Mit bír a vízlepergető szélvédőbevonat? Felkenettük egy Focusra

Nyúzópróbán a nanotechnológiás szélvédőbevonat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jön a tél, egyre hamarabb sötétedik és egyre több csapadék várható, nincs jobb alkalom a vízlepergető szélvédőbevonat próbájára, mint a mostani.

Nem titok, hogy társoldalaink, a használtautó.hu, illetve az autóalkatrész.hu üzletkötői egész évben az országot járják, így amikor az EZ Wash felajánlotta, hogy teszteljük nanotechnológiás szélvédőbevonatát, első körben hozzájuk fordultunk: ki tesztelte, kinek van az autóján, ki szeretné kipróbálni? Én ugyanis saját autómra hiába tenném fel, keveset járok vele autópályán (ahol leginkább élvezhető), egy tesztautón pedig pont annyi tapasztalatot tudnánk szerezni, amennyivel már most is rendelkezünk. Sokkal életszerűbbnek tartottuk tehát a vízlepergető réteget egy sokat, lehetőleg zömében autópályán, országúton közlekedő autóra feltenni.
Mint sok esetben, most is mázlink volt, az egyik kolléga már próbálta, imádta, de hatását mintegy negyed évig élvezhette csak, addigra a bevonat lekopott. Mostani autója, a cégautós körökben népszerűségi listavezető Ford Focus még semmilyen nano-bevonatot sem kapott, és persze, hogy szívesen kipróbálná. Nem is kellett több, foglaltuk az időpontot az EZ Wash-nál, ahol a mágikus anyag felvitelekor derült ki, kollégánk korábban is a német Nanolex termékét használta megelégedéssel.
Az ő tapasztalatai szerint is igaz az, amit a forgalmazó ígér: 80 km/óra felett a menetszéltől maguktól kúszik le a vízcseppekké összeálló esővíz a szélvédőről, városi tempónál, vagy akár álló autónál (valamint a lent látható, a szélvédő bal oldalát kezelten, jobb részét kezeletlenül demonstráló videón) is megfigyelhető fátyol helyett apró cseppekbe áll össze a víz az ablakon. A törlő utóbbit könnyebben dobja le, mint az egybefüggő fátylat. Noha alapesetben csak a szélvédőre ajánlják a bevonatot, messze nem kidobott pénz az első oldalablakokra is kérni azt. (A Lurdy Házban lévő EZ Wash díjszabása szerint ez egyébként a két oldalra pontosan annyiba kerül, mint az egész szélvédőre, azaz 3900 forintba.) Autópályán az ezen, vízlepergetővel kezelt oldalüvegek is gond nélkül szárazok maradnak a menetszéltől, de például egy méretes pocsolyába hajtás után is sokkal gyorsabban dobják le magukról a folyadékot.

A képességek tehát már bizonyítottan megvannak, most a kérdés az, hogy az alapos (többszöri alkoholos és kerámiaszemcsés üvegpolíros) tisztítás után felvitt bevonat mennyit bír. A forgalmazó 6 hónap garanciát vállal a tartósságra. Lássuk! Jó esetben március végén jelentkezünk azzal a hírrel, hogy valóban bír fél évet a bevonat, rosszabb esetben pedig hamarabb, ha elveszíti hatását. Igazi nyúzópróba lesz, kollégánk ugyanis éves szinten 60 ezer kilométert autózik, azaz a bevonatnak nála 30 ezer kilométert kellene bírnia.
Update!
Csaknem egy évig bírta a bevonat a tartós kiképzést, addig pergette le a vízcseppeket. Hatása tehát fél évig biztosan kitart - nem véletlen a garancia, utána is érezhető, de a kezelést évente ajánlott megismételni.
Hirdetés
A nanotechnológiás víztaszításnak egyébként járulékos előnyei is vannak: az egyik, hogy kevesebbet kopik az ablaktörlő, a másik pedig, hogy az üveg sokkal könnyebben tisztítható. A kezelt felület tapintásra is sokkal selymesebb, mint a többi üveg, a forgalmazó szerint a bogarak akár sima vízzel, mosószer nélkül is könnyedén letörölhetők a kezelt üvegről, s télen is csak a fagyállóság, nem pedig a tisztítóhatás miatt érdemes szélvédőmosót tölteni a tartályba. Utóbbi egy okból mégsem mindegy, hogy milyen. A legolcsóbbak lúgos kémhatásukkal károsíthatják a bevonatot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:47
    Permalink

    Kedves bhenzo! Nekem némiképp reklámnak minősül. Főleg, hogy más hozzászólásod még nem volt eddig semmilyen témában. De jó próbálkozás! 🙂 Egyébként talán van itt némi félreértés. A szélvédőre vállal az EZ Wash 6 hónap garanciát. Karosszériabevonatra több évet. Sőt, úgy tudom van már olyan bevonatuk is, amire élettartam garanciát adnak. Valamilyen kerámia alapú bevonat.

