Drága, de hasznos és kényelmes extra a tempomat

Tempomat is teszi az utazóautót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Térnyerése előtt is megoldottuk az utazásokat, ma meg már adaptív változata dívik. Ő a tempomat, ami utólag túl drága ahhoz, hogy széles körben elterjedhessen.


Nemrég családon belül merült fel, hogy milyen jó is volna utólagos tempomatot szereltetni egy autóba, mellyel használói rendszeresen utaznak az országban, s néha külföldön is. Picit utánanéztünk és -kérdeztünk, viszont olyan árajánlatokkal szembesültünk úgy hivatalos márkakereskedői oldalról, mint független szervizektől, hogy szomorú lemondás lett a dologból. A minap meg vagy 2500 kilométeren át vezettem az új Dacia Lodgyt, amelyhez sajnos sebességrögzítő nem, csupán sebességhatároló rendelhető. Márpedig tempomat (is) teszi az utazóautót - nézzük, mennyibe fáj, hogy ne fájjon a láb.
Korábban nem panaszkodtunk bizonyos kényelmi és biztonsági szolgáltatások hiányára, mert nem is nagyon tudtunk a létezésükről. A tempomat is ilyen, viszont aki tényleg sokat autózik és már megismerte áldásos tevékenységét, jó eséllyel az egyik, ha nem A leghasznosabb extrának tartja. Hogy mit is csinál? Tartja a sofőr helyett a beállított sebességet, pihenteti a lábat (és akár az egész testet is azzal, hogy nem veszünk fel rossz tartást az elgémberedett végtag miatt), és még üzemanyagot is megtakaríthat. Nem összekeverendő a sebességhatárolóval, ahogy egy olvasónk itt megjegyezte, hiszen az csupán arra szolgál, hogy mondjuk ne léphessük túl a megengedett tempót, s ne kelljen attól rettegni, milyen plusz csekkel csenget a postás az amúgy is durva rezsiszámlákon felül.
A tempomat egyenletes haladást biztosít - a rendszer tárolja és tartja a vezető által megválasztott sebességet. Ha csöppet gyorsítanánk vagy lassítanánk, gombokkal, kézzel tehetjük, nem kell a pedálokkal bíbelődni, egy esetleges (muszájból) fékezés után pedig gombnyomásra visszatérhetünk az utoljára rögzített értékhez. A fék- vagy a kuplungpedál kinyomása szétkapcsol, tehát nem kell attól félni, hogy az autó magától megy, amerre lát... A modern, adaptív tempomatokkal (adaptive cruise control, ACC) ellátott kocsik működését inkább szokni kell - ezek követési távolságot figyelnek, automatikusan gyorsítanak és lassítanak -, míg a jó öreg sebességrögzítők kezelése a technikai vívmányokkal különösebb barátságot nem ápolók számára is pofonegyszerű.
Hirdetés

Bizony, jó öreg a tempomat, hiszen mechanikus fajtáit már az "őskorban" kitalálták, de elektronikus változatainak múltja is több évtizedes. Ellenzői azzal szoktak ágálni, hogy használata veszélyes, mert könnyen elbambulhat a sofőr, ha csak lógatja a lábát. Azzal is, hogy nem segít üzemanyagot spórolni, hiszen a rutinos vezető emelkedőn lassul, lejtőn gyorsul, a tempomat bezzeg fölfelé sem enged a beállított tempóból, csak amennyiben nem bírja a motor, vagy túl magas fokozatban van a váltó. Az automata váltósok alkalmasint vissza is gangolnak. Üzenet az ellenzőknek: nem a tempomat csökkenti az éberséget. Attól senki nem fog jobban figyelni, hogy jobb lába a gázpedálon pihengörcsöl. Óvatlanul, bénán vezetünk (tisztelet a kivételnek), össze-vissza gyorsítgatunk, majd lassítgatunk, nem váltunk fel (vagy le) időben, fékezünk, de nem ám motorfékkel, hanem a pedálra nehezedve, magasról teszünk az autó, például a gumik állapotára, túl gyorsan hajtunk, fölöslegesen nagy és nehéz az autó, fennmaradt a tetőcsomagtartó, stb. - a fogyasztást nagy átlagban ezek növelik, nem a tempomat. Az utólagos tempomat-beszereléssel is foglalkozó tuningbolt.hu képviselője szerint a sokat utazóknak feltétlen ajánlott kényelmi extra a sebességrögzítő automatika, de tény, hogy nem olcsó felszerelés, hiszen alaphangon 70 ezres tétel, szerelésestül pedig érdemes úgy 100 ezer forintban gondolkodni. Ez ráadásul a kevésbé drága bowdenes - a mechanikus gázpedálos autókba. Az elektronikus vezérlésű gázpedállal szerelt járművekbe rendelhető rendszer bonyolultabb és még többe kerül, mindenestül 130-140 ezer forint is elkölthető rá. Beépítése nagyon nem egyszerű - egy ügyes és vállalkozó szellemű autós valószínűleg megbirkózik vele, de nyilván bölcsebb a garanciális munkát végző szakemberekre bízni a 3-4 órát igénybe vevő szerelést.
Az új (egyáltalán nem csak a nagy-, hanem a kiskategóriás) autóknál is már sok esetben széria, de általában extraként sem húzós árú tempomat kedvelőinek használtautó-vásárláskor is érdemes jól átgondolni, hogy van, lehet-e szükségük erre a főleg kényelmi szolgáltatásra - megléte nem feltétlen drágítja az autót, hiánya fájó, költségesen orvosolható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Tudja valaki, hogy diesel Lacettibe hol szerelnek tempomatot (nem a 70-120 e Ft-os megoldásra gondolok)?
    Kuplung érzékelő, elektronkus gázpedál van és a magasabb felszereltségnél széria. Eddig még nem tudták megoldani nekem a gyári változatot.

