Behajtott a tilosba, zebra elé állt – tanuljunk meg parkolni!

Variációk egy témára, azaz hogyan nem szabad parkolni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyszerűnek tűnik, de a jelek szerint nagyon nem az, hova és hogyan szabad, hova és hogyan tilos parkolni.

A minap budapesti, óbudai munkahelyünk tőszomszédságában a következőre lettünk figyelmesek: egy Suzuki Swift sofőrje autóját egyirányú utcában a forgalommal szemben parkolta le, ráadásul úgy, hogy a zebra előtt állt meg – tehát duplán szabálytalankodott. De többeket láttunk és látunk ugyanott szintén szabálytalanul parkolni, ami szinte mindig drága lecke, hiszen a közterület-fenntartók nagy erőkkel pásztázzák a környéket és büntetik a renitens autósokat. Hogy, hova szabad parkolni és hogy, hova nem? A korábbi KRESZ-magyarázat után itt a röpke példatár.
Hirdetés
Hogy elvitték-e az említett Swiftet, nem tudjuk, de másnap épp belefutottunk egy újabb esetbe, amikor a szerv már „lopóautóval” jött egy Renault Modusért, s szállította el azonnali hatállyal, hogy ne zavarja a rendet, s ami igazából fontos, hogy ne akadályozza a biztonságos közlekedést. Mert biztonságról van szó, ezért nem köthetünk bele a közterületesek amúgy igen ádáz tevékenységébe, ezért nem kérhetjük számon, hogy miért nem kerékbilincselnek, miért viszik el pillanatokon belül a kocsit. A KRESZ - egyszerűsítve - azt írja, illetve mondja ki, hogy járművel megállni (ha közúti jelzésből vagy egyéb rendelkezésből más nem következik) csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan szabad. Egyirányú forgalmú úton a bal oldalon akkor szabad megállni, ha az út jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad. Ez az egyik ismérv. A másik, hogy tilos megállni kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, valamint a zebra előtt (személyautóval) 5 méteren belül. Hogy az autós biztonsággal láthassa a járdáról lelépőket, s azok is biztonsággal beláthassák a forgalmat. A zebra mögött persze akár már egy centivel is meg lehet állni. Ezt a helyszínen kérdezett közterületesek is megerősítették, továbbá elmondták, hogy igencsak időszakfüggő, mikor mennyien szabálytalankodnak. Ezt arra a felvetésre válaszolták, hogy mintha mostanában kevesebben parkolnának a tilosban (abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy válságos időket élünk, az autózás drága, s mindenki nyilván jobban odafigyel az ilyesmire is, nehogy súlyos összegeket kelljen fizetnie bűneiért...)
Még egyszer: zebra előtt legalább 5 méter helyet kell hagyni, utána már bárhol meg lehet állni. És a járdán? Ilyet is látunk, nem is ritkán. Járdára állni részben vagy teljes terjedelemben csakis akkor, ha azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi. És még ezen túl is vannak megkötések, de ez a legfontosabb. Egy, a kocsiját a járdára parkoló, azonban az éber felügyelők által gyorsan és kíméletlenül lebuktatott és megbüntetett autós - a jelenlétünkben - azt olvasta a sárgamellényesek fejére, hogy biztos muszáj is büntetniük, bevételt kell termelniük, akárcsak a gyorshajtókra vadászóknak... A szerv természetesen kikérte magának, mondván csak a munkáját végzi és betartatja az előírást, különben meg két diplomával nem is feltétlenül álmai melója a közterület-felügyelősdi. Szerintünk sem valószínű, hogy az, s hogy örömmel és/vagy "rendelésre" szankcionálnának. Okosabb betartani a szabályokat, s fokozottan ajánlott egymás biztonságára ügyelni azzal, hogy nem állítjuk autónkat a zebra elé, balesetveszélynek kitéve ezzel a gyalogosokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    röviden: NEM.ugyanis mindegy hogy parkolóban, vagy tilosban áll az autó, ezzel megsérted a megállásra vonatkozó KRESZ szabályokat, amiért simán rendőrt hívhat

