A valódi kupék utolsó képviselői között válogattunk

Új kupé körkép: Audi A5 Coupé, BMW 4-es sorozat, Mercedes C-osztály Coupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkorcsosult a kupé elnevezés, már mindenre ráhúzzák, hiszen ez most hívószó. A régi iskola szerinti valódi kupé már csak néhány van. Lássuk, mibe kerül a három etalon kétajtós!


Jelenleg az autógyártók egyik kedvenc szava a Coupe, vagy Coupé, ahogy épp tetszik, valamint az SUV rövidítés. Sajnos nem csak a szavakat, de a stílusokat is erősen keverik, ami olyan csodás gépeket adott az utcaképnek, mint a BMW X6, a Mercedes GLE, de már az Audi is reszeli a saját batárját. A kisebbek közül nálam a Toyota C-HR tette be a kaput, mikor nem tudták eldönteni, mégis hogyan varrják bele a rövidítésbe a Coupe szót - nagyjából három hivatalos megoldás létezik. Szóval ezek nem kupék, csupán a divat kedvéért használhatatlanná tett hátsó üléssorú és csomagterű szabadidő-autók. A kupé ennél sokkal méltóságteljesebb autót kell, hogy takarjon. Egy lapos, elnyújtott, hosszú és nem utolsósorban kétajtós karosszériát. Szerencsére van még néhány modell, most a három legjellemzőbb húzómodell árát vetettük össze. Mit ad alapból, mennyibe fáj egy erősebb motorral és normális felszereltséggel ellátott Audi A5, 4-es BMW, vagy a Mercedes C-osztály Coupé?
Audi A5 Coupé, BMW 4-es sorozat, Mercedes C-osztály Coupé - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Audi A5 Coupé 4673 1846 1371 2764 465
BMW 4-es sorozat 4638 1825 1377 2810 445
Mercedes C-osztály Coupé 4686 1810 1400 2840 400

Nyilván a BMW-nél is van kisebb, ahogy az Audinál is ott a TT, a vizsgált hármas viszont akár hosszabb utazásokra, több személynek is használható. Ha úgy tetszik, túrakupék, a stílus legszebb képviselői. Még egyszerű alapkivitelükben is sportosak, legalábbis annak látszanak, még ha dízelmotor is van bennük, ami mindegyikhez elérhető. Először nézzük, mit kínálnak a legalján. Az A5 Coupé 2.0 TFSI-vel indul 190 lóerővel, kézi váltóval és elsőkerékhajtással, a hármas közül egyedüliként. Ez akár hátrány is lehetne, de vezetési élménye még így is remek. Az összkerékhajtásért kicsivel több mint 3 milliót kell leszurkolnunk pluszban a 11 349 570 forintos alapáron felül, mivel csak S tronic automata váltóval együtt rendelhető. Alapáras felszereltsége viszont elég bőséges, kezdve a hátul LED-es, elöl LED nappali menetfényes xenon fényszórókkal, de 7”-os multimédiás fejegységet is kapunk bluetooth kihangosítással, valamint csak 1 zónás automata klímát. A biztonság a legfontosabb, a pre sense rendszer 40 km/h-ig állóra képes fékezni, azon felül 85 km/h-ig lassítani tud, ha gyalogost, álló autót, veszélyt érez, szintén alapárasan.
Hirdetés
A 4-es BMW-nél dízel a nyitó, a négyhengeres 18d 150 lóerővel és kézi váltóval – ahogy mindhárom modell gázolajosan a legolcsóbb – 10 939 000 forint. Az összkerékhajtás felára 990 000 forint és a többiekkel ellentétben kérhető kézi váltóval, de csak az erősebbik, 190 lóerős 20d motorral, ezért a magas árkülönbség. A legolcsóbb benzines a 184 lóerős 20i 11 229 000 forintos indulóval - ha már a többiekből is benzinessel indítunk, ehhez 735 000 az xDrive felára. A 4-es épp most frissült, így az új modell felszereltségeit még nem tudjuk pontosan, ahogy a hozzá tartozó árakat sem, de nagyban nem változhatnak. Annyi biztos, hogy a frissített 4-es már alapáron elöl-hátul LED-es fényszórókkal, felárért adaptív első lámpákkal érkezik, és rendelhető hozzá digitális műszeregység. Kétzónás automata klímát kap a többiekkel ellentétben, a BMW-nél Aktív védelemként kínált önmagától állóra fékezés viszont feláras, de alig több mint 100 000 forintot kérnek a csomagért. A 4-es BMW vezetési élménye talán a legjobb a három közül, igaz, a legrégebbi modell is, viszont a frissítéssel megpróbálták felzárkóztatni a többiekhez.
Audi A5 Coupé, BMW 4-es sorozat, Mercedes-Benz C-osztály - műszaki adatok
Audi A5 Coupé
2.0 TFSI 190LE
BMW 420i Mercedes-Benz
C 200
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1984 1998 1991
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6
Hajtás elsőkerék hátsókerék
Teljesítmény [LE (1/min)] 190 (4200-6000) 184 (5000) 184 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 320(1450-4200) 290 (1350-4600) 300 (1200-4000)
Gyorsulás 0-100 km/h 7,2 7,3 7,7
Végsebesség [km/h] 240 236 237
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,9 6,1 5,3
CO2-kibocsátás [g/km] 134 141 122
Saját tömeg [kg] 1390 1475 1430
Megengedett össztömeg [kg] 1900 1995 1985

