Visszajelző lámpák a műszerfalon – miről regélnek?

Mit jelentenek a sárga és piros ikonok a műszerfalon?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mi a teendő, ha felvillan egy lámpa a műszerfalon? Továbbmenjünk vagy azonnal hívjunk segítséget? Miért világít az egyik pirosan, a másik pedig sárgán?


A nyugati autók megjelenésével és robbanásszerű elterjedésével a gépkocsikban alkalmazott elektronika is rendkívüli ütemben fejlődött. Sorra jelentek meg olyan berendezések, melyek könnyebbé és biztonságosabbá tették az autóvezetést. Mára már szinte mindent elektronika felügyel. Nyitva maradt egy ajtó? Kifogyóban van az ablakmosófolyadék? A kipörgés határán vannak a kerekek? Kopottak a fékbetétek? Mindegyikről egy-egy lámpa figyelmeztet(het) minket a műszerfalon. Egy mai modern autót több kilométernyi kábelrengeteg szövi be, elektromos vezérlőegységek sokasága található meg benne.
A gyújtás ráadásakor 10-15 különböző lámpa villan fel, világít néhány másodpercig, majd indítást követően az összes elalszik, amennyiben minden megfelelően működik. A legtöbbnek a jelentését valószínű az autóvezetők nagy része nem is érti. Amíg nem világít, nem kell vele foglalkozni, gondolják. Azonban mi a teendő, ha megjelenik egy piros vagy sárga színű ikon a műszerfalon? Mit jelentenek egyáltalán a színek?
Hirdetés

A sárga figyelmeztetést jelent. Ebben az esetben tovább közlekedhetünk, azonban tudatában kell lenni annak, hogy mit is jelent az adott szimbólum, és utána kell járni, hogy miként lehet megszüntetni azt a hatást, ami kiváltotta a lámpa világítását. A piros színnel már jóval körültekintőbben kell bánni. Akárcsak a kresz lámpáknál a piros-tilos elv, itt is sokszor tiltást jelent. Mégpedig a továbbhaladás tilalmát. Léteznek ugyanis olyan hibák, amelyek veszélyesek lehetnek az autó egyes szerkezeti elemeire vagy az utasok biztonságára. Ha megjelenik egy piros lámpa a műszerfalon, akkor célszerű azonnal megállni és utánajárni, hogy mit is jelent. Addig pedig ne haladjunk tovább, amíg meg nem győződtünk arról, hogy jár-e valamilyen veszéllyel az, hogy világít az adott lámpa.
Az alábbiakban sorra vesszük azokat a kontroll lámpákat, melyekkel egy mai új autóban találkozhatunk. Természetesen némileg van átfedés a korosabb autókkal, egyesek viszont függenek a felszereltségi szinttől.