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    azt szeretném kérdezni,hogy meg állhatok e 1 másik autó háta mögött aki a parkolóban áll,
    (bár nincs felfestve.a lakók csinálták maguknak.alakították ki a parkolót.)
    úgy,hogy az én kocsim jobb oldala van a másik autó farától kb 2,5 méterre.
    ja és nehezen tud tőlem kitolatni,vagy egyáltalán nem.
    bár semmiféle parkolási tábla nincs kitéve!
    ez 1 társas ház hátsóbejáratánál található parkoló amiről szó van.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    A kétirányú forgalom tábla alatt, van egy kiegészítő tábla is, ami jelzi, hogy 15 méter után várható, hogy az út, már nem lesz egyirányú. Nagyjából, annyira van a tábla, a következő útkereszteződéstől is, tehát, a kereszteződés után lesz kétirányú a forgalom.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Gyerekek, nem kell vitatkozni, az egész ott kezdődik, nem állok rossz irányba a forgalomnak. Egyébként nem lehet vitatni, hogy szabálytalanul parkol, de kérdem én, ki az a suttyó, aki a zebra elé beteszi az egyirányú út táblát, és utána rögtön kiteszi a kétirányú (szembejövő) forgalom táblát??? Na annak aki ezt a variációt aláírta, adni egy ötvenezres csekket hanyag munkavégzés címen…

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    a megfordulós szabálytalanul parkolással kapcsolatban.,.
    Balatonkenese Katica pékség, vele szemben bolt.Bolt mellett úttal párhuzamosan felfestett parkolók.Megyek ebből az irányból, de nincs parkolóhely…Megfordulok, hogy ne szabálytalanul a forgalommal szemben parkoljak a másik oldalon..De mint kiderült ott megállni tilos tábla jelzése van érvényben amit én nem láthattam, mert:
    1: a tábla után fordultam meg
    2: a tábla sem látszott onnan, mert a kanyar után van kitéve..
    3: úton semmilyen felfestés nincs, még középső terelővonal sem!

    Ilyenkor mi is a helyes eljárás az illetékes elvtársaktól?Hiszen a táblát nem láthattam, az úton megfordulva pedig szabályosan parkolok…:)))
    Gondolom az jön hogy
    1: miért nem ismerem a helyet?
    2: miért nem jártam körbe a környéket hogy mi a helyzet?

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Légyszíves, mielőtt újból volán mögé ülsz, olvasd át a KRESZ-t. 🙂

    1. Az 5 méter a kereszteződés/gyalogátkelő ELŐTTre vonatkozik. Utána akár 5 centivel is megállhatsz. A Matiz meg a vastag szaggatott mögött áll, ami -hogy úgy mondjam- a kereszteződés kezdetét hivatott jelezni.

    2. Komolyan életszerűnek tartod, hogy valaki ott úgy megfordul, csak hogy szabálytalanul parkolhasson? Mert bármerről is hajtott be, a forgalommal szemben parkol.

    3. Ráadásul, a gyalogátkelő előtti 5 méteren belül, mert ez esetben nem számít, hogy melyik irányban néz a kocsi eleje, ő a menetirány szerint előtte áll.

    Senki sem kötelez, hogy centi legyen nálad, megállhatsz 8, 10, de akár 15 méterre is. Azért még senkit nem büntettek meg, mert távolabb állt. Egyrészt, ahol fel van festve ott sem tartja be, aki nem akarja. Másrészt, ha pl. belepi a hó, mi lesz? 🙂 Ha tudod milyen hosszú az autód, máris megvan mennyi az annyi. Egy Golf 2 kb. 4 méter, tehát, ha kényelmesen be tudnál parkolni a tábla meg a kocsid közé, akkor nagyjából megvan az 5 méter. 😉

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Nem tudom, hogy az általam említett helyen szoktak-e vadászni a közterületesek, de nem emlékszem, hogy máshol is találkoztam volna, ezzel az egyébként, nem is rossz módszerrel.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Minden kritikus helyre( ahol vadászni szoktak a közterületesek) fel kell festeni két csíkot segítségül ” a Gyengébbek kedvéért” 🙂 Egy büntetésből kijön 1 vödör festék! Csak száraz legyen a talaj!!!

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    sucec, a 2. eszreveteledhez kapcsolodva a soroksari uton peldaul rendszeresen kapnak bilincset azok is, akik kijelolt parkolohelyen, ervenyes parkolojeggyel, de haladasi irannyal szemben parkoltak le. En bevagtam a kreszt a-tol z-ig es nem hagyok semmilyen tamadasi feluletet. Szerintem van naluk meroszalag is, mert siman elszallitjak azokat akik ralognak az 5 merteres hatarra. Ha nem akar az ember kockaztatni jobb ha rahagy egy akkora helyet ahova egy S merci befer, az pont 5 meter.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Én már többször feltettem a kérdést magamban, hogy miért kell közterületen a parkolásért fizetni? Akinek valamilyen gépjárműve van az fizet valamiféle gépjármű adót. Lerövidítve a gépjármű adót azért fizetjük, hogy az ország közút hálózatát használhassuk és még abból a pénzből karbantartsák stb.. Tehát, ha én befizetem az adót azaz megvásárolom a közút ill. közterület használatot, akkor miért kell még pluszba fizetnem a parkolásért közterületen. Mert egy magán parkolóban vagy bevásárló központba ami magán kézben van fizetek az oké. De hát ebben az országban 2x-3x kell megfizetnünk mindig mindent.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Azt hittem az újságíró a hülye, hogy ennyiszer leírja: “zebra előtt legalább 5 méter helyet kell hagyni, utána már bárhol meg lehet állni. De nem…

