Itt mindenből sportautót csinálnak? – A Porschénél? Mindenből!

A Cayenne-re koncentráltunk, de újra végigültük a Porsche kínálatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bevett szokás a prémiumgyártóknál időről-időre meghívni a tehetős ügyfeleket egy jó hangulatú tesztvezetésre, hogy még több kedvet kapjanak a Porschézéshez, kicsit most az ő bőrükbe bújtunk.


Földi halandóként még belegondolni, vagy egyáltalán elképzelni is nehéz, min megy keresztül az, aki luxusautót vásárol egyenesen a kereskedésből. Ez nem csak a Porschére vonatkozik, a legtöbb exkluzív autót gyártó márkánál az ügyfelek is exkluzívak, és a legtöbb helyen bevett szokás az, amit a Porsche itthon is csinál már több éve. Van egy külön flottájuk arra, hogy a meglévő ügyfeleiknek lehessen mit mutatni, nem csak szalonban, hanem élesben is. Ez a nemzetközi flotta évről-évre visszatér Magyarországra is a legfrissebb modellekkel kibővítve. Az idei Porsche Experience rendezvényen volt 718 Boxster, Cayman GTS, Carrera GTS, Panamera Turbo Sport Turismo, Panamera Turbo S Hybrid, Cayenne S és Cayenne Turbo. Koncentráljunk most a két utóbbira, hiszen ezekhez volt eddig a legkevesebb szerencsénk.
Az már az első Cayenne-nél is látszott, hogy ez a vonal be fog jönni a Porschének, az SUV őrület hajnalán készült el az első generáció, közvetlen a Volkswagen Touareg után, annak műszaki alapjait használva. Ezek legöregebb példányai ma épp 15 évesek, de a legfiatalabb is minimum 8 éves. Ez csupán egy kis kitekintés arra, hogy nem mai ötlet alapján készít SUV-t a Porsche. És számomra is egy kisebb döbbenetet vált ki az, hogy egy első Cayenne viszonylag jó állapotban alig ér három millió forintot, pedig újkori áruk szerint a kezdőár sem volt 17 millió alatt. Egy Cayenne most minimum 25,7 millió forintnál kezdődik, a Cayenne S pedig 31,4 milliónál. Ma már sokkal több annál, mint egy átcicomázott Touareg, sőt!

Valahogy képesek voltak belebújtatni egy jó adagot abból, amit a 911-es nyújt, de ezt csak akkor hisszük el, ha egyszer a kormánya mögé ülhetünk.


A státusszimbólummá vált modell jóval többet jelent annál, mint amire a gengszterek, maffiózók, üzletemberek és életművészek az évek során juttatták. Ez nem csak egy arc, egy felfújt lufi, ami óriási és Porsche embléma van rajta. Hatalmas, de az alapmodellnél most épp sikerült két tonna alá szorítaniuk az önsúlyt, elődjéhez képes 70 kilót faragtak rajta. Az 1,7 centi híján két méter széles Cayenne egy igazi kezesbárány, végtelenül ügyesen dolgozik a sofőr keze alá, mégpedig azzal, hogy lenyűgözően közvetlen. Már amennyire egy SUV lehet, nem amennyire egy 911, vagy egy Cayman, de jellemzően minél nagyobb egy test, annál nehezebb precíz irányítást elérni, de ez itt határozottan megvan. Blődség azt várni egy toronyháztól, hogy annyira kecsesen mozogjon, mint a kisebb modellek, de ha van hely, akkor

egy ilyen Cayenne közúton legalább annyira élvezhető, mint egy 911.


Hirdetés

Ehhez mondjuk megvannak a motorok is a kínálatban, az alsópetényi túrát pont az 550 lóerős V8-as Turbóval sikerült megindítanom. Ez most egy kicsit enyhébb túra volt, mint a két évvel ezelőtti lengyelországi Panamera bemutató, így épp azt, amivel a Panamera Turbo lehengerelt, nem tudtam kipróbálni a Cayenne-ben. Ez a rajtelektronika, a sportlimuzin teljesítményétől köpni, nyelni nem tudtunk, valahogy az az érzésem, hogy ez a Cayenne Turbónak is menne. Ebben is benne volt a Sport Chrono csomag a változtatható menetmódokkal és a Sport Response gombbal, mely 20 másodpercen keresztül minden elérhető lóerőt az útra szabadít. A motor hanga lenyűgöző, de ekkora testben már túlságosan elveszik ahhoz, hogy rendesen élvezni lehessen. A fekete utastér nekem mindig is túl komor és mély volt ahhoz, hogy jól érezzem magam, ahogy a fekete tetőkárpitért is sokan ölni tudnának, én, ha ilyen gondom lenne, bárkivel elcserélném egy világosra.

Ha közelről találkozunk akárcsak egy Panamerával, megdöbbentőek a méretei, és a Cayenne ahhoz képest még fölfelé is terjeszkedik.

Kicsit ijesztő is, amikor egy ilyen testtel sportosan közlekedünk és nem mellékesen elég idegen is tőle. Nem fogom megcáfolni saját magam, a Cayenne Turbo szemtelenül jól csinálja azt, amire kitalálták és semmi nem tűnik kevésnek a technikában ahhoz, hogy komoly szándékokkal küldjük rá a szerpentinre. De túl sok, egy ilyen mozgó lakosztálynak kényelmesnek és jó hangulatúnak kell lennie, és tapasztalataim szerint ezt csak világos kárpittal lehet elérni. A flottánkat profi instruktor vezette fel, az ő fegyvere pedig egy Cayenne S volt. Ebben ugyanaz a 2,9 literes duplaturbós benzinmotor dolgozik, mint a nemrég próbált Audi RS5-ben, ám a súlytöbblet jelentős. Kicsit másként is hangolták, lóerőben is kevesebbet, 440-et hoztak ki belőle, nyomatékból pedig 550 Nm-t, amit 1800-5500-ig képes teljesíteni, ez már önmagában is szédítő.
A Cayenne S viszont így egészen uras, a flotta többi tagjához képest lomhán indul meg, na persze, bármi mással szemben ez még mindig térugrás. Ám az egész konfiguráció olyan volt, amilyenre talán a sajátomat is alakítanám, ha úgy lenne, de nincs úgy. A hangulata zseniális, tetőtől talpig kékesszürke bőrbe, műanyagba és szövetbe húzták, pont az a hely, ahová egy ilyen nap után vágyom. Az ideális Cayenne tulaj garázsa valahogy úgy néz ki, hogy mindenképp áll minimum egy a márka sportmodelljei közül, és van egy Panamera, vagy Cayenne, amivel a hétköznapi forgalomban karistol. Ő hétvégén kiéli magát a 911-essel, hétköznap pedig hömpölyög a forgalommal, nyomkodja a 12,3 colos rendkívül precíz központi kijelzőt, 10 percenként elindít egy shiatsu masszázst és kipihentebben érkezik meg a munkahelyére, mint ahogy én megpróbálok fölkelni. Az ilyen Porsche Experience rendezvények nekik szólnak, azoknak, akik még több pénzt akarnak hagyni a Porschénél és fognak is. Mert aki ebbe egyszer beszáll, azt elég nehéz meggyőzni arról, hogy mást kéne vennie és nekik elég jó hír, hogy a Porsche itthon is teljes mellszélességével kiszolgálja az új, és veterán Porsche tulajdonosokat is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?