Az első gyermek – Cupra Ateca menetpróba

Csapattunk egyet a Cupra első, hamarosan itthon is megvásárolható modelljével

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte tökéletesen rejti el a Cupra Ateca, hogy valójában egy szabadidő-autó. Szóval dörzsölhetik a tenyerüket a sportautók szerelmesei, hiszen hamarosan hozzánk is megérkezik, és bátran ki lehet vinni a pályanapokra!


Ha teljesen pontos akarok lenni, akkor nem mondhatom az Atecára, hogy a Cupra első gyermeke, hiszen a Túraautó Világkupában már versenyeznek a márkával. Ráadásul nem is akárkik, hiszen a Zengő Motorsport két magyar ifjú titánnal küzd a bajnokságban, a Leon TCR versenyautóval, ami idén már Cupra márkajelzéssel fut. Emellett rohamtempóval fejlesztik és tesztelik ugyanennek a versenyautónak a villanyhajtású változatát is. Tehát az Ateca a harmadik testvér, viszont mégis az első azok közül, amelyeket bárki megvásárolhat egy márkakereskedésbe betérve.
Hirdetés

De miben is más ez, mint egy mezei Ateca? Bár a dizájn terén mondhatni szerények a változások, azért az értő szemek gyorsan észreveszik a változásokat. Az egyik legfontosabb, hogy ott virít az orrán az új embléma, amely lényegében két stilizált C-betű. Érdekes, hogy mennyire megosztotta a sajtó képviselőit. Egyesek imádták, mások viszont nem találták eléggé kifejezőnek. A célját így is elérte hiszen, ami nagy vitát kavar, arról sokáig beszélnek, és ez a lényeg. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként, hogy ti, olvasók, mit gondoltok róla, szóval a kommentek között bátran fejtsétek ki, hogy mennyire tetszik a Cupra logó!

További óriási változásokról nem lehet a formatervet illetően beszélni. Ízig-vérig Ateca, viszont ügyesen olvasztották össze a szabadidő-autós jelleget a sportautók hangulatával. Elöl a méhsejtmintázatú hűtőrácsokat sikerült eléggé egyedire rajzolni, nem lehet összetéveszteni más márkák hasonló megoldásaival.

A lökhárító alsó részén pedig a jól látható Cupra felirat is hirdeti, hogy nem akármilyen autó jön szembe.

Hátul a négy kerek kipufogóvég árulkodik, illetve kicsit módosítottak a lökhárító rajzolatán, továbbá a Cupra felirat innen sem maradt le. Bazinagy hátsó légterelőben végződik a tető, illetve a hátsó ablakok széleire is jutottak kis szárnyacskák, amelyek a helyes irányba terelik a levegőt. Az összkép a 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal teljes, amelyeket érdemes a rézszínű változatban rendelni, hiszen a Cupra embléma is ugyanebben a színben pompázik.

A külsőhöz hasonlóan az utastérben sem túl nagy az eltérés a mezei Atecához képest. A formák ugyanazok, viszont Alcantara alkalmazásával és rézszínű cérnával varázsolták egyedibbé az utasok szeme elé táruló látványt. A Cupra logó sokfelé feltűnik, viszont összességében a fekete és a szürke uralkodik bent.

A kormánykerék alul lapított, ahogy az egy sportautó esetében elvárható. Talán, ha egy picit kisebb lenne az átmérője, még sportosabb benyomást keltene.

Az infotainment rendszer kijelzője nyolc colos, amely elsőre picit alulméretezettnek tűnt, ám ezt gyorsan „elengedi” a vezető, hiszen az ő szeme előtt már egy gyönyörű grafikájú, 10,2 colos, digitális műszercsoport szolgáltatja az információkat. Természetesen a dizájn is változtatható, ahogy azt már megszoktuk a Volkswagen-csoport más autóiban is megismert rendszertől.

