoholtermelésre fogják használni a cégek, akkor csak még többen lesznek, kevesebben semmiképpen.
    Nem tudom, honnan vetted a hülyeséget, hogy van egy csomó termőföld, merthogy egyáltalán nincs. Így is általában az erdőket vágják ki, ami megint nem túl nyerő.
    Ha elveszik az élelmiszer-ipari termékek elől a földeket, azok ára hatalmasat fog ugrani, amin meg Te (is) fogsz kiabálni.

    Ha elfogy az olaj, alternatívát kell találni, az etanol legkevésbé sem az.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    üdv.: nesto!
    Nekem egy 1988 as Asconám van ugyan olyan motorral mint a te kadetted… legalábbis azt gondolom, hogy hengerenkénti injekoros, katalizátorral… a komputere a kocsidnak nem rögtön áll át az E85 adta megváltozott értékeknek. Ezért nem azonnal veszed észre a változásokat 10-20 percet kell menned vele mire a rendszer alkalmazkodik az új üzemanyaghoz. Egy fontos dolog, (bár most már ez nem lesz akkora gond) a motor termosztátja jól működjön, mert ha nem éri el a motor az üzemi hőmérsékletet akkor a rendszer a legutóbbi “üzem meleg” beállításait használja. És ha valami oknál fogva az akkumulátorról lekapcsolod a kocsidat akkor a rendszer vissza áll a gyári beállításokra… Ha kérdésed van keress nyugodtan…
    üdv.:G

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Amúgy meg attól még hogy van egy rakat termőföld, azok a szerencsétlenek ugyanúgy éheznek. Éheztek ezelőtt 100 évvel is, és éhezni is fognak 100 év múlva is… sajnos.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Ehh, akkor hátha te tudsz nekem válaszolni, eddig még egy zöld ember sem tudott. Tehát hogy te azt mondod, hogy ne használjak etanolt, mert az rossz. Inkább BENZINT? Az jobb? Ne mondd már nekem hogy jobban jár a világ, ha mindenki továbbra is benzint éget. Ha elfogy az olaj mindenki éhenhal.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Egyetlen egy nem elhanyagolható gond van az etanollal.
    Ha mindenki ezzel járna, más növény számára nem maradna termőföld. Ezért nincsen egyértelműen támogatva.
    A világ lakosságának 1/6-a éhezik, azaz 1mrd ember, az etanolt készítők pedig arra használják a földet, hogy ”alkoholt” termesszenek. Ha erre a ”környezetbarát megoldásra állnánk át, csak több lenne az éhező, és még durvábban elszállnának az élelmiszerek árai.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Egyetértek Opelfan.nal. Szerintem is az LPG üzem a leggazdaságosabb. (legalábbis addig, amíg a benzin és a gáz ára között ennyi marad a különbség)
    Én az idősebb, jó állapotú benzines autók átalakítását is támogatom.

    Jó utat mindenkinek!

    E.Gábor

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Sziasztok!
    Két 1.4-es ASTRÁT TANKOLUNK etanollal.(F,G)3/4-1/4-ed arányban. Sem többlettfogyasztás sem indítási nehézség nem lépett fel.Nyári tengerparti nyaraláunk alkalmával,külföldön 98-as benzinnel járattam a fogyasttásom hajszálra ügyan annyi maradt,mit az említett etanolos keverékkel. Üdv.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Amit leírtál teljesen egyértelműen annak a tünete, hogy szegény keverékkel jársz = nem jut elég etanol a motorba. Így nem javaslom használni az autót, mert ekkor az égési hőmérséklet erősen megnövekszik, ami a motor károsodásához vezethet.

    Azt lehet tenni, hogy csökkented az E85 arányát a tankban, vagy átalakítót szereltetsz a kocsidba. Sajnos típusonként nagyon eltérő, hogy melyik mekkora arányt tolerál átalakítás nélkül.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Üdv E85-ösök!
    Én is próbáltam az ethanolt, nekem sajnos nem vált be. erősebb sem lett a kocsim(bár ez nem is volt szempont), fogyasztani sem fogyasztott sokkal többet, de 2 perc alatt üzemi hőfokra melegedett a motor folyamatosan haladva, ráadásul kb 8-10 fok ha volt kint. ez kicsit aggasztott. Még felesbe tankolva is voltak indítási problémáim, tisztán ethanollal sajnos alig indult. 2.0 8V kadettem van. Ehhez a kocsihoz senkinek sem ajánlom, bár remélem vannak akik tudják használni, és nekem is elárulják a titkukat 🙂

