Kipróbáltuk a Skodát, ami itthon – épp – nem is kapható

106 Skoda Octavia iV-t vett át a Vodafone, egyet ki is próbálhattunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem könnyű ma új Skoda Octaviához jutni, az Octavia iV-t nekünk is csak a Vodafone frissen átadott, nem szerény flottájából sikerült kipróbálni.

Berobbant a félvezetőhiány az autóiparba, nem egy márkánál csúsznak a szállítások, a Suzuki Vitara és az SX4 S-Cross (ahogyan arról már beszámoltunk a Duster kapcsáni árharcban) jelenleg gyári audiorendszer nélkül készül Esztergomban. A beszállítói probléma különböző mértékben viseli meg a gyártókat, most úgy tűnik, egyelőre a Skoda áll a leginkább rosszul, Octavia és Superb nagyjából 2023-as átvétellel rendelhető, Octavia iV pedig éppen sehogy sem, ugyanis bőven kiürítette a Vodafone nemrégiben átadott 106 tagú Octavia iV flottája a hazai kontingenst, e verzió tehát most épp nem szerepel a konfigurátorban, ahogyan benzines RS sem. A helyzet persze bármikor változhat, s mivel a "kompakt" szegmens egyik legnépszerűbb, céges vásárlások tekintetében a legnépszerűbb modelljéről van szó, természetesen lecsaptam a lehetőségre, hogy ha csak egy rövid körre is, de kipróbálhassam az iV-t annak kapcsán, hogy a Vodafone átvette új céges autóit.
Hirdetés
A Vodafone amúgy nem viccel, a most a flottájába érkezett 106 darab Octavia iV a bő 400 autós flottájának mintegy negyedét teszi ki, s ezeket követi hamarosan 60 további plug-in hybrid és tisztán elektromos modell. A cég célkitűzése, hogy 2025-re csakis (a mai szabályok szerint) zöld rendszámot viselő, konnektorról tölthető autók legyenek náluk, ugyanis 2030-ra a cég teljes működésével karbonsemlegességet céloz, 2040-re pedig csakis így működő beszállítókkal kíván dolgozni. Hasonlóan komolyan veszik a környezettudatosságot, mint a Volkswagen-csoport, amely Németh Balázs, az autókat átadó Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója szavai szerint minden egyéb cégnél komolyabb összeget, 125 milliárd dollárt fektetett a karbonsemleges gyártásba, és a Vodafone-hoz hasonlóan teljes karbonsemlegességet céloz. De nézzük, mit tud az Octavia iV, ami a jövőben a Vodafone autóparkjának leginkább meghatározó tagja lesz. Mesés adatokat vonultat fel! Egy Octavia 4,67 méteres hosszával, pláne a kombi a maga 640 literes csomagterével az átlagember számára álomautónak számít. Oké, a plug-in hybrid esetén kisebb a padlórekesz, mint a csupán belső égésű motorosoknál, így "csak" 490 literes alapméretű, ellenben támladöntéssel továbbra is lépcsőmentes, óriási rakteret kapunk. Hajtásláncilag pedig csöppet sem szerény az új vodafone-os cégautó: az 1,4 literes, 156 lóerős TSI benzinmotorjához 116 lóerős villanymotor csatlakozik. Önmagában utóbbival is teljesen jól mozog, rendszerteljesítménye pedig 204 lóerő, 350 Nm társaságában.
Hirdetés
A legtöbb Vodafone dolgozó tehát az általa eddig használtnál erősebb autóba ülhetett, s azzal szembesülhet, hogy szerényebb fogyasztással autózhat majd. Ha legalább 50 kilométerenként töltőre teszik az autót, akkor akár benzinfogyasztás nélkül (a WLTP szerinti elektromos hatótáv 60 kilométer a nettó 12 kWh kapacitású akkumulátorral), ugyanakkor a benzinmotorral egyrészt megvan a dízelesen nagy, 700-800 kilométeres hatótáv lehetősége, másrészt a 7,5 másodperces 0-100-as sprintnek és a 220 km/órás végsebességnek is, ha valaki épp nemzetközi kiküldetésre menne, s Németország felé haladna. Praktikus, hogy az Octavia iV esetén is van azért némi padlórekesz a csomagtér végénél, épp akkora, hogy abban elfér az alapáron megkapott konnektoros és Type2-es töltő is. A bruttó 13 kWh-s, alsó hangon 50, de akár 60 kilométeres hatótáv elérésére is alkalmas akkumulátor sima konnektorról nagyjából 5, míg Type2-es töltőoszlopról 3 óra alatt feltölthető, otthoni tarifával kb. 500 forintból, amiből könnyű kiszámolni, nagyjából 2 liter/100 km benzinfogyasztás költségét kapjuk, ha elektromosan használjuk az Octavia Combi iV-t. Ennek megfelelően, meg persze a szerényebb emisszió érdekében a Vodafone is a sűrű töltésre ösztönzi alkalmazottait: ingyenes irodai töltőkkel és a limites üzemanyagkártya mellé adott Mobiliti ügyfélkulccsal. Utóbbiért egyértelmű pacsi jár nekik, azért persze nem feltétlen, hogy elvitték az ország jövő éves Octavia iV mennyiségét is, de Németh János Skoda márkaigazgató szerint van azért remény arra, hogy kap még az ország, s ismét felkerül a konfigurátorba az iV, ami pont olyan tágas utasterű, mint a többi Octavia, szóval egy tökéletes céges és családi autó.
Hirdetés
Persze olcsónak nem mondható, az iV utolsó ára 12,5 millió forint voltn, egy viszont biztos: konnektorosan is a kompakt kategória legtágasabb utas- és csomagterével rendelkezik, utóbbiakból a Skoda nem enged. De a rövid próbakör szerint a dinamikája és a vezethetősége is teljesen élvezetes, szóval lehet irigyelni a Vodafone - cégautót kapó - dolgozóit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.23. at 08:06
    Permalink