A menetpróbára kapott autóban az első ülések amolyan enyhén kagylósított darabok voltak, bőr és Alcantara borítással, ám valójában háromféle változat közül lehet választani. Létezik egy sokkal inkább mélyített változat, ami már-már versenyautókba való, és a kipróbált változat teljesen bőrborítású példánya kérhető még. Hátul az anyaghasználat megegyezik az elsővel, és mivel ez továbbra is egy Ateca, a méretes csomagtérről sem kell lemondani.
Cupra Ateca - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4376 1841 1615 2631 485

Viszont a csomagokat erősen rögzíteni kell, hiszen a Cupra Atecával minden kanyart az ideális íven vesz majd be a sofőr! Legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy bárki ellenálljon a 300 lóerő csábításának. A kétliteres, négyhengeres benzinmotor maximális teljesítménye 5300 és 6000-es fordulat között jelentkezik, ám a hatalmas, 400 Nm forgatónyomaték már 2000-es fordulattól rendelkezésre áll egészen 5200-ig.

A rajtautomatikával megspékelve fergeteges élményt nyújt már az indulásnál, az 5,2 másodperces 100 km/h-ra gyorsulásról nem is beszélve.

Az erőt hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltó továbbítja mind a négy kerék felé, de kanyargós hegyi utakon érdemes átvenni a parancsnokságot a kormány mögötti füleket használva. A végsebesség papíron 247 km/h, ám ezt nem próbáltam ki, viszont a futómű kvalitásait igen.

Barcelona mellett a szervezők lezártak egy kacskaringós útszakaszt. Lényegében a raliversenyekről ismert gyorsasági szakaszt alkottak, persze csak rövidített változatot, ám ebbe belesűrítettek mindenféle kanyart. Tempós, nyújtott íveket és szűk, éles fordulókat egyaránt. A futómű papíron semmi extra, legalábbis, semmi olyan, amit más ne tudna. Elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztést kapott, adaptív lengéscsillapítókkal megtámogatva. Természetesen Cupra üzemmódban használtam az esetek 90 százalékában, ám választható még Sport, Comfort, Off-road, Snow, illetve egyedileg beállítható mód is.

De a legnagyobb mókát a Cupra jelenti. Felkeményedik a kormányzás, és az autó a SUV-létét meghazudtolóan tapad az útra. Nagyon kevés SUV tud ilyet! Ennél jobbat talán csak a Porsche Macan nyújtott, akitől nem szégyen kikapni.

Csak elvétve éreztem a magas építésmódból származó „útról leesési hajlamot”. Ez az egyik olyan dolog, ami miatt a szabadidő-autók hiába próbálják elnyerni a szívem. Viszont annál jobban tudom csodálni, amikor sikerül a mérnököknek a minimálisra csökkenteni ezt a hajlamot ebben a kategóriában.

Amikor azt írom, „leesési hajlam”, ne arra gondoljatok, hogy megy az autó aztán egyszercsak, hopp lecsúszik az útról. Nem, ilyesmi nem történik. Viszont minden orrmotoros jármű tolja kicsit az elejét a kanyarívről lefelé, csak, ugye a szabadidő-autók a magasságuk miatt ehhez még hozzátesznek egy dülöngélő érzést is, ha tempós kanyarba érkeznek. A nagyobb tömegük miatt pedig határozottabban kezdenek lecsúszni az ívről, és ez szerintem elrontja a mókát, mert még a szabályokat betartva, 50-60-70-80 km/h sebességgel is lehet élményt keresni egy kanyarban. De általában nem egy SUV kormánykereke mögött! Nos, ezt a dőlést és orrtolást sikerült a Cupra esetében annyira minimálisra csökkenteni, hogy lényegében csak ezen a lezárt úton lehetett megtalálni a határát, és valószínűleg egy versenypályán lehetne még. Pedig a legtöbben nem fogják valószínűleg ott használni pedig, simán beválik pályanapos játszóatónak.