Behúzott kézifék, alacsony fékfolyadékszint
Ez a lámpa bizonyára sokak számára ismerős. A behúzott kézifék ikon pirosan jelenik meg a műszerfalon. Az újabb autóknál menet közben hangjelzés is hallható, ha behúzva hagytuk. Abban az esetben, ha út közben találkozunk vele és meggyőződtünk, hogy ki van engedve a kézifék, akkor lehetőleg minél hamarabb álljunk félre. A hiba oka pedig a fékfolyadék minimális szint alá való csökkenése. Ilyenkor óvatosan bánjunk a fékpedállal, ne nyomjuk túlzott erővel. Megállást követően hívjunk segítséget, semmiképp ne folytassuk az utat, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor fog teljesen megszűnni a fékhatás. Gondoljunk csak arra, mi lenne, ha pont egy óvodáscsoport kel át előttünk a zebrán és pont akkor megy el az összes fékhatás?
Túl magas vízhőfok
A motor hűtőfolyadéka túllépte a megengedett értéket. Amennyiben nyáron fordul elő extrém melegben és pl. dugóban araszoláskor, akkor megpróbálkozhatunk a fűtés bekapcsolásával. Teljesen melegre állítva a hőfokot és magas ventilátor fokozatot alkalmazva figyeljük, hogy van-e változás. Nyáron melegben ésszerűtlen lehet a fűtés, azonban ilyenkor hőt vonunk el a motortól, ami csökkenti a hűtőfolyadék hőmérsékletét is. Ha a hiba nem szűnik, akkor álljunk félre, hagyjuk visszahűlni a motort, és ellenőrizzük a hűtőfolyadék szintjét. Fontos hogy a zárókupakot csak a motor visszahűlése után vegyük le, hiszen a rendszerben túlnyomás lehet. Ha erre nem figyelünk, könnyen fennáll az égési sérülés veszélye. Hűtőfolyadékként legalább desztillált vagy ioncserélt vizet, de lehetőleg speciális hűtőfolyadékot alkalmazzunk. Ha a hiba újból előjön vagy nem szűnik meg, akkor célszerű a legközelebbi szervizt felkeresni.
Alacsony olajszint
Ha ezt a lámpát látjuk, akkor néhány percen belül álljunk meg és töltsük után a motorolajat. Célszerű, ha tartalékként mindig van 1 liter a csomagtartóban. Amennyiben ezt nem tesszük meg, fennáll a motor károsodásának veszélye.
Alacsony olajnyomás
Ebben az esetben azonnal álljunk meg és állítsuk le a motort. Ellenőrizzük az olajszintet és szükség szerint töltsünk utána. Ez nem minden esetben segít. Ha a probléma nem szűnik meg, hívjunk segítséget. Az autóval való továbbhaladás nem ajánlott, mivel a motor nagymértékben károsodhat.
Biztonsági öv nincs bekapcsolva
Ezzel és a lámpa világítását kísérő hangjelzéssel bizonyára mindenki találkozott már. Saját magunkra és utasainkra nézve vagyunk veszélyben akkor, ha nem kapcsoljuk be a biztonsági övet. Menet közben bekapcsolt övek mellett is világíthat a lámpa, ha valamelyik ülésre egy nehezebb táskát vagy egyéb, súlyos tárgyat helyeztünk (és ott nem kapcsoltuk be az övet).
Töltés visszajelző
A lámpa megjelenése arra utal, hogy az akkumulátor nem kap kellő töltést. Ebben az esetben a generátorhibára, illetve a szíjhajtás nem megfelelő működésére lehet gyanakodni. A lámpa világítása mellett egyes autóknál lehetséges, hogy a kormányzás is nehezebbé válik. Ekkor az ékszíj területén kell keresgélni a hibát, mivel a szíj hajtja a kormányszervo motorját. Ezen kívül a vízpumpa és a klímakompresszor is csatlakozhat ugyanerre a szíjhajtásra. Semmiképpen sem ajánlott továbbhaladni, hiszen több alkatrész is károsodhat. Hívjunk segítséget és számoljunk azzal, hogy lehet, tréleren végzi az autó a következő szerelőműhelyig.
Elkopott fékbetét
A mai intelligens autók már azt is jelzik, ha valamelyik fékbetét vastagsága a minimális értékre csökkent. Az autó továbbra is használható, azonban ajánlott rövid időn belül egyeztetni a szervizzel, és kicseréltetni a kopott fékbetétet. Teljesen elkopott betétnél fennáll a féktárcsa rongálódásának veszélye is.
ESP visszajelző
Tavaly november 1-től minden új autóban kötelező felszereltség az ESP, közismertebb nevén az elektronikus stabilitás kontroll. Feladata, hogy túlzott tempónál illetve csúszós úton megakadályozza az autó megpördülését. Általában a kipörgésgátlóval egybe van építve, éppen emiatt a következő esetekben találkozhatunk vele. Villogó állapotban akkor láthatjuk, ha a kipörgésgátló vagy maga a stabilitás kontroll működik. Pl. csúszós úton elinduláskor kipörögnek a kerekek vagy havas-jeges úton nagyobb tempóval megyünk be egy kanyarba és az autó meg akar pördülni. A legtöbbször nem érzünk semmi veszélyeset, csak annyit látunk, hogy villog az ESP visszajelző. Autótípustól függően részben vagy teljes egészében kikapcsolható az ESP. Ilyenkor a lámpa folyamatosan világít. Abban az esetben is találkozhatunk vele, ha valamelyik kerékfordulatszámjelző-szenzor meghibásodott. Mindegyik esetben folytathatjuk utunkat, azonban ha rendellenes működést tapasztalunk, akkor rövid időn belül keressünk fel egy szervizt.
Alacsony guminyomás
Akárcsak az ESP, a TPMS (Tyre Pressure Monitoring System) is kötelező tavaly november 1-től minden újonnan gyártott autóban. A rendszer a guminyomást hivatott ellenőrizni. Ha az előre beállított értékek alá vagy fölé változik az abroncsban a nyomás, akkor a sárga ikon megjelenik a műszerfalon. Ilyenkor célszerű ellenőrizni a legközelebbi benzinkúton vagy gumiszervizben a guminyomást. Ha nem találunk eltérést, akkor feltehetően valamelyik szenzorral lehet a gond. Célszerű ezt is ellenőriztetni a gumiszervizben. Egyes autóknál akkor is figyelmeztethet a rendszer, ha a gyárihoz képest eltérő felni és/vagy gumit szereltettünk az autó alá. Ilyenkor a rendszert újra kell kalibrálni, ismét csak ajánlott egy szerviz felkeresése, ha a kézikönyvben leírtak alapján nem boldogulunk vele otthon.
Légzsákhiba
Zavar az utasbiztonsági rendszerben. Általában valamelyik légzsákkal lehet a gond vagy az ülésfoglaltság-érzékelő hibásodott meg. Mindenképpen javasolt egy szerviz felkeresése, hiszen ebben az esetben nem garantált, hogy egy baleset esetén nyílni fog a légzsák. Abban az esetben is találkozhatunk a lámpával, ha az utasoldali légzsákot kikapcsoltuk, pl. gyerekülés elhelyezés céljából.
Hátsó ködlámpa világít
Abban az esetben találkozhatunk ezzel a visszajelző lámpával, ha a hátsó ködlámpa be van kapcsolva. Ezt csak korlátozott látási viszonyok között tehetjük meg. Figyeljünk a megfelelő használatra, hiszen az indokolatlanul felkapcsolt ködlámpa büntetést vonhat maga után.
Motorhiba
A motorvezérlő meghibásodását jelzi a lámpa. A károsanyag kibocsátás ebben az esetben megnövekedhet. Akkor is világít, ha a lambda szonda érzékelője meghibásodott vagy egy nyest elrágta valamelyik elektromos kábelt. Minden esetben célszerű a legközelebbi szervizben átnézetni az autót.
Az itt említett 12 lámpa csak a leggyakrabban előfordulókat jelöli. Ezeken kívül autótípustól függően további visszajelző lámpák léteznek. Ezek pontos jelentéséről az autó használati útmutatójában kapunk tájékoztatást. Mindig legyen kéznél, így egyszerűen meg tudjuk fejteni a különböző lámpák pontos jelentését. Használt, akár külföldről importált autók esetében a vezérképviseletek segíthetnek a kézikönyv beszerzésében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:58
    Permalink

