Lejárt műszakival is autózhatunk – megéri halogatni a vizsgát?

Mit kockáztatsz, ha érvényes műszaki nélkül jársz a veszélyhelyzet idején? Mutatjuk!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Utánakérdeztünk, hogy ki és meddig járhat lejárt műszakival, illetve hogy milyen következményei lehetnek, milyen hátrányokkal járhat, ha nem viszed el a kocsit a két évente esedékes pecsétért. Íme a nagy "Veszélyhelyzetben műszaki nélkül" összefoglaló.

Sokan nem tudják - és ez talán nem is baj - hogy jelenleg Magyarországon lejárt műszaki vizsgás autóval is lehet közlekedni, bizonyos feltételek mellett. Több tévhit is kering ezzel kapcsolatban, ezért utánajártunk, hogy ki, meddig, és hogyan közlekedhet lejárt műszakis autójával, illetve milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki így tesz. Alapesetben nem a legjobb döntés várni a pecséttel, ám vannak szituációk, amelyek indokolhatják, hogy eltold a vizsgát: én magam is csak az egyik autómat vittem el időben, a másikkal viszont pár nap múlva már műszaki nélkül fogok "járni" (harmadik autóként...), szabályosan, de nem kockázat nélkül.
Hirdetés
A műszaki vizsga feladata ugyanis garantálni, hogy a forgalomban maradó járművek elinduljanak, megálljanak, világítsanak, indexeljenek, és úgy összességében a következő két évben műszaki állapotukkal ne jelentsenek veszélyt a többi közlekedőre. Mivel a vizsga lebonyolításához mindenképp kell más emberekkel találkozni, a kormány több egyéb irat lejáratának eltolásával együtt a műszaki vizsga elhalasztására is lehetőséget adott a vészhelyzet kihirdetésekor, erről ide kattintva tájékozódhattok. Fontos megjegyezni, hogy az intézkedések értelmezéséhez hivatalos infóvonal is létezik, ahol telefonon külön felhívták a figyelmemet arra, hogy már a második veszélyhelyzet van, így a 2020. március 11. és 2020. július 3. közt lejárt műszaki vizsgák már nem érvényesek, ezeket 120 nappal az első veszélyhelyzet utolsó napja utánig, tehát 2020. október 31-ig meg kellett újítani. Néhány nappal a lejárt műszakik kitolt dátuma után viszont újra elrendelték a veszélyhelyzetet, ami azóta is tart, így ettől a naptól kezdve ismét érvényes marad a műszaki, tehát

amelyik autónak 2020. november 4-én, vagy azután járt le a vizsgája, az még most is mindenféle korlátozás nélkül közlekedhet Magyarországon.

Fontos viszont megjegyezni, hogy könnyen kerülhet bajba az, aki ezt túl felelőtlenül kezeli. Nem lehet például külföldre menni ilyen autóval, és ha az átkeléskor nem veszik észre a hibát, akkor egy határon túli igazoltatás akár a jármű méregdrága hazatrélereztetésével is járhat a szigorú bírság megfizetése mellett. Emellett tulajdonosváltás, vagy a forgalmi elvesztése miatti új forgalmi engedély kiállítása esetén is elveszik ez a privilégium, onnantól ismét szükséges lesz az érvényes vizsga az autózáshoz. Ennek ellenére sokan "a vészhelyzet végéig érvényes" műszakival hirdetnek kétes állapotú autókat, így fontos, hogy ezeknek a hirdetéseknek se dőljetek be! Ezzel viszont már meg is érkeztünk a problémához: a szabályozást hazánkban túl sokan értették úgy, hogy az autójuk, aminek esélye sem lenne ismét levizsgázni, a hosszabbításnak hála még maradhat egy évet az elkerülhetetlen bontó előtt. Ezzel szemben a hivatalos tájékoztatás egyértelműen kimondja, hogy „a felmentés csak az okmányban szereplő érvényességi időre vonatkozik, az érvényes jogszabályok szerint továbbra is csak olyan járművel szabad a közúti közlekedésben részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek az előírásoknak”. Egyértelmű hibák esetén például a rendőr is kötelezhet vizsgára, ha nem csak lejárt a műszaki, de szerinte sem kapna az autó másikat. Fontosabb viszont, hogy

egy esetleges baleset során komoly bajba kerülhetsz, ha a helyszínelő vagy a kárszakértő azt állapítja meg, hogy nem volt megfelelő a műszaki vizsga nélkül közlekedő autó műszaki állapota.