    jó, akkor vodafone ügyfél nem leszek ha ilyenekre cseszik el a pénzt, hogy álszent módon trendi környezettudatosnak tűnjenek…
    Nem kéne szabad/korlátlan cégesautó használatot adni, ott kezdődne a takarékosság és a környezetvédelem…

    • 2021.09.29. at 12:58
      Permalink

      Gázt se használj és villanyt se. Ne járj boltba sem, ne egyél és budira se menj, mert a ZEWA és a többi is használ egy csomó cégautót…mindnek ekkora vagy ennél nagyobb flottája van. 🙂 Utóbbi esetben olvass utána a lapulevél használatának 🙂

  • 2021.09.28. at 19:47
    Permalink

    Azért 106 csak jutott oda, meg még kitudja hány más cégeknek… nagy a hiány, meg vicc szállítási idők, de valahogy mégis csak összejön mindig, ki van ez találva.

    Továbbá köszönjük meg a cégesautósoknak azt is, hogy mennyit tesznek a dugókért, ők azok akik bármekkora dugóba-bármikor beállnak. Cégesautó-cégesü.anyag-cégesidő=lexarom kimaxolva, holott láthattuk működik/működne a homeoffice, kapásból nem kéne ennyi -kirakat-cégesautó(s).
    Simán érezhető a forgalomba is hogy a hétfő és pénteket mennyien ellógják homeoffice-ba, kicsit kitolva a hétvégét, kedd az új hétfő/csütörtök az új péntek.

    • 2021.09.29. at 13:40
      Permalink

      Van egy mondás hogy akinek nem inge nem veszi fel, te nagyon magadra vetted.
      Ahol dolgozom flottakezelőknek is besegítünk autókat hozni-vinni, látni hogy mennyi de mennyi felesleges cégautó van kiszórva, hogy meglegyen a “kirakat”. Ők is ezt mondják, de biztos ostoba ott is mindenki…

Vélemény, hozzászólás?