A Mercinél a C 180 a beugró, igaz, gyengébb a többieknél, csupán 156 lóerős, így az árversenyben sportszerűbb az eggyel erősebb, 184 lóerős C 200-at indítani. Ez kezdésként 11 440 430 forintot jelent a kézi váltós, hátsókerék-hajtású modellért, így az már látszik, hogy

a három kupé alapára szinte alig tér el egymástól.

A C-osztály vezetéstámogató rendszereinek döntő része feláras, a vészfékező funkcióért és az ütközésre való figyelmeztetésért viszont nem kell pluszban fizetni, nulla forintos felárért ikszelhető a konfigurátorban. A C-osztály még a mögöttünk érkezőt is képes figyelmeztetni, ha éppen úgy érzi, hogy túl gyorsan közeledik, felvillantja a vészjelzőket, hogy felhívja rá a figyelmét. Ezen kívül LED-es nappali menetfényes, halogén izzós első fényszórókat és LED hátsó lámpákat ad. A 4Matic összkerékhajtás, akárcsak az Audinál, itt is csak automata váltóval érhető el, a kilencfokozatú egységgel az ár már 13 122 910 forint. Mindhárman elég más karakterek, míg a Mercedes inkább látványvilágával mutat sokat, addig a BMW-t a vezetési élményéért szeretjük, az Audit pedig a felhalmozott innovációért. Nagyjából ugyanúgy felszerelhető a három német. Nézzünk egy kevésbé pazarló, mégis a legtöbb jót felvonultató konfigurációt rájuk!
Mivel a menetdinamika fontos egy ilyen autónál, és a sportos külsőhöz leginkább benzinmotor illik, így mindegyikhez a paletta aljáról választottunk egy erősebb kivitelt. Ez az Audinál 2.0 TFSI 252 lóerővel, a BMW-nél a négyhengeres 430i, szintén 252 lóerővel, valamint a Mercedesnél a C 300 245 lóerővel. Mivel utóbbi csak automata váltóval elérhető, a másik kettőhöz is berendeltük. Az Audinál a 7 fokozatú duplakuplungos S tronicot, a BMW-nél pedig a 8 fokozatú bolygóműves Steptronic váltót. Navigációt, fűthető és elektromos állítású bőrüléseket, tolatókamerát és szép hangzású, az Audinál Bang&Olufsen, a BMW-nél Harman/Kardon, a Mercedesnél pedig Burmester hifit párosítottunk hozzájuk. Ezen felül 18 colos kerekek és az Audi esetében Virtual Cockpit kapott helyet. Utóbbi 12,3 colos, és képes akár teljes egészében a navigációt mutatni, ugyan a BMW a frissítéssel hasonló méretű digitális műszeregységet kapott, erre nem képes, a Mercedeshez pedig nem is rendelhető hasonló. Igaz, a Virtual cockpit miatt az Audinál több mindent is meg kell rendelnünk, de anélkül csak egy 5 colos kijelzőt kapunk a kormány mögé, normál műszerekkel.
Audi A5 Coupé, BMW 4-es sorozat, Mercedes-Benz C-osztály - árak (Ft)
Alapár
Audi A5 Coupé 2.0 TFSI 11 349 570
BMW 420i 11 229 000
Mercedes-Benz C 200 Coupé 11 441 430
Összkerékhajtásal, automataváltóval
Audi A5 Coupé 2.0 TFSI 252 LE quattro stronic 14 415 350
BMW 420i xDrive Steptronic 12 679 500
Mercedes-Benz C 200 4MATIC 184LE 13 122 910

Mivel az Audinál tolatókamerát csak csomagban kapunk parkolási asszisztenssel, holttérfigyelővel és keresztirányú forgalomfigyelővel együtt, ezeket a többiekhez is berendeltük. A végösszeg tekintetében a legkedvezőbb a 4-es BMW 17 030 400 forintos ára, ennél csak 58 720 forinttal magasabb végösszeg jött ki a Mercedesnél, ahol viszont a többiekhez képest csak gyengébb, halogén izzós fényszórókat kapunk. Az Audi viszont 18 329 000 forintos listaárával a legdrágábban végzett, érdemes hozzátenni, hogy csak elsőkerékhajtású kivitelként, így vezetése kevésbé szórakoztató, mint a csillagos, vagy a bajor márka modelljénél. Ebből a szempontból korábbi tesztjeink alapján a BMW a nyerő, dizájnban egyértelműen a Mercedes, az Audinál pedig megfelelő felár ellenében olyat kapunk, amit a többiektől nem. Elég súlyos ma egy stílusos kupé új ára, szerencsére a használt példányokból is bőséges a választék.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:26
    Permalink

    Már ne haragudj, de ki az a hülye, aki egy közel öt méteres, rendesen felszerelve bőven másfél tonnás és még kétszáz lovat sem elérő coupe-val akar szerpentinen csapatni? Ezeket a kocsikat családapuk/anyuk veszik céges leasing-re, ha már ott a másik két családi kocsi és szeretnének valami egyedibbet, netán stílusosabbat… Ne keverd ezeket a kétszer drágább tényleg sport változataikkal.

