12 forradalmi újítás a Genfi Autószalonról

A jövő és jelen irányelvei megnyugtatóak. Vagy megrázóak?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogyan közlekedünk majd az elkövetkezendő pár évben, és hogyan később? Előbbire konkrét válaszokat is adnak a Genfi Autószalon újításai, de mi lesz a jövőben? Arra is van jópár ötlet!


Igencsak impozáns felhozatallal dübörgött idén is a Genfi Autószalon, a nagy márkák mellett a kisebbek is rengeteg újdonságot hoztak, és különös összefogások eredményeit is láthattuk. Ahogy az mindig lenni szokott, a jövő lehetőségeinek boncolgatása volt a fő téma a reális új modellek bemutatása mellett. Láthattuk végre az új Toyota Aurist, vagy épp a Kia Ceed kombit, de alább most azokat szedtük össze, amik valamilyen módon forradalmi újítást, vagy éppen sokkoló jövőképet hoztak. Van köztük már kész jármű és álomkép is, de ahogy azt az évekkel ezelőtti tanulmányautókból láthatjuk, ezeknek minden esélye megvan arra, hogy megvalósuljanak.
Audi Pop.Up Next
Itt az eredménye annak, ha az egyik legnépszerűbb prémiumautó márka, az egyik vezető repülőgépgyártó és az egyik legmenőbb formatervező-iroda dolgozik együtt. A Pop.Up Next az Audi, az Italdesign és az Airbus szerelemgyermeke és jövőképe, miszerint a repülő autó valahogy így nézne ki. Valójában nem is autó, mivel ez is egy hasonló fülke csupán, mint a Rinspeed doboza, ám a kerekeken guruló platform mellett egy óriási drón is képes lenne fölkapni. A helyből felszállás akár városi körülmények között is működhetne, nem úgy, mint a legtöbb repülő autó projekt esetén. Kormány az nincs, helyette van arcfelismerés, gesztus- és hangvezérlés. Ez a fajta közlekedés is csak akkor jöhetne létre, ha az önvezetéshez szükséges infrastruktúra elkészülne a legtöbb nagyvárosban.
Hennessey Venom F5
A sok elektromos és/vagy önvezető autó mellett azért volt a Genfi Autószalonon pár csöppnyi sziget, ahová a kipufogógáz-függők menekülhettek. Ilyen volt például a Hennessey standja, ahol egy pőre felületen egy pompás kanárisárga sportautó feszített, ez itt a Venom F5. Forradalminak mondjuk nem nevezhető egyik részegysége sem, a listába mégis azért került bele, mert ez lehet a világ leggyorsabb közúton is használható új autója. Az F5-ről egyelőre még nem tudni mindent, ám a javarészt szénszálas műanyagba burkolt karosszéria alatt egy duplaturbós V8-as dühöng, 1600 lóerővel, amivel állítólag elérheti a 480 km/h-t, de a 0-400-0 is megvan 30 másodpercen belül.
Jaguar I-Pace
Megérkezett a régóta várt elektromos SUV-nak mondott modell a Jaguar palettájára. Nem is az a forradalmi, hogy két villanymotorból 400 lóerőt szabadít az útra és egy töltéssel 480 kilométert tesz meg - bár ez is figyelemre méltó - hanem az, hogyan spórolja meg a kilométereket. A Jaguar I-Pace az első modell a britek kínálatában, mely a Touch Pro Duo infotainment rendszer legújabb verziójával érkezik, ami a három műszerfali kijelzőn keresztül kezelhető. Szintén alapáras lesz az intelligens navigációs rendszer, ami képes tanulni. A gyakran használt útvonalakat megjegyzi, domborzati adataival és online kapcsolatával együtt pedig úgy alakítja az aktuális útvonalat, hogy a lehető legtakarékosabb lehessen, minél kevesebb energiát fogyasszunk és minél több hatótávolságunk maradjon.
Lexus LF-1 Limitless
Igazán látványos tanulmányautót mutatott még januárban a Lexus, az LF-1 Limitlesst pedig el is hozták az idei Genfi Autószalonra. Nehéz rá szavakat találni, hisz ahogy a neve is említi: határtalan. A jelzők sora hosszú, de abban megegyezhetünk, hogy mindenképp impozáns, ellenben autóformájú már most is, így nem kizárt, hogy elkészül a végleges verzió. Ha pedig így lesz, a Lexus kategóriát teremt vele, hisz már ez a műfaj is igencsak divatos, így az LF-1 Limitless a még nem létező crossover zászlóshajó szegmensben indul, mint az sejthető, egyedül. A Limitless érdekessége, hogy a Lexusnál először szinte mindenféle hajtáslánccal elérhető lenne, kivéve persze a dízelmotort. Állítólag lesz már ismert hagyományos hibrid, üzemanyagcellás, vagy teljesen elektromos üzemű is. A Lexus tervei amúgyis úgy szólnak, hogy 2025-től csak olyan autót mutatnak be, amit valamilyen formában villanymotor is hajt.