Ekkor ugyanis akár vétlenből vétkessé is avanzsálhatunk, főleg ha az autó rossz műszaki állapota a baleset lehetséges okai közé is bekerül. Továbbá az egész helyzetet komikussá teszi, hogy jelenleg gyakorlatilag semmilyen - a hétköznapokat érintő - védelmi intézkedés sincs hatályban, így elvinni egy autót műszakira aligha növeli a koronavírus-fertőzés kockázatát. Én például a múlt héten "vittem el" a saját napi járkálósomat, ami kontakt terén annyi volt, hogy egy meghatalmazással átadtam a szerelőmnek, aki két munkanappal később visszahozta a kocsit a lakásomhoz friss pecséttel.

Ha tehát az autód alkalmas arra, hogy forgalomban közlekedjen, akkor a veszélyhelyzet ellenére is vidd el vizsgázni! Ha pedig nem, akkor az összes közlekedő nevében kérlek, hogy ne is járj vele!

Kivétel lehet ez alól, ha biztos vagy az autód műszaki állapotában és mellette egyáltalán nem, vagy csak keveset mozogsz vele, így ugyanis minimális a kockázata a halasztásnak. Erre is szolgálhatok saját példával, a hobbiautómról ugyanis pár nap múlva jár majd le a műszaki, és mivel nem használom, valószínűleg néhány hónappal el fogom csúsztatni a pecsétjét. Sokakkal ellentétben viszont nem lustaságból és hanyagságból, hanem mert igen komoly nyűg, és nem mellesleg feleslegesen tömbösülő anyagi kiadás a két autót egymástól pár napra műszakira hordani úgy, hogy az egyiknek az éves biztosítási díja is ilyenkor esedékes.
Hirdetés
A tanulság tehát, hogy amennyiben ténylegesen használsz egy autót, ami tudomásod szerint alkalmas egy műszaki vizsga abszolválására, akkor gyakorlatilag semmi kifogásod sem lehet arra, hogy lejárt pecséttel járj, ellenben több jó ok is felmerült a halogatás ellen. A másik dolog, hogy ennek tudatában megéri fokozott figyelemmel közlekedni, hiszen lehetséges, hogy egyes autók 2018. (sőt, az újak 2016.) november 5. óta nem jártak műszaki vizsgán, ezzel együtt pedig semmilyen más átvizsgáláson sem, így kérdéses, esetleg egyértelműen veszélyes állapotuk ellenére vannak az utakon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.08.03. at 12:37
    Permalink

    Ebben volt is vita, mégpedig arról, hogy a műszaki vizsga a feltétele annak hogy a biztosító fizessen ha baleset történik. Voltak akik érvényes biztositással de műszaki nélkül balesetben vettek részt és a biztositó megtagadta a kár rendezését, amellett is, hogy elismerte a biztositás érvényességét.

  • 2021.08.04. at 09:29
    Permalink

    Itt van egy alapvető tévedés, a veszélyhelyzet ideje alatt az iratok érvényessége nem járt le, hanem azt a kormány meghosszabbította. Vagyis Magyarország területén ezek továbbra is érvényesek, biztosító erre nem hivatkozhat.

    • 2021.08.04. at 11:22
      Permalink

      Így van!
      Ráadásul a biztosítók állásfoglalása szerint erre az időszakra -amennyiben érvényes biztosítással rendelkezik a károkozó- a KGFB terhére helytállnak.
      Ha nem lenne biztosítása akkor a MABISZ fogja kártalanítani a károsultat, az okozó meg pattanhat fel sz@pórollerre mint normál esetben is …

  • 2021.08.09. at 11:25
    Permalink

    Egy olyan szívás lehet vele, amit senki nem emleget. Amikor lejár az őrület, akkor egy csomó ember egyszerre fog rohanni vizsgáztatni, ráadásul ez utána így is marad évekig. Lesz sorban állás, meg időpont kunyerálás rendesen.

Vélemény, hozzászólás?