Gondot okoz a parkolás? Adunk néhány jó tippet!

Parkolási tippek és trükkök a mindennapi autózáshoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A parkolás szerves része az autózásnak. Sokaknak gondot okoz, azonban nem olyan vészes manőver ez, ha tisztában vagyunk a következőkkel.


A mai világban sok ember számára elképzelhetetlen az élet autózás nélkül. Munkába járunk, esetleg a munkaidőnk nagy részét is autóban töltjük, jövünk-megyünk. Elindulunk, haladunk, megállunk, ismét elindulunk és haladunk, megállunk, időnként pedig parkolunk. Hogy utóbbit hol és milyen formában tesszük, az sok dologtól függ, az viszont biztos, hogy sok embernek meggyűlik vele a baja.
Hirdetés

A parkolás alapjaiban véve egy kis sebességgel végrehajtott manőverezés, mégis sokszor nagyobb figyelmet kell rá fordítani és több koncentráció szükséges hozzá, mintha teljesen egyedül haladnánk az autópályán 130 km/órás tempóval. A pályán széles az út, eltűnik az autó mérete, a városba érve parkolóhelyet keresve viszont sokszor azzal szembesülünk, hogy túl nagy az autó az adott helyhez képest. Ilyenkor sok vezetőt kiver a víz, főként ha szűkebb helyre kell parkolni. Mindezt tovább fokozza, ha pl. hátramenetben kell végrehajtani a parkolást. Nem olyan vészes dolog ez, mint amilyennek sokan látják, a következő sorokban néhány hasznos tanáccsal igyekszünk segíteni azokon, akik ódzkodnak ettől a manőversorozattól.

Nem véletlen egyébként, hogy a mai frissjogsis vezetők között sokan nem tudnak normálisan parkolni, ugyanis néhány éve eltörölték a jogosítvány megszerzése során a rutinvizsgát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincs rutin oktatás. Nagy valószínűséggel nincs olyan oktató, aki ne vinné rutinpályára a tanulót, mielőtt kimennek forgalomba, viszont mivel nem kell belőle vizsgázni, ezért a tanulók hajlamosabbak lazábban venni pl. a különböző parkolások vagy a lejtőn való elindulás megtanulását. A forgalmi vizsgán, ahogy korábban is, most is feladat egy parkolás végrehajtása, amely többnyire párhuzamos parkolás, ez azonban nem elég ahhoz, hogy a jövőre tekintve minden helyzetben képesek legyünk beállni egy adott helyre.
A jogsi megszerzése után további gyakorlást igényel a parkolás, máshogy nem is lehet igazán jól megtanulni, csak úgy, ha csináljuk is. Az alábbi tanácsok elolvasása nem jár azzal, hogy máris tudni fogunk profin parkolni, azt a gyakorlatba is át kell tudni ültetni. A leírt módszerek működnek, de ahhoz hogy nálunk is működjön a mindennapi életben, be kell őket gyakorolni, hogy egy bizonyos idő után már minden zsigerből menjen.

A hétköznapokban leggyakrabban előforduló manővereket vesszük sorra, megnézzük a merőleges és párhuzamos parkolásokat előre illetve hátramenetben. Az esetek többségében a merőleges parkolással találkozunk, a bevásárlóközpontok és áruházak parkolói szinte kivétel nélkül ilyenek. A legegyszerűbb eset, ha olyan helyre állunk be, ahol több szabad hely is van, ilyenkor csak arra kell figyelni, hogy a vonalak közé parkoljunk, hogy a többiek is kényelmesen férjenek majd el mellettünk. Eggyel bonyolultabb az eset akkor, ha már tele van a parkoló és két kocsi közé kell beállnunk. Abban az esetben, ha kellő szélességű úton haladunk miközben parkolót keresünk, akkor egy lépésből is végrehajtható a parkolás, persze ehhez az is kell, hogy megfelelő fordulóköre legyen az autónknak. Az előre merőleges parkolásnál arra érdemes figyelni, hogy pl. balra történő parkoláskor lehetőleg kellően kintről (azaz jobbra húzódva) kezdjük el a kormányzást, amit hagyjunk a befordulás előtti utolsó méterekre, ott viszont intenzíven hajtsuk végre a balra kormányzást. Törekedjünk tehát arra, hogy lehetőleg kis sugárban forduljunk rá a parkolóhelyre.
Abban az esetben, ha szűkebb helyünk van a ráfordulásra vagy ismerve az autónk fordulókörét tudjuk, hogy egy lépésből nem tudjuk végrehajtani, akkor a következő módszert érdemes választani. Balra való parkolás esetén szándékosan rontsuk el a parkolást úgy, mintha a parkolóhelytől egyel jobbra lévő helyre akarnánk beállni. Mivel ott a jelenlegi példát tekintve autó áll, ezért óvatosan álljunk rá, majd tolassunk vissza, miközben teljesen jobbra tekerjük a kormányt. Ha jól csináltuk a manővert, akkor a tolatást követően pont magunk előtt találjuk a parkolóhelyet, csak egyenesen be kell állni és kész is vagyunk.