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    egy részével egyet tudok érteni, csak az a gáz hogy 1 millát nem tud az rákölteni a kocsira aki amúgy is hitelre vesz..ezért vesz újhoz közeli állapotú “gagyit”, hogy évekig ne kelljen ráköltenie, aztán 7-8 év alatt szépen lepusztul alatta…

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    minden normális autóba memóriás bőr ülések fényre sötétedő tükrök tempomat tolatóradar automata váltó normális hifi minimum 9 hangszóró meg digit 3 zónás klíma ezek alap cuccok erre jön a többi navi meg stb ami nem ijen megse kell veni mert valami olcsó gagyi hunyadi vagy NOkia vagy suzuki. kis körültekintéssel az ember használt audit/mercit bmwt/ saabot/volvot vesz egy új gagyi suzuki árának töredékéért rákölt 1 millát és minden klappol lehet menni csajozni nem néznek ki és nem egy sz@r ban ül az ember de ezt senki se tudja mert nyílt titok inkább megveszi az új sz@rt

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Üdv!

    Én most szerelteltettem be utólag egy 2001-es Ford Galaxyba!
    Az intreneten néztem utána és ráakadtam a http://tempomatszereles.hu/ oldalra!
    Igaz csak a vw-csoport autóival foglalkozik (Ford Galaxy= VW), de csak ajánlani tudom!
    Az indexkart cserélte le, plussz vezetékelés plussz programozás kb fél óra volt 20000 Ft-ért.
    Ez csak töredéke ha annak idején az új autóba extraként kéri valaki hozzá!
    Csak ajánlani tudom!

    Angel

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Üdvözlet!

    Azért szólok hozzá a cikkhez, mert én szereltettem utólag tempomatot az autómba. A típus: Audi A4 1.9TD 1998. Vásároltam használtan egy tempomatkart(7000Ft.-de átlag 15000Ft.-ba kerül, nekem szerencsém volt), kerestem egy villamosságist, aki vállalta 15000Ft.-ért a beszerelést és ennyi. Igaz, hogy az én autóm fedélzeti computere tudta a funkciót, csak be kellett tanítani, plussz vezetékelni.
    Ez két éve történt, 40000km-t mentem vele azóta és hibátlanul működik. A fogyasztás saját tapasztalataim szerint minimálisat változtak, nekem olyan 2-3 dl.-t lefelé, igaz, elég tempósan közlekedem. Viszont imádom. Én csak Magyarországon ingázom, de pl az M7-s autópálya sok kis emelkedős szakaszán nagyon praktikus, folyamatos tempót tudok tartani, nem kell figyelni állandóan, hogy mit mutat a kilométer óra. Szóval nagyon praktikus. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

    András

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Én a 2005-ös évjáratú Ford Focus-omba tetettem be. Ehhez nem kell más mint egy tempomatos bőrkormány, már 15-25.000 Ft között beszerezhető bontókból. És egy szaki aki beszereli, nekem konkrétan a http://www.essmotor.hu/ nál szerelték be, nem egy nagy összegért. Szóval focus esetén nem is olyan drága dolog a tempomat. Ha esetleg van aki erre vágyott, remélem segíthettem…

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Köszi a tippet, én is hasonlóan tudtam, kivéve, a kioldó kapcsolós témát! A Maxabo nekem, eléggé messze van, így ki kell hagyjam, hacsak, nem akad valami dolgom arra.

