Adam, hol vagy? Itt. – Megérkezett az Opel prémium aprósága

3 millió forinttól indul itthon az Opel Adam

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Széleskörű paraméterezhetőségének köszönhetően több mint 60 ezer eltérő Adam állítható össze. Immár itthon is.


Az Opel előrukkolt egy autóval, amibe először beülvén nem támad olyan érzése az embernek, hogy ezt már unásig látta, rogyásig ismeri. Az új Adam bohókás, kedves formájú, valódi egyéniséggel felvértezett kisautó, amit amolyan vérfrissítésnek is tekinthetünk a Fiat 500-assal, Minivel, Citroën DS3-mal, vagy Audi A1-gyel fémjelzett prémium apróságok szegmensében, mindezt úgy, hogy karaktere egyikkel sem vethető össze igazán. Ami a manapság jellemző, egymásra gyakran szögig emlékeztető autók erdejében azért nem rossz.
Hirdetés


Ez az az autó, ami őrületbe fogja kergetni a kereskedőket, mert pont elképesztően sokoldalú kombinálhatóságával tudja megfogni a vásárlókat. Így a dílerek feladata nem arra korlátozódik, hogy megszabaduljanak a szalonba beállított mintadaraboktól, hanem, hogy kiemeljék, mindenkinek lehet saját, teljesen egyedi Adamja. A 3 050 000 forintos indulóár e trendi kategóriában nem rossz, de aki a trendiség oltárán áldoz, az anyagilag sem áll rosszul, úgyhogy valószínű, hogy kiegészítőkre is örömmel költ, amivel inkább 4-5 millió forint körül alakul majd a jellemző vételár. A legkisebb motorral, megfontolt szelekcióval be lehet férni 4 alá. Mivel már a párizsi premier és a tavalyi külföldi menetpróba után is kimerítő részletességgel tárgyaltuk Adamot, most szorítkozzunk a legfontosabb részleteire. 3,7 méter hosszú, 1,72 méter széles, 1,48 méter magas, tengelytávja 2,3 méter, csomagtere alapból 170, ledöntött ülésekkel 663 liter, tömege 1-1,1 tonna. Forgalmi besorolás alapján is négyszemélyes, természetesen a hátsó lábtér a gyerekeknek vagy alacsony növésű felnőtteknek szóló kitétellel értelmezhető, vagyis jól leginkább az első, kicsit rövidre szabott ülésein érezzük magunkat.
Motorválaszték
Motor 1.2 1.4 1.4
Hengerűrtartalom (cm3) 1229 1398 1398
Teljesítmény (LE) 70 87 100
Nyomaték (Nm) 115 130 130
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 14,9 12,5 11,5
Végsebesség (km/h) 165 176 185
Vegyes fogyasztás (l/100 km) 5,3 (5,0)* 5,5 (5,1)* 5,5 (5,1)*
CO2 (g/km) 124 (118)* 129(119)* 129 (119)*

*: ecoFLEX csomaggal

Utastere elképesztő mértékben variálható, a "csupasz" Selection mellett három eltérő kivitelből - a Jam menő, a Glam elegáns, a Slam fiatalos - és 4 belső alapszínből kiindulva a további változók módosításával a végtelenségig személyre szabható. Ültünk belülről fekete-fehér kockás, valamint a csillagos égboltot változtatható színben megjelenítő Starlight tetővel szerelt autókban, de kapható felhős eget mintázó, vagy épp nagyméretű üvegtetővel is. Útközben egy stílszerű, villámló tetővel szereltet is vizionáltam, ilyen egyelőre nincs. A hangulatfények színét is a sofőr határozza meg, ülésburkolatból 15 féle kapható, és a 15-től 18 colig változó méretű felnikből is gazdag a kínálat.


Az időben kényelmesre szabott budapesti menetpróba során ötgangos kézi váltóval kombinált, 87 lóerős (ez a gyengébbik) 1,4-essel mentünk, a futómű hangolása jótékony, de nem túl puha, a kormányzás pontosnak, a váltó kissé hosszan járó, de küzdelem nélkül kapcsolható szerkezetnek bizonyult. Sajnos az autó parkolóhelyét magától kiválasztó, majd oda a kormánymozdulatok terhét a sofőr válláról levéve benavigáló parkoló asszisztens funkciót nem sikerült aktiválnunk, hiába próbálkoztunk a javasolt 10 km/h körüli sebességgel, jelzés nélkül ment el az akár Kamazok leparkolására is alkalmas üresedések mellett. Mások viszont ezt a funkciót is sikerrel tesztelték, úgyhogy vagy nem voltunk elég türelmesek, vagy valamilyen tranziens hiba lépett fel, bár azt a cég PR-osa is elismerte, hogy először rá kell érezni a logikájára, s a harmadik-negyedik alkalom rutinjával már magabiztosabban használható ez a segédberendezés.