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Üdv!
    Valóban Jól sikerült a cikk! De sajnos hazánkra jellemző módon nem nagyon foglalkoznak az etanolos gépekkel a kersekedők. Főként az esetleges hibaelháritás bonyolultságára hivatkoznak, és a technológia kifforratlanságát jelölik meg fő indoknak.
    Én is rég ota használok etanolt, de a nagy átlaghoz képest nekem jóval alacsonyabb lett a túlfogyasztásom. Egy 1993-as Honda civicem van és a jelen körülmények között 10-15%-kal nőt a fogyasztás. Ebben van minden ,város rövid-hosszú utak , autó utak, szerpentinek, minden de tényleg minden:) .
    ÉS igen valóban terhelés alatt nem nő a túlfogysztás , ahogy a kedves gépjárművezető társ irta az imént.
    Viszont azzal nem értek egyet, hogy minden autó erősebb lenne.
    Mivel az etanol nagy előnye a kompresszió türésében rejlik (105 oktán szám) ezért egy alacsonykompressziós autó kevésbé tudja kihasználni ezt a tulajdonságot. Igaz az hogy a magas oktánszám miatt az úgynevezett detonácios égések száma jelentősen csökken, ez a jelenség javithat a motor teljesitményén.
    Jómagam is teljesitmény sport rajongó vagyok ,még verseny autóm is van:):) Az előző hozzászóló emlitette hogy pl verseny célokra is ideális, bátran mondhatom hogy igen!! Valóban új dimenziókat nyitott meg, egységnyi hengertérfogat mellett jóval nagyobb a teljesitmény(ennek örülünk) és adunk a környezet tudatnak is:):)(ennek meg mégjobban örülünk)
    Befejezés jelleggel: a magam részéről örülök, hogy haladunk valamere az alternativ üzemanyagok világában.De azt nagyon sajnálom, hogy mondjuk egy ÓRIÁS cégnek- mint pl.: a MOL- nem érdeke az utántöltés lehetőségének megteremtése az egész ország területén .Majd ez is változni fog:) remélem.
    A szkeptikusokna üzenném, hogy 2.5 éve járok E85-tel és a legnagyobb gondom az illatosító kiválasztása volt a tervezett szervizeken kívül,és még verseny körülmények között sincsen gond az etanollal, nincsen leolvadt dugattyú, megégett szelep, hengerfejes motor meg az ilyenkor felmerülő horrorisztikus ellenérvek:)!
    Üdv.: Miki

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Átalakítás előtt csekkoljátok ezt a kis összehasonlító táblázatot.

    http://bioetanol-atalakitok.com

    A gyártókkal egyeztetve összeszedtük minden ma kapható bioetanol átalakító adatait, tulajdonságait, a hozzájuk tartozó extrákat, és persze az árakat.
    A dolog legszebb része, hogy tartozik hozzá egy népítélet oldal is ahol olvashatod a használói véleményeket, vagy akár te is írhatsz egyet ha már etanollal jársz.

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Én csak felesben próbáltam meg használni, de a többletfogyasztás mellett azzal is számolnom kellett, hogy míg benzinből 46-48 liter fért a kocsimba, addig etanolból 53-55 liter is. Mi lett volna ha etanolból tele tankolok, hány liter fért volna bele?

  • 2017.10.31. at 16:57
    Permalink

    Egészen jó kis cikk ez !
    Ismét sikerült egy érdekes, fontos témát találni. Én lassan 2 éve megyek E85-tel, több barátom is használja különböző autókban(Opel Astra H, Wartburg 1.3, VW polo stb)
    Anno egy fél évig felesben tankoltam benzinnel, de annak semmi értelme. Több, mint 1 éve tisztán megyek vele és jók a tapasztalataim.A fogyasztás 20%-al emelkedett(az átlag ismerőseim között is 20-25%), de érdekes módon, amikor alaposan megterhelem a kocsit(pl rakott utánfutót húzva kifelé Lengyelországnak át a Tátrán) akkor érdekes módon nem emelkedett olyan nagyon a fogyasztás, mint a benzin esetében(azaz majdnem annyit eszik megterhelve E85-ből, mint benzinből) ilyenkor már megéri az alkoholos üzem. A másik nagy előnye, hogy ugyanaz az autó erősebb etanollal, tehát tuning céljára is kiváló. Én azóta már kíváncsiságból szétszedtem a motort atomjaira(2T Trabantról van szó, nem egy nagy ördöngősség ), meglepő tisztaságot tapsztaltam, kopásnak, korróziónak, berágódásnak semmi nyoma !
    Viszont annyi a probléma, hogy a kutak semmibe veszik azt a kb25%-os többletfogyasztást az árban és mereven tartják a 90-100 forintos árkülönbséget a benzinhez képest, ami az emelkedő árak mellett egyre inkább nem teszi gazdaságossá a használatát. Én mégis kitartok mellette, mert jól jön az a plusz pár lóerő és legalább egy kicsit óvom a környezetemet. Amit viszont mindenkinek el kell viselnie etanolos üzemben, az a téli kellemetlenségek(reggeli rossz hidegindítás, jelentősen megemelkedő fogyasztás)
    Egyébként pedig általános tapasztalat, hogy turbós autóknál sokkal hatékonyabb az etanol használata, jobban érvényesülnek az előnyei(magasabb kompressziótűrés, alacsonyabb égéshő stb) ezért ott valószínűnek tartom, hoghy a fogyasztás növekedés tényleg alacsonyabb a szív benzinesekhez képest.
    Turbós benzines autók közül én mindenképp az etanolosan is használhatót venném meg!

Vélemény, hozzászólás?