Ne legyél telhetetlen! – Nissan Qashqai menetpróba

140 vagy 160 lóerő? Melyik új motorral jobb a Nissan Qashqai?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Daimlerrel közösen kifejlesztett benzinmotort a Nissan Qashqai is megkapta, így a crossover 140 és 160 lóerős változatokban is rendelhető. Vajon melyik teljesítményszinttel a jobb?


Kipróbáltuk már a Mercedes A-osztályban és a Renault Grand Scenicben is a Renault-Nissan, valamint a Daimler közös fejlesztésű benzinmotorját, ezért kíváncsian vártam, hogy mire képes a Nissan Qashqaiban az 1,3 literes egység. Az új motorok érkezésével egy vadonatúj infotainment rendszer is debütált Európa egyik legnépszerűbb crossoverében, viszont formai változás nem fedezhető fel a típuson.
Hirdetés

Az új erőforrás a korábbi 1,2 literes és 1,6 literes motorokat nyugdíjazza. Méghozzá úgy, hogy egyszerre erősebb és hatékonyabb is. Elkerülhetetlen az új környezetvédelmi szabályozás miatt a benzin-részecskeszűrő használata, de az üzemanyagbefecskendező-rendszert is optimalizálták, míg a motor háromszög alakú, „delta” hengerfejet kapott.

A jobb égés érdekében a befecskendezők centrálisan helyezkednek el, a kipufogó leömlője pedig részben integrálva lett a hengerfejbe, így hatékonyabban hűthető a kipufogógáz, és hatékonyabb az égés, különösen alacsony fordulatszámtartományban és nagy terhelésnél. Továbbá a súrlódáscsökkentést és a turbófeltöltőt is optimalizálták a mérnökök.

A turbófeltöltőt felszerelték egy elektronikus elkerülőszeleppel, amely felváltja a régebbi motorokban használt pneumatikus szelepeket. Ám a technikai finomságoknak ezzel még nincs vége, hiszen hengerfal-permetezést is alkalmaznak a motorban. Egy plazmafáklya használatával, vékony rétegben, rendkívül erős acélt permeteznek a hengerfuratokra, ez javítja a hőelvezetést az égés során. Ez a technológia - az ígéretek szerint - jelentősen csökkenti a szabályozatlan robbanások (kopogás) mennyiségét a motorban, illetve növeli a sűrítési arányt a nagyobb hatékonyság érdekében.

Mindezek a változások többek között csendesebb utasteret eredményeznek, hiszen nagyobb nyomaték áll rendelkezésre alacsony fordulatszám-tartományban és valóban, a menetpróba során mindkét motorváltozat fantasztikusan simán járt, egyszerűen nem lehetett megállapítani néha, hogy a motorban mozognak-e épp a dugattyúk vagy sem. Sőt, szintén fontos a tulajdonosok számára, hogy alacsonyabb fenntartási költségekkel számolhatnak az új erőforrásokkal. Az olajcsere-intervallum 20 000 kilométerről 30 000 kilométerre nőtt, így a motor élettartamára vetítve a karbantartási költségek csökkentek. Tegyük viszont hozzá: az intervallum ideális körülmények között értendők, jelentős városi használatnál érdemes sűríteni a ciklust!
Nissan Qashqai új benzinmotorjai
Motor 1.3, 140 LE 1.3, 160 LE 1.3, 160 LE (DCT)
Emissziós norma Euro 6d-TEMP
Hengerűrtartalom (cm3) 1332
Hengerek száma 4/16
Váltó kézi/6 automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 140 (5000) 160 (5500) 160 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 240 (1600) 260 (2000) 270 (2000)
Gyorsulás (sec) 10,5 8,9 9,9
Végsebesség (km/h) 193 200
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,3 5,7 5,8
CO2-kibocsátás [g/km] 121 122
Hajtás 4x2

A kifutó 115 lóerős, 1,2 literes motorhoz képest a 140 lóerős, 1,3 literes motor 25 lóerő és 50 Nm nyomaték pluszt kínál, miközben a szén-dioxid kibocsátása 8 gramm/kilométerrel kevesebb (17 colos kerekekkel). Bár álló helyzetből a gyorsulásban elhanyagolható a különbség, a rugalmasság jelentősen javult. A negyedik sebességfokozatban a gyorsulás 80-ról 100 km/h-ra 5,7-ről 4,5 másodpercre csökkent - ez 18 százalékos javulást jelent. A hatodik fokozatban 100-ról 120 km/h-ra pedig 35 százalékos a javulás. A 163 lóerős, 1,6 literes motorhoz képest az új, erősebb 1,3 literes motor teljesítménye ugyan három lóerővel alacsonyabb, azonban nyomatéka 10 Nm-rel nagyobb. Ennél a motornál már 13 g/km csökkenés mérhető a szén-dioxid kibocsátásban. Ráadásul az erősebb motor egy teljesen új, kettős tengelykapcsolós sebességváltóval is kérhető.