  • 2017.10.31. at 09:47
    Permalink

    Hát nem tudom,hogy hogy vagytok vele de ez ananotechnológia nagyon szuper. Nekem bevállt. Kiváló vízlepergető hatású, és tartós. Ha vigyázom rá,tartós is.

  • 2017.10.31. at 09:47
    Permalink

    w51: Maximum respekt a Rain-X -nek. Nagyon jó, ugyanazt produkálja, mint a nanobevonatok. A Rain-X mára már egy klasszikussá vált termék. A technológia azonban fejlődik. A Rain-X kitalálásakor még a nanotechnológia a kanyarban sem volt. Ennek megfelelően ezek teljesen más technológia alapján működnek. Egy erős kémia kötést hoznak létre a szélvédő felületével. Ezért is tartósak. A 6 hónap nem vicc. A forgalmazó utasításait betartva (ne használjunk kopott, szakadt ablaktörlőlapátot, nyáron csak tiszta vizet öntsünk az ablakmosó tartályba, stb.) ez az idő valójában hosszabb. Az én autómon 9 hónap után még nyomokban most is fenn van.
    Egyébként ugyanezt a hatást el lehet érni egy jó minőségű waxszal is. Csak jól el kell dolgozni a felületen. Persze ez még kevésbbé tartós, mint a Rain-X.

  • 2017.10.31. at 09:47
    Permalink

    Évek óta használok vízlepergetőt. Kipróbáltam a nano-t is, de nekem inkább a “régi”, a Rain-x (USA) vált be. A 6 hónap hamuka, még a 3 is, valójában kb. havonta-kéthavonta célszerű lekezelni a szélvédőt és az oldalüveget, továbbá a tükröket és a fényszórókat, ködlámpákat is! Az előny ugyanis ott is jelentkezik, hogy a koszos lé nem tapad meg (annyira), s ha valaki ment már piszkosabb úton egy kamion után, tudja miről beszélek (nekem sajna nincs a Mondeómon fényszóró mosó). További haszon:
    – kamion előzésnél nem kell “vakon” repülni, mert a lapát úgysem tud olyan gyorsan törölni, hogy ez ne következzen be.
    – télen a behavazott szélvédőről egy határozott lökettel eltávolítható a hó (nem tapad rá), de a ráfagyott jég is könnyebben lekaparható
    – nyáron a rovarok és madárürülék eltávolításában is segít és végül
    – főleg hosszútávú éjszakai vezetésnél hasznos, hogy kiiktatható az egyik legmonotonabb elem, az ablaktörlő: 70-80 felett szinte azt sem látni, hogy esik az eső!

  • 2017.10.31. at 09:47
    Permalink

    Ezen a szeren mindíg jót mulatok. Létezik egy “csodaszer” szilikonzsír a neve.
    Ugyanezt a hatást tudja, 5-öd áron..(200g 1000.- néhány ezer szélvédőre elég..)
    Mielött bárki leszedné a fejemet, egy puha pamutrongyra kell tenni egy keveset
    és áttörölni. Majd töbször mindig tiszta pamuttal visszatörölni addig ,hogy a
    fénytörés eltünjön.. Nem károsítja sem az üveget sem az ablaktörlő gumit.
    A fényezésen is jól működik, tökéletes vizlepergető hatású. Ha fényezni kell
    az elemet akkor kell csak szilikoneltávolítót használni mert a festék sem tapad meg rajta
    ugyanúgy mint a szennyeződés..

  • 2017.10.31. at 09:47
    Permalink

    Szerintem nem azt várja, hogy a pára ettől “leszaladjon” magától, hanem azt kifogásolja, hogy a reggeli párás időben fátyolosabb a bevont szélvédő, mint a kezeletlen. Ezt a “fátyolosságot” már én is észrevettem.

Vélemény, hozzászólás?