Audiovizuális jelekkel segítő "sima" parkolóradarral is felvértezték, és mindhárom motorváltozata kapható stop-startos kivitelben is, utóbbi felára 100 000 forint. Kormánykereke fűthető, és egyujjas pörgetést lehetővé tevő City funkcióval is bír, de legérdekesebb eleme, az androidos okostelefonokat és iPhone-okat egy olcsón letölthető alkalmazás segítségével tökéletesen integráló információs és szórakoztató rendszer. A más hasonló megoldásokhoz képest meglehetősen olcsón, alig 90 000 forintért megrendelhető IntelliLinkkel telefonunk Bluetooth-on át pillanatok alatt beépül, és minden részlete elérhetővé és aktiválhatóvá válik a 7 colos, színes érintőképernyőn keresztül. Az integráció teljes és hibamentes, így összes fájlunk és alkalmazásunk nyomon követhető ezen a képernyőn, akár filmeket is nézhetünk rajta, persze ezt csak álló helyzetben.
BringGo néven egy vadonatúj navigációs alkalmazást is kifejlesztettek: van még pár gyermekbetegsége, például nem tud túl jól magyarul, de folyamatosan fejlesztik, így idővel majd teljesen összeáll. Térképet két részletben lehet hozzá vásárolni, Nyugat- és Kelet-Európa útjai egyaránt 50-50 euróba kerülnek, ez nem rossz ár, és további előnye, hogy a telefonon tárolódik, így városnézés, bringázás, kirándulás közben is használható adatforgalmi díj nélkül.
Opel Adam alapárak
Motor Selection Jam Glam Slam
1.2 Ecotec 70 LE 3 050 000 3 370 000 3 590 000 3 650 000
1.2 Ecotec 70 LE Start/Stop 3 150 000 3 470 000 3 690 000 3 750 000
1.4 Ecotec 87 LE 3 470 000 3 690 000 3 750 000
1.4 Ecotec 87 LE Start/Stop 3 570 000 3 790 000 3 850 000
1.4 Ecotec 100 LE 3 570 000 3 790 000 3 850 000
1.4 Ecotec 100 LE Start/Stop 3 670 000 3 890 000 3 950 000


Amint a táblázatból is látszik, a visszagurulás-gátlós ESP-t, holttérfigyelőt, tempomatot, City kormányzást és az önparkoló rendszert is tartalmazó alapcsomagoknál merészen ível felfele a végösszeg, amit a Selection feletti további felszereltségekhez választható csomagokkal még feljebb srófolhatunk. A 8 színváltós belső fény 35 000, a bőrözést, különc felniket, színes tetőt, matricázott külsőt, alupedálokat, velúr szőnyegeket tartalmazó extrém csomagok a Jam/Slam/Glam skála szerint 230, 250 és 300 000 forintba kerülnek, az OPC Line spoilerezést 200 000-ért mérik. Ezzel szemben a tényleg hasznos extrákért, mint a fűtött kormányt és üléseket nyújtó téli csomagért, illetve az automata világítást, fényérzékeny belső tükröt és az esőérzékelőt tartalmazó fényszórócsomagért csak 70 illetve 40 000 forintot kérnek, vagyis az Adam olcsóbban lesz praktikus, mint egyedi.
Ezek a számok mit sem számítanak azonban ebben az osztályban, inkább az lesz a kérdés, lenyeli-e a vásárlóközönség ennyiért az Opel-jelvényt, és honnan tud elragadni olyan vásárlókat, akik legendás előd nélkül is ráharapnak az önkifejezésen alapuló fő töltetre? Európában már akadtak 30 000-en, importőre is kíváncsian fogadja az újdonságot, jóslatok helyett inkább mi is kivárunk. Az biztos, hogy az utca népe most imádja, később elválik, hogy kérészéletű, vagy tartós lesz-e népszerűsége.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 05:42
    Permalink

    A frontrész engem egy orrba rúgott és a mosásban némileg összement Porsche Panamerára emlékeztet!
    Jó kis kocsi lehet,kellemes formákkal és korszerű műszaki alapokkal de akárhogy nézem semmi igazán egyedit nem látok benne,(a tetőn kívül)ennél még a Citroenék DS3-asa is jóval karakteresebb.
    A Fiat 500-al,és a Minivel pedig nem is említhető egy lapon.
    A vételára felemás,a fiathoz és a minihez mérten kedvező az alapára,de az extrább változatoké már borsos.Ahogy a cikkben is fogalmaztak a sikere kétesélyes,nyugaton lehet hogy bejön az Opel jóslata de itthon nem tennék rá nagy tétet…..

Vélemény, hozzászólás?