Na, de mit jelent ez a sok technikai ínyencség, ha szimplán a vezetést nézzük? A menetpróba során autópályán, országúton és kanyargós hegyi utakon is kipróbálhattam az új motorokat, amelyek lényegében mindenhol jól szerepeltek. Úgy vélem, már a 140 lóerős változat is bőven elegendő az átlagos igények kielégítéséhez. Valóban megfelelően rugalmas, az országúti előzések gyerekjátéknak számítanak vele, még a hatodik fokozatban is lendületesen képes megindulni a gázpedál lenyomásakor. Kimondottan élvezetes volt a hegyen kanyarogni vele, amelyhez a Qashqai futóműhangolása is hozzájárult, illetve a manuális sebességváltó is hűséges partner ebben.

Ám itt van ugye a 160 lóerős változat is. Lényegében ugyanaz elmondható róla, mint a 140 lóerős kivitelről. Minden pozitívumuk megegyezik, ugyanakkor a lóerőtöbblet szerintem alig észrevehető egy laikus számára. Talán egy hangyányit rugalmasabb előzéskor, de lehet, hogy csak a placebo hatás mondatja ezt velem, hiszen tudva, hogy erősebb autóban ül az ember, számít is az erőtöbbletre. Ugyanolyan jó móka vele a hegyen kanyarogni és ugyanannyira csendes, mint a gyengébb változata, a manuális váltója pedig ugyanolyan kellemes szerkezet. Az igazi ütőkártyája véleményem szerint az automatizált sebességváltó. Az új, nedves szerkezettel a legkényelmesebb a Qashqai. A nedves fogalom röviden annyit tesz, hogy olajban „fürdőzik” a tengelykapcsoló, ami többek között a túlmelegedés ellen is kiváló megoldás.

A melyik a jobb kérdésre tehát nincs egyértelmű válasz. A fogyasztásról csak a fedélzeti komputer adataira hagyatkozva nyilatkozhatok. Mindegyik autóval közel 100 kilométert mehettem, ahogy már említettem, vegyesen országúton, autópályán, hegyen-völgyön át és egy kicsi szakaszon városban is. A 140 lóerős motornál 5,6 litert mutatott az út végén, a 160 lovasnál 6,8 litert, az automatizált váltóval pedig 7,4 litert. A 140 lóerős változat szerintem elég a mindennapi közlekedéshez, viszont csak az erősebb választható az automatizált sebességváltóval, márpedig nagyon csábító ez a váltó. Mindegyik csakis elsőkerék-hajtással rendelhető. Összkerékhajtás csak a hamarosan érkező új dízelmotorhoz választható majd, de erről egy picit később.

Néhány szóval ugyanis szeretném még megemlíteni az új NissanConnect infotainment rendszert is, amelynek egyik igazán kedvelhető részlete a TomTom Premium Traffic szolgáltatás, amely rendkívül pontos és valós idejű forgalmi információkkal segíti az utazásokat. Emellett a Door to Door navigációs alkalmazást is érdemes letölteni az okostelefonokra, amelyen előre megtervezhetők az utak, majd átmásolhatók az autó rendszerébe. Természetesen emellett az Android Auto és az Apple CarPlay alkalmazásokkal is kompatibilis a rendszer.

Végül elhintek némi információt a frissített dízelmotorról is, amelyet nem hoztak el a menetpróbára: az 1,5-ös motor alkatrészeinek 90 százalékát módosították. Többek között az olajhűtőt, az olajszűrőt, a kettőstömegű lendkereket, a vákuumszivattyút és a nagynyomású üzemanyagszivattyút is. Így a gázolajos erőforrás teljesítménye öt lóerővel nőtt, 115 lóerőre, a nyomatéka pedig továbbra is 260 Nm, ugyanakkor a motor kapott egy új overboost funkciót. Így a vezetés során 15 másodpercig további 5 lóerő teljesítmény és 25 Nm nyomaték áll rendelkezésre. Az AdBlue-adalékot használó katalizátortechnológiával pedig csökkent a nitrogén-oxidok kibocsátása. Ennek köszönhető, hogy a motor úgy teljesíti a legújabb Euro 6d-Temp emissziós szabvány követelményeit, hogy közben hatékonysága és teljesítménye is megmaradt.

Az új benzinmotorokkal már megrendelhetők a Qashqai modellek a márkakereskedésekben. A 140 lóerős változat 5 650 000 forinttól, a 160 lóerős 6 145 000 forinttól, míg ugyanez automatizált sebességváltóval 6 770 000 forinttól, a friss dízelmotor pedig 5 650 forintról indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?