Milyen olaj kerüljön a népszerű Skoda Octavia alapmotorjába

Fizetett hirdetés

Motorolajdoktor: Skoda Octavia 1.2 TSI, 105 LE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már hétéves példányok is akadnak a Skoda Octavia harmadik generációjából, ezek számos példánya már nem első tulajánál szolgál, így aztán fontos is beszélni arról, hogy milyen olaj kell alapmotorjukhoz.

2013-ban, azaz hét évvel ezelőtt lépett piacra a harmadik generációs Skoda Octavia, hiszen a Volkswagen-konszernnél az első generációt az 1997-ben megjelenttől számítják, nem mellesleg az volt az első olyan Skoda, ami már teljes mértékben a Volkswagen fennhatósága alatt készült, és ami igazán meghozta a Skoda - azóta persze rengeteget finomodott - mai arcát. Mérföldkő volt természetesen a 2013-ban debütált harmadik generációs Octavia is, ami évekig számított a legnépszerűbb kompaktnak hazánkban is, igaz, 4,66 méteres hosszával csöppet sem kompakt, pedig ugyanúgy az MQB platformra épült, mint a nála sokkal rövidebb Golf VII. Idén nemcsak a Golfnál, az Octaviánál is generációváltás van, a korai Octaviák, mármint az Octavia III-ak pedig egyre nagyobb számban kerülnek második, akár harmadik tulajdonosukhoz, egyre nagyobb számban jutnak olyan szervizekbe, ahol nem feltétlenül tudják, hogy milyen olaj kell hozzájuk. Pedig kivétel nélkül turbós motorjaikhoz nagyon fontos, hogy a megfelelő kenőanyagot kapják, ahogyan arra is érdemes figyelni, hogy nem feltétlenül jó kihasználni az ideális üzemi körülmények között elérhető hosszú csereperiódust, ha mégis, közben az olajszintet ajánlott néhány ezer kilométerenként ellenőrizni! Jó hír, hogy az érkezett olvasói kérdésre Motorolajdoktorunk két olajat is tudott ajánlani, a megfelelő minőség mellett is van tehát olcsóbb kenőanyag hozzá.
Hirdetés

Tisztelt Motorolajdoktor!
Érdeklődnék, hogy 1,2-es, 105 lovas Octaviába milyen olajat érdemes tenni.
Köszönettel,
Gábor

Kedves Gábor,
Castrol Edge 0W20 Longlife IV -et tennék bele.
Ha olcsóbb de még elfogadható minőséget szeretne akkor a Wolf Officialtech 0W20 LL FE olaj is megfelelő az autóba.
Üdv.
Olajdoki
A motorolajokkal kapcsolatos kérdéseket a motorolajdoktor@autonavigator.hu címre várjuk!
A Motorolajdoktor a Szakál-Metál webáruházat ajánlja!
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?