Hirdetés
Mercedes-Maybach S-osztály
A Mercedes kicsit több mint egy éve már mutatott hasonló terveket, akkor épp egy E-osztályon. A projektoros, piktogramok vetítésére alkalmas fényszórók viszont most elkészültek. Ha minden igaz, akkor ahogy lenni szokott, először a csúcsmodell, vagyis az éppen most frissült Maybach S-osztály kapja meg, az új verziót pedig már ebben az autóban mutogatják. A koncepció lényege, hogy a sofőr, valamint a többi közlekedő számára is értékes információkat nyújtson, ha például csúszós az út, akkor annak jelét, a hópelyhet vetíti az útra. Vetíthet navigációs információkat, megállásra figyelmeztetést, a beállított követési távolságot. A fényszórókba egyenként több mint egy millió apró diódát szereltek, ami így olyan hatást képes elérni, mintha kiterjesztették volna a head-up displayt. Állítólag hamarosan gyártásba kerül.
Több mint kétmillió diódával vetít piktogramokat maga elé a frissített Maybach S-osztály
PAL-V Liberty
Nem is forradalmi újításnak, egyenesen történelmi áttörésnek nevezik a PAL-V Liberty-t, ami már messze nem tanulmányautó. Ez itt ugyanis a legelső, megvásárolható, és hamarosan teljesen legálisan is használható repülővé alakítható autó. Éppen 10 évvel ezelőtt kezdték fejleszteni, az első eredményes közúti és légi teszteket pedig 2011-ben végezték. A PAL-V Liberty két Rotax repülőgép hajtómű segítségével halad, bár a közúton vélhetően nem ezeket használja. A felszálláshoz egy 5-10 perces procedúrát kell majd elvégeznie a pilótának, utána viszont helyből képes fölszállni, mivel inkább privát helikopternek nevezhetjük, mintsem repülőnek. Ezzel a koncepcióval kiküszöbölték azt, amin a legtöbb eddigi próbálkozás elbukott, méghozzá a felhasználási nehézségeknél, ugyanis az eddigiekhez kellett kifutópálya.
Polestar 1
Konnektoros hibrid hajtásláncú autót lassan, kis túlzással ugyan, de minden autógyártónál találunk, vagy találni fogunk, így a Polestar 1 nem is ezért érdekes. Nem is azért, mert kézzel készül, javarészt karbonszálas elemekből, és most lássunk túl az elképesztően dögös formaterven is. A konnektoros hibrid hajtású autók tisztán elektromos üzeme ma nagyjából kimeríti a nálunk zöld rendszámra jogosultsághoz szükséges hatótávot, vagyis jó esetben 50 kilométert képesek megtenni (egy-két kivételt leszámítva, de 100 fölé még egyik márka sem merészkedett). A Polestar 1 viszont ezen jócskán túllépett, hiszen tisztán elektromos hatótávolsága is eléri a 150 kilométert, amire már az eddig a zöld rendszámos autókra csak grimaszokat vágók arcára is mosolyt csal. Ez az adat már megegyezik egy átlagos méretű akkumulátorral ellátott villanyautó hatótávolságával, mint például a BMW i3, de ezen felül még ott a benzinmotor is, nem mellesleg pedig 600 lóerő és 1000 Nm nyomaték. Ha ez utóbbit nem is, a tisztán elektromos hatótávot minden konnektoros hibridnek el kéne érnie.
Renault EZ-GO
A Renault nem csak az elektromos hajtásra koncentrál, de magát a közlekedési formát forradalmasítaná. Az EZ-GO egy vérbeli tanulmányautó, látványos formákkal, nagyon messzinek tűnő fejlesztésekkel. A Renault álomképében ugyanis ehhez hasonló kis dobozok szállítanák az embereket, nem is autómegosztás szerűen, hanem inkább tömegközlekedés szintjén. Bár az EZ-GO alig nagyobb, mint egy jelenlegi Espace, mégis menetrend szerinti közlekedést képzeltek el hozzá. Utasai összesen hatan lehetnek, és a kényelmes ki-be szállás mellett U alakban elhelyezett üléseken foglalhatnak helyet. Kormány persze nincs, az EZ-GO teljesen magától járna, vinné utasait, ahová kéri.
Rimac C_2