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    ha jól tudom a “B” Vectrába csak a kormányoszlop kapcsolót kell kicserélni valamint a fék és kupplung pedálhoz a kioldó kapcsolókat betenni. De bemész egy Opeles márkaszervízbe pontos árat is tudnak mondani.Ha pedig a Budapesti Opel Maxabóba mész (Bécsi út 254), akkor keresd Dinit, aki ismeri a Combit, és egy hozzáértővel beszélsz legalább :))

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Én is erősen gondolkodom rajta, hogy B-s Vectrám-ba, beszerel(tet)em utólag. Z18XE a motor és elektronikus gázpedálos. Létezik olyan modell a Vectrából, amiben benne van. Tudja valaki, hogy hogy lehet utólag megoldani?

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    autóbontókban érdemes keresgetni szerintem.Majd mindegyiknél működik csomagküldés is.A javíttatás szerintem többe kerül mint egy bontott darab, már ha egyáltalán valaki foglalkozik a javításával.

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    igen,én is így tudtam,abban biztos vagyok,hogy nem használ üzemi féket a lassításra.Csak voltak vitáim,hogy “neki bármilyen lejtőn tartja a belőtt tempót” én ezt nem tapasztaltam,és nem is hiszem…
    ha egy 20%os lejtőn ötödikben gurulsz,visszakapcsolás nélkül hogy fog olyan motorféket produkálni?Ha visszakapcsolsz,hogy legyen elegendő motorféked?A tempomat kikapcsol a kuplung pedál kinyomása miatt…szerintem ennyi 🙂

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Érdeklődnek tisztelettel hogy tudna e valaki segíteni nekem abban hogy kihez fordulhatnék segítségül mivel van egy Opel Astra 1.8 benzines 1998 as automata váltós autóm ami rendelkezik gyári tempómattal de sajnos egy ideje nem működik annyit már kiderítettünk hogy a motortérben lévő nem tudom minek nevezhető kis fekete doboz hibásodót meg ja amúgy bovdenes változat a tempómat aki tud tanácsot adni hogy ha kiszerelem belőle hova küldjem el megjavítani kérem segítsen http://www.gpsnyomkoveto@freewb.hu vagy zoltuska@gmail.com előre is köszönöm

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    tudtommal lassításra csak motorféket használ a tempomat, nagyobb lejtőn azért is nem lassul hanem gyorsul…nem tudom csináltak e olyat ami a fékeket használja lassításra…

    Kanyarnál automatikusan lassít az ember, a tempomat tartja a sebességet.Sokkal másabb tempomattal belemenni egy kanyarba, mint simán csak emberi vezetéssel….

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Nekem van a Focusomban,és ha tehetem mindenhol bekapcsolom.Általában 600km-t utazom vele,ebből 500km pálya.Nem tudom elmondani a különbséget,milyen pihentető tud lenni…Azonban erősebb lejtőn nekem felgyorsul,nem tartja a megadott tempót.Sosem értettem,ha nem automata hogy is fékezhetne magától?A fogyasztásban soha semmilyen különbséget NEM vettem észre…Ha van is az annyira jelentéktelen,hogy nem érdemes vele foglalkozni.Még egy érdekesség.Ha közúton kapcsolom be mert hosszú ideje állandó tempót diktálnak az előttem haladók,akkor szinte 100% ,hogy valaki megtorpan,kanyarodik,fékez,lassít, elém vág,stb,és oda a kényelem :))) Murphy…

  • 2017.10.30. at 19:42
    Permalink

    Igazából az olyan autónak nem túl drága a tempomat beszerelése, amibe eleve gyári extraként kérhető volt..Az elektronikus gázpedálosok itt előnyben vannak, hiszen csak a kormányoszlop kapcsolót klell cserélni, a többi eleve adott.De persze vannak olyan gyári típusok ahol az ECU-t is cserélni kell, itt azért olcsóbb az utólagos tempomat.Nekem az öreg 1983-as Mazdámba ötletesen megoldották, egy elektromos bowdenhúzó egység van ami az üzemanyag redszernél található vákuumot figyeli.

    Hozzáteszem ha nem autópályázok, vagy üres úton megyek, szinte nem is tudom használni….

Vélemény, hozzászólás?