    A japánok ár pont ezért is csalóka. Bemész egy lexus-hoz (mazda, stb. átlag japánra igaz) és jó eseteben azt mondják, hogy csak fél évet kell várni, de engedni nem tudnak és pl. még színt is csak olyanból tudsz választani amit a kereskedő berendelt (Honda úgy így működik, de Mazda detto, Lexus is ha nem akarsz éveket várni). Ellenben egy németből a 20-30%-os felárat első kérdésre elengedik és személyre szabod a kocsit. Btw, a felár oka nem az, hogy ennyivel drágább a kocsi, hanem, hogy épeszű ember ilyen kategóriát már csak leasing-el, ott meg ugye más a számítás és leasing cégnek nem érdeke, hogy egy 13 milliós kocsinál hirtelen 10 legyen a listaár…

    Btw, ha kipróbálsz mondjuk egy alap c coupe-t és egy alap a5-ö5, akkor meg rájössz, hogy hiába hajt hátul a c, bizony sokkal butább hajtva, hátsó kerék hajtás ide vagy oda. 180 eu6 ló ilyen súlyhoz egyszerűen kevés. Egy 300-400 kilóval könnyebb gt86 +20 lóval is erősen alulmotorizált mókához ha a nulla tapadású gyári prius gumik helyére feldobsz egy értelemes gumit, nem hogy akár egy pss-t.

  • 2017.10.27. at 21:26
    Permalink

    Rájöttem a nagy okosságra miért nincs az összehasonlításban Japán kupé 😀 . Mert egy Infiniti q60 vagy egy Lexus Rc fullra szerelve is megállna 17-18 millióba viszont ugyan ez Német konkurensnél hasonló felszereltséggel jó 5-6 millióval drágább lenne . És hát ugye AAA autó meg Haszáltautó.hu és társaik Német pártiak … enyhén szólva is egy irányba lejt a pálya ! .

  • 2017.10.27. at 21:26
    Permalink

    De azért egy 2X milliós alapmotoros első kerekes kupé eléggé ciki kategória ” Audi A5″ . Elindulsz vele csapatni egy szerpentinen és ahelyett hogy szépen kilincsel előre fordulna elkezdi kitolni az orrát . Igazi kupé fíling mert ugye azért vesz az ember ilyen játék autót hogy elől hajtson … és nem azért hogy élvezetesen lehessen vezetni . Ilyen módon az Infiniti és a Lexus kupéknak több létjogosultsága lenne itt mint az első kerekes szar Audinak .

  • 2017.10.27. at 21:26
    Permalink

    Kallernek is: Igen, az mivel hiába forgalmazzák három éve, 20-ad része(!) sem fogy belőle, mint pl egy A5-ből/4-esből. RC-már talán-talán, abból már majdnem megcsípik a tizenötödét… Egyszerűen elenyésző darabszámban fogynak világszinten is, nem hogy EU-ban, ahol sokszor nem is forgalmazzák ezeket. Ennyi. Egy alsó közepes suv tesztnél sem reklamál az ember, hogy miért nem szerepel az xy. SsangYong ott és miért mondjuk a Qashqai-hoz vagy egy Vitarához hasonlítják…

  • 2017.10.27. at 21:26
    Permalink

    Az objektivitást kezditek ti is elveszíteni mint a Totalxarosok.
    A csórónak mindig az egykilenctádé koromokádót ajánlják,
    Fölötte az 1-1,5 millás világból kifutott hibrideket csalónepperek féltett titkát. meg a szerencsétlenül lefutott 1-es jazzeket
    mégfölötte a szemtelenül lehajtott accordokat, avensiseket,
    BMW legjobbistene az mindig fut de nem hazudnak nagyot, mondják: nem olcsó a fentartása ahelyett amit kellene hogy horror.
    Ugyanez Mercedes, Audi Horrorköltségek. Melléjük catlakozik az egész VW konszern.
    Most őszintén melyik balek németautóbuzinak szól ez a cikk?

  • 2017.10.27. at 21:26
    Permalink

    Na nem is rossz, egy magyar átlagfizetésből 9 év alatt össze lehet gyűjteni egy ilyenre. Persze csak ha az utolsó forintig lerakja az ember. xD
    Más meg tanácsadásra kap havonta egy ilyen autóra valót.

Vélemény, hozzászólás?