A Telsa után a Rimac a több mint sportos villanyautót keresők mentsvára. A horvát vállalak egész gyorsan nőtte ki magát, első autójukat, a Concept One-t mindenhová elvitték, ahová csak lehetett, és gyorsaságban nem találtak valódi ellenfelet. A Genfi Autószalonra igazi meglepetést hoztak, méghozzá második modelljüket, amin rengeteg gyermekbetegség javítva lett, van például hátsó szélvédő, de ami a legérdekesebb, hogy gyorsabb az új Tesla Roadsternél is, így a C_2 lehet a leggyorsabb villanyautó utcán, ugyanis 1,85 másodperc alatt megfutja a százat. Emellett pedig fejlett önvezető rendszerrel is ellátták, ami már negyedik szintű elvárásoknak megfelelő, vagyis kormányfogás nélkül vezeti magát a sávban, sávot vált, gyorsít-lassít.
Skoda Vision X
A Skoda egyelőre még nem mutatott hibrid, vagy villanyhajtású autót, egészen mostanáig. Bár a Vision X még csak tanulmány, formája már egészen autószerű, nem áll messze a márka többi modelljétől. Amiért igazán érdekes és forradalminak mondható, az természetesen a hajtáslánc, ami amellett, hogy egy tisztességes méretű, 1,5-ös TSI benzinmotort használ, képes rendkívül tisztán működni. A benzinüzem mellett ugyanis földgázzal is működik, ebben az esetben 130 lóerő a teljesítmény és 200 Nm a nyomaték. A rendkívül tiszta üzemhez természetesen hatékonyan járul hozzá a hátsó tengely villanymotorja, ami képes önállóan is hajtani, vagy a benzinmotorral együtt, így akár összkerékhajtást is imitálhat az első hibrid Skoda.
Toyota Concept-i
A Toyota a teljeskörű kommunikációban látja a jövőt, amellett, hogy nem kell vezetnünk, autónk ne csak közlekedési eszköz lehessen, hanem tökéletes útitárs is. A Concept-i tanulmányjárművek családjának négykerekű tagja képes tanulni, amellett, hogy inspiráló környezetben utaztatja sofőrét. A Toyotánál még lehet vezetni a jövőben, de ha az autó úgy érzi, hogy sofőrje nem vezet biztonságosan, vagy hirtelen stresszhelyzetbe kerül, átveszi az irányítást. Figyeli a reakcióit, a viselkedését, a hangszínét, ezeknek megfelelően igazítja a környezetet. Összehangolja magát tulajdonosa közösségi felületeivel, például facebook aktivitásához igazodva képes akár beszélgetést is kezdeményezni, szórakozóhelyet ajánlani, esetleg éttermet. A Toyota jövőjében ember és autó tökéletes összhangban működhetne.
Volkswagen Vizzion
Kormány nélkül, ez a jövő sajnos, vagy nem sajnos, akiknek ma teher a vezetés, azok imádni fogják a jövő autóját. A Volkswagennél ugyanis már kormány sem lesz, ha eljutnak a megfelelő szintre. Az I.D. tanulmányautó sorozat legújabb tagjában ugyanis már esélyünk sincs kezelőszervet fogni, a Vizzion utasításra megy oda, ahová szeretnénk. Az I.D. tanulmányok eddigi legletaglózóbb példánya, nem is csupán méretéből adódóan. A tanulmányautóban állítólag már a konszern működő ötödik szintű önvezető rendszere kapott helyet, ha ez megvalósul, már abban a világban fogunk élni, ahol a város minden egyes épülete, autója, busza, villamosa, lámpája és az aszfalt is kommunikálni fognak egymással. A biztonságos önvezető autózáshoz ugyanis elengedhetetlen, hogy a járművek ne csak lássák, de tudjanak is arról, hol van a másik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.15. at 08:19
    Permalink

    Ebből két autó releváns (Polestar és IPace), a bibi az hogy bár mindkettő egy-egy innovatív prémiummárka terméke (tehát az Autógyártás tudásának legjava), az Ipace esetében már évek óta ott van egy outsider (Tesla), miközben a Jagen kívül senki sem hajol le az “apróért”. Pedig biztos meg tudnák csinálni (?).

    A Polestar esetében meg ott Lexus ráadásul V8-assal. Kiváncsi leszek az összehasonlításra…

  • 2018.03.16. at 08:46
    Permalink

    Egy i-Pace -en komolyan elgondolkoztam. A cégautó adó, benya sprórolást összeadva, kb 8mFt az előnye egy hasonló menetteljesítményű benzineshez képest. Ha 22mFt valóban a bruttó ára, akkor az 17.3mFt + ÁFA, ebből -8mFt, akkor már csak 9mFt, ami kb a maradványértéke, amin eladja az ember 5 év után. Így olyan, mintha lenne egy 0 amortizációjú, örök fiatal benzines hasonló autód, csak meg kell nézni élőben, ha lesz végre a kereskedőnél.

    Ha évente néhányszor hosszú útra indulok, ahhoz meg megtartom a régit, a garázsban elfér.

Vélemény, hozzászólás?