Hátramenetben a merőleges parkolás már kissé bonyolultabbnak tűnik, viszont két előnye is van. Könnyebb beállni és a kiállás is egyszerűbb lesz. Példaként most vegyük azt, hogy jobb oldalon találunk egy helyet két autó között és oda akarunk beállni. Ekkor az út bal oldalára helyezkedjünk, viszont hagyjunk kellő oldaltávolságot bal oldalt, mivel a kanyarodás során az autó bal eleje nagyobb íven fog fordulni. Érdemes úgy megállni parkolás előtt, hogy a parkolóhelyen kb. 1-1.5 métert túlhaladjon az autónk hátulja. Ekkor hátramenetben ismét érdemes rövid utat megtéve teljesen jobbra kormányozni majd a jobb tükröt figyelni és nézni, hogy mekkora az oldaltávolságunk a tőlünk jobbra álló autóhoz képest. Amikor már közel párhuzamosan van az autó a parkoló autókhoz képest, akkor a baloldali tükörben is ellenőrizhetjük az oldaltávolságot. Ha szükséges a pozíciót finomítani, egy korrigálást végrehajthatunk előre, ezt követően pedig már célszerű teljesen párhuzamosan állni a két oldalt lévő autóhoz képest és egyenesen betolatni - ügyelve, hogy két oldalt ugyanakkora oldaltávolságot tartsunk.

A parkolás másik formája a párhuzamos, amikor az út szélén, a padka mellett sorakoznak az autók egymás mögött és közéjük kívánunk beállni. Előrefelé csak abban az esetben tudjuk sikeresen végrehajtani a manővert, ha kellő hely áll rendelkezésre, ilyenkor különösebb nehézség nélkül be lehet parkolni, egyedül arra érdemes figyelni, hogy ha magas a padka, akkor ne húzzuk meg az első felnit vagy dísztárcsát. A hátra párhuzamos beállás sokak számára az egyik legbonyolultabb, és számos vezető gondolja úgy, hogy ez a manőver neki teljesíthetetlen, pedig az alábbi szabályokat betartva könnyen elsajátítható. A trükkje az egésznek a következő: álljunk meg egy ajtónyitásnyi távolságra a parkolóhely előtt lévő autó mellett, úgy hogy a mi autónk hátulja essen egybe az ő hátuljával. Kezdjünk el lassan tolatni, tekerjük a kormányt jobbra (jobboldali helyre parkolásnál) addig, amíg a bal tükörben meg nem jelenik a mögöttünk lévő autó mindkét lámpája. Ekkor szedjük vissza a kormányt egyenesbe és így folytassuk a tolatást addig, amíg az autónk bal oldala el nem érte a másik autó bal elejének vonalát. Ekkor figyelve arra, hogy az autó jobb eleje elférjen az előttünk parkoló autó mögött, kezdhetjük balra tekerni a kormányt. Ha mindent jól csináltunk, akkor a padka érintése nélkül tudtunk beállni a helyre, egyéb esetben korrigáljunk egy kicsit a tolatás szögén és próbáljunk meg hamarabb balra kormányozni.
A fenti tippek a magyarázó ábrák ellenére is bonyolultnak tűnhetnek, természetesen szükséges ezek kipróbálása a gyakorlatban is. Lehetne még tovább részletezni az egyes manővereket, ettől azonban most eltekintünk. Arra érdemes odafigyelni, hogy a parkoláskor nagy szerepet játszik az autó felépítése is, nem mindegy, hogy egy smart fortwo-val kell beállni vagy egy 7-es BMW-vel. Nagy segítségünkre lehet egy szimpla parkolóradar is, a tolatókamera még nagyobb biztonságot ad. Az automatikus parkolósegéd extrák használata pedig a fentiek elsajátítása után lényegében feleslegessé válik. Elvégre egy jó vezető képes kell legyen arra is, hogy ügyesen parkoljon, nem csak arra, hogy elmenjen A-ból B-be balesetmentesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 19:28
    Permalink