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    A cikkben azért van jópár figyelmetlenség:
    1: a piros matiz SZABÁLYTALANUL parkol, ugyanis a kereszteződések metszéspontjaitól számított 5 méteren belül megállni tilos, és az így látszólag nincsen 5 méter!

    2: nincs bizonyíték arra hogy a fekete swift szemből hajtott volna be. Elvileg behajthatott a matiz felől is, majd megfordult ott a zebra előtt, és úgy parkolt le. A parkolási helyzet önmagában szerintem még nem bizonyíték a forgalommal való szemben hajtásra!

    3: a fekete swift nem a zebra mögött, hanem ELŐTT parkolt szabálytalanul! (nem mindegy ügye…)

    Maszek vélemény hogy ez az 5 méteres kikötés úgy ahogy van baromság. Kinél van centi hogy lemérje? Legyen úgy mint angliában, szépen az útpadkán legyen mindenhol sárgával felfestve ahol nem lehet megállni. Az egyértelmű és vitathatatlan. Kinek van olyan szemmértéke aki autóban ülve meg tudja állapítani pontosan mennyi az 5 méter?

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    A Budakeszi út alján, a remiznél, óvoda. Jönnek a gyerekekért, én meg 50-en fölül kutyát sétáltatok. Állok a járdán (kutyástul), anyuka jön a gyerekért, megállni tilos a sarkon. Parkol vehemensen fel a járdásra, arrébb léptem, mert a motorhangból hallatszott, hogy vízszintes helyzetben kapta a jogsit. Visszanézni sem volt időm, simán elütött a járdán, elvágódtam a sárba. Fölkeltem, kinyitotta az autót, hogy mit keresek én ott, pláne még a kityámra sem vigyázok, mikor ŐŐŐŐ ott szokott parkolni. MONDOM A JÁRDÁN TÖRTÉNT AZ ESET!
    Szívem szerint fölpofoztam vona, de nyilván engem büntetnének, mert ŐŐŐŐ ÚJGAZDAG!!!, neki szabad még a járdán is elütni a gyalogost, mert az útban van neki.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Gyulán, a Béke sugárúton láttam, hogy a gyalogátkelő előtt, az úttest szélén, eleve van egy 5 méteres, forgalom elől elzárt terület. Gyengébbek kedvéért.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Ott van egy fizető parkoló és bent áll a “lopóautó” Amint valaki elhagyja az autót már ott van a közteres pár fénykép és már kanyarodik is ki a sárga csoda. Ma kicsivel odébb álltam és láttam a saját szememmel.
    A zebrán a közteresen kívül cirka 60 perc alatt senki nem ment át mert odáig nem fáradnak el a gyalogosok máshol kelnek át.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Meddig lesz még az autós a legnagyobb népellenség?
    Csak addig jó, amíg fizeti a válogatott adókat, illetékeket, díjakat?!

    És ha ez kevés büntetésnek, akkor jönnek a különböző mondvacsinált szabályokon alapuló értelmetlen bírságok…

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    A kozteres kollega esetebol plusszban levonhatjuk azt a tanulsagot is, hogy diplomahalmozas helyett celszerubb egy piackepes szakmat tanulni, es akkor nem kell utcan melozni. Ha emellett megtanulunk rendesen parkolni akkor birsagolni sem fognak tudni minket.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    Sztereotípia, de mégis:
    a boyracer, “A” nő, meg a két vidéki a járdán 😀

    Bele se merek gondolni mit művelnek menet közben, amikor kicsit több dologra kell odafigyelni, mint egy egyszerű parkolásra.

  • 2017.10.30. at 07:04
    Permalink

    A k……. annyukat basztassák ezek a pakolós k…..k ez lehúzás népnyúzás. tűrhetetlen minden pakolót teroizálnak. ezért kell falura költözni mert ott még lehet parkolni tarkónlővés nélkül

Vélemény, hozzászólás?