    Suzuki Vitara gépkocsimon időnként bekapcsol az alábbi üzenet: ESP HILL HOLD DISABLE a figyelmezteő lámpával együtt. Az üzenet aztán váratlanul kikapcsol. A gépkocsi menet-tulajdonságán semmi változás nem tapasztalható

  • 2017.10.28. at 22:58
    Permalink

    Citroen C4 picasso müszerfalán a sárga lámpa nem alszik el a motor diagnosztika figyelmeztető,de csak időszakosan .és van amikor
    leállítja a motort és a gyújtás levétele után ismét elindul. Már több felirat is megjelent a képernyőn , sőt service felirat is megjeleik esetenként .legutóljára ANTI POLLUTION SYSTEM FAULTY. Már 5 alkalommal voltam a veszprémi márka szervízben, de nem tudták a hibát megszüntetni, legutoljára azt mondták ,valószínű a központi computer vagy a kijelzőket müködtető kiegészítő computer a meghibásodás oka a központi számítógép ára kb 250.000.- ft. a kiegészítő pedig úgy 30.000.- ft. körüli összegbe kerül.de konkrétan nem tudták a diagnosztikai méréssel sem pontosan meghatározni, a hiba pontos okát !! Kérem segítsenek,hogy mit tegyek? 6.éves az autó ,és elég húzós volt az ára is.úgy érzem,hogy balesetveszélyes vele így közlekedni,mert egy hirtelen motor leállásnál ,sorompó,vagy piros lámpa,hátulról belém durrant valaki,nem beszélve a személyi sérülésről. Aki tud segíteni kérem jelentkezzen e-mail címem: voros.tibor470106@gmail.com Bármilyen információt ami segít a hiba megoldásában szívesen elfogadok. köszönettel Vörös Tibor DEVECSER

  • 2018.07.12. at 17:41
    Permalink

    A 2017.10.28.-án közzétett Citroen C4 sárgalámpa ( motor diagnosztikai jelzés ) segítség kéréshez szeretnék csatlakozni.
    A mai napon ugyan ez a probléma merült fel nálam is-Citroen C4 1,6 HDI VTS
    Ha tud valaki valami megoldást szívesen megfogadom.
    Hivatkozom az előttem szólóhoz-Vörös Tibor Devecseri C4 tulaj.)
    Köszönöm a segítséget
    Pál Károly
    Budapest

  • 2019.02.24. at 10:55
    Permalink

    Tisztelt Vürüs Tibor, Pál Károly!
    ha az autó dízel üzemű, és letilt a motor, és ég a sárga check lámpa a műszerfalon, akkor egy átlag autószerelő soha nem találja meg a hibát. személyes tapasztalatomat megosztanám. nekem egy roncshalmaz Kia ceratom van, szintén dízel, és az Önök által említett problémák álltak fent nálam is. voltam vele márkaszervízben, mindenhol, sehol nem jöttek rá, mi a baja, aztán elmentem egy dízel szerelőhöz. az összes porlasztót fel kellett újítani, a magasnyomású szivattyú tengelye ki volt kopva, nem működött megfelelően. ezeket a hibákat nem rögzíti a diagnosztika, még akkor sem, ha a check lámpa világít. legalűbbis nem ezt a hibát fogja kiadni a computer. porlasztó felújítás, üzemanyagszivattyú felújítás egy igen csillagász összeg, ha mindent fel lehet újítani, az félmillió forintos tétel, de ha menthetetlen az alkatrész, akkor ez az összeg csak emelkedik. hogy mi okozza ezt a meghibásodást arra sokféle ok lehet, de egy 6 éves autónál megfelelő karbantartással nem kéne ilyet csináljon. a nagynyomásút szét lehet cseszni sokféleképp, főleg ha kosz kerül a rendszerbe, vagy jellemzően mindig a legolcsóbbik gázolajat tankoljuk. én most saját tapasztalatból írtam, remélem segítettem.
    üdv, Martin

  • 2023.02.04. at 12:04
    Permalink

    Suzuki celeriom van inditáskor a töltés visszajelző lámpám fel villan,elalszik utána minden rendben megy.Ez jelent valami problémát?Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?