Értékarányosság? Ez az autó nem arról szól! Itthon a BMW X2

BMW X2 hazai menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett hazánkba a vadonatúj BMW X2, a legújabb SAC, amit ki is próbálhattunk. Nagyon trendi, de ezt meg is kell fizetni.


Egy híján 20 éve érkezett a BMW első szabadidő-autója, az X5, míg első terepkupéjuk, az X6, épp 10 éve lépett piacra. Ma már az X1-től az X6-ig teljes a széria, sőt, a Genfi Autószalonon már az idei év végén várható X7 is pózolt. Az X2 tavaly ősszel mutatkozott be, s a BMW-nél már akkor tudták, hogy idén márciusban hozzák a piacra. Így is lett. Az X2 ugyebár az X1 kupésított változata, ami pedig a 2-es Active Tourer SUV-ja. A márka persze gyorsan leszögezi, hogy ez az első kompakt prémium activity coupé. Naná, hiszen egyedül a BMW használja a Sports Activity Coupé elnevezést.
Hirdetés

BMW X2 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4360 1824 1526 2670 470-1355

A vadonatúj X2 4,36 méteres hosszával 7 centivel rövidebb még az X1-nél is, s gyakorlatilag ugyanennyit húztak a magasságából is. Csomagtere 35 literrel szerényebb, utastere nyilván nem sokkal, de a bemutatón vezetett sportüléses tesztautó kalodaként tartott, így aztán elöl semmiképp sem érződött szellősnek. Hátul tágasabbnak tűnt, normál méretű felnőttből gond nélkül befér négy példány is. Elöl alapvetően rendben vannak az anyagok, de azért a műszerfal felső öntött varrása csöppet tucatautós. A beltér formái kellően BMW-sek, a kivitelezés viszont, kövezzenek meg, olyan, mint egy jobban felszerelt tucatautóban, mondjuk Opelben, Renault-ban, amihez persze az is hozzájárult, hogy utóbbiak szépen felzárkóztak az elmúlt években.
Dizájn kapcsán nem csak a lefelé szélesedő vese új az X2-n, a mai modellek közül ez az egyetlen, ami a hetvenes évek BMW-i előtt tisztelegve hátsó tetőoszlopára, szaknyelven a C-oszlopra is kap oldalanként 1-1 emblémát. Csak a karosszérián 4 propelleres logó látható tehát. Ha már forma, nekem alig kupésabb, de persze mindenképp kevésbé bakancsos, mint az X1. Arca fenyegetőbb, pedig a vezérelten nyíló hűtőlamellák mögött itt is háromhengeres 1,5 literes a belépő motor, BMW-hez hűtlenül keresztben beépítve és az első kerekeket hajtva. Már az is 140 lóerős, már az is 10 másodperc alatti 100 km/órára gyorsulást adó, és egyedüliként 10 millió forint alatti alapárral kapható. A nagyobb X1-hez mérten egyébként nem egész 500 ezer forint az X2 felára. Opcióként az alapmotor a 6 fokozatú kézi váltó helyett 7 gangos duplakuplungossal is kérhető. Az erősebbik benzines, a 192 lóerős négyhengeres esetén alapáras a 8 fokozatú (Aisin automata), ahogyan a 2,0 literes dízelek két erősebb változatánál is.
BMW X2 - műszaki adatok
X2 sDrive 18i X2 xDrive20i X2 sDrive/xDrive 18d xDrive 20d xDrive 25d
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1499 1998 1995
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 (d.k. aut./7) automata/8 kézi/6 (aut./8) automata/8
Teljesítmény [LE] 140 (4600-6500) 192 (5000-6000) 150 (4000) 190 (4000) 231 (4400)
Nyomaték [Nm] 220 (1480-2200) 280 (1350-4600) 350 (1750-2500) 400 (1750-2500) 450 (1500-3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 9,6 7,4 9,3, xDrive: 9,2 7,7 6,7
Végsebesség [km/h] 205 224 207, xDrive: 206 221 237
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,6-5,8 6,1-6,2 4,5-4,6 (4,5-4,7), xDrive: 4,9-5,2 4,6-4,8 5,1-5,3
CO2-kibocsátás [g/km] 129-132 (129-133) 138-142 119-121 (118-124), xDrive: 128-137 121-126 133-139
Saját tömeg [kg] 1395 (1415) 1540 1500 (1575), xDrive: 1580 1600 1585
Megengedett össztömeg [kg] 1985 (2005) 2145 2080 (2115), xDrice: 2160 2190 2180

A rövid hazai menetpróbán kerékméret alapján választottam: a 17 colos "alap" felnikkel szerelt, szlovák importőri példányra repültem rá, hogy megtudhassam, milyen a futómű alapból. Ám nem voltam eléggé dörzsölt, ugyanis az autó az M Sport X csomaggal szerelt volt, tehát fényezetlen kerékjáratív- és lökhárító-borításaihoz 1 centis ültetés és keményített futómű társult. Így aztán elég kemény volt még az alapáras 225/55 R17-es kerekekkel is. A kormányzás persze BMW-sen direkt, a 450 Nm nyomatékkal a menetdinamikára sem lehet panasz, a részletesebb jellemzéssel viszont inkább várjuk meg a néhány hét múlva esedékes tesztet. Egy biztos: a BMW egy újabb "tátongó" piaci rést tömött be, amivel elvileg a legalább lélekben fiatal városi vagányokat kívánják megszólítani. Simán lehet, hogy meg is fogják tudni, de az is biztos, hogy aki valódi BMW vezetési élményre vágyik, az jobban jár, ha alapból hátul hajtó modellt választ, utóbbi, a 2-es Coupé/Cabriolet után a 3-as sorozattal kezdődik, egy kombi azonos motorizáltsággal 6-7 százezer forint felár az X2-höz mérten. Persze tudom, az nem a mai divat szerinti, ám szerintem sokkalta jobb autó.
BMW X2 - alapárak
X2 sDrive 18i 9 495 000 Ft
X2 sDrive 20i 11 281 000 Ft
X2 xDrive 20i 11 946 000 Ft
X2 sDrive 18d 10 419 000 Ft
X2 xDrive 18d 11 246 000 Ft
X2 xDrive 20d 12 698 000 Ft
X2 xDrive 25d 13 056 000 Ft
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.14. at 19:16
    Permalink

    Elképzelhető, hogy az X2 kasztnija lényegesen kisebb, mint az X1? Az arányok alapján inkább hat GLA/V40cc / QX30 konkurensnek, mint X1 Evoque és Q3 méretűnek…

  • 2018.03.15. at 00:58
    Permalink

    jól nézki, kivéve az orr részt. azt a két idióta kerek lámpát meg a sarokokba tolt háromszögeket nem értem. egy dzsúk szerű vizuális környezet szennyezést akartak kreálni? csak németül? érthetetlen.

  • 2018.03.16. at 12:46
    Permalink

    “Aisin automata” a Volvómon is az van, Japán váltó 🙂
    A sor végén kullognak az elavult technikájukkal de ebből is látszik, hogy szeretnének kicsit felzárkózni a mostani igényekhez. A forma olyan amilyen, a neve eladja majd ezt is!

Vélemény, hozzászólás?