Mindent megad, amit például egy vérbeli forró ferdehátútól elvárnánk. Az erő, a kiváló futómű, a fantasztikus motor-,valamint kipufogóhang. Utóbbiak ráadásul valódiak, nem a hangszóróból érkező trükkök. Megvan a „színház faktor”, durrog a kipufogó, szóval elégedett mosolyt csal az ember arcára a Cupra Ateca vezetése. Kellemes meglepetést okozott tehát az autó, hiszen nem számítottam rá, hogy ennyire jó érzés lesz vezetni egy SUV-t. Márpedig ezzel tökéletesen teljesítette az első lépést a SEAT a cél felé, hogy ne csak egy márka legyen a Cupra. A gyáriak elképzelése szerint életérzést faragnának a Cuprából, ezért hamarosan az autók mellett sok apróságot is forgalmazni kezdenek majd Cupra név alatt (napszemüveg, ruházat, stb.)

Emellett a márka külön „sarkot” kap majd a SEAT kereskedésekben, egyedi dizájnnal és egy „Cupra Mester” foglalkozik majd az ügyfelekkel, növelve az exkluzivitást.

Persze a Cupra nem tör a prémium modellek babérjaira, de nem is ragadna a volumengyártók népes táborában. Valahol a kettő között helyezkedik el. Az árazással is megpróbálnak majd ezen az ösvényen haladni, bár a pontos számokról még nincs információ. Amit tudni lehet, hogy a legnagyobb piacokon még az év vége előtt megjelenik az új márka, nálunk pedig februárban nyílik meg az első kereskedés. A tervek szerint Magyarországon 20 darabot szándékoznak eladni a Cupra Atecából, ám 2019 végén már érkezik a következő modell, a Cupra Leon, természetesen a típus következő generációjának alapjain.

A menetpróba előtt többen is hangot adtak meglepetésüknek, hogy egy sportos márka esetében, miért egy szabadidő-autó az első modell, amit a márkakereskedésekbe küldenek. A legtöbben persze tudják a választ, látva napjaink eladási statisztikáit, amelyekben a SUV-kategória modelljei dominálnak, szinte minden méretosztályban. De mégis olyan furcsának, sőt, mi több merésznek tűnt az elképzelés. A ralis élménnyel vegyített menetpróba után belőlem eltűntek a kételyek. most már okos húzásnak tűnik, hogy az Ateca az első Cupra, hiszen sikerült egy igazi élményautót faragni belőle.
Cupra Ateca - műszaki adatok
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 1984
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat DSG/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 300//5300-6500
Nyomaték [Nm (1/min)] 400/2000-5600
Gyorsulás 0-100 km/h 5,2
Végsebesség [km/h] 247
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 8,5-8,9
CO2-kibocsátás [g/km] 168
Saját tömeg [kg] 1615
Megengedett össztömeg [kg] 2150
Fékek elöl 340 x 30 mm-es acéltárcsa
Fékek hátul 310 x 22 mm-es acéltárcsa
Gumiméret 245/40 R19

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.14. at 21:35
    Permalink

    csúf. egy toyota CHR és eközött kb 10 év van designban. szégyen…hogy új modellek is még egyenvágen stílusban futnak
    a cuprának meg semmi értelme így külön, nem is tudom ki volt az a kretén, aki külön választotta, MINEK? most hogy a seat jön fel, erre külön veszik…..

    • 2018.11.14. at 23:03
      Permalink

      Kedvenc reszletem, a hatso Seat emblema helyere berakott Cupra logo, na de sporolas van, szoval csinaltak neki egy plakettet, hogy passzoljon az eredeti helyre… 😀

      • 2018.11.14. at 23:17
        Permalink

        ja tényleg a logó V forma, de kocka az alapja, amin van pfff 😀 😀 😀 😀 nem is realizálódott bennem, csak láttam, hogy “defurcsa” így 😀

Vélemény, hozzászólás?