    Nos, igen, eléggé szűkös. Erre viszont van valamelyest megoldás: felváltva kell beállni, azaz az egyik orral, a másik háttal, és akkor szorosan rá lehet állni a másikra, a vezető oldali ajtót pedig rendesen ki lehet nyitni. A másik oldalra meg beszállhatnak, ha kiállt a helyről. Bár szerintem a fénykép alapján még így sem teljesen vészes.

  • 2017.10.28. at 19:28
    Permalink

    Nagyon súlyos pénzbírsággal kéne büntetni egyeseket, akik nem tudnak parkolni. Olyan kirívó esetekkel találkozik az ember időnként…
    Tegnap épp láttam, hogy egy fiatal nő… párhuzamos parkolás (út baloldalára). Már az elején látszott a manővernek, hogy bénázni fog. Nem is sikerült elsőre, de aztán még neki is tolatott a mögötte lévőnek, pedig volt elég hely, a kis Toyotájának. Mondtam is neki, hogy talán nem kéne más autójának nekimenni, illetve meg kéne tanulni vezetni.
    +
    Ami kimaradt a cikkből: Az indexelés! Pedig fontos lenne ezt is leírni, párhuzamosnál nagyon is, főként ha utána más is halad. De merőlegesnél is nagyon hasznos tud lenni!

  • 2017.10.28. at 19:28
    Permalink

    A parallel hátra beállásnál a legegyszerűbb azt megtanulni, hogy mikor a C oszlop eléri a mellettünk lévő kocsi végét, akkor kell egyenesbe fordítani a kormányt (ezt látjuk a második ábrán), és így hátragurulva az A oszlop eléri szintén a mellettünk lévő kocsi végét, akkor kell másik irányba kormányozni, hogy az eleje is beforduljon.

  • 2017.10.28. at 19:28
    Permalink

    Ezert volt jo mikor meg kispokom volt.
    Ha volt 3biciklinyi hely oda befert,mindegy hogy hogyan.
    A parhuzamos parkolok tobbsegeben keresztben is elfert 🙂
    A vonalasdirol meg annyit hogy Londonban a 626ossal akartam utcan parkolni felfestett kockara.
    Jott a parkolo or es o is mondta hogyha az auto nincs a kockaban akkor buntetni fog.
    Ezzel csak az volt a gond hogy a kocka rovidebb volt joval a 626nal…

  • 2017.10.28. at 19:28
    Permalink

    Ok.De állítom,hogy ha nincs aki rajtakapja őket akkor holnap ugyan igy fognak parkolni.Ez olyan mint a gyorshajtás.Miután kifizette a 30 rugót két hónap nyugi után újra 140-nel teker az M2-n.

  • 2017.10.28. at 19:28
    Permalink

    Szerintem meg fontos. Két példa:
    1. Céges parkolóban illető rááll a vonalra. Szólok neki, a válasz: “Így sikerült”. Nem kellett sokat mondani neki, próbálja meg újra – és be tudott állni a vonalak közé!
    2. Fehérváron családtagomat megbüntették a közterületesek, mert úgy állt be a parkolóhelyre (ferdén), hogy a kerék a vonalon volt, és az autó egy része (sarka) átlógott a szomszédos rokkantparkolóba. Viccesnek hangzik, de fizetnie kellett. Azóta megtanulta, hogy figyeljen az ilyenre (másokra).
    Iskola előtt is mindig van olyan, aki “csak egy percre” foglal két helyet…

Vélemény, hozzászólás?