Kisbusz SUV-nak álcázva – Ford Tourneo Custom Active

Amikor őszintén megkívánsz egy kisbuszt! Ford Tourneo Custom Active

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Annyi bőrt húz le a Transitról, illetve a Tourneóról a Ford, amennyit csak lehet, de nincs ezzel semmi baj, ha a végeredmény olyan, mint az Active változat. Ami a szabadidő-autókat idézi.

Egy nehéz évnek a vége felé közelednek az autógyártók. A személyautók eladásait több tényező is hátráltatta úgy itthon, mint a világszerte. A hirtelen válságba boruló Földgolyón a bezárások, lezárások, korlátozások korszakában kevesebben szánták rá magukat az autóvásárlásra, ám sok vállalkozásnál szerencsére nem állt meg az élet, úgyhogy a Fordnál a haszonjárművek eladásain volt a "világ szeme", hogy úgy mondjam. A Tourneo viszont elég érdekes eset, hiszen a 8 személyes változat lehet akár egy népes család autója, de be lehet fogni személyszállító vállalkozásba is dolgozni. Annak érdekében, hogy még többen szemet vessenek rá, a Ford most bővítette a palettát. Az Active és a Trail a két nagy újdonság, amelyeket könnyű megkülönböztetni egymástól már messziről is. Persze feliratok is segítenek benne, ám a Trail a „Raptor hűtőmaszkját” kapta, magyarán az amerikai modelleken látható stílust követi. Az Active kicsit szolidabb, de a célját eléri, tényleg szabadidő-autós a megjelenése. Ehhez ez a modellváltozat is egyedi, csak rá jellemző hűtőmaszkot kap, de kékoválos emblémával. SUV szokás szerint fényezetlen műanyag díszek borítják a sárvédők peremét, de jutott belőle a lökhárítókra is, illetve a karosszéria oldalára már színre fújt elemként. Jól áll a Tourneónak a 17 colos, ugyancsak egyedi könnyűfém keréktárcsa szett is, a praktikumot pedig növelik a tetősínek, illetve a fellépők.
Hirdetés
Természetesen az Active és a Trail felszereltség választható a Transit Custom és a Tourneo Custom modellekhez is, tehát a dobozos furgonhoz és a személyszállítóhoz is, sőt a Trail még a nagy Transithoz is. Nálunk a 8 személyes Tourneo Custom járt, amelynek utasterében a részben bőrburkolatú ülések kék díszítése árulkodott leginkább az Active-ságról. Belül egyébként fantasztikus a Tourneo. Könnyen megnövelhető az utasoknak vagy a csomagoknak jutó tér, sőt az ülések be is fordíthatók a konferencia-konfigurációba, vagy kiemelhetők az autóból, sőt az ülések bekötési pontjai biztonságos kerékpár-rögzítő pontokként is használhatók. Visszatérve elölre, a műszerfal a szokásos Ford kezelőszerveket adja, szóval gyorsan és egyszerűen elsajátítható a kezelése. Az infotainment rendszer fontos kiegészítője a FordPass Connect modem, amelynek segítségével összesen 5 személynek lehet hozzáférése a járműhöz. A FordPass applikációval az okostelefonokkal is összeköthető így az autó. A rendszer jól jöhet a vállalkozásoknak és a magánfelhasználóknak is. Működhet Wi-Fi hotspotként, akár 10 eszközt kiszolgálva a fedélzeten, de lekérdezhető a jármű helyzete is, továbbá a műszaki állapota is.
Ford Tourneo Custom Active (L1/H1) - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm]
4973 1986 2039 2933
Hirdetés
Az Active-sorozat motorkínálatában – modelltől és kialakítástól függően – 170 és 185 lóerős blokkok szerepelnek. Mindegyik erőforráshoz kapcsolódhat automata vagy manuális sebességváltó, igény esetén pedig mechanikus, részlegesen önzáró differenciálmű is - utóbbi csak manuális sebességváltóval. A kipróbált verzióban a legerősebb, 185 lóerős, kétliteres, négyhengeres dízelmotor dolgozott, 48 voltos lágy hibrid rendszerrel. Ez egy nagyon kellemes szerkezet. Habár nagyon lassan melegedik be (ami ugye a jobb hatásfokkal jár), miután elérte a hőfok jelző a középállást elcsitul az egyébként hidegen sem túl nyers hangja. A 185 lóerő mellett 415 Nm forgatónyomaték áll rendelkezésre már 1750-es fordulatszámtól, szóval veszettül jól húz a Tourneo. A lágy hibrid rendszernek köszönhetően sokszor már gurulásnál is pihenőt kap a motor, a stop/start rendszer észrevétlenül működik. A fedélzeti számítógép szerint 8,5 litert fogyasztott az autó, igaz terheletlenül használtam, de ez az adat így is ígéretes, hiszen a hivatalos – WLTP-ciklus szerinti – vegyes fogyasztása 7,9 gázolaj 100 kilométeren, tehát nem olyan nagy az eltérés. Attól eltekintve, hogy ringatózós a futóműve, mindenben olyan, mint egy személyautó. Könnyű vele manőverezni, ebben persze az Active magas felszereltségéhez járó tolatókamera és a parkolóradarok is nagy segítséget jelentenek. A kormány ugyanolyan közvetlen, mint a Ford kisebb személyautóiban, ahogy a váltókar működése is mesteri. Amit csak tudott átmentett a Ford a személyautók viselkedéséből, így kimondottan élvezetes ezt a személyszállító furgont vezetni. Azonban az árlistával még adós a kékoválos márka, ám hamarosan az is megérkezik. Ha ésszerű határokon belül tudnak maradni az árakkal, akkor biztosan tovább növelik eladási sikereiket is. Hiszen Magyarországon már több, mint 10 éve a Ford uralja a kishaszonjármű piacot. A „nagy furgonok” szegmensében 2000 darabos értékesítéssel, 29,12 százalékkal vezet jelenleg. De a pickup szegmensben sem szégyenkezhetnek, ott szintén a Ford áll az élen a Rangerrel, amelyből idén már 1702 darabot adtak el. A közepes furgonok szegmensében a Transit Custom 896 darabbal a kategória értékesítéseinek 41 százalékát tudhatja magáénak. Lényegében a piaci részesedését is növelni tudta a Ford, annak ellenére, hogy visszaesés azért náluk is tapasztalható. Mindenesetre ezek az eredmények megfelelő alapot biztosítanak a járvány utáni időszakhoz, amikor biztosan mindenki újra növekedni kezd.
Hirdetés
Ford Tourneo Custom Active (L1/H1) - műszaki adatok
Emissziós norma Euro 6D
Lökettérfogat [ccm] 1996
Hengerek/szelepek száma 4/16
Teljesítmény [LE/RPM] 185/3500
Nyomaték [Nm/RPM] 415/1750-2750
Sebességváltó kézi/6
Kombinált fogyasztás (WLTP) [l/100 km] 7,9
CO2 emisszió (WLTP) [g/km] 207
Saját tömeg [kg] 2428
Megengedett össztömeg [kg] 3190
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?